Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-04 / 258. szám

2005. NOVEMBER 4., PÉNTEK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Mészárlás a prémbundáért tiltakozó állatvédők A műszőrme vagy orkánkabát is melegíti az embert Most még óvó kezek között. Egy parányi kisnyúl még egy fülvédőnek is kevés FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Amikor felnő egy kis állat, s a prémje elérte a megfelelő minőséget, a feldolgozó cég kirendeli a telepre a böllért. (Négyessy) heves megye Nem mindegy, hogy milyen alapanyagból készült a ka­bát, amit a téli hideg ellen megvá­sárolunk. Az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke, Seres Zoltán ar­ra figyelmeztet, hogy a szőrme­bundák létrejöttét szabályos tö­megmészárlás előzi meg. Egy-egy bundakabát elkészítéséhez húsz róka, ötven nerc, vagy minimum százötven csincsilla szükséges. Ezért az igazi állatbarátok inkább pamutot, orkánt, polár anyagot vá­lasztanak, esetleg a műszőrmét részesítik előnyben. Az 1998. évi Állatvédelmi Tör­vény idevonatkozó fejezete így rendelkezik: „Az állat életét elfo­gadható ok vagy körülmény nél­kül kioltani nem szabad. Elfogad­ható oknak, körülménynek minő­sül a prém termelése is.” A tör­vény arra is kitér, hogy a prémcé­lú állatok kivégzéséhez kábítás kell, de ez sok esetben nem így történik. Az apró gerinceseket ez­rével szaporítják az erre kialakí­tott telepeken. Ingerszegény, moz­gástér nélküli környezetben, apró kis bokszokban válnak feldolgoz­ható kabátalapanyaggá. A beve­zetőben említett kivégzési techno­lógia közben az agónia és szenve­dés hosszú percekig is eltarthat. Az osztályokba csoportosított nyers prémeket szűcsök, szabók veszik kezelésbe, és exkluzív termékeket varázsolnak. Né­mely bundáért több millió forin­tot is elkérnek. Mit tehet a tuda­tos vásárló az állatok védelmé­ben? Radikális fellépéssel - fes- téköntögetés vagy rongálás he­lyett - a vásárlói szokások meg­változtatásával módosítható a pi­ac. Ha csökken a kereslet, a prémcélból elpusztított állatok száma minimalizálódhat. Míg az őskorban a nomád embernek a létfenntartásához kellett a szőr­me, addig az összkomfort embe­rének pusztán divatból van szüksége az állatok kegyetlen öl­döklése révén készített bundák­ra, sapkákra, gallérokra. A divatoló ember védtelen áldozatai Az apró gerinceseket - csincsillákat, hörcsögöket - elgázosítják. A nagyobbaknak, mint például a tenyésztett ezüstrókának, elektro­mos árammal veszik el az életét. Szőrkíméletesen. A templom felújítását támogatják bélkő kht. Nyolc környező település részesült a pályázati keretből (N. Z.) Bélapátfalva Kilencmillió fo­rintot hagyott jóvá a Bélkő Kht. idei üzleti tervében a kistérség polgármestereiből álló taggyűlés arra a célra, hogy támogassák az egyházi épületek felújítását. A kht. ügyvezető igazgatójától, Ko­vács Lászlótól megtudtuk, hogy mind a nyolc tulajdonos - Bala­ton, Bekölce, Bélapátfalva, Bükkszentmárton, Mikófalva, Mónosbél, Nagyvisnyó, Szilvás­várad - részesült a pénzből. A pályázóknak be kellett mutatni­uk a feladat tervét, költségvetés­ét, s a költségek arányában kap­ták meg a támogatást. Példaként Mónosbélt említet­te, ahol a templom tatarozását tűzték célul, Bélapátfalván pe­dig a plébánia támfalának az új­jáépítéséhez kértek anyagi se­gítséget. Az idén sikeres volt a turisztikai pályázat is, összes­ségében 12 millió forintot osz­tottak szét. A programok szám­láit már ellenőrizte a bizottság, a közeljövőben pedig arra is sor kerül, hogy az elkészült beru­házásokat természetben is meg­nézzék. Az ipari park benépesülése ki­elégítő ütemben halad. Új bér­lők jelentkeztek a területen, az egyikük kompresszorjavítással, a másik gabonatárolással foglal­kozik. A kht. vásárolt egy kom­munális gépet, ami nemcsak az ipari parkban, hanem a nyolc te­lepülésen is végez munkát. Az igazgató megemlítette azt is, hogy eladtak két területrészt po­tenciális befektetők számára, akik fáradtolaj-feldolgozó üze­met és logisztikai központot hoz­nak létre. Ü1BMS Kultúrfront Kovács János VOLT NÉMI SZOKÁSOS SZÁJHÜZOGATÁS, meg le­osztott lapok, politikai felhangok emlegetése, ahogy ez már mifelénk minden döntés után lenni szokott. Veszteni, úgy tűnik, még nem nagyon tudunk. Nyerni persze még úgy se. Arról van szó, hogy mint lelkes egri lokálpatrióta, mélysége­sen egyetértek az Európa Kulturális Fővárosa 2010 című hazai pályázat végső döntésével. A jelenlegi kínálatból és mezőny­ből, a pályázók és pályázatok közül, sok szempont mérlegelése után is bizony Pécs tűnik a legjobb választásnak. TEHÁT EGYFELŐL A DÖNTÉSSEL EGYETÉRTEK, ellenben a döntési folyamattal, a mechanizmussal semmiképp. Az egész folya­mat ugyanis a legrémesebb hazai hagyományokat idézte, a maszatolást, amikor a dolgok és a felelősség elkenésével pró­bálnak megoldani valamilyen kérdést, döntést hozni valami­ről. Mert ugye, minek kellett teljesen fölöslegesen felállítani több szakértő, bíráló és szaktanácsadó csapatot, amelyek csupán a független és elfogult döntés látszatát voltak hivatva jelképezni. Időhúzással, a jelöltek hosszas bizonytalanság­ban tartásával egyetemben. A független döntnököknek, a kol­lektív ködnek, gondolom, az lett volna a szerepe, hogy elosz­lasson minden gyanút, bennfentességet, hogy netán itt nem egészen objektív, pártatlan és elfogulatlan határozat születik. Ami pedig így sem volt elkerülhető, mert a vesztesek jó ha­gyomány szerint mindent felhoznak a döntés ellen, önmaguk védelmében - lejátszott ügy, lejtett a pálya, a pártpolitika be­leszólt, nincs rajta sapka stb. csak a saját hibáikat és gyengeségeiket nem. a legegyszerűbb És a legtisztességesebb az lett volna az il­letékesek részéről, ha például föláll mondjuk a kultuszminisz­ter vagy horribile dicht a miniszterelnök, és azt mondja: ked­veseim, úgy döntöttem, hogy a dolgok áttanulmányozása és némi konzultáció után Pusztakövecsest jelölöm 2010-re Euró­pa Kulturális Fővárosává magyar földön. Ennyi. És akiknek ez nem tetszik, azok utána persze ugyanúgy pampoghattak vol­na. De egy szilárd, határozott kiállással és egyéni felelősség- vállalással szemben. Nincs más és jobb, mint a térségi társulások győngyöstarján A Mátrai Ön- kormányzatok Szövetségének tegnapi közgyűlésén a helyha­tóságok jövő évi finanszírozásá­ról, a többcélú kistérségek jele­néről és jövőbeni lehetőségeiről tanácskoztak a polgármesterek és jegyzők. Az előbbi témában Rózsi Judit, a Pénzügyminiszté­rium főosztályvezető-helyettese tartott előadást, ami után szá­mos szakmai részletkérdést igyekeztek megvitatni vele a je­lenlévők. Pál László, Pétervá- sára polgármestere elmondta: szomorú, hogy „miközben a gazdaság növekedéséről beszél­nek, addig az önkormányzatok jövőre megint kevesebb pénzt kapnak”.- A többcélú kistérségi tár­sulások nem megkerülhetők, nincs más út, nincs csodaszer- vélekedett a következő elő­adó, dr. Bekényi József, a Bel­ügyminisztérium főosztályve­zetője az önkormányzati társu­lások jövőjét és lehetőségeit fir­tató kérdésekre. Mint kifejtette: a 3200 hazai helyhatóság hat­van százaléka ezernél kisebb lélekszámú településen műkö­dik, s a rendszerváltás óta szá­mos, a nagy ellátórendszerek­hez kötődő feladatot is el kell látniuk. Épp ezért az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátások átalakítása nélkül nem módosítható az önkor­mányzatok feladat- és hatáskö­re. A jelenlegi struktúra hosz- szú távon nem tartható, s eb­ben a helyzetben jelent szak­mailag megalapozott megol­dást a többcélú kistérségi társu­lások rendszere. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL Városi Művelődési Központnak he­lyet adó egykori cukorgyári kultúr- házba. Mattel - A képviselő-testület leg­utóbbi ülésén meghallgatták a polgármester beszámolóját a nemrégiben elkészült Birka-parti út felújításáról. Ezután a faluatyák többek között megvitatták a köz- igazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló törvény miat­ti rendeletmódosításokat, majd tárgyaltak a felújított kábelteleví­zió üzemeltetésével felvetődött kérdésekről is. Mezőszemere - A napokban az ál­talános iskola tornatermében Korózs Lajos, az Ifjúsági, Családügyi, Szociá­lis és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára tartott előadást a nyugdíjrendszerben várható válto­zásokról. MÓlWSbéi - Nagyon szép műsorral készültek a településen élő gyerekek és felnőttek a halottak napjára, amit a templomban adtak elő. A megem­lékezést videofilmre rögzítették, majd a helyi kábeltelevízióban is levetítet­ték két alkalommal, mindenszentek és halottak napján - tudtuk meg Varga Sándorné polgármestertől. Nagyréde - Az Öreghegyi Pinceso­ron holnap rendezik meg az Újbor Ünnepét. A Gácsi Pincénél délelőtt 11 órakor Nagy Lajos apát kano­nok szenteli meg az idei nedűket, majd Szabó Gyula országgyűlési képviselő mond megnyitót. A nap folyamán fellép Simon Ágota fuvo­laművész, az Ördögszekér néptáncegyüttes, a helyi hagyo­mányőrzők, a Nagyrédei Asszonykó­rus, valamint Balázs Miklós és ze­nekara. Az érdeklődők termelői új- és óborokat, mustot és forralt bort kóstolhatnak, emellett a fafaragás, a tűzikovácsolás, az üvegfestés és a gravírozás mesterségével is meg­ismerkedhetnek. A kitűnő borok mellé Valiskó-féle kecskesajtot, bográcsban főtt ételeket, frissen- sülteket, az édesszájúaknak pedig kürtös- és mézeskalácsot kínálnak. Nagyút - November 19-én jóté­konysági bált rendeznek - tudtuk meg Barczai József polgármestertől. A mulatság este 7 órakor kezdődik a művelődési házban. A bevételt az óvoda javára kívánják fordítani. Nagyvisnyó - Kilencedik alkalom­mal rendezik meg a polgármesteri hivatal dolgozói és a képviselő-tes­tület tagjai az idősek estjét, kedves­kedve ezzel a település 65 éves és ettől idősebb lakóinak. A vendége­ket ma délután 5 órától a kultúrott- honban várják finom vacsorával. A műsorról és a jó hangulatról az Edelényi-Dobi házaspár, a reformá­tus középiskolás fiatalok és a Nefe­lejcs Hagyományőrző Asszonykórus gondoskodik - tudtuk meg Molnár Albertné polgármestertől. Parádsasvár - A Heves Megyei Te­rületfejlesztési Tanács döntött arról, hogy területi kiegyenlítést szolgáló támogatásban részesíti a telepü­lést. Az önkormányzat a Rákóczi út szélesítéséhez, járda és csapadék- csatorna építéséhez kért anyagi se­gítséget. Az elnyert összeg hatmillió forint. Péiy - A Magyar Vöröskereszt He vés Megyei Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás ma 9 és 13 óra között véradást szervez. A donoroknak személyi igazolvány és tb-kártya felmutatása kötelező. Pétervására - November 8-án reg­gel 9 órától a művelődési házban rendezik meg a többcélú kistérségi társulás soros ülését. Ezen a terüle tileg illetékes vidékfejlesztési mene­dzser számol be az elmúlt időszak­ban végzett tevékenységről, majd a társulás első háromnegyed évi munkáját tekintik át a grémium tagjai. Ugyancsak a várost érintő hír, miszerint a hagyományokhoz hí­ven az idén is megrendezik a mű­velődési házban a 70 éven felüliek vacsoraestjét: november 19-én es­te 6 órakor Pál László polgármester köszönti a meghívottakat. Poroszló - A helybeli és az újlőrincfalvai gyerekek immár bir­tokba vehették a Napsugár névre keresztelt új óvodát a József Attila utcában. Miként hírül adtuk, az in­tézményt az EU jelentős támogatá­sával, több mint 120 millió forintért rekonstruálták és bővítették.

Next

/
Thumbnails
Contents