Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-10 / 263. szám

5 2005. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP SAJTÓ ÉS TANULÁS wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmnmmmm Humoros Halloween-parti színjáték A szellemalak túltett egy igazi kísérteién A kilencedikesek nemcsak jelmezükkel lepték meg a közönséget Október végén Halloween-partit rendeztünk, ahová a belépő édesség volt. A műsorban ismertettük a Halloween hagyományait, ez­után következett a kilencedike­sek műsora, akiknek nagyon tet­szett a jelmezük. A lányok feke­te ruhát és boszorkánysapkát, a fiúk nagyon mókás maszkot vi­seltek. Angolul verseltek és éne­keltek, amiből szinte semmit se lehetett hallani, de végül jót ne­vettünk rajta, mert az egészből csak a refrént mondták hango­san. Ezután jöttünk mi, a 10. év­folyamosok. A haladó angolosok egy drámai hangulatú művet ad­tak elő, ám mókás jelmezekben. A harmadik darab - ebben én is szerepeltem - egy szellemről szólt, aki a canterville-i kastély­ban élt. Ide költözött be az Otis család. Furcsa dolgok történtek a házban, naná, hogy a a szellem is megmutatkozott. Bár a végén el­pusztították, azért vicces volt ez a színjáték. A szellem rosszabbul nézett ki, mint egy valódi vissza­járó lélek, tényleg ijesztő volt. Nem volt sok vendégünk, ám akik eljöttek, nagyon megdicsér­tek minket. ■ Sánta Enikő Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola „Láttuk, amint eltakarítják a romokat” visszapillantó A legdrámaibb időszakban jártunk Londonban Németországon át robogott a bu­szunk, ugrattuk egymást, vicce­lődtünk, fotóztunk és zenét hall­gattunk. Felhőtlen jókedvünk­nek egy otthonról jött SMS vetett véget: Londonban bomba rob­bant. Néma csönd. Úton a Brit­szigetek felé. Vajon csak ugratni akarnak? Lélegzetünket visszafojtva hall­gattuk a német rádió híreit. Az­tán Kölnben a szállodában döb­benten néztük a híradásokat. Ér­teni nem értettük, de az iszonyú képsorok félelemmel töltöttek el minket. Este sikerült felhívni a szüléimét, elmondták, hogy mi történt, s azt is: a Külügy­minisztérium nem javasolja, hogy bárki a brit fővárosba utazzon. Dönteni kellett: visszafordu­lunk és odavesznek álmaink, az összegyűjtött pénzünk, vagy vál­laljuk a kockázatot. Heves viták után a felnőttek határoztak: továbbmegyünk, úgyis a külvárosban szállunk meg. Londonba érve a nyüzsgő embereken nem látszott a félelem. Meg­nyugtató volt a rengeteg rend­őr az utcákon, s a programja­ink miatt szinte meg is feledkez­tünk a támadásokról. Ám mikor elhaladtunk a robbantások hely­színe mellett, elszorult a szí­vünk. Láttuk, amint eltakarítják a romokat, láttuk az áldozatok emlékére elhelyezett virágcsok­rokat, a melléjük írt leveleket. Üzeneteket az elvesztett szeretteknek, vagy épp a terro­ristáknak. Amikor előveszem a London­ban vásárolt napilapokat, még mindig elszörnyedve lapozom végig a terrortámadásról szóló oldalakat. Borzasztó arra gondol­ni, hogy ez bárhol és bármikor újra megtörténhet. ■ Radnai Stefánia Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola ■ „Nekünk gyorsan eltelt az a hét, de az itthoni­aknak hosszú és gyötrel- mes volt a várakozás a hazaérkezésünkig.” Megjárta a mennyet és a poklot is képzelt interjú Kávéházi beszélgetés Paulo Coelho íróval A világhírű brazil íróval a híres dél-franciaországi zarándokhely, Lourdes egy eldugott, csöndes kis kávézójában találkoztunk. Coelho szereti ezt a he­lyet, a csodatévő forrás kö­zelsége rendkívüli spiritu­ális energiával tölti fel. Amikor belépett a kávézóba, olyan szívélyesen üdvözölt, mint régi jó barátját. Pedig csak any- nyit tudott rólam, hogy egy 17 éves lány vagyok, aki elég bátor ahhoz, hogy „nagy dolgokról” be­szélgessen egy nagy íróval. - Meglepett a közvetlensége. Azt hittem, egy világhírű író sokkal távolságtartóbb. - Nyíltság és bi­zalom, ezek az alapelveim. Most két halandó beszélget könyvek­ről, irodalomról és egyéb kérdé­sekről.- A legutóbbi könyve, A Zahir önéletrajzi ihletésű, míg korábbi műveiben min­dig mások bőrébe bújva me­sélte el a történetet.- Eddig sem rejtőzködtem, és most sem érzem úgy, hogy túlsá­gosan kitárulkoztam volna. Az előző munkáimban is rendre a saját tapasztalataimról, gondola­taimról írtam, vagy olyan embe­rek történetét dolgoztam fel, aki­ket érdekesnek találtam, és meg­érintett a személyiségük. Akik ol­vasták a könyveimet, már koráb­ban megismerhették hozzáállá­somat az élethez, a világhoz. Ők tudják, hogy minden könyvem­mel újabb kérdéseket vetek fel az élet értelméről, és nem is a törté­net a lényeg, hanem a mögötte rejlő gondolatok.- Sokak szerint Önt varázsló, keveseknek megadatott tu­dással. Aki elolvassa a műve­it, joggal érezheti: ez több, mint feltevés.- Bár feleannyira lennék bölcs, mint amilyennek gondolnak en­gem! Azt hiszem, esetemben nem bölcsességről, sokkal inkább ar­ról van szó, hogy életem során mindig vonzódtam a szélsőségek­hez: megjártam a mennyet és a poklot egyaránt. Csak akkor le­het teljes az életem, ha mindent a saját bőrömön tapasztalok. Nem tagadom és nem is szégyellem, hogy jártam már Ä bolondokházában, jf i voltam kábítószer- W függő, egy időben a öf feketemágia terüle- j I | tén is képeztem ma- ^<i | gam. Ezek mind I < kellettek ahhoz, 1 hogy képes legyek 'I I megismerni és elfo- II I gadni önmagamat, ~ I s és ne csak egy né- | zőpontból lássam a világot. Az élet értel­me mindenki számára más. Nem kell szentírásként tekintenünk a külvilág által helyesnek vélt sza­bályokra. Az önálló döntéseknek nagy szerepük van sorsunk ala­kításában. Nem biztos, hogy min­dig helyesen cselekszünk, de minden egyes hiba, csalódás se­gít a boldogság elérésében.- Említette a Szentírást. A ne­héz időkben a hite segítette?- Az életbe vetett hitem volt az, ami soha nem hagyott el. Római katolikus családban nőttem fel, később minden nagy vallás taní­tásaival megismerkedtem, és mindegyikből merítettem egy ki­csit. Most egy katolikus szektá­hoz, a Regnum Agnus Mundihoz tartozom. Amint az a könyveim­ből is kiderül, a híres zarándokhe­lyek fontos szerepet játszanak az életemben: jártam már Santiago de Compostelában, és itt, Lourdes- ban is nagyon szívesen töltöm az időmet. Bár sokan őrültnek tarta­nak azért, mert az itteni forrás csodatévő erejében hiszek.- Ezrek gondolják, hogy könyvei jobbá teszik az em­bereket.- Ebben nem hiszek. Nem tar­tom magam bölcs tanítónak, akit elég követni, és máris szebb és jobb lesz a világ. Én csupán felte­szem a kérdéseket, és ösztönzőm az olvasót, hogy keresse meg a választ.- Mik a további tervei? Új könyvön dolgozik?- Még nem érzem magam késznek, hogy új témával álljak elő. Úgy is mondhatnám, egyelő­re „kiírtam” magamból a gondo­lataimat. Persze vannak még kér­dések, amik foglalkoztatnak, és szerencsére rengeteg érdekes emberrel van alkalmam találkoz­ni. Talán már holnap megihlet va­laki, és elkezdhetem a munkát. Remélem, elég időt kapok még az élettől az alkotáshoz. ■ Bóta Fanni Szilágyi Erzsébet Gimnázium ÁLLÁSPONT Iskolás gondolatok az iskola kemény dió! Értelmezhetjük ezt sokféleképpen, csupán nézőpont kérdése. Van, aki csak melegedni jár oda, hisz1 itt a hi­deg idő, csak jobb a meleg, fűtött teremben, jó környezetben lenni, mint valami züllött he­lyen, így élni kis életünket, gondolván, mit ne­kem az iskola, mire jó az... szerencsére sokkal több az olyan, aki elsősorban tanulni, oko­sodni jár ide. Szeretne valamit elérni az életben, ezért olyan su­lit választ, ami segít abban, hogy felnőttkorára sok-sok hasznos és jó dolgot vigyen véghez, művelt, okos, elismert ember legyen, akit szeretnek, tisztelnek. Erre - a szülőkön, a környezetünkön, a nagyvilágon kívül - mind az iskola tanít meg. És figyelni kell mindenhol mindenre, különben semmit sem ér az egész. most MÁR csak az a KÉRDÉS, hogy tíz év múlva kivel hol fu­tunk össze. Lesz olyan, aki a minimálbéren tengődve talán el­tartja magát és családját, de nem tudja, mit csináljon, tanácsta­lan lesz egész életében. Ők voltak a melegedők. lesznek, akik majd szép ruhában, tiszta irodában ülnek, és a magas fizetésük minden hónap elején ott mosolyog a bank­számlájukon - ők voltak a figyelők. LEHET VÁLASZTANI. ■ Szabó Noémi Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolája Újságírás: meglátni, megragadni a lényeget Körülbelül öt éve kezdett el ér­dekelni az újságírás, amikor az általános iskolai diáklap főszer­kesztője lettem. Akkor még az nem igényelt olyan sok háttér­információt és utánajárást, iga­zából kisebb fogalmazásokat kellett írnom az iskolával, a szabadidővel kapcsolatban. Ezután jöttek az interjúk ta­nárokkal, majd az igazgatóval. Ezek sokkal felelősségteljesebb feladatnak tűntek. Sajnos miu­tán elballagtam, nem nyílt rá lehetőségem, hogy ezt az útvo­nalat folytassam. Éppen ezért örültem annyira, mikor hallot­tam, hogy lehet jelentkezni egy újságírói csoportba. Hogy mi olyan érdekes szá­momra ebben a szakmában? Talán az, hogy szeretek keres­gélni, utánanézni dolgoknak, il­letve a személyes kapcsolatte­remtés és az interjúk világa is mindig vonzott. Még nem tudom, mi is leszek, ha nagy leszek, de az biztos, hogy az újságírás is itt lebeg a szemem előtt, mint lehetséges pálya. Persze tudom, hogy eh­hez még sokat kell tanulnom, mert nem elég csupán az, hogy szeretek írni arról, ami érdekel, hiszen akkor juthatok előrébb és lehetek sikeres, ha mindenfé­léről írok, és megtanulom meg­látni és megragadni a dolgok lé­nyegét. Számomra ezt jelenti az újságírás. ■ Tóth Zsófi Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegen- forgalmi Szakképző Iskola MINDENKINEK AJÁNLJUK DVD: Beépített szépség 2. Az első részből már jól meg­ismert GRACIE HART (SANDRA bullock) azon fáradozik, hogy élete visszatérjen a ren­des kerékvágásba. Ez sajnos nem megy könnyen: az ügy­nökből lett szépségkirálynőt mindenki felismeri. Népsze­rűsége miatt az FBI úgy dönt, hogy vissza kell vonul­nia. Két választása van: író­asztal mögé bújik, aktákat to­logat, vagy ő lesz az FBI új reklámarca. Gracie az utób­bit vállalja. A lány mindaddig élvezi a munkát és a sztár életet, míg barátnőjét el nem rabolják. Ekkor felettesei uta­sításait megszegve magának­cióba kezd, hogy megmentse Miss Amerikát. ■ Rozsnyai Brigitta Károly Róbert Szakképző Iskola CD: Hilary Duff -Most Wanted Azon kívül, hogy egész jól énekel, azt is tudni illik, hogy Good Charlotte-os MADDEN IKREK ÍS jó pár dalt írtak a lemezre. Kicsit roc- kos, kicsit popos, kellemes. Figyelmetekbe ajánlom a Girl can Rock és a Getaway című számokat. CD: James Blunt -Back to Bedlam A fickó a semmiből jött, és az első kislemezével nagyot is alkotott. Érzékeny, érzelmes, kissé melankolikus. A So long, Jimmy című dalát jim MORRISON ÉS JIMMY HENDRIX emlékére írta. A You’re beautiful Carrie Fisher házá­ban született. Ajánlom min­denkinek a High, Wisemen című számot. ■ Jenei Ágnes Vak Bottyán János Szakközépiskola

Next

/
Thumbnails
Contents