Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-04 / 232. szám

13 2005. OKTÓBER 4., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP KÉK TÜKÖR HIRDETÉS Kihagy Kulcsár emlékezete per Bácskai János dandártábornok tegnap tagadta a vádakat A brókerbotrány főszerep­lője, Kulcsár Attila tegnap tanúskodott Szegeden Bácskai János perében, de nagyfokú emlékezetkiesés­ről tett tanúbizonyságot. Szemén László Megkezdődött tegnap Bácskai János, a maffiaellenes központ volt vezetőjének megismételt tárgyalása Szegeden, a Csong- rád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt. Az ügy összefügg a K&H Equitiesnél kirobbant sikkasztási üggyel. A katonai ügyészség vádirata szerint Bácskai János dandártá­bornok 2003 júniusában a K&H Equities befektetési tanácsadó üzletágát vezető Kulcsár Attila kérésére közbenjárt azért, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete előtt rejtve maradja­nak a bróker által elkövetett pénzügyi visszaélések. A vád szerint a maffiaellenes központ főigazgatója tudta, hogy Kulcsár bűncselekményeket követett el, és ezzel kapcsolatban Bácskai rendőri vezetőket próbált meg­téveszteni. A tábornokot állam­titoksértéssel is vádolják, mi­után nem a brókerbotránnyal összefüggő iratot vitt haza a la­kására tanulmányozás céljából. Első fokon a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa részben telefon­lehallgatási jegyzőkönyvek alap­ján kimondta Bácskai bűnössé­gét és lefokozásra ítélte őt. A bí­róság még csak meg sem hall­gatta tanúként Kulcsár Attilát, ráadásul a telefonlehallgatáso­kat nem fogadhatta volna el bi­zonyítékként, mivel azok nem az ügyhöz kapcsolódóan készül­tek, hanem Kulcsár alapügyé­ben. így a másodfokon eljáró Fő­városi ítélőtábla 2004 novembe­rében megalapozatlanság és el­járási szabálysértések miatt megsemmisítette az ítéletet, és új elsőfokú eljárást rendelt el. Bácskai János tegnap Szege­den ismét tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Először az államtitoksértés vád­jával kapcsolatban nyilatkozott. Elmondta: családi háza elektro­mos riasztóberendezéssel van ellátva, sőt nyitás- és mozgás- érzékelőkkel is felszerelték. A kérdéses iratot abban a tudat­ban vitte haza, hogy ott páncél- szekrényben tárolja, a kiépített biztonsági rendszer pedig jelzett Bácskai János (jobbra) hallgatja, amint Kulcsár Attilát a bíró faggatja. A volt bróker először tanúskodni sem akart, végül a bíró meggyőzte: beszéljen, volna minden behatolási kísérle­tet. Az iratot egyébként a házku­tatásra hozzá érkező nyomozó ügyészek találták meg a tábor­nok íróasztalán. A bíró ezután zárt ülést ren­delt el, vélhetően az államtitok­nak minősülő irat ismertetése céljából. Szünet után Bácskai folytatva vallomását közölte: ma is értesítené a rendőrséget, hogy információi szerint jogos a féle­lem, hogy különböző érdekcso­portok eltüntethetik vagy mani­pulálhatják a K&H Banknál a Pannonplast-üggyel kapcsolatos iratokat. Itthon és Ausztriában is háromszor találkozott Kulcsár Attilával, aki második alkalom­mal tájékoztatta őt a fennálló ve­szélyről. Bácskai elmondta: tud­ta, hogy Kulcsárral való találko­zásaikor már az ORFK vizsgála­tot folytat a Pannonplast-ügy- ben. A szolgálati utat betartva értesítette Papp Csabát, az ORFK főosztályvezetőjét az érzékelt ve­szélyről. Bácskai tegnap kijelen­tette: nem adott utasítást a rend­őrségnek, pusztán az informá­cióit közölte. Ezután Kulcsár kö­vetkezett, aki először tanúskod­ni sem akart, ám a bíró közölte: bírságot szab ki, ha nem hajlan­dó erre. Kulcsár azonban megle­hetősen nagy emlékezetkiesés­ről tett tanúbizonyságot. Tanú- vallomásában szinte csak az sze­repelt, hogy „nem emlékszem rá”, „nem tudom”, „nem az én dolgom”. Végül nem ismételte meg korábbi, Bácskaira nézve terhelő vallomását. A per szer­dán folytatódik a brókerügy kap­csán egyébként vád alatt lévő Kodela László meghallgatásával. Jövő héten miniszterek tanúskodnak Szegeden bácskai korábban elmondta, hogy a Kulcsárral való találkozói nem önálló akciók voltak. Azokról beszámolt Lamperth Mónika belügyminiszternek, Kiss Péter kancelláriaminiszternek és Tóth Andrásnak, a polgári titkosszolgálatokat irányító államtitkárnak. A két miniszter és az államtitkár várhatóan jövő héten utazik majd Szegedre tanúskodni. SZAKKÉPZETT eladónőt keresek, műszaki vég­zettség és dekorációs gyakorlat előnyt jelent. Eger, Makiári út 135. Reggel 8-9 h-ig------------------------------------------------------------------------•52956­Eger területére kézbesítőt keresünk a Heves Megyei Hírlap terjesztésére Kora hajnali 2 órás munkára. Érdeklődni 9-13 h-ig a 36J518-566-OS telefönszánton lehet. HACCP ismeretekkel, gépkocsival, vállalk. ig. rendelkező üzletkötőket keresek élelmiszer-hi­giéniai ismeretekkel, min. vizsga szervezésé­hez a megye területéről. 70/222-1188------------------------------------------------------------------------ -53150* GYAKORLATTAL rendelkező fodrászt keresek. 20/468-5820----------------------------------------------------------------------- -53192­O TTHON végezhető jó kereseti munkát aján­lok. A tájékoztatót ingyen elküldöm. 06- 36/371-015,12-20 óráig. Érd.: Euro Market------------------------------------------------------------------------ -53219­BÚTORASZTALOSOKAT gyakorlattal egri mun­kahelyre felveszünk. Kezdő egri asztalosokat is várunk. Tel.: 06-30/205-6624------------------------------------------------------------------------ -53233­GYÖNGYÖSI üzletbe szakképzett eladót felve­szünk. Jelentkezni lehet okt. 6-án 9-től 13-ig. Páter K. Szaléz út 1. D0WER Divatáru------------------------------------------------------------------------ -53243­GYÖNGYÖSI munkára csontozni tudó hentese­ket keresünk! Szállás, útiköltség van. 06- 30/399-5317------------------------------------------------------------------------ -53251­AWI hegesztőket keresünk alumíniumhegesz­tésre egri munkahelyre, nettó 700-800 Ft/óra. 20/3384-622, 20/323-4460------------------------------------------------------------------------ -53267­M EGVÁLTOZOTT munkaképességű takarítónő­ket és szobaasszonyokat keresünk Eger és közvetlen környékéről. 36/517-833, érd: 8-14 FIATAL, egri csőszerelőt alkalmaznék. T: 36/321-076, 30/525-55-38---------------------------;------------------:------------------------- *53311* F EGYVERVIZSGÁVAL rendelkező vagyonőrt ke­resünk Füzesabonyba, banki munkára, azon­nali belépéssel. Tel: 06-1/273-0732, 06- 30/3099-765------------------------------------------------------------------------ -53326­EGRI sörözőbe szakképzett női pultost kere­sek. T: 06-30/527-2320------------------------------------------------------------------------ -53327­Egri lakosú Tmk-lakatost :2 műszakos munkarendbe felveszünk. • Érdeklődni a megjelenés napján ; a 36/324-725*ös telefonon 8.00-14.00-ig j EGRI nemzetközi árufuvarozó cég azon­nali kezdéssel, számítógépes ismeretekkel, irodai munkára fiatal női munkaerőt keres. Német nyelvtudás előnyt jelent! Tel: 30/488- 7414------------------------------------------------------------------------*53360* SZOLGÁ LTATÁS PARKETTÁK rakása, csiszolása, lakkozása, laminált parketta lefektetése, PVC, szőnyeg- padló ragasztása. 36/463-005, 30/572- 3308------------------------------------------------------------------------ *37500* KANDALLÖK, cserépkályhák garanciális kivit Ingyenes felmérés, tervezés. Eger, Szederkényi u. 5. 70/944-5514. www.kiralykandallo.hu------------------------------------------------------------------------ *40310­MINDENFAJTA keleti-nyugati motorkerékpár javítását vállalom, teljes felújítás, kerti gépek javítása garanciával. 30/4522-897-------------------------------­---------------------------------------- -47771­K ISEBB-NAGYOBB felújítást és vakolást, beto­nozást vállalok. Tel.: 30/393-8343----------------------------------------------------------------------- -50298­H ITEL akció! 1,24% kamattal jelzáloghitel új és használt lakás vásárlására, szabad felhasz­nálásra és személyi hitel. 20/551-5074------------------------------------------------------------------------ -51212­» Kőművesmunkákat, FELÚJÍTÁSOKAT, BON­TÁST, FESTÉST VÁLLALOK. 06-30/423-3121 —------------------------------------------------------------------- -51425­F AKIVÁGÁST, fagallyazást vállalunk. Tel.: Eger, 516-868,20/943-6443----------------------------------------------------------------------- -51559­U TAK, terek, járdák, kocsibejárók aszfaltozá­sát vállalom. Minőségi munka garanciával. 36/354-206,20/353-3748-----------------------------------------------------—------------- -51680­A BLAKSZIGETELÉS szilikonos profilgumival! Már tíz éve! Nincs többé huzat-por-zaj! Tel.: 36/463-368, 30/399-4351------------------------------------------------------------------------ -51857­S ZEMÉLYI hitelek ügyintézése azonnali hitelbí­rálattal, stabil banki háttérrel, kamat 10%-tól. 20/592-9703------------------------------------------------------------------------ -52803­»Redőnyt, RELUXÁT, HARMONIKAAJTÓT 40- 50% ÁRENGEDMÉNNYEL KÉSZÍTEK. 36/410- 275------------------------------------------------------------------------ *53021* TARGONCA-AKCIÓI Pl. 1,51 Nissan új targon­ca 2,7 MR nettó+3 év garancia. Saxon Rt Eger, Mátyás k. u. 18.36/555-100------------------------------------------------------------------------ *53088* MINŐSÉGI új targonca-gumik, tömör és fúvott, akciós áron! Targonca szerviz és alkatrész áruház, Eger, Mátyás k. u. 18., 555-100------------------------------------------------------------------------ -53088­INGATLANOK értékbecslése szakszerűen, rövid határidővel. Komfort 2005 Bt. Eger, Törvény­ház u. 3. 30/965-5454, 36/515-398------------------------------------------------------------------------ -53303­35 ÉVES hölgy alkalmi munkát vállalna. Minden megoldás érdekel. Tel.: 06-70/537- 8752------------------------------------------------------------------------ -53338­OKTATÁS KERESKEDŐ, ill. vendéglátó vállalkozó OKJ-s képzések indulnak Miskolcon október 8-án. Jegyzettel 55.000 Ft. Kapos Kft. 30/367- 9217------------------------------------------------------------------------ *51116* INGATLANKÖZVETÍTŐ-ÉRTÉKBECSLŐ OKJ-s képzés indul Miskolcon és Pesten. Vizsgával, jegyzettel 85.000 Ft. Kapos Kft. 70/209- 0541 — -------------——------------------------------------ -51118­K ÉZ-LÁBÁP0LÚ, műkörömépítö OKJ-s képzés indul Miskolcon október 8-án. Vizsgával, jegy­zettel, eszközökkel, 4 részletben 119.000 Ft. Kapos Kft. 30/288-2092------------------------------------------------------------------------ *51850* KERESKEDŐ vállalkozó tanfolyam indul Egerben. Oktatás: szombat du. T: 70/21-33- 950------------------------------------------------------------------------ -52815­SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam ECDL Start vizsgalehetőséggel, 60-80 óra. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ -53008­EXCEL táblázatkezelő tanfolyam 40 órában. MTESZ Eger, 36/423-583 — ---------------------------------------------------------- -53008­G ÉPÍRÁS számítógépen 60 órában minden korosztálynak. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ *53008* BESZÉDEN Ön is angolull Intenzív kezdő, új­rakezdő, haladó angol tanfolyamok, nyelvvizs­gáztatási Tel.: 36/413-104. Akkreditált Ute Nyelviskola. NYTSZ: 054)232-04------------------------------------------------------------------------ *53235* AUTÓ-MOTOR oktatás Eger, Széchenyi 58. Tanfojyam: 10.05.15 h. Elmélet 7000 Ft/36 óra. Érd: Marosy Autósisk. 30/362-9898,14- 17 h között: 322-540-----------------“-------;----------------------------------53324­N YELVVIZSGÁZTATÁS és oktatás egy helyen! Ál­lamilag elismert angol, német BME nyelvvizs­ga tehető a novemberi vizsgaidőszakban. Je­lentkezés október 11-ig. Langwest Nyelviskola, akkreditált vizsgahely Eger, Nagyváradi u. 14/C. Tel: 36/411-910------------------------------------------------------------------------ *53387* __________BÚTOR__________ Ú J KONYHA- és szobabútorok kedvező áron, 0TP-re is. Eger, Árpád u. 19. T.: 36/413-054------------------------------------------------------------------------ -42352­ŐSZI bútorvásár 20-30-40% kedvezmények­kel a Kuckó Plusz Konyhastúdió és Bútor Áru­házban Eger, Törvényház u. 3.36/411-279------------------------------------------------------------------------ *53302* VÁLLALKOZÁS EGER, Almagyar úton a BB bankkal szemben 120 m! helyiség irodának vagy üzletnek kiadó. 20/9-249-670 —­-------------------------------------------------------------------52463-. M ŰKÖDŐ vendéglátóegységet, kocsmát, büfét 10 MFt-ig megvásárolnék, forgalmas helyen. T.: 06-20/453-3606------------------------------------------------------------------------ *52622* MEZŐGAZDASÁG EGERSZÓLÁTON 30 q Zweigelt kék szőlő eladó kis tételekben is, esetleg az ültetvénnyel együtt. 20/431-3380----------------------------------------------------------------------- -52402­K IRÁLYLEÁNYKA, Leányka, O.rizling, Kékfran­kos szőlőt vásárolok. Érdeklődni a 36/431- 061 telefonszámon 7-15 óráig lehet.------------------------------------------------------------------------ • 52917* STökmagszedést VÁLLALOK. T: 06-20/971- 9851---------------------------------------------------■------:------------- -52981­B OROSHORDÓK 550 és 330 I, kitűnő állapot­ban, és egy 120 l-es szőlőprés eladó. Érd: 429-818 tel.----------;---------------•-------------------------------------------- -53300­E LADÓ egri leányka szőlő kb. 5 mázsa. Érd: 36/317-574------------------------------------------------------------------------ -53307­TUJA Occidentalis 1-1,8 m nagyobb tételben sövénynek, parkosításhoz, ládába eladó. 36/424-244, du. 5 h-tól, ill. hétvégén------------------------------------------------------------------------ -53315­OTELLÓ szőlő eladó. T.: 37/319-326, 06- 30/490-6501------------------------------------------------------------------------ -53325­» Szedd ÉS VIDD EGRI KIRÁLYLEÁNYKA 40 Q, KISEBB TÉTELBEN IS! ÁR MEGEGYEZÉS SZE­RINT! ÉRD: 36/321-984------------------------------------------------------------------------ -53341­10-15 q Zweigelt szőlő eladó. Tel: 06-70/365- 5177------------:----------------------------------------------------------- -53361­R ÉGISÉG KERESEK szakmák kéziszerszámait, gépeit, bolti és patikai berendezést, szakirodalmai­kat. Bolt: 30/322-9947. Eger, Kossuth u. 22.---------------------------------------------------------------------— -45133­_________GARÁZS_________ E GER, Árpád úti, belső, különálló udvari ga­rázs összkomf., éjsz, árammal 22 m! ea, vagy lakást beszámítok. 4 MFt. 20/4459-498------------------------------------------------------------------------ *53321* Előfizet &*» iganyél ingyen jelezheti a következő telcfonszámon: 06-80/513-646 Tárcsázza nappal! HEVES^HIRIAP Hrf vhof a it’gjobh Fehér »xöíút vó«ároIuiile napi áron azonnali fizetéssel. Korona Borimat Dcnycu Tel: 30/456-9228, 30/398*3750 ypi HVB^Bank A HVB Bank Hungary Rt. munkatársat keres PRIVÁT ÜGYFÉLMANAGER munkakör betöltésére egri bankfiókjába (referenciaszám: 625.) Feladata: • a bank termékeinek értékesítése, kapcsolattartás, tanácsadás privát ügyfelek részére . a termékek értékesítéséhez kapcsolódó folyamatok ügyintézése Elvárásaink: • felsőfokú szakirányú végzettség • kiváló kommunikációs és tárgyalási képesség . felhasználói szintű számítógépes ismeretek • angol- és/vagy némctnyclv-tudás . banki területen ügyfélkezelésben, értékesítésben szerzett egy­két éves tapasztalat, • hitelezési gyakorlat, valamint valutapénztárosi és értékpapír jogi vizsga előnyt jelent. Sikeres pályázat esetén ön egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó bank tagja lehet, ahol szakmai fejlődésre és versonyképes jövedelemre számíthat. Amennyiben Ön a fenti követelményeknek megfelel, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát kérjük 8 napon belül juttassa el hozzánk a referenciaszám megjelölésével az alábbi elmek egyikére, hogy a kölcsönös ismerkedést megkezdhessük. HVB Bank Hungary Rt. Humánpolitika/Személyzetfejlesztés 1054 Budapest, Szabadság tér 5-6. vagy job@hu.hvb-cee.com flS32!0-iai(5)

Next

/
Thumbnails
Contents