Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-07 / 235. szám
MEGYEI KORKÉP msm i ; HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 7., PÉNTEK Az első lecke: vakarás és kefézés Lovas nemzet vagyunk. Bartók László tanyáján végtelenül szelíd lovak várják a gyerekeket FOTÚ: GÁL GÁBOR Centrummal: megyénként, megyénkért EGER Az Összefogás Magyarországért Centrum elnöke, dr. Kupa Mihály amint az a meghívóban is szerepel - közös kávézáson találkozik szombaton délelőtt 11 órakor mindazokkal, akik érdeklődnek az oktatás, az agrárium, valamint az idegen- forgalom aktuális kérdései iránt. Az érsekkerti Excalibur étteremben a Megyénként - megyénkért mottóval rendezendő találkozón mutatkoznak be a Centrum nemrégiben megválasztott megyei vezetői, akik ezúttal adnak tájékoztatást helyi terveikről. 4 Véradást szerveznek a Hit Gyülekezetben EGER A Hit Gyülekezet tagjai hitükből fakadóan rendszeresen adnak vért Legközelebb a vasárnap délutáni istentisztelet előtt - 3 és 5 óra között - segítenek a rászorulókon. Sári Péter, a helyi gyülekezet képviselője szerint ezúttal mintegy harminc-negyven önkéntes donorra számíthatnak a Vöröskereszt, illetve a vértranszfúziós állomás szakemberei a Klapka utcai Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskolában berendezett kiszállásos helyszínen. (Négyessy) ostoros Robi egykedvűen pislog. Nem prüszköl, nem nyerít, nem kapál patáival. Békésen tűri, hogy a tizenkettő közül a legbátrabb kisgyerek, Bartók Krisztián a kezébe kapott gumitüskés vakarával ledörzsölgesse szügyéről a sarat úgy, ahogyan a bácsi az imént mutatta.- Különös, hogy ő jelentkezett elsőnek - súgja felém Kormosné Kovács Tímea, a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskolája elsőseinek osztályfőnöke. - Krisztián visszahúzódó, csendes kisfiú, meglep, hogy pont ő vállalkozott. Krisztián a válla fölött tekintget hátra, szemében a kérdés: „Ugye, jól csinálom?” Szamosvölgyi Ferenc lovasoktató ért a pillantásából, nem is késlekedik a dicsérettel: - Nagyon ügyes vagy - mondja, és megsimogatja a kisgyerek fejét.- Most pedig egy kislány következik - jelenti ki az oktató határozottan. A gyerekek alig észrevehetően tolatni kezdenek.- Bácsi, én félek - mondja Lakatos Vivi. De nincs kecmec. Szamosvölgyi Ferenc összevonja a szemöldökét, s késlekedés nélkül Vivi kezébe adja a vakarát: - Ugyan, dehogyis félsz. Láthatod, hogy milyen szelíd, és milyen hálás neked, amiért szépen letisztítod a szőrét. Csodamód a kislány nem tiltakozik. Eleinte óvatosan, majd mind nagyobb buzgalommal. A tanóra végéig valamennyi kisdiákra sor kerül, és mindnyájan diadalittas arccal sétálnak vissza a tanyáról az iskolába. Vecseri Sándor tagiskola-igazgató azt mondja: fél évre 54 ezer forintba kerül az intézménynek, közvetve az önkormányzatnak az oktatás, de megéri. Mert a gyerekek azon túl, hogy megtanulnak lovagolni, egészséges lesz a tartásuk, a gerincük, és persze a lelkűk. Az állatok közelsége nemcsak terápiás célokra hasznos. Az egészségesek számára is felér egy terápiával. Az iskola megvásárolta a védőfelszereléseket, a sisakot és a gerincvédőt, bár végtelenül békés lovakat biztosít számukra Bartók László. Az oktatást az alapoknál kezdik. Az első alkalommal megismerkedtek a lóval, apránként megtanulják az ápolás csínját- bínját, aztán felülhetnek a nyeregbe, hogy a tanév végére már délcegen poroszkálhassanak, a szülők legnagyobb ámulatára. Az ötletadó Karap Péter tanár volt, aki Felsőtárkányban tanít, és e témakörben készítette szak- dolgozatát. Meggyőződése, hogy úgy őrizhetjük meg a titulust - „lovas nemzet” -, ha a gyerekek már az általános iskolában megtanulnak lovagolni. Manapság mind több viselkedészavaros gyerek ül, pontosabban fészkelődik, ugrál az iskolapadban, ez a testedzés rajtuk is sokat segít. A ló mellett ők is kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak lesznek. Felújított étterein és konyha Húszmillió forintos beruházással elkészült az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium új étterme. A korábban használaton kívüli, rossz állagú épület felújításával a gimnázium épületében terület szabadult fel, s ez enyhíti a zsúfoltságot, mondta el Gönczi Sándor igazgató a tegnapi ünnepélyes átadó kapcsán fotó: pilist elemér PÉNTEKI PORTRÉ Aranydiploma és sok unoka Heintz Bernadett nagyréde Csupán fél évig volt beosztott óvónő, utána 19 évig vezette a helyi óvodát Varjú Istvánná Barna Ilona negyven évet dolgozott a pedagóguspályán, ebből több mint 37 évet a község óvodájában. Nemrégiben - képesítése megszerzésének 50. évfordulóján - aranydiplomát kapott.- Gyerekkori álmom vált valóra, amikor 1955-ben átvehettem a diplomámat a Gyomai Állami Óvónőképzőben. Az életem vágya teljesült ezzel, hiszen emlékszem, hogy kislány koromban - igazi játékok híján - képeslapokkal játszottam „óvodásat”. „Ők” voltak a „gyerekek”, én meg az óvó néni - kezdi sorolni emlékeit, azt is felemlítve: minden elszántságára szükség volt, hogy végül ezt az utat választhassa: szegények voltak, a szülei nem akarták, hogy tovább tanuljon.- Az osztályfőnököm jött el hozzánk, és kérte a szüléimét, hogy engedjenek középiskolába. Édesanyám végül rábólintott, és segített, ahogy tudott - meséli Ilonka néni. Első munkahelyei Békés megyei településeken voltak, itt is ment férjhez. Már együtt határozták el, hogy „váltanak”.- Egy este kiültünk a kertbe, kinyitottuk a térképet, és megnéztük, hová kellene elmenni. Ekkor döntöttük el, hogy Heves megye lesz az új otthonunk, a hegyek miatt. El akartunk jönni az Alföldről, ami Petőfinek talán oly kedves - mondja mosolyogva az óvónő. így kerültek Nagyrédére, ami Ilonka néni szerint jó választásnak bizonyult. Igaz, nem volt könnyű: rengeteg, sokszor kemény fizikai munka várt akkoriban az óvónőkre: tiszta, egészséges környezetet kellett teremteni a gyerekeknek. Mászókát, homokozót, pancsolót építettek, összefogva a szülőket, szépítették az óvodát és a környezetét. Az óvónő, akit egész életében a gyermekek szeretete jellemzett, a mai napig visszajár az óvodába, mindig szívesen beszél a szakmáról, az intézmény dolgait szívén viseli.- Jó éveim voltak, szerettek a Varjú Istvánná Barna Ilona szülők, a gyerekek. Nagyon jólesik, hogy sokszor megállítanak az úton, és együtt emlegetjük a szép élményeket. Ilyenkor érzem: sok-sok - ma már felnőtt - „kis unokám” van... Mint mondja, „melléjük kapta” az aranydiplomát, amivel ugyan lezárult az életének egy szakasza, de az óvodába ezentúl is úgy jár be, mintha hazamertne. ür-----------------—innrinnr - nninn.iii.nn.inin-.................................................... \ ORVOSI ES GYÓGYSZERTÁRI UGYELETEK Eger és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-378) GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379) Fogászati ügyelet: Eger, Klapka Gy. u. 1. (36/518-263). Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig ÁLLATORVOSI ÜGYELET (okt 8-9én): Egri körzet: dr. Lukács Géza 20/4955-795. Állatkórház: dr. Hanácsek Richárd 36/312-460. Recski körzet: dr. Kovács László 30/9288097. Hatósági állatorvos: dr. Kovács Mihály 30/5159-879. GYÓGYSZERTÁR! ÜGYELET: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.) Gyöngyös és körzete KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 24 órás, Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727). Vidéki ügyelet (Szűcsi, Gy.pata, Gy.tarján, Gy.halász, Nagyréde, Karácsond), Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/300-981). FOGORVOSI ÜGYELET Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). ÁLLATORVOSI ÜGYELET (okt. 8-9-én): Gyöngyösi körzet: dr. Kecskés Vilmos 20/3965-465. Hatósági állatorvos: dr. Tóth Károly 20/9837-812. GYÓGYSZERTÁR! ÜGYELET: Okt. 9-ig: Kígyó Gyógyszertár (Fő tér). Október 10-16.: Szarvas Gyórgyszertár (Erzsébet K. u.). Tiszamenti régió: ÁLLATORVOSI ÜGYELET (okt. 8-9-én): Ügyelet: dr. Koós György 70/2111-845. Hatvan és körzete Felnőtt orvosi ügyelet Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341040). Hétköznap 17 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-199). Hétköznap 17-20 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a felnőtt háziorvosi ügyeletén történik.) ÁLLATORVOSI ÜGYELET (okt. 8-9én): Hatvani körzet: dr. Madléna Gábor 37/378021. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346-831). Hétköznap este 7-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Tiszanána, Fő út 106. (36/366005). Összevont felnőtt és gyermekgyógyászati ügyelet. Időpont: Hétköznap 19-től másnap reggel 7-ig, ünnepnapokon reggel 7-től másnap reggel 7-ig GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. ÁLLATORVOS! ÜGYELET (okt 8-9én): Heves és körzete: dr. Tóth Károly 20/9837-812. Hatósági állatorvos: dr. Tóth Károly 20/9837-812. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Okt. 23-ig Megyecímer Patika. Füzesabony és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Füzesabony, Rákóczi u. 3640. (36/341-153). Hétköznap 16tól másnap reggel 7-ig, hét végén reggel 6tól másnap reggel 8-ig GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott mint a felnőtt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET (okt 8-9én): Füzesabonyi körzet: dr. Lukács Géza 20/4956795. Hatósági állatorvos: dr. Kovács Mihály 30/5159879. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Mátyás király Gyógyszertár, Füzesabony, Rákóczi u. 10. Pétervására és körzete: FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig hét végén folyamatosan. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. A megye piaci árai EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES Alma 80-130 100 80-120 80 Bab (száraz) 300-450 400-500 500 400 Bab (fejtő) 300 250 250-300Bab (zöld) 300 200 150 120 Barack (őszi) 320 390250 Dióbél 1000-1400 1000 1000 800 Gomba 400-450 400 500 400 Gyökér 250-300 150 320 250 Fokhagyma 450 650 500 400 Hagyma (vörös) 80-90 80-100 80-100 60 Hagyma (zöld) 100 100 70 40 Karalábé/db. 150/kg 60 50 50 Karfiol 100 160 150-200 150 Káposzta (fejes) 100 80-150 130-150 70 Körte 200-350 170 200-250 150 Krumpli 30-70 60-80 60 40 Paradicsom 280-350 350 250-360 300 Paprika (tv) 80-120 100-200 60-150 120 Sárgarépa 120-150 150 160 150 Szilva 250 200 200 80 Szőlő 140-300 80-120 150 150-300 Tojás 17-21 20 18-22 20 Uborka 120-150 180 200 100 Zeller 100 100 80-150 40