Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-14 / 241. szám

16 SPORT HIRDETÉS HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 14., PÉNTEK A legtöbb gratulációt a Gerendás György (középen) és Tóth Kálmán irányította pólósok fogadhatták a városházi eseményen Eger büszke a sportsikereire kitüntetés Csillogó érmekért járt a megérdemelt tárgyjutalom B. R. SPORTKITÜNTETÉS Az önök 2005- ös nemzetközi sporteredménye­ire joggal büszkék Eger városá­nak lakói. Több sportágban is érmekben kamatozott a hétköz­napokon elvégzett munka. Kö­szönet jár az edzőknek, felkészí­tőknek, a megyeszékhelyi egye­sületeknek is, akik hozzájárul­tak a kiemelkedő sikerekhez - mondta köszöntőjében dr. Nagy Imre, Eger polgármestere. A Városháza dísztermében 10 sportolót és edzőiket jutalmaz­ták. Elsőként a montreali világ­bajnok Serfőző Krisztinát szó­lították, majd a férfi pólósok kö­vetkeztek, akik az ezüst korsza­kot idézve világbajnokság-, Vi­lágliga- és Universiade- menete­lésüket zárták a 2. helyen. A ju­nior és ifjúsági világversenye­ken elért érmek és jó helyezé­sek sem maradtak ki a sorból. Zárásként a legfrissebb egri si­ker letéteményese, Virág Lajos birkózó vehette át a tárgyjutal­mát a budapesti vb-n elért szen­zációs szerepléséért és ezüstér­méért. Összesen négy sportág ver­senyzői arattak a kölelmúltban nemzetközi sikert, ám a szám remélhetőleg bővül a jövőben, tovább öregbítve az Európa Kul­turális Fővárosa címre pályázó város hírnevét. SERFŐZŐ KRISZTINA (ZF-Eger, vízilabda, világbaj­nok, edzője: Kelemen Attila). Kiss CSABA (vízilab­da, vbezüstérmes), jászberényi Gábor (vízilab­da, Világliga-és Universiade-ezüst), GÓR nagy Miklós (vízilabda, Világliga-ezüst), nyéki Balázs (vízilabda, Universiade-ezüst, mind Brendon- Fenstherm-ZF-Eger, edző: Gerendás György, Tóth Kálmán), kovács GERGŐ (ZF-Eger, vízilabda, ifi Eb-bronzérmes, edző: Gyulavári Zoltán, Kelemen Attila), rácz ÁKOS (Flaxon-Eger Városi Úszóklub, úszó, ifúsági Európa-bajnok, edző: Krajnyák György), kovács ádám (tájfutó, junior-vb 5.), sza­bó ANDRÁS (tájfutó, ifi Ethezüstérmes, mindkettő Egri Testedző Club, edző: dr. Nagy Árpád), VIRÁG Lajos (Egri Vasas-Vasas SC, birkózásf vb-eziistér- mes, edző és segítő: Bódi Jenő, Szuromi József. Megszégyenítő vereséget mértek a tarjániakra A villámrajt magyarázata a fejekben keresendő Kis Róbert KÉZILABDA Magyar Kupa, férfiak Az 1. forduló mérkőzésén: Gyöngyösi Főiskola KK - Salgótarján 44:13(21:4) Gyöngyös, 200 néző. V.: Dobrovits, Tájok. GYFKK: Vass - Papics 5, So­mogyi 5, Kovács 3, Patócskai 2, Nigrinyi 4, Papp 2. Cs.: Nagy I. 2, Bajorhegyi 3, Burik 4, Már­kus 4, Kemény 4, Oláh 6. Edző: Csík János. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétmétere­sek: 4/4, ill. 2/2. A munkahe­lyi és egyéb el- foglaltságok miatt mindösz- sze 8, jórészt ifista korú játé­kossal érkező tarjániak képtele­nek voltak komoly erőbedobásra késztetni a gyöngyösieket. A ta­lálatokat futószalagon gyártot­ták a vendéglátók a csekély el­lenállást tanúsító ifjakkal szem­ben. Kár, hogy a nógrádiak csak ilyen jelentőséget tulajdonítot­tak az MK-nak. (bcs) Röplabda Elkezdett fejben is összeállni a csapat - válaszolta Farkas László arra a kérdésre, hogy csapata, a Gyöngyösi RSE minek köszönhetően vett villám­rajtot az NB Il-es férfi bajnokság Keleti csoportjában. A játékos­edző az egységet és a játék irán­ti alázatot is kiemelte a gárda jel­lemzőjeként. Farkas szerint idén nagyon kiegyenlített a mezőny, nincs kimagasló együttes, ám azt reméli, hogy ők továbbra is megőrzik vezető pozíciójukat.- Legutóbb a Magyar Kupá­ban ötödik, nagy rivális Ózdot vertük, vasárnap pedig ahhoz a Kunhegyeshez látogatunk, ame­ly gárda eddig még pontot sem szerzett a bajnokságban. Biza­kodunk és dolgozunk tovább. Noha még nagyon az elején va­gyunk a bajnokságnak, most úgy tűnik, emlékezeteset alkot­hatunk - tette hozzá a szintén menetelő ifjúságiakra is büszke Farkas László. A GYRSE eddigi eredményei 1. Gyön^ösi RSE - Piremon SE 3-0 (25-22,25-23, 25-23) __________ 2 . Szegedi RSE - Gyöngyösi RSE 1-3 (25-20, 20-25,19-25, 22-25) 3. Gyöngyösi RSE - Ózdi RSE _ 3-1 (25-19,25-18,16-25,27-25) „Papi" navigál Élnek a hétvégi Zemplén-ralin (b. r.) autósport A címvédő Túri Ta­más a 4. helyről várja a folyta­tást, és csak akkor kapaszkod­hat fel a dobogó valamelyik fo­kára, ha az előtte állók kies­nek, vagy jóval mögötte végez­nek. A Nagyváradi, Kis kettős­nek is a Zemplén-ralin kell be­biztosítania bajnoki elsőségét az N2-es kategóriában. Az N-csoportban rajthoz álló Él István számára a szép sze­zonzáró a cél. - Jól felkészül­tünk a szezonzáró futamra, be­jártuk, feltérképeztük a pályá­kat, az autónk is egyben van. A jobb oldalamon Mészáros Sán­dor, alias „Papi" foglal helyet, aki­vel Szombathelyen az idei leg­jobb eredményemet értem el. Cé­lom a pontszerzés, szeretnénk szépen zárni az évet, a több balul sikerült viadal után - mondta az egri püóta a rali országos bajnok­ság hétvégi futama előtt. A gyorsasági ob állása 1. Spizmüller, Kazár 73 pont 2. Ifj. Tóth, Bahor 70 pont 3. Bénik, Somogyi 70 pont 4. Túri, Kerék 64 pont 5. Herczig, Tóth 1. 40 pont 6. Bútor, Tóth 36 pont Tíz pont közte, ám jó egri teljesítmény kosárlabda - Tízpontos vereséget szenvedett a Fenstherm-Egri Fekete Sa­sok NB I/B-s férfi csapata az A-csoportos Nyíregyháza KK együttesétől. A hétközben Egerben rendezett edző­meccs eredménye: Eger - Nyíregyháza 83-93 (28-20, 20-23, 15-20, 20-28). AzAzzurót nem tudták kómába ejteni kispályás foci - Hatvan és térsége városi bajnokság. „A” csoport - 6. forduló: Kalmár Műszaki - D & A Pannon Aqua 1-3 Total Car - Antik Art Kft. 6-4 AS Kóma - Azzurró Pizzeria H Hatvani Ászok - Betis Fitness 2-7 „B" csoport - 8. forduló Dénes Dongó - Hatvani Postás 3-4 Mobil - Fegyencváros 8-5 Stonehard - Pedagógus Transact 4-2 Inter Aszód-Family Cass Kft 5-1 Főnix SE Radax M. - Arizona 1-3 Lombhullató túra, ünnepség és verseny természetjárás - A hagyo­mányokhoz hűen Eger Város Természetbarát Bizottsága és a Heves Megyei Természet- barát Szövetség szombaton 11 órától a várkúti turistaház előtti térségben rendezi Lombhullató túráját, ünnep­ségét és elméleti versenyét. A rendezvény keretében avatják az elhunyt turistatár­saik emlékére létesített em­lékoszlopot. Csődközeiben az Internazionale labdarúgás - A csőd közelé­be jutott az olasz Internazi­onale. A klub idén június 30-ig 108 millió euró adóssá­got halmozott fel, és a csődel­járást csak úgy tudja elkerül­ni, hogy Massimo Moratti klubelnök magánvagyonából 55 millió eurós gyorssegélyt utal át. Két tálján egylet van még közvetlenül csődközei­ben: a Parma hiánya 95,9, a Lazióé 86,2 millió euró. Téli teremtorna a kereskedelmiben teremlabdarúgás - Novem­ber elejétől ismét lesz téli bajnokság az egri kereske­delmi szakközépiskola Po­zsonyi úti tornatermében. Ér­deklődni a 36/325-892-es, illetve a 30/522-7183-as te­lefonszámon lehet. A Flamengó nyerte a kompolti bajnokságot KISPÁLYÁS FOCI ­Felnőttbajnokság, Kompolt A végeredmény 1. Flamengó 24 21­3 116-51 63 2. Spóroil 24 20­4 119-34 60 3. Apollónia 24 19 2 3 108-35 59 4. Have-Rock 24 12 5 7 64-49 41 5.SBS 24 13 2 9 57-50 41 6. Lokomotív 24 11 3 10 74-72 36 7. Réti Sasok 24 10 4 10 62-80 34 8, Zs-Bau 24 9 1 14 67-104 28 9. Barcelona 24 8 3 13 57-73 27 10. Nagyút 24 8 3 13 61-79 27 11. Debröi H. 24 6 2 16 53-81 20 12. Zwack 24 3 2 19 41-106 11 13. Főnix 24 1 3 20 41-106 6 Nyerjen lapunkkal ZSÉDA koncertjegyet! Mi Zséda második, platinalemezes albumának a címe? A. Zseda-vue B. Ének az esőben C. Fények Tippelni SMS küldésével október 1-től, 23-án éjfélig lehet. SMS-ét kezdje a HÉV szócskával, üssön szóközt, majd adja megaz Ön által helyesnek véltválasz betűjelét, ezt kővetően üssön egy újabb szóközt, és adja meg nevét, címét. Ha például úgy gondolja, hogy a (C) a helyes válasz, küldje ezt: HÉV C Oszkár Vilmos, Koncertváros, Zene utca 13., a 06-90-622-004-esSMSszámra (200 Ft). A helyesen tippelők között kisorsolunk 15x2 darab belépőt ZSÉDA 2005. október 27-1 egri koncertjére! A játékban csak Heves Megyei Hírlap-előfizetők vehetnek részt, előfizetési igényét jelezheti az ingyenesen hívható 06-80/513-646-os telefonszámon, Telemedla ügyfélszolgálat: 06-1-455-7284. HEVES HÍRLAP Helyből a legjobb SZUPEREXPRESSZ KÉKFRANKOS szőlő eladó. T: 06- 30/6364-114-----------------------------------------------.-------5«66­EX CEL táblázatkezelő tanfolyam 40 órá­ban. MTESZ Eger, 36/423-583----------------------------------------------:------- -53839­H ASTÁNCTANFOLYAM indul kezdőknek Párádon! Egy tánc, ami kortól és súlytól független. Várok minden kedves érdeklő­dőt keddenként 17.45-töl 19.15-ig a Parádi Általános Isk.-ban. Érd.: Inancsik Kinga T: 70/281-8088---------------------------------------------—— -54286­M EGKEZDTÜK a téli fejes és gyalult ká­poszta árusítását kedvező áron a Ker­tész u. 61. alatt, ill. v.hagyma, burgonya kapható.------------------------------------------------------ -540O1­ALIG használt masszírozó karosszék, va­lamint 2 db gyapjútakaró (merino, origi- nál csomagban) eladó. Érd.: 36/413- 200, este-------------------------------­E GERBEN, Ostorosi úton 3100 m! szán­tó eladó. Tel: 20/226-1005------------------------------------------------------ *54213* EGER, Harangláb utcai garázssoron pad­lásteres garázs eladó. 30/346-0942--------;------:------------------------------------- -54246­E LADÓ egri Braun;völgyben 840 m! saját tulajdonú telek. Érd: 323-167 tsz. esti órákban------------------------------------------------------ -39655­HILTI www.hilti.hu Minden erőnkkel egy elégedett és elkötelezett ügyfélkör kialakítására és egy szebb jövő felépítésére törekszünk! Cégkultúránk alapjai a tisztesség, egymás ösztönzése, I Mr a csapatmunka és az elkötelezettség. Ügyfeleink sikere érdekében 120 országban kínálunk olyan újító megoldásokat, amelyek igényeiknek a legjobban megfelelnek és számukra többletértóket jß" hordoznak. J A Hilti (Hungária) Szolgáltató Kft., a nemzetközi 1 ff Hilti-csoport tagja, az ország egész területén keres értékesítési » műszaki tanácsadókat § Feladata ♦ meglévő ügyfélkör kezelése és bővítése, • Hilti-termékek műszaki és alkalmazástechnikai bemutatása, értékesítése. [BBSs íx / Az ideális jelölt ♦ direktórtókesítósben szerzett tapasztalattal rendelkezik. • jó szervező, pozitív beállítottságú, * biztos fellépésű, határozott, megbízható, • szereti a kihívásokat, eredménycentrikus, ♦ rendelkezik felhasználói színtű számítógépes ismeretekkel, B kategóriás jogosítvánnyal, * építőipari végzettség vagy ezen a területen szerzett tapasztalat, valamint az angolnyelv-tudás előnyt jelent. Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát. Hílti (Hungária) Szolgáltató Kft., Személyügyi osztály Magyarország í 1037 Budapest! Bojtáru. 58-60. Tel.: OO 36 1 -436-6303 E-mail: allas@hilti com Hilti. Tartósan teljesít. Vízilabdázók, tájfutók, úszó és birkózó a kitüntetettek között

Next

/
Thumbnails
Contents