Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-26 / 277. szám
2005. NOVEMBER 26., SZOMBAT VILÁGTÜKÖR 7 Kitelepítések a folyószennyezés miatt Kínában Emberek százait telepítették eddig ki a benzollal, illetve nitro- benzollal szennyezett északkelet-kínai Szungari folyó partján lévő otthonaikból, mert ezeknek a vegyi anyagoknak a belélegzése is súlyosan veszélyezteti az emberi egészséget - közölték pénteken helyi tömegtájékoztatási eszközök. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy a szennyezett térség lakóinak ivóvízellátására Ven Csia-pao kormányfő személyesen adott utasítást. A Szungari folyóba annak következtében került összesen száztonnányi mérgező anyag, hogy november 13-án Csilin városánál egy vegyi üzemben robbanás történt. A kínai hatóságok napokig elhallgatták a baleset hírét, de kiderült: súlyos környezetkárosító katasztrófa következett be. A környezetvédelmi hatóságok ígéretük szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Szungari vízének szeny- nyezettsége minél alacsonyabb szintre süllyedjen akkorra, amikorra a folyó a kínai-orosz határ mentén lévő Amurba ömlik. Ennek időpontjáról ellentmondásos vélemények látnak napvilágot: a kínai fél szerint két hét múlva érkezik meg a szennyfolt az Amurba, az orosz illetékesek ezzel szemben azzal számolnak, hogy ez már három-négy napon belül bekövetkezhet. ■ K. F. Iraki ételeket fogyasztottak Bush birtokánál Sajátos módját választotta a tiltakozásnak az iraki háború ellen tüntető amerikaiak egy csoportja csütörtök este Texasban, George Bush elnök crawfordi birtoka előtt Több száz egybegyűlt ugyanis úgy emlékezett meg a hálaadás ünnepéről, hogy csakis iraki ételeket fogyasztott. Saját bevallásuk szerint ezzel a háborúban meggyilkolt több mint 2100 amerikai katonára, valamint a háború további ártatlan áldozataira kívántak emlékezni. A tüntetők egyike úgy fogalmazott: „ülhettünk volna otthon is, ehettünk volna pulykát, és nézhettük volna a baseballt a televízióban, de inkább a tiltakozást választottuk, mert ezt a háborút be kell fejezni”. Hasonló megmozdulás volt az elnöki birtok előtt augusztusban is, akkor a háborúellenes tiltakozás 26 napon át tartott. Az elesettekre is emlékeztek Irakban ezalatt több felkelőcsoport is kapcsolatba lépett Dzsalal Talabani elnök irodájával. Egyesek közülük állításuk szerint készek letenni a fegyvert, és áttérni a békés politikára - eleget téve Talabani minapi felhívásának. ■ Cs. E. Határnyitás Rafahban. Ma kelhetnek át az első utazók az Egyiptom és a Gázai övezet közötti rafahi átkelőn, amelyet tegnap Mahmúd Abbász jelenlétében adtak át. A Palesztin Hatóság most első alkalommal ellenőriz egy külső határátkelőt, ezt 18 és 40 év közötti férfiak használhatják. Közép-európai biztatás pöstyén Varsó és Budapest együtt készül Schengenre Szlovákia leghíresebb fürdővárosában, Pöstyénben pénteken megkezdődött a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) országainak csúcstalálkozója. Farkas Károly, Pöstyén Magyarország képviseletében Lamperth Mónika szólalt fel a tanácskozás első napján. A belügyminiszter kiemelte az elmúlt időszak politikai, gazdasági változásait, égyebek között az Ukrajna és Moldova által elindított demokratizálódási folyamatot. A találkozón szó esett olyan aktuális kérdésekről is, mint a Koszovó státusáról folytatott tárgyalások. „Ebben a minőségében a KeK már létével hozzájárul a Balkán stabilitásához, hiszen olyan országok ülnek itt tárgyalóasztalhoz, amelyek néhány évvel ezelőtt még háborút vívtak egyA Szlovákia KeK-elnökségének évét lezáró tanácskozáson a tizenhét tagország közül tizenegy kormányfői, hat ország miniszteri szinten képviselteti magát. Magyarország képviseletében Lamperth Mónika van jelen a fórumon. A résztvevők elsődlegesen a KeK-országok kereskedelmének útjában álló akadályok feloldásának lehetőségeiről, az EU további bővítéséről tárgyalnak. A pöstyéni tanácskozás munkájába bekapcsolódnak a KeK gazdasági fórumának - koráb- t ban két napon át Pozsonyban | tanácskozást folytatott - részt- I vevői is. Az esemény házigazdája, Mikulás Dzurlnda Alival, a rendőrkutyával pózol mással” - mondta el lapunknak Lamperth Mónika. A belügyminiszter kiemelte, hogy a KeK keretein belül hazánk olyan gazdasági és kulturális együttműködési programokat indított be, mint a Nyíregyházi Kezdeményezés. Napirendre került a szervezett bűnözés elleni munkacsoport feloszlatása is, mivel az nem tudta hatékonyan ellátni feladatait. A belügyminiszter, a pénteki tanácskozás után megbeszélést folytatott Ludwik Dorn lengyel miniszterelnök-helyettessel. „Mindketten fontosnak tartottuk, hogy megismerkedjünk. Olyan fontos kérdésekről is egyeztettünk, mint a schengeni egyezmény bevezetésére történő felkészülés” - mondta Lamperth. Hangsúlyozta, hogy Magyarország és Lengyelország a két nép között fennálló hagyományos barátság jegyében ösz- szehangolja a schengeni unióhoz történő csatlakozás felkészülési folyamatait. A rendet erősítheti a csecsenföldi választás Tíznaponta egy kivégzés az Egyesült Államokban A Kreml háromszakaszos rendezési terve szerint vasárnap parlamenti választásokat tartanak Csecsenfóldön. A köztársaság parányi méretei ellenére minden úgy történt, mint a nagyoknál: 353 jelölt indult nyolc párt képviseletében, s szabályosan kampányoltak a voksok megszerzéséért. A demokratikus intézmények formálódása azt a reményt sugallja, hogy Oroszországnak ebben a viharos sarkában 11 év két háborúja után megerősödik az alkotmányos rend. „A hivatalos Moszkvának szüksége van a törvényhozási választásokra, hogy legitimitásuk utolsó maradványától is megfossza a szakadárokat a Nyugat szemében” - nyilatkozta egy független lap szerkesztője, Timur Alijev. „Az új parlament a hiányzó láncszem a hatalmi rendben.” A De- mosz jogvédő mozgalom vezetője, Tatjana Loksina ezzel szemben úgy véli: Csecsenfóldön a valódi hatalom a megölt elnök fia, Ramzan Kadirov kezében van, aki a militarizált biztonsági erőkre támaszkodik. Egy moszkvai intézet felmérése szerint a csecsenfóldiek 48 százaléka bízik a választások tisztaságában. Az emberek belefáradtak a háborúzásba, inkább hajlandók elfogadni Moszkva irányítását a békéért cserébe. ■ Csák Elemér „No, gyerünk!” - ezek voltak az utolsó szavai Gary Gilmore-nak, akit 1977-ben végeztek ki gyilkosságért az USA-ban. Ő volt az első azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság feloldotta a halál- büntetés moratóriumát. Azóta 997 elítélt végezte halálkamrában, s a jövő héten kerül sorra a következő három. A CNN televízió számításai szerint ez azt jelenti, hogy az utóbbi 28 évben minden tizedik napon kivégeztek valakit az Egyesült Államokban. Míg más államok és az ENSZ tiltja a legsúlyosabb büntetést, az Egyesült Államokban vitatkoznak róla - és gyakorolják. Jelenleg 3400 börtönlakó - köztük 118 külföldi - van a „halálsoron”. A nézetek két kérdésben csapnak össze. Az egyik az, hogy van-e elrettentő hatása a halálos ítéletnek. A másik: nem küldenek-e halálba ártatlan embereket. Thomas Hill védőügyvéd Ohio államban úgy gondolja: a bűnöldözés is követ el hibákat, következésképpen bizonyosan előfordul, hogy ártatlanokat fosztanak meg az életüktől. Michael Paranzino, egy halál- büntetést támogató szervezet vezetője így érvel: „Az elmúlt 16 évben százezer ártatlan embert gyilkoltak meg az Egyesült Államokban. S ez tény, szemben a másik állítással”. ■ E. Cs. HIRSAV Sáron pártja nyerné a választásokat A legújabb felmérések szerint Ariel Sáron miniszter- elnök új, centrista pártja nyerné e pillanatban az izraeli parlamenti választásokat. Á második helyre az Amír Perec vezette Munkapárt futna be 28 képviselővel. Ez önmagában is kettejük koalícióalkotási képességét vetíti előre. Emberi hiba okozta a ciprusi gép balesetét EMBERI MULASZTÁS okozta a Helios légitársaság augusztusi balesetét. Ezt derítette ki az Athén mellett történt, 121 emberéletet követelő katasztrófa után indult eljárás. Erről Akrivosz Colakisz, a vizsgálat vezetője nyilatkozott a görög állami televízióban. A végleges jelentés februárra készül el. Landoltak CIA-gépek Németországban is EGY MAGAS RANGÚ amerikai titkosszolgálati munkatárs szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos járatai sűrűn megszakították útjaikat különböző európai országokban, s ebben a helyzetben semmi sem változott. Halálos buszbalesetek történtek Indiában két busz is megáradt folyóba zuhant India Tamijnádu államában, a balesetek 26 halálos áldozatot követeltek. Az utóbbi napok esőzései számos utat tettek tönkre a dél-indiai államban. @ további hírek: www.reggel.hu Elektromágnes - atom helyett „E”, azaz elektronikus bombának nevezik azt a fegyvert, amelynek előállításán dolgozik az amerikai hadsereg. A nagy erejű elektromágneses hullámok gyökeresen megváltoztathatják a hadviselést, és helyettesíthetik akár az atombombát is - mutattak rá egy minapi konferencián. A La Stampa című torinói lap találó hasonlattal jellemzi a fegyver működését: ha a háztartási tévékészüléket rendkívül magas feszültségre kapcsolják, a televízió egyszerűen elolvad. Ilyen elven működik az E-bomba is - azzal a különbséggel, hogy hatósugara sokkal nagyobb. Annál is inkább, mert a bomba célba juttatására alkalmas minden jelenlegi hordozóeszköz. A mikrohullámú fegyver valójában már régen megszületett: a jelenségre akkor figyeltek fel először, amikor az 1950-es években az amerikaiak hidrogénbomba- kísérleteket folytattak a Csendes-óceán fölött. A sugárzás elért a Hawaii-szigetekig, s a rádióadásokban zavarok voltak észlelhetők egészen Ausztráliáig. Az iraki háború kezdetén ismét előtérbe került az elektronikus fegyver, minthogy sugarai be tudnak hatolni mély föld alatti bunkerekbe is. ■ Csák E.