Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-25 / 250. szám
SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 25., KEDD 16 Nehezebb utat választottak len-kupa A nyolcaddöntőben erős ellenfelek várnak az Egerre Nagy gondban voltak a fehér ruhások az Eger-Kazany meccsen. A játékvezetői kupaktanács (balról: Rotunno, Taylan és a delegátus Kramer) eredményeként elúszott az egriek lehetősége, hogy hosszabbításban kiharcolják a csoportelsőséget lÜBrendonl nunk. Az egri napokról meg nincs végleges elszámolás, de tetemes költségek terhelték a pénztárcánkat.- A szombati nézőszámmal elégedettek lehetnek.- Megfelelő volt az érdeklődés, a Kazany ellen kifejezetten sokan voltak, és jó hangulatot teremtettek. A vasárnap déli időpont nem volt szerencsés, ezt kellett fejezni a tornákat, ezért kezdődött 12-kor a meccs. felzárkózásra. A rutinosabb és fizikailag erősebb riválisok legyőzését még meg kell tanulnunk. A biztató jelek miatt azért van egy olyan megérzésem, hogy a döntők környékén még lesz alkalmunk visszavágni a tatároknak. A Vojvodina is jobban szerepelt, mint előzetesen vártuk, bár ellenünk nem tudtak a szerbek komoly ellenállást kifejteni. babaáruházak fensthermíEb MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK ^HUNGÁRIA ■UPCB- A színvonalra sem igen volt panasz.- A Kazany bebizonyította, hogy a végső győzelemre is esélyes. Bosszantó, hogy nagyon kévésén múlt a mi sikerünk. A hazai pálya előnyét nem éreztük, mint például élvezhették azt ellenünk Bresciában az olaszok. BosBajzát R. már többször is tapasztaltuk. A szant, hogy immár sokadszor- A 2. helyezéssel egy jóval erővízilabda Vasárnap Budapesten tartják a nemzetközi kupák következő fordulóinak sorsolását. Összesen öt magyar csapat LEN előírása Szerint kora délutánra minden helyszínen be kezdünk nagyon gyámoltalanul, és elpazaroljuk az energiánkat a sebb ellenfélre számíthatunk.- A LEN-kupa kiírása szerint a csoportgyőztesek csak a másodikok közül kaphatnak elCsoportelsők -1. kalap 2. kalap Bisolatti Cremona (olasz) Brendon-Fenstherm-ZF-Eger lenfelet. Egyetlen kizáró ténye(Domino-BHSE, Vasas, Eger, SzeFTC (ma&ar) Szeged-Beton VE ző, hogy az azonos csoportból érged, FTC) kap ellenfelet, illetve Jadran Split (horvát) SV Cannstatt (német) kezők nem meccselhetnek újra. az Euroligában csoportellenfeleDinamó Moszkva (orosz) Panioniosz Athén (görög) Vagyis, a Kazanyt elkerüljük, viket. A LEN-kupa második felvonásában a Brendon-FensthermLeonessa Brescia (olasz) Olympic Nizza (francia) szont a szupererős Brescia újra az utunkba kerülhet. Ebben a körben - ha a sors úgy hozza - egy nemzetbeliek is összecsaphatnak. Azaz, akár az FTC is lehet nyolcaddöntős riválisunk. Jó is lenne nekünk... Az oda-visszaLukoil Volgográd (orosz) ASC Duisburg (német) ZF-Eger gárdája hazai környezetben harcolta ki a továbbjutást. A Bitskey-uszodában lebonyolított tornán jól vizsgázott a létesítmény, színvonalas hátteret adva a rangos erőpróbának. Dr. Halmos R. Pétert, az egri klub ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, megérte-e megrendezni a négyes tornát: - KöltségSzintez Kazany (orosz) Galatasaray (török) Primorac Kotor (szerb) LEN KUPA 2005/2006 - a Az egriek mérkőzései Aix-les Bains (francia) számok tükrében Hegedűs Gábor (9) 9 4 13 1. forduló, Brescia 6 5 - 1 126-33 10 Czigány Károly (8) 7 6 13 vágós párharcoknál sorsolással dől el, hogy melyik csapat lesz először a pályaválasztó. 2. forduló, Eger 3 2 - 1 50-20 4 Gör-Naß1 Miklós (8) 9 4 13 Összesen 9 7 - 2 176-53 14 Matajsz Márk (9) 10 3 13 Seress Tibor (8) 8 4 12 Gólszerzők Decker Ádám (8 mérk.) 4 3 7- A kupagyőzelemre hajtó csaNév Brescia Eger összesen Bálint Gergő (6) 5 2 7 vetési szempontból jó döntés volt Kiss Csaba (8) 21 3 24 Sörén Mackeben (9) 2 1 3 patnak előbb-utóbb a legjobpályázni a rendezésre és fogadCsászár György (9) 19 3 22 bakkal is mérkőznie kell. ni az ellenfeleket - kezdte a veKarol Baco (9) 13 5 18 Kapott gólok- így van. A nehezebb utat vázető. - Ezúttal nem kellett teteNyéki Balázs (9) 10 6 16 Jászberényi Gábor (5) 23 15 38 lasztottuk, ezen kell haladnunk. mes utazási és szállásdíjat fizetKis Gábor (9) 9 6 15 Decker Attila (4) 10 5 15 Reméljük, minél tovább... Nyerjen a Hírlappal EDDA koncertjegyet! Melyik városból indult el az EDDA együttes? A. Debrecen B. Ózd C. Miskolc Tippelni SMS küldésével október 24-től, 26-án 12 óráig lehet. SMS-ét kezdje a HÉV szócskával, üssön szóközt, majd adja megaz Ön által helyesnek véltválasz betűjelét, ezt követően üssön egy újabb szóközt, és adja meg nevét, címét. Ha például úgy gondolja, hogy a (C) a helyes válasz, küldje ezt HÉV C Oszkár Vilmos, Koncertváros, Zene utca 13.,a 06-90-622-004-esSMSszámra(200Ft). A helyesen tippelőkközött klsorsolunk25x2 darab belépőt az EDDA együttes 2005. november 4-i egri koncertjére! A játékban csak Heves Megyei Hírlap-előfizetők vehetnek részt, előfizetési igényét jelezheti az ingyenesen hívható 06-80/513-646-ostelefonszámon. Telemedia ügyfélszolgálat 06-1-455-7284. H * SZUPEREXPRESSZ BIZTONSÁGI bejárati ajtók Mabisz minősítéssel. 144.500 Ft, 70/313-8493 Eger, Sertekapu u. 35.--------------------------------- *53611* G YÓGYMASSZŐR OKJ-s képzés indul október 28-án Egerben. Jegyzetekkel, részletfizetéssel 190.000 Ft Kapos Kft. Tel: 30/323-2920--------------------------—-----*53553* S ZABADALMI ügyfélszolgálat kedd és csütörtök délután. MTESZ Eger, 36/423-583--------------------------------- *54872* E GER, Rózsa K. u. fiatalos bőrgarnitúra, fenyő étk.asztal, 4 szék, franciaágy (Ikea), íróasztal, fiókos szekrény ea. 36/317-496-------------- *54799* S ZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam ECDL Start vizsgalehetőséggel, 60-80 óra. MTESZ Eger, 36/423-583------------:--------------------- *54872* E GERBEN a Remenyik úton 16 m!-es, saját villanyórás garázs eladó. I: 70/238- 2933 —--------—------------------- *55087* V ÉGKIÁRUSÍTÁS! Kosztümök, kabátok, alkalmi ruhák beszerzési áron, amíg a készlet tart. Eger, Széchenyi u. 62. Rózsa Divat--------------------------------- *54740* T TTTTTHI Pletyka és blöff Fesztbaum Béla az ügy jelentőségét minősíti, hogy a médiumok belpolitikai hírei közé került a dr. Aján Tamással szemben megmutatkozó - egyhangú - bizalmatlanság. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége nem fogadta el a főtitkár magyarázatát az athéni olimpián doppingvétségbe keveredett súlyemelőink botlásai tárgyában, ezért a következő közgyűlésen új tisztségviselő választására tesznek javaslatot - szóltak így a híradások. AJÁN TAMÁS, aki változatlanul tagja maradhat a MOB elnökségének, régi magas szintű képviselője a magyar sportéletnek. Tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hosszú ideje elnöke a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnek, sőt itthon még a Magyar Olimpiai Akadémiának is vezető embere. Óriási tapasztalata ellenére gyermeteg hibát vétett a vitatott kérdésben. Saját magát keverte bajba. Úgy igyekezett abból kimászni, hogy butaságát elismerve elmondta: nem kellett volna hallgatnia pletykákra és a „zuhanyhíradó” híreire. így aztán csak blöffölt, amikor a témában bármit és bármikor nyilatkozott. Jogi háttér hiányára hivatkozik mentségül, noha inkább vállalta volna fel azt, amit tud, vagy maradt volna csendben. Úgy, mint többnyire más. Persze, ő is érezte a nyíltság szükségességét. De így...? Megtévesztette az elnökséget, még inkább az egész magyar sportközvéleményt. Logikátlan kijelentéseivel ellentmondásokat halmozott, vélt igazságokra támaszkodott. Csapdába lépett, s egyszeriben bukott ember lett. Ennek súlya alatt megroppant, összeomlott. Az újságírók kérdéseinek özönében elérzékenyült, elakadt a szava. szánalmas helyzetet idézett elő a bizalmi szavazást követően, ám a sajnálkozással nem sokra jutunk. Aján úgy igyekezett menekülni szorult helyzetéből, hogy annak adott igazat (a Magyar Súlyemelő Szövetség egy év alatt harmadik lemondott elnökének), akit korábban ugyancsak meghazudtolt. A bizalom elvesztését követő napon a televízió reggeli műsorában bemutatta azt az eszközt, amelyet a doppingszert fogyasztók - sunyi módon - alkalmaznak, hogy tiszta vizeletet öntsenek a vizsgálathoz. Azt gondolta, hogy azzal majd ő is tisztára mossa magát. Gyermekes viselkedés egy nemzetközileg ismert sportdiplomatától. Aján az utóbbi időben szinte menekült az újságírók kérdései elől, valójában ezért számoltatta be a MOB elnöksége is. pletykákkal És BLÖFFÖKKEL nem lettünk okosabbak. Legfeljebb az vált nyilvánvalóvá, hogy Aján Tamáson túlhaladt az idő. AZ IGAZAT PERSZE más is megmondhatná, ha lenne még becsület. A France Football ötven jelöltje labdarúgás - A France Football nyilvánosságra hozta 50 jelöltjét, aki idén elRonaldo már kétszer volt - mutatja Ronaldinho nyerheti a legjobb Európában játszó labdarúgónak járó Aranylabdát. Az elittársaságba szinte már hagyományosan a brazilok adják a legtöbb futballistát, ezúttal szám szerint tízet. A bajnokságok közül az angol Premier League és az olasz Serie A 16-16 képviselővel került az élre, míg a klubokat tekintve a Juventus az éllovas, amelynek kilenc klasszissá is felkerült a listára. A még aktív aranylabdások közül egyedül a brazil Rivaldo (1999) nem szerepel az 50 jelölt között. Sevcsenko (2004), Nedved (2003), Ronaldo (1997, 2002), Owen (2001), Figo (2000) és Zidane (1998) azonban még újra kiérdemelheti a rangos elismerést. A győztes kilétére november 28-án derül fény. Wingtsun-bemutató Egerben és Gyöngyösön HARCMŰVÉSZET - Két, tagfelvételivel egybekötött bemutató edzést is tart a héten Szabó Csaba 4. mesterfokozattal j rendelkező wing tsun- instruktor. Ma 19 órától Egerben, az Angolkisasz- szonyok Gimnáziumának tornatermében, csütörtökön 18 órától pedig Gyöngyösön, a Batthyány téri csarnokban várják az önvédelmi technikák iránt érdeklődőket. Az egerszalókiaknál Bata János duplázott labdarúgás - A megyei I. osztályú bajnokság 11. fordulójában lejátszott Novaj - Egerszalók (2-4) mérkőzés hétfői tudósításában tévesen szerepelt a szalóki gólszerzők neve. A vendégek részéről Bata János (2), Florváth Tamás és Bajzát Attila volt eredményes. Mit fizet? Totó - 42. hét A helyes tippsor: 1,1, X, 1,1,2, X,X,X, 1,2,1,2. Plusz egy mérkőzés: X. 13 plusz eßes (74 db) 172 774 R 13 találatos (89 db) 46 032 Ft 12 találatos (3068 db) 964 Ft 11 találatos (20 810 db) 142 Ft 10 találatos (78 730 db) 63 Ft Góltotó 6 találatos (1 db) 190 469 R 5 találatos (12 db) 6349 R 4 találatos (117 db) 502 Ft t A \