Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-29 / 254. szám
2005. OKTOBER 29., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR Felzárkózhatnak a kisköreiek, leszakadhatnak a tarnalelesziek Létesítmény-tény és -fény megállapodás Agria-Komplexum Kft., önkormányzat, Keller József Ma délután a nagyrédeieknél vendégszerepei a Veresegyház F. B. labdarúgás A megyei I. osztály 12. fordulója meghozhatja Pétervására tizenkettedik győzelmét. Ezen a hétvégén ismét otthon játszik Tárnáméra, ismét idegenben szerepel a Heves. Vízválasztó meccs lesz Kiskörén. A kezdés már novemberi. Pétervására (1.) azon túl, hogy pontveszteség nélkül vezet a bajnokságban, esetenként „megrázza” magát, ritkán kevéssel is beéri. Most egyedül az látszik biztosnak, hogy Makiárnak (11.) nincs veszteni valója Péterkén. Élesebb meccs várható Felsőtárkányban (6.), bár a Füzesabony egyre inkább a kiszámíthatatlan kategóriába tartozik. Szünet után például „leült” (vagy leültették) legutóbb az abonyi tizenegy. Általában a fáradt vagy az elégedett gárda tér pihenőre idő előtt. A Heves (3.) legutóbb Szántón nyert, most Eger- szalókon (10.) próbálkozhat hasonlóval. Sikerre csak akkor számíthatnak Besenyeiék, ha számolnak egy mozgékony csapattal. Az FC Hatvan (4.) csak pontszerzéssel maradhat a helyén, a mögötte álló Besenyőtelek (6.) otthonában vélhetően kapaszkodnia kell a döntetlenért is. A győzelemért nem is beszélve. Vámosgyörk (7.) háromgólos hátrányból is képes (idegenben) feltápászkodni, túljutott már a hazai mélyponton is. A Novaj (8.) helyosztót játszik Györkön, az eddigi őszi történések - a számok tekintetében - csak gólkülönbségben térnek el. Tárnáméra (9.) egy hete fontos három pontot szerzett hazai pályán, ezt ismételheti meg ma a Zagyvaszántót (14.) fogadva. Szántónak idegenben még semmi sem sikerült ebben a szezonban. Kiskörén (13.) a „pontos meccsek” közé sorolják a Verpelét (12.) ellenit.- Mi is hasonlóban gondolkozunk - reagált az előbbiekre Szabó András, a verpelétiek edzője, aki szükségben még mindig becseréli magát. - Az előjelek ugyan nem kedvezőek, mert sok a sérültünk, de igyekszünk győzelemre futballozni A sereghajtó lelesziekre (játékosuk a labdával) fontos meccs vár Bélapátfalván erősítette szándékaikat „Zsuzsi”. A Bélapátfalva (15.) leszakíthatja magáról a Tarnaleleszt (ló.). A sereghajtók rangadóján minden pont létfontosságú. Gólszüretre nem számítunk. A12. forduló párosítása Szombat, 13.00 Játékvezető Tárnáméra - Zaavaszántó Márta Sándor Kisköre - Fenstherm-Verpelét Kiss Tibor Besenyőtelek - FC Hatvan Pari Zsolt Bélapátfalva - Tamalelesz Szarvas László Pétervására - Makiár Czeglédi Attila Fefeötárkány - Füzesabony Nógrád m.-i jv. Vámosgyörk - Novai Kecskés Gábor Vasárnap, 13.00 Egerszalók - Heves Szabó Sándor g ^ f 1 1 ~~ T :?é ingig fügte* Már nagyon ráfért a rekonstrukció az egri stadionban lévő klubépületre, amely most új „ruhát” kapott, igaz a tetőszerkezet még a régi Van már világítás a Felsővárosi sporttelepen, azonban a városi stadion működtetése - mint ahogy az északi pálya - nem kerül Keller József kezébe. Lesz viszont újabb felújítás, és egyéb fejlesztések is várhatók - tudtuk meg Noszek Csabától, az Agria-Komplexum Kft. igazgatójától. Bódi Csaba labdarúgás A több mint 180 millió forintból teljesen átalakított és idén júliusban átadott egri Felsővárosi sporttelepen végre már villanyfénynél tudnak edzeni a csapatok, nem kell vakoskodni a műfüvön. Ez pedig jó hír, és az is biztató: rövidesen rendelkezésre áll az a mintegy 7,5-8 millió forintba (plusz áfa) kerülő gép, amely a nagyméretű és a két kisméretű műfüves játéktér karbantartásához nélkülözhetetlen. A járművet az Agria- Komplexum Kft. vásárolja, ami egyértelműsíti a helyzetet, vagyis a volt Szpari-pálya nem kerül Keller József érdekeltségi körébe. De!- A hírek hozzánk is eljutnak, hallunk sokféle mendemondákról, a lényeg viszont, hogy az üzemeltetés a mi kezükben marad - mondja Noszek Csaba. - Ellenben hamarosan olyan - hármas - együttműködési megállapodást kötünk az Egri Futball Kft. elnökével, Keller Józseffel és az önkormányzattal, amiben a fontos pontok részét képezi a létesítmények kérdése. Remélhetőleg mindenki számára előnyös szerződést írunk alá, és egy éven belül látványos részei lesznek a közös munkálkodásnak. Változások már eddig, mondjuk úgy, az elmúlt fél évben is történtek. Elég csak a megszépült stadionra utalni, ami kizárólag Keller József sokmilliós egyéni szerepvállalásának tudható be. Az építőiparban otthonosan mozgó vállalkozó a hosszú távú futA lemezből készült fedett játékoskijáró már a múlté, szabad az előtér a gyerekeknek (is) A körcsarnokra 300 millió kellene 2006 februárjában lesz három éve, hogy az Agria-Komplexum Kft. átvette a Séli Kht.-tól az egri sportlétesítmények üzemeltetését. Noha önállóan nagyberuházásra nem képes a társaság, azt azért - egyebek mellett - szeretnék elérni, hogy a körcsarnok hasonló módon újuljon meg, mint a szolnoki. A Tisza partján ez két éve 400 millió forintból sikerült. Egerben 300 millióból már megoldható lenne. ball-felépítményben újabb „téglának” tekinti azt a székházat, ami a Stadion söröző helyére épül majd.- Mi partnerek vagyunk ebben, mert általa is gyarapszik, fejlődik a létesítmény - folytatja Noszek. - Több vád is ért bennünket olyan címszóval, hogy itt nem történik semmi. Erre azt mondom: nem azért nem történik, mert mi nem akarjuk, hanem azért, mert például a klubház-felújításnál nem kockáztathattuk az a 13 milliós pályázati pénzt, amit erre sikerült nyerni. Vannak utak, melyeket be kell járni, és bár sok időt vesz igénybe, kötelező a feladat. Előírás az akadálymentesítés is, hogy a fogyatékkal élők látogatni tudják a rendezvényeket. Az irodaépület, a körcsarnok, a vívóterem és az asztalitenisz-csarnok vonatkozásában ez mintegy 20 millió forintos kiadást jelent. Ebből a pénzből viszont jut az öltözők és a mellék- helyiségek felújítására. Ami pedig a távlati terveket illeti. A város nem tudja felvállalni annak finanszírozását, hogy a felsővárosi pályákat kizárólag a helyi klubok vegyék igénybe. A lehetőség mindenki részére biztosított, bérelhetik, használhatják a sporttelepet, persze nem ingyen, hanem a megfelelő tarifadíj ellenében. Ez utóbbit már Zagyi Zoltán teszi hozzá. Noszek Csaba helyettese megjegyzi továbbá, hogy sokat már nem várathat magára az északi pályán új öltöző építése, és a körcsarnok azbesztmentesítése sem. A kft. kerete, pénze ezekre már nem elég, ezért folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket. A dr. Kemény Ferenc nevét viselő létesítmény világításának teljes rekonstrukciójára is akkor kerülhet sor, addig is marad az alkalmankénti csőcsere. Legutóbb például 150 világítótest váltotta a régit. Pálya- és csarnok-fronton tehát egyaránt javulnak a fényviszonyok a megyeszékhelyen, a fejlődés egyéb látható jeleit pedig tágra nyílt szemekkel várjuk. Baljós árnyak nélkül. Sike K. LABDARÚGÁS NB III., Mátra-csoport A 12. forduló párosítása: Gyöngyösi AK-Ytong (7.) - Kistarcsa (8.) Gyöngyös, szombat, 13.30. V.: Bogár Cs. Tóth Zoltán, a gyöngyösiek támadója: - Az Ózd ellen szerzett egy pontot csalódásként éltük meg, amit szeretnénk kijavítani. Gyors, lendületes csapat a Kistarcsa, de ha végre tudjuk hajtani, amit elterveztünk, nem érhet bennünket meglepetés. Tippünk a kezdőcsapatra: Horváth P. - Molnár G., Szilágyi, Tóth I. A., Agócs - Nagy G., Tatár, Szekrényes, Ivitz - Balogh. Tóth Z. Sérült: -. Eltiltott: Tóth II. A. (3. sárga lap). Egyéb ok: Tóth T. Szőlőskert-Nagyréde (6.) - Veresegyház (3.) Nagyréde, szombat, 16.00. V.: Kálé E. Fekete Tamás, a rédeiek középpályása: - A heti felkészülésünk jól sikerült, bizakodó vagyok. A Veresegyház nagyon jó csapat, ám itthon nekünk az elsődleges cél a három pont megszerzése. Nem lesz könnyű, de mindent megteszünk a sikerért. Tippünk a kezdőcsapatra: Juhász E. - Gódor, Pásztor, Csuvi- kovszky - Papi, André, Bódis, Fekete T., Takács - Vaka, Szász. Sérült: Barna, Bíró M., Szabó Sz. Eltiltott: Csomós (3. sárga lap), Ludányi (piros lap). Jászberény (2.) Gyöngyöshalász (14.) Jászberény, szombat, 14.30. V.: Pap 1. Szabó Gyula, a halásziak elnöke: - Az egyik legerősebb együtteséhez látogatunk, ahol minden tudásunkra és elszántságunkra szükség lesz. Az elmúlt heti siker feldobta a csapatot, egy pont megszerzésében nagyon bízunk. A várható kezdőcsapat: Szerdahelyi - Szabó Gy., Nagy Gy. T., Vernyik, Tóth - Bordás, Kovács, Nagy Gy. G., Balog - Molnár, Hevér. Sérült: Bocsi. Eltiltott: Marázi (piros lap). A további párosítás Október 29., szombat, 14.30 Mezőkövesd - Gödöllő Baglyasatja - Putnok Ózd - Ma&argéc ____ m miap. 14.30 Túra - Kisbábon HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Szombat ASZTALITENISZ: NB II.: KÖmlŐ I. - Debrecen I., 11.00. NB III.: Kömlő II.-Mályi, 11.00. KÉZILABDA: NB I/B, férfiak: Gyöngyösi FKK - Ózd, Kálvária-part, 16.00. NB II., férfiak: Heves - Pénzügyőr, Füzesabony, 11.45. NB II., férfiak: Hatvan - Láng SK, 15.00. NB II. , nők: Füzesabony - Salgótarján, 16.00. sakk: Egri Ászok-kupa nyílt verseny, Eger, Katona tér 5., 9.30. Szivárványharcos verseny, Heves, 9.00. vízilabda; OB L, férfiak: Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - OSC-Kaposvár, Eger, Bitskey-uszoda, 19.00. LABDARÚGÁS: Megyei II. o., 13.00: Sirok - Eger, Egercsehi - Noszvaj, Istenmezeje - Poroszló, Hevesaranyos - Szihalom, Demjén- Domoszló, Petőfibánya - Energia SC, Lőrinci - Vison- ta, Hatvani Lokomotív - Boldog, Márkáz - Atkár. Megyei III. o., 13.00: Bükkszék - Ivád, Egerbocs - Szajla, Vécs- Hevesvezekény (Verpelé- ten), 13.00. Kiemelt utánpótlás bajnokság (U13, U15): Gyöngyösi AK-GYVSI - Bp. Honvéd, Sport út, 10, ill. 12.00. Vasárnap ASZTALITENISZ: NB III.: HMÖ SE Eger - Tiszaújváros II., 10.00. kézilabda: NB II., férfiak: Eger - Diósgyőr, körcsarnok, 17.00. NB II., férfiak: Gy.solymos - Vecsés, Gyöngyös, Kálvária-part, 18.00. SAKK: NB II.: Füzesabony - Szekuritás SK, 10.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE 12 km-es nyílt túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 8.40. labdarúgás: Megyei II. 0., 13.00: Mátraderecske - Detk, Mikófalva - Párád, Andornaktálya - Balaton. Nyugat, 13.00: Karácsond - Ecséd, Gyöngyöspata - Ró- zsaszentmárton, Hort - Aba- sár, Heréd - Szűcsi. Megyei III. o., 13.00: Recsk - Mátra- balla, Szilvásvárad - Váraszó, 13.00: Egerszólát - Kisnána, Egerbakta - Adács (Eger, stadion), Kápolna - Novaj II. HEVES M*‘HÍRLÁP LftUNCl. iTTEXVASAJA VAAOSOK ti KOHUIVK NAHLAPM Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DB. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger. Barkóczy u. 7. sz. (Pt. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger. Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GABOR Telefon: 36/513-644, fax 36/513646 Előfizetés a kiadónál Telefon: 80/513646 (ingyenesen hívha- 1 tó). Telefax: 36/513646. valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1500 Ft, ; negyedévre 4500 Ft fél évre 9000 Ft egy évre 18000 Ft. Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi j (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. j Tel/fax: 37/311697) és a hatvani irodá- i ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. I Tel/fax: 37/341651). Készült: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- i bözó versenyeken, játékokon, akciókon, i szavazásokon, rejtvénypályázatokon | stb. résztvevők által személyesen, írás- : ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- j mailben megadott személyes adatok j nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- j hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- j Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, i amelyek az adatok feldolgozását is vég- : zik (Axel Springer-Magyarország Kft., j Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., : Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság i Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- í újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő i Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- j sük, akcióira, kiadványaira és egyéb j szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek i az általunk kezelt személyes adataik kő- i réről, felhasználásuk módjáról és céljá- i ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- : tését, felhasználásuk korlátozását, illet- j ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.