Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-18 / 244. szám

3 2005. OKTÓBER 18., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP , ■ ■' 'V . ... V:'V- ■; . ........‘ - ' " - A -> ­A hungarikum is igen fontos gyár eladás A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra A jövő évtől remélhetőleg ismét dolgoznak már a nagy múltú üveggyárban FOTÓ: GÁL GÁBOR (Folytatás az 1. oldalról) Amiként azt néhány nappal ez­előtt lapunkban már hírül ad­tuk, meglehetősen hosszú ideig tartó sikertelenségből fakadó bi­zonytalanság után a parádsasvári üveggyár értéke­sítésére kiírt második pályázat eredményesnek bizonyult. A pályázók közül a gycíztes a magyar magánszemélyek tulaj­donában lévő Kristály Manufak­túra Párád 1708 Export-Import Kft. lett. A vételárat egyébként sem korábban, sem pedig most nem hozták nyilvánosságra. Csupán annyit lehet egyelőre tudni, hogy az egykoron külföld­ön is kitűnő hírnévnek örven­dett termelőhelyet korábban - 436 milliós veszteség mellett - több mint 300 millió forintért kí­nálták megvásárlásra. A hétfői tárgyalást követően az említett cég főtulajdonosa, Augusztini Tamás lapunk munkatársának érdeklődésére egyebek mellett elmondta: a sasvári üveggyár egy kemencével is milliárdos be­vételt képes termelni. Az új tulaj­donosok két éven belül tervez­nek nyereséget elérni, addig azonban minden tőkét vissza kí­vánnak forgatni a fejlesztés és a munkafeltételek jobbítása érde­kében. Az új gazda - tudtuk meg - azokkal a szakemberekkel képzeli el a jövőt, akik már évek­kel ezelőtt nyereségessé tették a parádsasvári üzemet. Augusztini Tamás arról is be­szélt, hogy szerinte nem a ked­vezőtlen forint/dollár árfolyam, hanem valójában a rossz gazdál­kodás okozta a gyár súlyos prob­lémáit. Úgy véli, hogy egy jó me­nedzsmenttel és új szerződések­kel az üzem gond nélkül működ­het tovább. Az új tulajdonosok képvise­lője beszámolójában kitért ar­ra is, hogy először a gyár kar­bantartására, rendbehozatal­ára kíván fordítani mintegy egymilliárd forintot, majd kez­detben száz ember foglalkoz­tatását tervezi. A létszám ter­mészetesen később bővülhet. A Parlamentben megtartott egyeztető megbeszélésen részt vett mások mellett Suchman Ta­más, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és dr. Székely Judit, a munkaügyi tárca helyettes ál­lamtitkára is. .................................'.lA'f.M',.............................I!,- • • ■ • v •••••■■•: ..........................>•; t.......................... S egítség az új tulajdonosoknak sós tamás a sajtótájékoztatón többek között ki­emelte: arról beszéltek, milyen foglalkoztatáspoli­tikai és fejlesztési eszközökkel segíthetik majd az üveggyárat. Kár, hogy új gazdát csak az év vége felé sikerült találni, így várhatóan 2006-ban pá­lyázhat majd eredményesen támogatásokra a vállalat. A manufaktúrát egy átfogó programmal a 2007-től élő második nemzeti fejlesztési terv­hez szeretnék kapcsolni. Találkozóra hívják elszármazottjaikat domoszlő Harmadik alkalom­mal rendezik meg immár a köz­ségből elszármazottak találko­zóját, amelyre október 22-én, szombaton este hat órától ke­rül sor a helybéli Művelődési Házban.- A község védőszentje, Szent Demeter ünnepe lesz a hét vé­gén, s az ehhez kapcsolódó bú­csú adja a remélhetően sikeres rendezvény apropóját. Fontos­nak tartjuk ezt a hagyományos programot, hiszen a hazalátoga­tók nagy érdeklődést mutatnak a település iránt, szívesen tájéko­zódnak a jövőre vonatkozó elkép­zelésekről is. Az eddigi találko­zók nagyszerű alkalmat adtak ar­ra, hogy a régen nem látott bará­tok, ismerősök ismét egymásra találjanak - mondta el lapunk­nak Gyurkó Béla polgármester. Mint hozzátette: várhatóan az idei rendezvényen sikerül létre­hozni az elszármazottak szorgal­mazta alapítványt, amely a köz­ség fejlődését hivatott segíteni. m Torz tükör Szuromi Rita ELKÉPEDVE ÜLÖK EGY ORSZÁGAJÁNLÓ REKLÁMFILM képkockái előtt (anno: országimázs, ha ez job­ban tetszik), s fontolgatom, hamar elő kell ke­resnem báránybéléses subámat, ideje számot vetnem a nyájamat terelő juhásszal is. Ha ez­zel végeztem, talán felkapom az ünneplő díszmagyart (kalo­csai, matyó, palóc), s felmegyek a Halászbástyára mulatni, ter­mészetesen cigányzenére. Az emberem otthon majd megpödri a bajuszát, s tenyerét összedörzsölve elmondhatja: jó ebben az országban élni, asszony! hát így kellene élnem, ha az ajánlást komolyan venném. Ami­óta létezik európai országmarketing, azóta megbízók és milli- árdokért megbízottak csak a hortobágyi csikóst, a hetyke ma­gyar parasztot, a ma is csárdást ropó menyecske vadromanti­kus képzetét tudják hazánk bizonyítványaként kiállítani. En­nek az az egyenes következménye, hogy ha valaki hazánkba téved, úti célként csakis a Halászbástyában, a nagy magyar ró­nában, a vadlovakat betörő csikósokban és a szabad tűzön főtt halászlében tud gondolkodni. Óhatatlanul ráerősít arra, hogy mi, a sztyeppék rettegett harcosai, ma sem élünk sokkal más­képp, mint amikor a Monarchiában elterjedt egy jellegzetes vicc. Eszerint lejön az osztrák főhercegné a Hortobágyra, vár- ja-várja a szilaj betyárt. Amikor meglát egy elkóborolt csikót, elalél. Miután életre pofozzák, az az első kérdése: máris meg vagyok erőszakolva? NEM TUDOM, KI MENNYIRE KÉPES AZONOSULNI e pusztaszagú országképpel, de az én Magyarországom nem (csak) ez. Sok­kal büszkébb tudok lenni azokra a valóban európai értékekre, amelyeket elődeink kulturális, építészeti téren az utókornak hagytak. A mini Versailles-ként emlegetett Fertődre, ahol Haydn éppoly otthonosan élt és alkotott, mint tette volna bár­melyik osztrák főherceg vidéki kastélyában. Keszthelyre, melynek könyvtára bátran versenyre kelhetne híres francia, német bibliotékákkal. Vácrátótra meseszép romantikus és ér­tékes arborétumával. Miskolctapolcára a kuriózumnak számí­tó barlangfürdőjével, a pannonhalmi apátság ezeréves bencés kultúrájára. Pár kiragadott példa, amelyekkel inkább gyarapít- hatnák országunk pozitív képét, mint csak a folklórvilággal. de nekünk mindez nem számít olyannak, amire büszkék le­hetnénk. Itt az ideje átformálni valamennyi értékünk megmu­tatásával a rólunk alkotható képet. Félő, a csikós-gulyásos vad magyar romantikával már a honi többség sem azonosul. Óvodai felújítások százmilliós értékben RM EGER Az óvodai, bölcsődei fő­ző- és melegítőkonyhákat a HACCP minőségbiztosítási rendszernek megfelelően ala­kította át a Városi Ellátó Szol­gálat. Új technológiai helyisé­geket hoztak létre, a konyhák víz-, szennyvíz- és elektromos hálózatát kicserélték, korsze­rűsítették. A főzőkonyhákhoz zsírfogó aknákat telepítettek, új csúszásmentes padló- és fal­burkolattal látták el a helyisé­geket, új főző-sütő berendezé­seket és rozsdamentes bútoro­kat vettek - tudtuk meg a gyer- mekintézményi felújítások kapcsán dr. Nagy Imre polgár- mestertől. A programban 10 fő­ző- és 8 melegítő-tálaló kony­hát újítottak fel, 2 tálalókonyha átalakítása még tart. A közgyű­lés e célra 59 millió forintot biz­tosított, a felújított összes alap­terület 1421 négyzetméter. A főzőkapacitás napi 3 ezer 80 adag, ebből az óvodások és is­kolások, s részben a rászoruló idősek élelmezését is meg tud­ják oldani. Az óvodai vizesblokkok fel­újítása is a végéhez közeledik, 45 csoportnál már befejezték e munkát, 18 van még hátra. A munkák becsült értéke 40 mil­lió forint. HÍRÖZÖN megyénkből közreműködik a Hevesi Kamaraze­nekar, az Eötvös József Középiskola tanulói és Réti Árpád színművész. Kát - Az egri önkormányzat és a He­ves Megyei Regionális Hulladékgaz­dálkodási Társulás a 2007-ben indu­ló Heves Megyei Regionális Hulla­dékgazdálkodási Program kapcsán október 24-én 17 órától lakossági fó­rumot szervez Kálban, a művelődési házban (Ady Endre u. 1-3.). A ren­dezvény célja, hogy tájékoztassák az érdeklődőket a már előkészített és Brüsszelben támogatást nyert regio­nális program előnyeiről, hasznossá­gáról, a fejlesztések ütemezéséről, a hulladékgazdálkodásban bekövetke­ző változásokról. A szervezők termé­szetesen a felmerülő kérdésekre is válaszolnak. Kisköre - A Vásárhelyi Pál Általá­nos Iskola október 21-én tartja megemlékezését az októberi forra­dalomról és a köztársaság kikiáltá­sáról. A városi megemlékezésre va­sárnap 10 órakor kerül sor a pol­gármesteri hivatal dísztermében. A műsort a nyolcadikosok és az isko­la énekkara adja. A megemlékezés után koszorúzásra kerül sor a Hő­sök kertjében, a város Főterén. lőrinci - Az önkormányzat vezeté­se tervezi, hogy a jövőben kollektí­ván is megemlékeznek a települé­sen élők jelesebb évfordulóiról. Ké­rik mindazokat, hogy akik 50, 60, 70, vagy akár több éve kötöttek házasságot, esetleg a közeljövő­ben töltik be 100. életévüket, je­lentkezzenek a polgármesteri hiva­talban Bényei Tamásné anyakönyv­vezetőnél. Nagyvisnyó - Az önkormányzat si­kerrel pályázott az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz. A meg­nyert számítógépekhez immár a széles sávú internet is megérke­zett. így megnyílhatott a könyvtár­ban az eMagyarország Pont. A gé­peket a falubeliek ingyen használ­hatják. Hétfőn és pénteken 16 és 18 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön pedig 12-től 16 óráig kalandozhatnak a világhálón - tá­jékoztatott Csikász Zoltánná könyv­táros. Ostoros - Pénteken 16 órától ren­dezik meg az ünnepséget az 1956- os forradalom emlékére a Művelő­dési Házban. A műsort a Dr. Ke­mény Ferenc Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskolájának diákjai adják. A megemlékezést követően a jelenlévők átvonulnak a Hősök te­rére, s ott megkoszorúzzák a Min­denki sírját - tudtuk meg Pápainé Kása Csillától, a művelődési ház vezetőjétől. Recsk - a Mátrai Visszhangok vegyeskar idén több alkalommal vett részt különböző rangos kórus­fesztiválokon, jelentős sikereket aratva. Most az egri zenekedvelők is megismerkedhetnek a kórussal: október 21-én 18 órakor Egerben, a Servita-templomban adnak hang­versenyt. A recski művelődési ház­ban október 21-én 17 órától Buzsáki Lajosné és lánya, Pallósné Buzsáki Anita virágkötő mesterek alkotásaiból nyílik kiállítás. Ezt kö­vetően Nagy Henrietta, a Heni-Feng Shui Iskola alapítója tart ingyenes előadást az érdeklődőknek. Szűcsi - Rövidesen a helyiek pos­taládájába kerül a Lakóhelyünk Hí­rei című önkormányzati kiadvány. Ebből az érdeklődők megtudhatják az intézmények aktuális híreit, de a szerkesztők visszatekintenek az el­múlt időszak eseményeire is. Tamaméra - Legközelebb a képvi­selő-testület október 27-én ülése­zik. A grémium tagjai meghallgatják a strand és ifjúsági tábor beszámo­lóját, illetve nyári idegenforgalmi mérlegét, majd döntenek a hogyan továbbról is. Mint ismeretes, a léte­sítményt az idén már nem adták bérbe, hanem az önkormányzat gondoskodott a működtetésről. Vécs - Négy ember két hónapig dolgozik a belterületi vízelvezető ár­kok takarításán és karbantartásán. Alkalmazásukhoz az önkormányzat pályázati támogatást nyert, így a bérük 70-90 százalékát a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács és a megyei munkaügyi központ meg­téríti - tudtuk meg Búzás István polgármestertől. Visotrta - Elkezdődött az Attila út külterületi folytatása, az úgynevezett „brezovai út” Nagyvölgyig terjedő ré­szének bővítése. Az építkezés során mintegy 2 méterrel kiszélesítik az utat, és a csapadékvíz-elvezetést is megoldják az érintett területen. A tervek szerint november 20-ra vé­geznek a munkával - tudtuk meg Ambrusz Józsefné polgármestertől.

Next

/
Thumbnails
Contents