Heves Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-09 / 288. szám

2005. DECEMBER 9„ PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 ■y..'■■■■■/ , JsS S;;....-., -í,<g Duplájára növekedett az adómentes értékhatár J. M. gyöngyös Idén nagyon jól telje­sített a magyar idegenforgalom, hiszen nőtt a belföldi és a kül­földi vendégek száma, valamint több volt az el­töltött vendégéjszaka is. A statisztikai adatok szerint még mindig a németek érkeznek a legtöbben. Őket követik a brit turisták, majd az Ausztriából és a skandi­náv országokból uta­zók. Kimutatható az is, hogy fő­ként a fővárosban és vonzáskör­zetében fordul meg a legtöbb külföldi vendég - ismertette a legfrissebb felmérési adatokat Pál Béla, a Miniszterelnöki Hi­vatal államtitkára a vidéki ven­dégfogadás fejlesztése érdeké­ben a Károly Róbert Főiskolán megrendezett tájékoztatón. A fórumon az államtitkár az idei év turisztikai teljesítményét összegezve elmondta: a külföldi turistákat - csaknem másfél milliót - elsősorban az olcsó lé­gitársaságok megjelenése ösztö­nözte arra, hogy hazánkba láto­gassanak. A belföldön pihenő­ket pedig a sikeresnek számító üdülési csekk segítette, mely­nek végső határa 2006-ban ezer 500 forint lesz.- Célunk az, hogy jövőre to­vább növekedjen a belföldön üdülők aránya. Ehhez az igé­nyes, színvonalas szál­lodai szolgáltatások mellett a falusi vendég- fogadást is tovább kell fejleszteni - fejtette ki Pál Béla, hozzátéve: a tervek megvalósítása érdekében már az idén is több új intézkedést vezettek be. Ezek közé tartozik az Ország- gyűlés által megszavazott adó­mentes értékhatár növelése is, amely lehetővé teszi, hogy a falu­si vendégfogadással foglalkozók­nak tíz ágyig, illetve 800 ezer fo­rintig ne kelljen személyi jövede­lemadót fizetni. Január elsejétől ez azokra is vonatkozik majd, akik a városok kertes övezeteiben foly­tatnak vidéki vendéglátást A további tervek között szere­pel a helyi termékek előállításá­nak és forgalmazásának támoga­tása, valamint szeretnék a duplá­jára emelt adómentes értékha­tárt a „falusi vendégasztal” kere­tében a csupán étkeztetéssel, de szállásadással nem foglalkozó vendéglátókra is kiterjeszteni. Pál Béla Uj kórházi telephely: vízgyógyászat és welness KJ EGER A gyógyturizmust szolgá­ló új lehetőséggel élhetnek a megyeszékhelyre látogatók. A Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórháza és Rendelőintézete egy új helyszí­nen is nyújt majd gyógyító, il­letve egészségmegőrző szolgál­tatást. A kórház az érvényes rendelkezések alapján reuma­tológiai szakorvosi órák átadá­sáról kíván közreműködői szer­ződést kötni 2006. december 31-ig szóló határozott időre a Hotel Egér-Park Welness Szállo­da és Konferencia-központtal. A szerződés értelmében az ÁNTSZ működési engedélyével rendelkező szálloda balneo- fizioterápiás egysége a megyei kórház kihelyezett részlegeként működne, és kúráival a vendé­gek gyógyulását, egészségmeg­őrzését szolgálná. A vízi gyógy­ászati kezelések szakmai üze­meltetéséhez a kórház a meglévő óraszámából ad át heti nyolc reu­matológiai szakorvosi óraszá­mot A személyi és tárgyi feltéte­lekről pedig az Eger Hotel gon­doskodik. S hogy garantáltan jó kezekbe kerüljenek a vendégek, a szakmai felügyeletet a kórház reumatológiai osztályának veze­tő főorvosa látja el, a rendelőinté­zet igazgatója mellett. Az elvégzett tevékenységek a kórház járóbeteg ambuláns programjába illeszkednek, a fi­nanszírozást továbbra is a gyó- gyintézmény kapja közvetlenül az Országos Egészségbiztosítá­si Pénztártól (OEP). Az Eger Ho­tellel kötendő közreműködői szerződés alapján az így kelet­kezett bevétel 30 százaléka a kórháznál marad, míg 70 száza­léka a közreműködőt illeti. Tiszta víz kerül a pohárba régen várt fejlesztés Minőségi garanciát kap a helyi lakosság FOTft: PILISY ELEMÉR Évtizedes gondot orvosolnak. A kifogástalan minőségű víz a jövőben a lázbércl tározóból érkezik A Lázbérci Vízműben zajló nagyszabású, 420 millió forint értékű technológiai fejlesztés eredményeként stabil minőségű víz biztosítható a vízmű teljes ellá­tási területén, így természetesen Sírokon is. B. K. Kazincbarcika, sírok A napok­ban Kazincbarcikán írták alá azt a támogató szerződést, amely a jövőben garanciát je­lent a sirokiaknak, majdan a térségben élőknek az egészsé­ges, jó minőségű ivóvíz szolgál­tatására. Az eseményt követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ÉRV Rt. Környezetvé­delem és Infrastruktúra Ope­ratív Program (KIOP) kereté­ben benyújtott, „Sirok község egészséges ivóvízzel való ellá­tása a Lázbérci tározóból” cí­mű pályázata sikerrel zárult, s ennek eredménye, hogy Sirok és a 16 km-re lévő Bükkszent­erzsébet hálózatának összekö­tése révén a település kifogás­talan minőségű ivóvízzel való ellátását a jövőben a lázbérci tározóból oldják meg. Kovács Zsolt, az ÉRV Rt. ve­zérigazgatója elmondta azt is, hogy a Lázbérci Vízműben je­lenleg zajló nagyszabású, mint­egy 420 millió forint értékű technológiai fejlesztés eredmé­nyeként stabil minőségű víz biztosítható a vízmű teljes ellá­tási területén, így Sírokon is. A KIOP Irányító Hatóság a Projekt Kiválasztási Bizottság javaslata alapján a megvalósí­tás támogatására összesen 575 millió forintot (ez egyébként 95 százalékos támogatási arány) ítélt meg, melyből 424 millió fo­rintot az Európai Regionális Fej­lesztési Alap, további 151 milli­ót pedig a hazai központi költ­ségvetés biztosít. A beruházás 5 százalékát az ÉRV Rt. saját for­rásból fedezi. A kiviteli munkákat a közbe­szerzési pályázaton nyertes Diamit Rt. végzi majd. A projekt végleges lezárására várhatóan 2007 elején kerül sor. Jobb és olcsóbb lesz a víz lakatos István, Sirok polgármestere tájékoztatása szerint a köz­ség életében hatalmas jelentősége van a hamarosan induló beru­házásnak, mivel e fejlesztéssel a sirokiak több évtizedes gondja or­vosolható. Köztudott, hogy a településen ez idáig nemcsak rossz és kevés volt a víz, de rendkívül drága is. Bíznak abban, hogy ezzel a mostani beruházással ez a paraméter is kedvezően alakul majd. Mikuiás-nap. A Parádfürdől Állami Kórház szervezésében a napokban műsorral lepték meg a betegeket és a kórház dolgozóit. A Freskó étteremben a köszöntő után a Gördülő Táncszínház produkciójában gyönyörköd­hettek, majd egri színművészek szórakoztatták a közönséget Tíz helyről jön a hulladék elképzelés A jövő évben már indulhat a próbaüzem A tervezett ütem szerint halad a 42 település kom­munális hulladékát befo­gadó nagy lerakó építése Tiszafüreden. B. S. FÜZESABONY, TISZAFÜRED A munkálatok állásáról Blahó Ist­ván, Füzesabony alpolgármes­tere, az Ügyvivői Testület Heves megyei képviselője tájékoztatta lapunkat:- A beruházás épületei, a hul­ladéklerakó terület építési munkái december közepére el­készülnek. Ezt követően kezde­nek hozzá a létesítmény gépi berendezéseinek szereléséhez, hiszen válogatógépek és kom­posztáló sor is segíti, a hulladék feldolgozását. A több mint félmillió köbmé­teres hulladéklerakóba Heves megyéből tíz település (Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Egerfarmos, Mezőszemere, Szihalom, Po­roszló, Újlőrincfalva, Sarud) kommunális szemete kerül. A szállítások elindítására 2006 el­ső negyedévét követően kerül sor. Ekkor veszi kezdetét a pró­baüzem, majd várhatóan 2006. július 1-jétől hivatalosan is mű­ködni fog. Blahó István elmondta még, hogy a rekultiváció megterve­zésére kiírt tenderük nem volt eredményes, az új pályázat elbí­rálására december közepén ke­rül sor. A rehabilitáció kereté­ben a tiszafüredi tárolóba szállí­tó községek, városok korábbi szeméttelepeit számolják fel. Az Ügyvivői Testület képviselő­je fontosnak tartotta megje­gyezni: azoknak az önkormány­zatoknak, amelyek előre, akár több évre szállítási szerződést kötöttek valamely szolgáltató­val, 2006 áprilisáig van módjuk azt felülvizsgálva rendezni. Akár szerződésbontással is, mert a próbaüzem megkezdése­kor a társulásban résztvevő mind a 42 település szemetét már Tiszafüreden helyezik el.

Next

/
Thumbnails
Contents