Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-03 / 257. szám

2 MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK ■NMMMttnMMMnHMMHNNHMMMHMMMMMNMHMMHMMNMMMMNMMÍ A Mátra leve folyt a Budai Várban bemutatkoztak Egy hónapon át kóstoltattak a Magyar Borok Házában János-pohár. Az utolsó két napon a .borhónapot” kezdeményező Borpalota Kft. mutatkozott be fotó: suha péter HÍRSÁV Mi dolgunk a világon? Vörösmartyra emlékezünk EGER A Bartakovics Béla Művelődési Központban a november 8-án este 7 óra­kor kezdődő irodalmi es­ten emlékeznek Vörösmar­ty Mihályra, halálának 150. évfordulóján. Réti Ár­pád színművész tolmácso­lásában hangzik el többek között a Szabad sajtó, a Fóti dal, a Puszta csárda, az Ábránd, A merengőhöz, a Szép asszony, a Keserű pohár, az Előszó, az Or­szágháza, a Liszt Ferenc­hez, A vén cigány, a Gon­dolatok a könyvtárban és a Szózat című költemény. A Mi dolgunk a világon? című estre a szervezők minden érdeklődőt szere­tettel várnak. Díjmentes internettel segítik a felzárkózást kompolt A Községi és Álta­lános Iskolai Könyvtár az Informatikai és Hírközlési Minisztérium Esély a felzár­kózásra című pályázatán hat számítógépet, valamint fogyatékkal élők internetezését elősegítő spe­ciális eszközöket nyert. A számítógépeket már több mint egy éve használhatják a lakosok és a diákok. A na­pokban beszerelésre került az internet-hozzáférés is, melyet egy éven keresztül díjmentesen használhatnak az olvasók. Véradás a rendőrségen, önkénteseket várnak m egek A Magyar Vöröske­reszt Heves Megyei Szerve­zete november 5-én, délelőtt 9 és 12 óra között a Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ságon szervez véradást, ahová tb-kártyájukkal és a személyi igazolványukkal várják a donorokat. Erzsébet és Katalin névnapi szokások EGER A Dobó Katica Nyug­díjas Szervezet program­ján szombaton délután 3 órától a Bartakovics Béla Művelődési Központ 9-es termében az Erzsébet és Katalin névnapokkal kap­csolatos ősi szokásokat elevenítik fel. MÁTRAI BORVIDÉK, BUDAPEST Ed­dig a borvidékről csak néhány üzem és pincészet volt jelen ter­mékeivel a Magyar Borok Házá­ban. A most lezárult program egyebek mellett arra is jó lehet, Szűkebb hazánkban olyan alkotó értelmiségi réteg dolgozik, amely képes ar­ra, hogy eredményesen párosítsa tudását a befek- tetó'k pénzével - hangzott el a Magyar Tudomány Napja alkalmából rende­zett megyeszékhelyi sajtó- tájékoztatón. Mentusz Károly heves megye E gondolatokat szem előtt tartva a MTESZ He­ves Megyei Elnöksége az egri Eszterházy Károly, illetve a gyöngyösi Károly Róbert Főis­kolával, a TIT Bugát Pál Egyesü­lettel és a Magyar Közgazdasá­gi Társasággal közösen szerve­zi meg novemberben a Magyar hogy ez a helyzet javuljon - mondta lapunknak Hordós Atti­la, a Mátrai Hegyközségi Tanács titkára, a Hónap Borvidéke ren­dezvénysorozatot értékelve. A Magyar Borok Házában - amint Tudomány Napjához kapcsolódó rendezvény- sorozatát. Mint Dér Bé­la, a MTESZ megyei elnö­ke elmondta: Dér Béla céljuk, hogy a helyi tudo­mányos élet képviselőinek te­remtsenek szakmai fórumot, ahol ismertethetik eredménye­iket. Nem kevesebbről van szó, mint annak a tudatosításáról, hogy a tudás a múltunkból, a hagyományainkból fakadó ér­ték, egyben a jövőnket is meg­határozó garancia. Dér Béla hangsúlyozta: 1998 óta immár nyolcadszor rende­zik meg a tudományos életnek azt a sorozat kezdetén megírtuk - négy héten át tizennyolc mátrai borászat mutatta be nemes itala­it. A termelők és pincészetek egy­két naponta váltották egymást, s ingyen adtak kóstolót kínálatuk­ezt a fórumát. Az elmúlt alkal­makkor elhangzott előadások bizonyították, hogy térségünk­ben számos területen értékel­hető tudományos tevékenységet folytatnak a szakemberek. Mű­ködnek tudományos műhelyek még akkor is, ha a lehetőségeik olykor korlátozottak. Az elmúlt években 250 előadás hangzott el, amelyeket hét tudományos kiadványban jelentettek meg. A Szakmai találkozók Megyénk két főiskoláján, a kö­zépiskolákban, továbbá a köz- gazdasági napok keretében kü­lön rendezvényekkel kapcsolód­nak a Magyar Tudomány Nap­jához, Egerben pedig megkoszo­rúzzák a Nobel-díjasok szobrát. ból. A titkár szerint összességé­ben pozitívak a tapasztalatok, hi­szen az elismerő szavakon túl a látogatók nagy része vásárlással is kifejezésre juttatta: kedvére va­ló a mátrai lankákon termett bor. fórumok kiváló lehetőséget te­remtettek arra, hogy a legújabb kutatási, fejlesztési eredmé­nyek nyilvánosságot kapjanak, s hogy a tudósok, a kutatók ezen keresztül is megismerjék egymást, kapcsolatokat alakít­sanak a további együttműkö­déshez. Az is elhangzott, hogy a tudo­mány megyei ünnepére helyi, illetve innen elindult professzo­rokat, akadémikusokat, a tudo­mányos intézmények, főiskolák szakembereit hívják meg. Az idén az informatika, az agrár- tudomány, a szőlészet és borá­szat eredményeit kísérhetik ki­emelt figyelemmel. A nyitó ple­náris ülést november 9-én dél­előtt 9.30-kor tartják az Eszterházy Károly Főiskola dísztermében. A szélrózsa minden irányából Az érdeklődők jelentős hánya­da külföldi volt, Kínától Dél- Amerikáig, Koreától Japánig számos ország turistái kóstol­ták a mátrai borászatok italait. Az efféle „ ismerkedés ” később konkrét üzleti megrendeléseket hozhat.- Elgondolkodtató, és bizo­nyos szempontból talán kicsit szomorú, hogy a fiatalabb kor­osztályba tartozó érdeklődők kö­zül nagyon sokan azt sem tud­ták, hogy létezik a mátrai borvi­dék. A középkorúak és az idő­sebbek körében viszont tovább­ra is jól cseng a térség neve - említette Hordós Attila. Elisme­rően szólt a programban résztve­vő borászatokról, akik kivétel nélkül „kitettek magukért” a vendégek kiszolgálásában, tanú­jelét adva egyben annak is, hogy bár bizonyos mértékig vetélked­nek a piacon, képesek és hajlan­dók az összefogásra, a borvidék értékeinek ilyenfajta közös meg­jelenítésére. Ennek szellemében várhatóan jövő tavaszra egy könyv is készül, amelyik a mát­rai borvidéket mutatja be. Felhőszakadás és pinceomlás a vis maiornál BUDAPEST, HEVES megye Jobbára az augusztusi rendkívüli esőzé­sek okozta károk enyhítésére, il­letve a július 15-én történt osto- rosi pince-és partfalomlás miatt fordult több mint 38 milliós igénnyel a központi vis maior- tartalékhoz a Heves Megyei Te­rületfejlesztési Tanács. A vissza­igazolás értelmében a belügymi­niszter és a pénzügyi tárca veze­tője összesen 26 millió 208 ezer forint támogatást hagyott jóvá. Eszerint a felhőszakadás súj­totta önkormányzatok közül Eger 13 millió 110 ezer, Gyöngyössolymos 2 millió 181 ezer, Istenmezeje 1 millió 117 ezer, Kisköre 155 ezer, a me­gyei önkormányzat pedig 3 mil­lió forintot kap, míg Ostoros 6 millió 645 ezer forinthoz jut hozzá. A tudás a múltból fakadó értékünk középpontban-Az informatika, az agrártudomány, a szőlészet és a borászat Andomaktálya - Az egészségügyi ellátással összefüggő beszámoló­kat hallgatott meg legutóbbi ülésén a település önkormányzata. A kép­viselőket dr. Fábián László házior­vos és dr. Fejes Richárd fogszakor­vos tájékoztatta. A testület tárgyalt a közszolgáltatási eljárási törvény bevezetésével kapcsolatos helyi rendeletmódosításokról is - tudtuk meg Szabó Zoltán jegyzőtől. Apc - Szlovákiába kirándultak az általános iskolások. A gyerekek és kísérőik egyebek mellett Krasznahorka várát is megnézték. Bükkszenterzsébet - A férfikórus javában készül a november 19-én megrendezendő Arany Páva minő­sítő versenyre. Az egri Bartakovics Béla Művelődési Központban vesz­nek részt a megméretésen, ahol több környékbeli hagyományőrző kórus is verseng majd a rangos el­ismerésért. Csány - A polgármesteri hivatalban megtörtént a számítógépeknek a központi hálózathoz való csatlakoz­tatása - ezzel elhárult az akadály az elektronikus ügyintézés elől. A tervek szerint a jövő évtől az ügyfe­lek ily módon is kommunikálhatnak az ügyintézőkkel. ÖOmOSZiÓ - A polgármesteri hivatal munkájáról szóló jelzői beszámolót hallgatták meg a képviselő-testület legutóbbi ülésén - tudtuk meg Gyurkó Béla polgármestertől, aki hozzátette: az aktuális feladatok megbeszélése után elfogadták a je­lentést Emellett megköszönték a hi­vatalban dolgozó köztisztviselőknek a településért végzett munkát, majd az új közigazgatási eljárási törvény­hez igazították a helyi rendeleteket. Ecséd - Elkészült a településrende­zési terv. A lakosság képviselői a 18-án tartandó falugyűlésen fejthe­tik ki véleményüket és észrevételei­ket a koncepcióról. Egerszóiát - Jótékonysági bált szerveznek az óvoda pedagógusai és a szülői munkaközösség tagjai szombaton este 8 órától a kultúr- házban - tudtuk meg Firkó Tiborné óvodavezetőtől. A rendezvényen jó zene szól majd, s tombolát is húz­nak. Az összegyűjtött pénzt az új játszótér megépítésére szánják. A tervezett „gyermekéden” helyszíné­ül az óvoda melletti teret jelölték ki. Erdőkövesd - A képviselő-testület november 8-án tartja soron kővet­kező ülését, amikor is a helyható­ság első háromnegyed éves gazdál­kodását, illetve az idei tervkoncep­ció eddig megvalósult fejezeteit te­kintik át. A legutóbbi ülésen arról döntöttek a grémium tagjai, hogy a község bemutatkozik egy olyan tu­risztikai kiadványban, amelyik Né­metországban és Ausztriában nép­szerűsíti az észak-hevesi települé­sek látnivalóit, idegenforgalmi ne­vezetességeit. Erre a célra 150 ezer forintot fordítanak. Iá- A közelmúltban ünnepelte 70. házassági évfordulóját Görbe József és Csikós Erzsébet. Józsi bá­csi ráadásul a napokban töltötte be a 93. életévét is. A házaspár jó egészségnek örvend. Az évfordulón Meleghegyi Béla polgármester láto­gatott el hozzájuk, s további jó egészséget kívánt a köztiszteletnek örvendő házaspárnak. Gyöngyös - „Dyna" tornaórát tarta­nak a Mátra Művelődési Központ­ban hétfőn és csütörtökön este fél 7-től fél 8-ig. Az edzéseken vala­mennyi izomcsoportot átmozgatják, melynek során fejlődik az állóké­pesség, formálódik a test és javul a közérzet. A gyakorlatokat minden korosztály elvégezheti. A step- aerobikkal is kombinált foglalkozá­sokat Tábi Adrienn fittness-edző tartja. Oyöngyöshaiász - Vízminőség-javí­tási programot készít Detkkel, Gyöngyöspatával és Rózsaszentmártonnal közösen az önkormányzat, s azt a Pályázat Elő­készítési Alaphoz nyújtják majd be. Kohári István polgármester azt is tudatta, hogy a testület legutóbbi ülésén meghozták az ehhez szük­séges határozatokat. Gyöngyöstarján - Elkészült az új kábeltelevízió-hálózat és azt az új központot is kiépítették, melyet ha­marosan beüzemelnek. A fejlesztés­nek köszönhetően több tv-csatorna fogható, és internetezésre is lehető­ség nyílik - tudtuk meg Szamosvölgyi Péter polgármestertől. Hatvan - A Városi Művelődési Köz­pont és Könyvtárban folytatódik a filmklub „Barangolás Európa film- művészetében” című rendezvény-

Next

/
Thumbnails
Contents