Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-08 / 261. szám

13 2005. NOVEMBER 8., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP KEK TŰKOR - HIRDETÉS HÍRSÁV Tovább húzódik Mortimer ügye MEGHOSSZABBÍTOTTA a nyomozást az ügyészség Mortimer ügyében. Amint arról lapunkban már több­ször beszámoltunk, a Patai József leszúrásával vádolt fi­atalember ellen indult nyo­mozás várhatóan december­ben zárul le. Ellenőrzés során bukott le a díler lebukott egy kábítószer­csempész Budapesten, a Le­hel úton. Kocsijából tízezer ecstasy tabletta került elő. Otthonában még 35 ezer tablettát, speedet és kokaint találtak. Ezek értéke ötven­millió forint. Tűz ütött ki az óvodában KIGYULLADT tegnap Budapes­ten a III. kerületi Szél utcai óvoda. A lángok közül kilenc óvodást és tizenhárom fel­nőttet szabadítottak ki. A tü­zet feltehetően elektromos hiba okozta. Két ügyből lett egy kártérítés egyesítette a Fejér Megyei Bíróság a Nógrádi testvérek két kártérítési perét, ezért nem született tegnap ítélet az úgynevezett koponya­perben. Az egyesített per decemberben folytatódik. Patron a nyugdíj mellett veszélyben Vagyonőrök vigyázzák mától a postai kézbesítőket A következő három hét­ben összesen 165 milliárd forintot visznek ki a pos­tások a nyugdíjasoknak. A fokozott veszélynek kitett kézbesítőkre rend­őrök, polgárőrök, vagyon­őrök vigyáznak. Nagy Eszter Dóra „Ma kezdi meg a posta kézbe­síteni a november havi nyugdí­jak mellett a januárig vissza­menőleg járó egyszázalékos emelést, valamint a tizenhar­madik havi járandóság fenn­maradó részét” - mondta la­punknak Tomecskó Tamás. A Magyar Posta Rt. szóvivője hozzátette: először Budapes­ten, szerdától a megyeszékhe­lyeken és a nagyvárosokban várhatják az idősek a postást. November 25-ig az összes érin­tettet, 2,2 millió nyugdíjast fel­keresik. A kormány őszi nyugdíjeme­lési döntése, valamint a tizen­harmadik havi nyugdíj fennma­radó része miatt negyven száza­lékkal több pénz lapul novem­berben a postások táskájában, mint más hónapokban. « Tomecskó Tamás szerint vala- $ mennyi kézbesítőjüket megfele- | lő biztonsági eszközökkel, pél- § dául festékpatronokkal látták el. | Emellett polgárőrök és vagyon- I őrök kísérik a kézbesítőket, el- Ahol korábban már volt postástámadás, ott kíséretet kap a kézbesítő Még keresik a gyilkost továbbra sincs meg a veszpré­mi postásgyilkos: a Nemzeti Nyomozó Iroda még mindig ke­resi a 2003. június 24-i táma­dás elkövetőjét. A 25-30 év kö­rüli fiatalember - aki vélhetően több kézbesítő elleni rablást is elkövetett - lőfegyverrel ölte meg F. János Györgyöt. A 46 éves postást kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség, a Ma­gyar Posta Rt. és Herend ön- kormányzata összesen hat­millió forintot ajánlott fel nyomravezetői díjként. sősorban azokon a helyeken, ahol az elmúlt években volt pos­tás elleni támadás. Különösen veszélyeztetett területnek minő­sülnek a nagyvárosok külső ré­szei, itt őrzik is a kézbesítőket, és a rendőrség is gyakrabban járőröz ezeken a részeken. „A posta nem fizet azért, hogy a rendőrök vigyázzanak a kézbesítők biztonságára” - mondta lapunknak Hatala Jó­zsef. Az Országos Rendőr-főka­pitányság közbiztonsági főigaz­gatója szerint a két szerv kö­zött 2002-ben született megál­lapodás erről. Hatala felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem je­lent pluszterhet a járőröknek. Módosított útvonalakon vigyáz­zák a postásokat. Busszal érkezett menetrend szerint a drog Budapestre A német és holland társszer­vekkel együttműködve bukta­tott le egy drogbandát a Nem­zeti Nyomozó Iroda. Kiderült: a csoport menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratokkal hozott be az országba labor­tisztaságú amfetamint. A rendőrök még október 3-án kezdtek el figyelni egy Hollan­diába tartó buszt, amelynek sofőrje előzőleg egy török ál­lampolgárral találkozott, aki­től pénzt is kapott. A három nap múlva Amszterdamból megérkező jármű vezetőjét a nyomozók tetten érték, amint épp egy budai üzletközpont­ban 3,2 kilogramm amfe­tamint adott át a megrendelő­nek. A kábítószer értéke meg­haladja a húszmillió forintot. Lapunk rendőrségi forrásból úgy értesült: ezzel párhuzamo­san Hollandiában a szerb-bos- nyák származású terjesztőket is elfogták, akiket a kábító­szerügy mellett lőfegyverrel való visszaéléssel is gyanúsí­tanak. A holland hatóságok to­vább nyomoznak az ügyben, míg hazánkban nem merült fel, hogy más magyar autó­buszsofőr is a tettesek kezére játszott volna. A bevásárlóközpontban el­fogott magyar férfi és a török megbízó őrizetbe került. A ható­ságok szerint több mint tíz alka­lommal hoztak be ily módon a csempészek amfetamint Ma­gyarországra. ■ Nagy E. D. UNIÓS csúcsminőségű szén-monoxid-, füst-, valamint gázérzékelők forgalmazása. ESCOMAT 36/515-371, 9-14 és du. 17-18 h között---------------------------------------------------------- * *55918* ÁLLÁST KERES 24 ÉVES intelligens férfi jogosítvánnyal, német nyelvvizsgával sürgősen állást keres Egerben és környékén. T.: 70/592-5341 *56095* Építésvezetőt, felső- vagy középfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkezőt, egri telephelyű cég felvesz.! t£ 06-30/339-2213 | SZAKKÉPZETT, gyakorlattal rendelkező élelmi­szer-eladót felveszünk. Jelentkezni 8.00­16.00 óráig lehet az alábbi telefonszámon: 30/929-1091---------------------------------------------------------- *55959* VOLNA kedve kipróbálni önmagát mint AVON tanácsadónő, vagy szeretné a termékeket megismerni, hívjon bizalommal. 20/9336- 247---------------------------------------------------------- *56011* GYENGEÁRAMÚ műszerész képesítéssel, mini­mum 5 év gyakorlattal, PC/Windows op. rend­szer ismerettel keresünk regionális munkatár­sat garázsipari műszerpark szervizelésére. Önéletrajzokat kérjük a globala@axelero.hu e- mail címre, vagy Budaörs, Pf. 189 címre kül­deni.---------------------------------------------------------- *56077* HA ÖN becsületes munkával akar havi 300 eFt-ot keresni, akkor hívjon 9-17-ig. T.: 70/941-3076. Iroda: Eger, Hadnagy u. 32.---------------------------------------------------------- *56079* EGRI, gyakorlattal rendelkező takarítónőt al­kalmazok állandó munkára 6-8 óráig. Érd.: 36/425-687,12-14 óra között.--------------------------------------------------------- *56083* E GRI kávézóba szakképzett felszolgálót kere­sek. Tel.: 20/9139-156---------------------------------------------------------- *56087* E GRI ingatlaniroda dolgozni akaró, fiatal hölgy munkatársat keres irodai munkára. 3300 Eger, Pf. 609.-------------------------------------------------------— *56120* _____SZOLGÁLTATÁS_____ P ARKETTÁK rakása, csiszolása, lakkozása, la­minált parketta lefektetése, PVC, szőnyegpad­ló ragasztása. 36/463-005, 30/572-3308---------------------------------------------------------- *37500* MŰA. bejárati ajtók 45.900 Ft-tól és szabvány és egyedi ablakok 30% engedmény kaphatók. Eger, Sertekapu u. 35. 70/313-8493---------------------------------------------------------- *51012* REDŐNYÖK 4500 Ft/m!-től, aluredőny 14.000 Ft/m!-töl, szalagfüggöny 1000 Ft/mJ-től kap­hatók. Eger, Sertekapu u. 35. 70/360-7396---------------------------------------------------------- *51012* UTAK, terek, járdák, kocsibejárók aszfaltozá­sát vállalom. Minőségi munka garanciával. 36/354-206,20/353-3748---------------------------------------------------------- *51680* ABLAKSZIGETELÉS szilikonos profilgumival! Már tíz éve! Nincs többé huzat-por-zaj! Tel.: 36/463-368, 30/399-4351---------------------------------------------------------- *51857* * Redőnyt, RELUXÁT, HARMONIKAAJTÓT 40- 50% ÁRENGEDMÉNNYEL KÉSZÍTEK. 36/410- 275---------------------------------------------------------- *54752* FESTÉS, mázolás, tapétázás, külső homlokza­tok szigetelése, festése, lépcsőházak festése, rövid határidő! 20/9816-696---------------------------------------------------------- *55258* KŐMŰVESMUNKÁK vállalása, burkolás, gipsz­kartonozás, hőszigetelés dryvit technológiá­val, lapos tetők szigetelése. 30/584-8668--------:------------------------------------------------- *55376* Á CSMUNKÁT, régi tetők felújítását, bontását, új tető készítését vállalom. Ingyenes felmérés. T.: 06-20/262-3015---------------------------------------------------------- *55424* LAKÁSHITELEK és bármire felhasznál­hatók. Milliónként - 12.000 Ft havi törlesztés­sel - 96 hónapig vagy tovább! Hívjon: 20/4741-554---------------------------------------------------------- *55718* 8 New HOLUND MARKOLÓGÉPPEL FÖLD­MUNKÁT VÁLULUNK. 30/9497-616---------------------------------------------------------- *55908* HA MOST lép, karácsonyra pénze lesz. Gyors hitel minimálbérre is. Jelzáloghitelnél visszakapja értékbecslési díját. 30/573- 6328-----------------------------------------------------------*55933* SZABADALMI ügyfélszolgálat kedd és csütör­tök délután. MTESZ Eger, 36/423-583---------------------------------------------------------- *55993* SZŐNYEGTISZTITÁS szívó-szóró szerkezettel. Szakszerű szolgáltatás. Érd.: 30/9655-309---------------------------------------------------—— *56084* _________O KTATÁS_________ KÉZ-LÁBÁPOLÓ, műkörömépítő OKJ-s képzés indul Miskolcon és Budapesten. Vizsgával, jegyzettel, eszközökkel 119.000 Ft. Kapos Kft. 30/288-2092, tanfolyam.hu--------------- *54616* T ELC angol, német vizsgára élők. nov.-ben! Új­rakezdőtől... Euro Isk. Csiky S. 21. 490 Ft. 50%-OS kedv.! 412-200, 20/323-6617-------------------------------------------------------— *55848* S ZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam ECDL Start vizsgalehetőséggel 60-80 óra. Tanítás délelőtt vagy délután. MTESZ Eger, 36/423- 583------------------------------------——---- *55993* G ÉPÍRÁS számítógépen 60 órában minden korosztálynak. MTESZ Eger, 36/423-583---------------------------------------------------------- *55993* MATEMATIKA oktatása Hatvanban és környé­kén középiskolásoknak, főiskolásoknak, egye­temistáknak. T.: 20/383-8946---------:------------------------------------------------ *56070* ________PÉNZPIAC________ B ÁRMIRE felhasználható pénzintézeti hitel, milliónként -12.000 Ft havi törlesztés - 8 évig vagy tovább. Terhelt is. 20/4741-554---------------------------------------------------------- *55718* BEFEKTETŐK! Pénzintézeti termék: havi 10.000 Ft-ra évi 45.000 R hozam éveken át. 20/4741-554---------------------------------------------------------- *55718* 2,7 MFt 96 havi törlesztés 35.200 Ft/hó. 30/526-9894-----------------------------------------------------------*55755* _______KÖZLEMÉNY_______ L AJOS! Ha Egerbe jössz, csak Tourist Taxival gyere, mert náluk a piros lámpánál a taxióra is megáll. Tourist Taxi 36/333-555---------------------------------------------------------- *55744* __________BÚTOR__________ KONYHABÚTOROK és egyéb bútorok készítése egyedi igények alapján. Szolid árak, referen­cia megtekinthető. 70/525-2621---------------------------------------------------------- *55679* JÓ ÁLUPOTBAN lévő 2 db fotel, fehér fésülkő- dő asztal eladó. Tel.: 70/501-1535---------------------------------------------------------- *56059* ÚJ KONYHA- és szobabútorok kedvező áron, 0TP-re is. Eger, Árpád u. 19. T.: 36/413-054-------------------:-------------------------------------- *56119* E LVESZETT 8 Elveszett EGY TRI COLOR BEAGLE KISKUTYA NOVEMBER 6-ÁN ESTE. MEGTALÁLÓNAK JUTA­LOM. 30/267-9014 ________RUHÁZAT________ P ÖTTÖMKE Baba-mama bolt! Kelengye, baba­kocsik, autóülések, kismamaruhák, játékok stb. Szeretettel várjuk! Gyöngyös, Koháry u. 6.---------------------------------------------------------- *56097* GARÁZS--------------,-----------------------------------------------------------------------------­GARÁZS kiadó a Hajdúhegyen 4-es, 37-es buszmegállónál. T.: 30/451-0748---------------------------------------------------------- *56074* MEZŐGAZDASÁG 8 Vírusmentes GYÜMÖLCSFÁK KÖSZMÉTE - RIBIZLI, RÓZSABOKROK, OLTVÁNYOK KÖZVET­LENÜL A TERMELŐTŐL A LEGKEDVEZŐBB ÁRON! VERPELÉT, KOSSUTH ÚT 59. 36/359- 280---------------------------------------------------------- *38082* 8 Borfajta ÉS CSEMEGEOLTVÁNY KAPHATÓ. PETROVICS KÁLMÁNNÉ ABASÁR, PIPA ÚT 12. 37/360-476, 30/656-0504---------------------------------------------------------- *55682* 8 Szárított ÉS KOMBÁJN TISZTA KUKORICA EUDÓ SZÁLLÍTÁSSAL. 06-70/283-8077----------------------------------------- *55772* 8 Detk HATÁRÁBAN 60 HA 2000 ARANYKO­RONA ÉRTÉKŰ SZÁNTÓ BÉRBE ADÓ HOSSZÚ TÁVRA. I.ÁR: 2000 FT/ARANYK0R0NA. 20/416-0680---------------------------------------------------------- *55898* 8 Kukorica, BÚZA, ÁRPA, ZAB VAN EUDÓ. T: 06-20/544-1173-------------------------------­-------——---—— *56060* 8 M TZ 52-ES ÉS 1 DB 2 FEJES EKE EUDÓ. ERDŐTELEK, ÉRSOR U. 52. T. 36/496-366, 30/405-5505---------------------------------------------------------- *56090* 8 Kb. 600 Q ÉRETT ISTÁLLÓTRÁGYA INGYEN ELVIHETŐ. ÉRD. 18 ÓRA UTÁN FÜZESABONY. 36/341-273---------------------------------------------------------- *56099* VEGYES DARABOLT, hasogatott és kandallófa rendelhe­tő azonnali szállítással 1000 Ft/q-tól, 20/9980-188-------------:--------------------------------------------*48444* K ERÍTÉSLÉC akác 80-180 cm hosszig, lambé­ria, parketta, szegőléc stb. kedv. áron. Prizma Barkács Eger, Brassói u. 3. 36/318-116---------------------------------------------------------- *49507* SZAUGFÜGGÖNY, reluxa, harmonikaajtó, vá- szonroletta, függönykarnis kedvező árakon. 36/413-315 Eger, Makiári u. 135.----------:----------------------------------------------- *54412* T ŰZIFA akció! Cser, tölgy, akác 950 Ft/q, ap­rítva is kapható! Hívjon bizalommal. 06- 30/617-5455---------------------------------------------------------- *55169* TŰZIFA-AKCIÓ! Tekézett 1000 Ft/q, konyha­kész 1200 Ft/q. Szállítás ingyenes. 06- 20/470-5976. cser, bükk---------------------------------------------------------- *55622* FONOTTÁRUK, hintaszékek, bogrács, boros­hordó több méretben, jó minőségben ea. Érd: 11 h után Eger, Töviskes-völgy 20/356-0801---------------------------------------------------------- *55729* DARABOLT, méteres és hasogatott tűzifa el­adó. 30/406-1768---------------------------------------------------------- *55747* TŰZIFA rendelhető cser, tölgy 1000 Ft/q, akác 1450 Ft/q. 45 q fölött ingyenes házhoz szállí­tás. Érd: 30/560-8190---------------------------------------------------------- *55860* EGÉSZSÉGES-E Ön? Lábdiagnosztikai szűrés, állapotfelmérés. Egyedi talpbetét-rendelés. Jöjjön el Ön is! 06-70/536-6082---------------------------------------------------------- *56052* 8 400 L-ES FAGYASZTÓLÁDA EUDÓ. I.ÁR: 25 EFT. ERDŐTELEK, ÉRSOR U. 52. T: 36/496- 366, 30/405-5505---------------------------------------------------------- *56090* VEGYES tűzifa egyenesen a termelőtől. Házhoz szállítás megoldható 950 Ft/q, fuvarköltség a mázsától függ. 06-30/656-6681---------------------------------------------------------- *56098* __________ÁLLAT__________ S IMASZÖRÜ és drótszőrű foxterrier kiskutyák eladók. Ár: 15 eFt. 1:30/545-8878,36/430- 096-----------------------------------------------------------*56058* N ÉMETJUHÁSZ szuka kiskutya 15 eFt-ért eladó oltva, féregtelenítve. T: 20/3551-492---------------------------------------------------------- *56089* TÁRSKERESÉS CSINOS, magas, karcsú lány partnert keres szórakozás céljából. T: 06-70/616-8613---------------------------------------------------------- *55767* ALBÉRLETET KÍNÁL EGER, Malomárok u. 2 szobás, bútorozatlan, jó állapotban lévő lakás kiadó. Ár: 36 eFt/hó+rezsi. Kaució szükséges. 30/686- 1158---------------------------------------------------------- *18929* EGERBEN a Rákóczi úton háromszobás búto­rozatlan lakás kiadó. Érd.: 36/410-768, 30/570-7492---------------------------------------------------------- *46728* N EUMANN melletti I. emeleti, 2 szobás lakás januártól kiadó. Ár: 35 eFt +rezsi. Tel.: 06- 30/4537-656---------------------------------------------------------- *53890* EGER, Bartakovics u. 2 szobás, bútorozott, alacsony rezsijű lakás zárt autóparkolóvá! ki­adó. 40 eFt/hó+kaució, 30/9952-270--------------------------------------------------------- *54887* B ELV.közeli 3 szobás lakás garázzsal hosszú távra kiadó. 30/5400-856---------------- *55886* Á LLÁST KÍNÁL AVON kozmetikumokkal egészítse ki jövedel­mét! Akár 30% árkedvezmény! Ingyenes belé­pés! 36/410-755, 30/257-4469---------------------------------------------------------- *32690* PIACVEZETŐ ingatlanforgalmazó cég egyedi feltételekkel, extra jövedelemmel hosszú távú munkalehetőséget biztosít! 06-1/424-7174, 06-30/678-4082.---------------------------------------------------------- *55275* ORSZÁGOS ingatlan iroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4904---------------------------------------------------------- *55446* DIVATÁRU-ÜZLETBE szakképzett eladót felve­szünk. Jelentkezés nov. 9-én 10 h-tól 13-ig Gyöngyös, Páter K. út 1.---------------------------------------------------------- *55759* TÓFALUI sörözőbe pultost keresek. Érd.: 30/2196-654------------------------------------:--------------------- *55801* B ELVÁROSI étterem egri lakosú konyhalányt felvesz. 515-516---------------------------------------------------------- *55817* JÓL kommunikáló területi képviselőket kere­sünk. Nem biztosítás! Talpraesett nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. 30/747-0203-----------------------------------------------------------*55888* |Í55»89M»1 1 Élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó munkáltató GYÖNGYÖSI ÜZLETÉBE KERES szakképzett, az élelmiszer-kereskedelemben gyakorlatot szerzett mm BOLTVEZETŐ­HELYETTES munkatársat. Jelentkezésüket (önéletrajz, 1 db igazolványkép, bizonyítványmásolatok), kérjük, küldjék az alábbi címre: „Boltvezetés” jelige, Heves Megyei Hírlap szerkesztősége, 3300 Eger, Barkóczy u. 7. . :ítv< -4. '-v .:

Next

/
Thumbnails
Contents