Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-14 / 266. szám
2005. NOVEMBER 14.. HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 Fentről úgy tűnik föl a fénylő tengerben, akár egy komp. Igazi kompország kelet és nyugat közt, mely csak pár kilométerrel feneklett meg a mediterrán ázsiai partok előtt. Európa előretolt, legkeletibb, kettéosztott bástyája, a kultúrák és népek keresztút- ján. Egyesítésre várva. Kovács János Nicosia 2005. október Sima leszállás lesz - mondja nyugtatóan a mellettem ülő Diakos úr. - Ez az egyik legkönnyebben megközelíthető reptér a világon - teszi hozzá, és mosolyog. Ő tudja. Valóban, még egy kör és alattunk az éjszakai Lárnaka fényei. Ez a legfontosabb nemzetközi repülőtér Cipruson az 1974-es török invázió, a sziget északi, jobbára törökök lakta felének bekebelezése óta. A Berlin „eleste” után Európában mára egyedüliként fallal is kettéosztot- tan álló ezeréves főváros, Nicosia akkor került kereszttűzbe, s az ütköző zónában lévő nemzetközi légikikötője több mint három évtizede zárva tart. Diakos úr egyébként maga a közelmúlt Ciprusának két lábon járó történelme. A török hadsereg megszállása idején menekülni kénytelen családjával a törökök fennhatósága alá került falujukból. Nincstelenként és földönfutóként élnek a déli, görög részen, azután számtalan sorstársához hasonlóan elhagyja Cipust, és megkóstolja a kivándorlók, a szülőföldjüket elhagyók, hol keserű, hol táplálóbb, de mégiscsak idegen kenyerét. Végül Londonban telepszik le, vállalkozást indít, de nem szakad el a szigettől. Egy, a görög tengerpartokra és Ciprusra utaztató idegenforgalmi irodát vezet. Újságíró bátyja ma Németországban üzletember.- A munkám kapcsán is gyakorta utazom Ciprusra. Meg az édesanyám miatt. Elmúlt 90 éves és nem tudom mikor látom utoljára. Ő itt maradt a szigeten. Tudja, az ő gyökereit nem lehetett máshová átültetni - sóhajt és kicsatolja az övét. Diakos úr nemcsak a mamát látogatja meg ilyenkor, hanem átmegy a túlsó, török megszállás alatt lévő oldalra is. Elmegy a falujukba, ahol felnőtt, ahol gyermek volt. A házukba nem megy el. Nem mehet. Már nincs meg. Új épület és új lakók vannak a helyén. Egyedül egy dús citromfa maradt meg a kertben. Jó mély gyökerekkel. Néha megengedik, hogy vigyen róla. Pont illik az angol teához. Tavaly áprilisban a görög oldal elutasító népszavazata miatt megbukott a Kofi Annan ENSZ-főtit- kár nevével fémjelzett ciprusi rendezési terv. így májusban csupán egy fél sziget, a görög Ciprusi Köztársaság csatlakozott az unióhoz. Ahová ezzel a krónikus megoldatlan problémával ismét sikerült egy újabbat bevinni, az amúgy is jócskán meglévők mellé. Bár Cipruson mintha ez ma már nem is aggasztana oly sokakat. Balkéz-szabály az angol fennhatóság örökségeként nemcsak a közlekedésben, hanem a helyi politikában is érvényes. Az ország egyik vezető hatalmi ereje ugyanis egy baloldali, kommunista gyökerű párt. Miközben az összesen alig több mint 900 ezres lélekszámú szigeten virágzik a kapitalizmus, mindenhol fejlesztések, idegenforgalmi beruházások látványos jelei. Az életszínvonal igen magas, a csatlakozó tíz ország közül Szlovéniával együtt Ciprus közelíti meg legjobban az uniós átlagot gazdasági fejlettség és az egy főre eső nemzeti jövedelem terén. Szükség van hát külső munkaerőre is, noha a napfény szigete talán az egyetlen olyan uniós állam, ahol nincsenek demográfiai gondok, nem csökken a fiatal társadalom lélek- száma. Sok a még keletibb - indiai, pakisztáni, maláj, thaiföldi stb. - vendégmunkás - rengeteg az értékküldemény iroda Nicosiában, hisz távoli családok ezrei függnek a pénzes utalványoktól - valamint az orosz és a lengyel munkavállaló. Utóbbiak saját boltjaikban is vásárolhatnak, míg a terepjárös újgazdag oroszok kedvenc játszóterükön a villák közül válogathatnak. Elsősorban a sziget legfontosabb bevételét adó szolgáltatási szektorban, különösen az idegenforgalom és a vendéglátás további, akár magyar vendégmunkásokat is vár még. Mivel az itteni szezon majdnem egész évben tart. S akkor még nem beszéltünk az északi, török oldalról naponta vagy kisebb nagyobb rendszerességgel ingázó több tízezrekről. Bár az északi - egyedül csak a megszálló Törökország által elismert bábállam - nem ilyen jómódú, ám az elmúlt két-három évben itt is látványos idegenforgalmi fejlesztések történtek. Rengetek szálloda épült és épül most is, csak úgy mint a szinte a semmiből kinövő apartmanházak és villatelepek. Az ingatlan tehát nemcsak a görög oldalon hatalmas üzlet ma már, hanem a török szomszédban is - mindkét részen elsősorban az angol és a német vásárlókra alapoznak -, csupán tavaly több mint egymilliárd eurót fektettek be itt. Ez érthetően szúrja a területről egykor elűzött görögök szemét. így az EU- tagállamok minden polgárát óvják attól, hogy rendezetlen tulajviszonyú ingatlanokat vásároljanak északon. De persze a pénz beszél. Apropó pénz, másik brit örökség a ciprusi font, amely még az egykori gyarmattartóénál is erősebb valuta, de fizetni jobbára csak a napfény szigetének felén lehet vele. Egy egyszerűbb tengerparti apartman 50-60 ciprusi fonttól, kb. 25 millió forinttól indul, határ a csillagos ég. A Ciprusi Köztársaság ma zavaros múlttal, mégis gazdag örökséggel - bármikor is lesz a két félből újra egész bizató jövő elé néz. Sima leszállás lesz, mondta érkezéskor Diakos úr. Az egyesítés útja pedig sokkal inkább hosz- szadalmasnak, ködbe veszőnek és meglehetősen rögösnek ígérkezik. S úgy tűnik, a megosztottsághoz is hozzá lehet szokni, együtt lehet élni vele. Cipruson legalábbis jó harminc éve. * A cikk az European Journalism Centre (EJC -Maastricht) Táguló horizontok -Broadening Horizons programjának és az Európai Bizottság Bővítési Főigazgatóságának támogatásával jött létre. Antibiotikumok: országos konferencia A hevesi megyeszékhelyen rendezik meg hamarosan (november 17-19.) a XI. Országos Antibiotikum Továbbképző Tanfolyamot, amelynek a Hotel Eger Park ad majd otthont. EGER, Budapest A minden évben megrendezésre kerülő Országos Antibiotikum Továbbképző Konferencia a hazai tudományos rendezvények állandó és jelentős tagja lett. Idén a XI. összejövetel megrendezésére kerül sor a gyönyörű barokk városban, Egerben. A konferenciasorozat célja mindig az volt, hogy az antibiotikum terápia és infektológia legfontosabb kérdéseit olyan módon tárgyalja, hogy az ne csak az infektológusok és a mikrobiológusok számára legyen érdekes, hanem minden gyakorló orvosnak nyújtson hasznos információt. A szervezők nevében dr. Ludwig Endre az esemény előtt kifejtette: legfőbb céljuk, és ez a program tervezetéből kiderül, hogy érdeklődést keltsenek az antibiotikum terápia és infektológia iránt minden szakemberükben és segítsenek megszerezni azt az alapvető tudást, ami e rendkívül fontos gyógyszerek helyes felhasználásához szükséges. A szervezett program mellett továbbra is várnak bejelentett előadásokat, posztereket, remélve, hogy a korábbiakhoz képest még nagyobb számban mutaják be a kollégák munkájukat, mindannyiunk okulására. A sikeres nő szerepéről napjainkban M. K. egek Folytatódott a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az IPOSZ Egri Szervezete és a Heves Megyei Vállalkozói Alapítvány által közösen meghirdetett Nőiesség és vállalkozás programsorozata. Pénteken A sikeres nő címmel dr. Molnár Zsuzsanna orvos-pszichiáter tartott elaődást az érdeklődő hölgyeknek. Szó volt arról, miként változtak a női szerepek, milyen kihívásokat állít a nő elé a család, hogyan egyeztethető össze a vállalkozó-, a feleség- és az anyaszerep. Egyetlen közös Ciprust! Demetrisz Krisztofiasz, a Ciprusi Köztársaság parlamentjének elnöke, a Dolgozó Nép Haladó Pártjának vezetője úgy véli, nem tartható az a helyzet, hogy az Európai Unió egyik államát részben megszállva tartson egy olyan másik állam, amely épp csatlakozni szeretne az unióhoz. A baloldali politikus szerint ez ugyanúgy tarthatatlan, mint az, hogy egy olyan ország kérje a felvételét az unióba, mely nem ismeri el az unió egyik tagállamát, Ciprust. - A legutóbbi Annan rendezési terv elutasításától függetlenül, mielőbb megoldást kell találnunk az országegyesítés gyakorlati megvalósítására, méghozzá a ciprusiak érdekében. Nem pedig a nagyhatalmi és anyaországi szándékok kettős szorításának kényszerében. Nem kívánjuk megtorpedózni a török csatlakozási tárgyalásokat sem - hangsúlyozza a parlament elnöke. Reményei szerint ugyanis Ankara csatlakozási folyamata a ciprusi kérdés megoldásához is közelebb visz. Ehhez azonban Törökországnak többek közt ki kell vonnia csapatait Ciprusról, rendezni kell az elűzött, ingatlanaiktól megfosztott görögök kártalanítását, és meg kell oldani az elmúlt évtizedek alatt Anatóliából beköltöztetett mintegy 120 ezer török telepes helyzetét. KISOKOS A Kisokos Directory Kft., az Expressz Magyarország cégcsoport tagja, kiadványaival 13 éve van jelen a magyar piacon. Új partnerek felkutatására és a magiévá ügyfelekkel történő kapcsolattartásra ÉRTÉKESÍTŐ kollégát keresünk egri irodánkhoz. Elvárásaink: • értékesítési tapasztalai, kiváló kommunikációs készség, dinamikus, sikerorientált személyiség, jogosítvány Amit nyújtunk: • vállalati autó és mobdtelefon, • cIMmazotti jogviszony, • teljesítményarányos jövedelem, • stabil vállalati háttér. Fényképes önéletrajzát az alábbi címeken várjak: Kisokos Directory Kft. 1385 Bp, Pf. 825 agnes.farkas@kisokos.hu Sokan nem látják az adóreform pozitív hatásait Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi adózásról és a családtámogatási rendszer változásáról szóló módosításokat. Januártól valamennyi jövedelemszintnél csökken az átlagos adóterhelés, és csökken az adómentes jövedelemhatár. Az átlagosan keresők jövedelme 3600 forinttal nő. Változik a családi adókedvezmény rendszere, és a munkáltató által adható béren felüli juttatások összege is. Legutóbbi felmérésünkben arról kérdeztük a napilapvásárlókat, véleményük szerint hogyan érinti saját és családjuk helyzetét az új adótörvény elfogadása. A megkérdezettek közel 40 százaléka azt válaszolta, hogy életszínvonala nem változik az új törvény következtében. KisVéleménye szerint hogyan befolyásolják a jövő évi adótörvények Ön és családja életszínvonal' Jelentősen javítják Kismértékben jav''1' Nem változtatják meg Nem tudom megítélni Jelentő rontje Kismértékben rontják FORRÁS: budapesti corvinus egyetem marketingkutatás és FOGYASZTÓI MAGATjirtás tanszék A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON IUDIT ÉS DR. HOFMEISTER TÓTH ÁGNES A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az AS-M Kft.-vel együttműködve végez közvéleménykutatást a lakosságot foglalkoztató kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar városi lakosságból kerülnek ki Budapesten és az ország több városában. A minta nem reprezentálja a magyar lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. mértékű javulásra számít 23 százalék, és mindössze 3,4 százalék gondolja úgy, hogy jelentősen javul a helyzete. A válaszadók közel egyötöde inkább élet- színvonalának kisebb vagy nagyobb mértékű romlására számít. A 30-44 éves korúak között az átlagnál közel 20 százalék- ponttal többen vannak azok, akik szerint az életszínvonaluk jelentősen romlani fog. A 45-59 évesek viszont náluk optimistábbak: a jelentős javulást remélők közt ők 24 százalékponttal többen vannak az átlagnál. A 29 év alattiak többségének véleménye szerint nem lesz érezhető a változás, a 60 felettiek pedig megosztottak a kérdésben. A megkérdezettek majdnem 16 százaléka nem tudott állást foglalni, valószínűleg még nem látják pontosan az intézkedések következményeit. Erősen megoszlanak az álláspontok a válaszadók pártpreferenciája szerint. Amíg a Fidesz- szavazók többsége negatív várakozással néz a változások elé, addig a kormánypárt támogatói pozitív irányú változásra számítanak. Nemek tekintetében is van eltérés: a férfiak életszínvonaluk javulását várják az adómódosítások következtében, míg a nők inkább negatív tendenciát látnak. A jelentős romlásra számítók 38,5 százaléka férfi, 61,5 százaléka nő. Az adatok alapján elmondható, hogy minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál optimistábban vélekedik a kérdésben. Aphrodité elvesztett ártatlansága Kihalt föveny. Ciprus keleti partján, az ország egykor legnagyobb és legnépszerűbb tengerparti üdülőhelye, Famagusta török megszállása óta teljesen üres szállodasora