Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-15 / 293. szám

2005. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEl KÖRKÉP Milyen karácsonyfát állít idén? Hossó Istvánná, Eger Suszter Zsuzsanna, Istenmezeje Kovács Béláné, Ostoros Bódi Attila, Tamaszentmária- Évek óta ragaszkodom a szép, arányos, magas ezüstfe­nyőhöz. Mivel gázfűtéses la­kásban lakunk, elég száraz a levegő, így lényeges szempont a fa tartóssága is. A díszítés­nél minden évben próbálunk újítani, ezért már rengeteg dísz gyűlt össze. Tavaly a kék és az ezüst díszek domináltak, idén aranyba és pirosba öltöz­tetjük a fát. t- Minden évben élő, hosszú le­velű, vörösfenyőt vásárolunk, hogy minél hosszabb ideig tart­son és lehetőleg ne hulljanak a fa levelei. Általában méretes, legalább két méter magas fát választunk és díszítéskor min­den régi és új díszt rápakolunk. A végeredmény néha egészen kaotikus, de mi így szeretjük. Szentestén nálunk csak a leg­szűkebb család ünnepel.- Mivel a gyerekek már kire­pültek, december 24-én csak hárman-ünnepelünk együtt. Természetesen állítunk fát, de nekünk tökéletesen megfelel egy kisebb méretű lucfenyő is. Általában mézeskalács-figu­rákkal, szaloncukorral és régi díszekkel aggatjuk tele. Mivel az unokám Torontóban él, így ilyentájt őt hiányoljuk a legjob­ban.- Egy arányos lucfenyőt vásáro­lunk ilyenkor. Az én dolgom a fa beállítása a talpba, ami azóta nem okoz túl nagy nehézséget, amióta beszereztünk egy jó nagy fenyőtalpat. A karácsony­faégőket már napokkal előbb át kell vizsgálnom édesanyám un­szolására, és ezeket is én rakom fel. Szerencsére a díszítéssel már nem nekem kell bíbelőd­nöm. Ez a nők dolga. Emelkednek a közüzemi díjak öt százalék Az országos átlag alatt marad a tarifanövekedés A helyi járatok újra a régi vonalon közlekednek EGER Az Agria Volán Rt. helyi já­ratos autóbuszai pénteken - de­cember 16-án - üzemkezdettől új­ra érintik a belvárost, így visszaál­lítják a korábbi forgalmi rendet. Ezt az tette lehetővé, hogy a Szé­chenyi utcában befejeződött a fel­újítási program első üteme. így péntektől a 2-es, a 2A-s, az 5-ös, az 5A-s, a 8-as, a 8A-s, a 11-es, a 11A- s, a 12-es, a 12Y-os, a 14-es és a 37- es járatok a Széchenyi utcán is közlekednek. Értesülésünk sze­rint 2006 február végén folytatják a felújítási munkákat az Árva köz és a Csiky utca közötti szakaszon. Emiatt újra elterelik a forgalmat. (szuromi) heves Az országos átlagtól elmara­dó mértékű közüzem idíj-emelé- sekről döntött az idén utoljára ülé­sező képviselő-testület. Elsőként az ivóvíz és a szennyvíz 5,9 száza­lékkal történő emeléséről határoz­tak, így jövőre az ivóvíz köbméte­réért bruttó 242 forintot, a szenny­víz köbméteréért 177 forintot kell fizetni. Ezzel összefüggésben az is felmerült: miért nem egységesítik az üzemegységenként most kü- lön-külön megállapított tarifarend­szert? Erre a jelenlévő dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Vízmű Rt. igazgatója úgy válaszolt, hogy van­nak erre távlati törekvések, de en­nek feltételei jelenleg még nem adottak. Amennyiben ugyanis - mutatott rá Bánhidy - ezt Heve­sen most lépnék meg, akkor a vá­rosban élők rosszul járnának, hi­szen több árcsökkentő tényezőt nem lehetne alkalmazni. Eldőlt az is: az országos 9 százalékhoz ké­pest 5 százalékkal emelkednek a jövő évi szemétszállítási díjak, így egy 110 literes kuka hetente egy­szeri szállításáért 400 forinttal kell többet fizetni, mint tavaly. A közterületek használata, a laká­sok, valamint bérelt helyiségek díjai ugyancsak öt százalékkal emelkednek. Immár rendeletben fogadta el a testület az első öt épü­let helyi védelem alá vételét. A Semjén kastély, a Halász kúria, a Borpince, a Református temp­lom, valamint az Erzsébet kápol­na mostantól helyi szabályozás alá esik. A későbbiekben mind az öt épületre egyenként is rendele­tet alkotnak. A testület tagjai jelez­ték: a helyi védelem alá vételt a jö­vőben folytatni kell, hiszen a vá­rosban számos, mezővárosi jelle­get tükröző értékes épület talál­ható, amelyet meg kell őrizni az utókornak. ÁLLÁSPONT Elet vagy halál Tari Ottó halálbüntetés. Újra és újra előtérbe kerülő fogalom: szomorú, hogy mindig akad bűntett, ami a jóérzésű embereket is elgondolkodtatja a legsúlyosabb szankció újbóli bevezetését il­letően. Igaz, hogy az európai uniós jogrend nem teszi lehetővé alkalmazását, ám talán megér néhány gon­dolatot a téma folyamatos boncolgatása. az USA egyes államai kevésbé szemérmesek, mint az öreg kontinens lakói. Mi pedig ambivalens érzésekkel olvassuk a híradásokat a kivégzésekről, amelyeket olyan naturális részle­tességgel tárnak elénk, hogy nem csoda, ha elborzadunk. Ugyanakkor kevésbé akkurátusán, olykor nemes egyszerűség­gel tájékoztatnak az ítéletet kiváltó okokról, mintegy erősítve a gyilkos iránt érzett rokonszenvet. mint az egykori galerifőnök esetében. Megtudhattuk például, hogy a férfi a börtönben megtért, meséket és önéletrajzot írt, aminek nyomán ötször jelölték béke-, négy alkalommal pedig irodalmi Nobel-díjra. A média hosszan méltatta életútját, pártfo­gói illusztris névsorát Joan Baeztől Sean Pennig, s csak mintegy mellékesen jegyezték meg, hogy 1979-ben, alig kinőve a ka­maszkort, pár dollárért fejbe lőtt egy fiatal bolti eladónőt, majd pedig kiirtott egy egész kínai családot, így Schwarzenegger kor­mányzó 26 év elteltével sem élt a kegyelemgyakorlás jogával. szerintem ebben csak egyetlen abszurdum fedezhető fel: a jogi procedúra elnyújtottsága, ami egyébként nem ritka az Új­világban. Nehéz lehet évtizedeket tölteni a Halálsoron még ak­kor is, ha eközben mindvégig pislákol a remény az életben maradásra. A bolti eladónőnek, a háromtagú kínai famíliának azonban ennyi sem adatott meg. A nobel-díj más kérdés: igazán sajnálatos, hogy Stanley „Tookie” Williams nem kapta meg egyszer sem, hiszen akkor tudatosulhatott volna benne, hogy az egészen másért jár, mint a méreginjekció: tettek és tettek között ugyanis akadnak kü­lönbségek, olykor nem is elenyészők. nos, szerencsésnek mondhatja magát a szécsényi gyilkos, aki hiába ölt meg cinikus kegyetlenséggel egy 14 éves lányt, nemcsak attól nem kell tartania, hogy belátható időn belül nem jelölik a legrangosabb elismerésre. Hm. A gyógyturisztika számára képeznek szakembereket EGER Sajtótájékoztatón jelentette be Matúzné Nagy Ildikó, a Kos­suth Zsuzsa Gimnázium, Szak- középiskola és Kollégium igaz­gatója, hogy - a piaci igényekhez igazodva - a gyógyturisztika te­rületén olyan képzést indítanak 2006 februárjában, amely orszá­gosan is figyelemre méltó. Az igazgató szerint Magyar- országon a gyógyfürdőkben és szállodákban még nem terjedt el a gyógyturisztikai animátori szakma, ami külföldön már na­gyon keresett és népszerű, ép­pen ezért gyakran választják érettségizett, főiskolát vagy egyetemet végzett fiatalok. A je­lenleg működő animátorok el­sősorban a sportra összpontosí­tanak, az egriek által nyújtott új képzés viszont a vendégek színvonalas szórakoztatásának biztosítására, gyermekfoglalko­zások szervezésére - a kézmű­ves-foglalkozásoktól a mini diszkókig - készíti fel a résztve­vőket. Matúzné Nagy Ildikó szerint a végzős hallgatók számíthatnak arra, hogy a gyógyturisztikai centrumokban, a szállodákban el tudnak helyezkedni. A kép­zésre a hevesi megyeszékhelyen kitűnő adottságok állnak rendel­kezésre. Maga a város pedig ide­ális terepe a tanfolyamnak. Á képzést kitűnő gyógyturisztikai és idegenforgal­mi szakemberek vezetik - fogal­mazott -, a jelentkezőktől pedig idegen nyelv ismeretét, jó fellé­pést, pozitív gondolkodást, kap­csolatteremtő képességet, fizikai állóképességet és „showman” at­titűdöt várunk el. borral, süteménnyel várja a vendé­geket. A műsor után a házasságkötő teremben adják át az „Év vállalkozó­ja", az „Év sportolója”, valamint a „Gyöngyös város gazdaságáért - 2005" kitüntetéseket. Gyongyöspaia - A helyi nyugdíja­sok részére rendeznek karácsonyi ünnepséget ma 15 órától a művelő­dési házban. Fellépnek a budapesti „Talentum” művészeti iskola zené­szei és tanítványai, emellett a helyi zeneiskolások is műsorral kedves­kednek az időseknek. Az összejöve­telt közös vacsorával zárják. Hatvan - Hangyaboly játszónapot szervezett az 5. Számú Általános Is­kolában a Provident Pénzügyi Rt. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az eseményen csaknem kétszáz gyermek vett részt, akik ügyességi és egyéb játékokkal, kézműves-fog­lalkozással múlatták az időt. Termé­szetesen meglátogatta őket a Miku­lás is. Hevesvezekény - Szombaton reggel 9 órakor tartják a községi karácso­nyi ünnepséget. A kultúrházban mű­sort az óvoda és az iskola diákjai adnak. Ezt követően valamennyi vezekényi gyermeket, az újszülöttől a 18 évesig ezer forintos vásárlási utalvánnyal, az időseket ajándék- csomaggal lepik meg. Lőrinci - Szombaton baptista kará­csonyt tartanak a városi művelődési HÍRÖZÖN megyénkből házban. A délután 3 órakor kezdő­dő eseményen pantomimműsorral kedveskednek a megjelenteknek, s a gyermekek ajándékot is átvehet­nek. Nagyréde - Adventi hangversenyt adnak a „Pro Musica" Alapfokú Mű­vészeti Oktatási Intézet helyi zeneis­kolája tanulói ma délután 5 órától a művelődési házban. A rendezvényre a falu minden lakóját szeretettel várják - tudtuk meg Balázs József polgármestertől. Pétervására - A városi művelődési házban december 16-án, pénteken délelőtt 10 órától a Maszk bábszín­pad előadásában a „Betlehemi tör­ténet” című mesejátékot tekinthetik meg az óvodások és a kisiskolások. A hagyományos karácsonyi koncer­tet december 22-én, este hat órától rendezik meg a helyi katolikus templomban, ahol a recski Mátrai Visszhangok Vegyeskar előadásá­ban csendülnek fel a legszebb kará­csonyi dallamok. Recsk - A művelődési házban de­cember 16-án délelőtt 11 órától kezdődik az általános iskolások ka­rácsonyi műsora, délután négy órá­tól pedig a recski karitász csoport tagjai ünnepelnek. Ekkor adják át a rajzpályázat díjait is. A gyermekek a továbbiakban bábelőadáson szóra­kozhatnak, a szülők pedig a kará­csonyi műsorban gyönyörködhet­nek. Rózsaszentmárton - Tegnap dél­után tartotta idei utolsó ülését a képviselő-testület. A grémium ki­választotta a szilárd és folyékony hulladék elszállítását végző szol­gáltatót, majd terítékre került a bányászati emlékház jövője is. Az önkormányzat 250 ezer forintos támogatást nyert a kiállítás beren­dezésére, ehhez azonban a tele­pülésnek kell biztosítania az ön­erőt. TÓfall - A Tófaluért Alapítvány első alkalommal rendezi mega „Min­denki karácsonya" ünnepséget. Az eseményt december 17-én, szom­baton tartják meg a polgármesteri hivatal udvarán. A program dél­után négy órakor kezdődik a feldí­szített karácsonyfa díszkivilágításá­nak bekapcsolásával. Ezután kul­turális műsor következik, fellépnek a helyi általános iskola tanulói, a nyugdíjasklub tagjai, majd a Szélki­áltó Néptáncegyüttes előadását láthatják az érdeklődők. Ekkor de­rül ki az is, hogy mi lett a korábban meghirdetett, ünnepekkel kapcso­latos rajzverseny eredménye. A szervezők a résztvevőket tiszai pontyhalászlével, őzpörkölttel, édességgel és déligyümölccsel , vendégelik meg.- Mikulás-kupa elne­vezéssel megyei birkózóversenyt rendeztek az általános iskolában. A sporteseményt a Heves Megyei Ön- kormányzat támogatta. (

Next

/
Thumbnails
Contents