Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-07 / 209. szám
16 SPORTTUKOR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 7., SZERDA Alonsót kitüntették MTI autósport Idén Fernando Alonso, a Forma-1-es világbajnokság pontversenyében élen álló spanyol pilóta kapta a sportkategóriában a legtekintélyesebb spanyol kitüntetést, az Asztúria Hercege-díjat. A 24 éves versenyző' négy futammal a vb-sorozat vége előtt 27 ponttal vezet legnagyobb riválisával, a finn Kimi Räikkönennel szemben, így nagy eséllyel pályázik a végső győzelemre. A spanyol Nobel-díj- nak is nevezett elismerésta vele járó 50 ezer euróval együtt - Alonso október 21-én veheti át szülővárosában, Oviedóban, ahol amúgy évente rendszeresen tartják ezt az ünnepséget. Újrajátszás MTI labdarúgás Játékvezetői műhiba miatt újrajátsszék az Üzbegisztán - Bahrein (1-0) világbajnoki selejtezőt az ázsiai zónában. A párharc szombati első mérkőzésén a japán bíró, Tosimicu Josida ugyanis érvénytelenítette a 39. percben a hazaiak 11-esét, mivel egy üzbég játékos a lövés előtt befutott a büntetőterületre. A játékvezető ahelyett, hogy megismételtette volna a 11-est, szabadrúgást ítélt a bahreiniek javára. A FIFA úgy döntött, hogy október 8-án, majd négy nappal később kerül sor a két találkozóra. Győzelem, vagy búcsú a vb-től beharangozó Ma 20.45 (Puskás-stadion): Magyarország - Svédország selejtező mérkőzés Szerdán szinte minden európai válogatottnak jelenése lesz a labdarúgó-világbajnoki selejtezősorozat újabb fordulójában, miután a nyolc csoportban összesen 24 mérkőzést rendeznek. A hétvégi fordulóval ellentétben - amikor Ukrajna bebiztosította csoportelsőségét - a szerdai játéknapot követően biztosan nem lesz újabb vb- résztvevő, ám több csoportban is tisztulhat a kép a továbbjutók kilétét illetően. Magyarország Svédországot fogadja a Puskás Ferenc Stadionban 20.45 órakor. Hírlap-összeállítás labdarúgás - Csapatom minden tagjának el kell hinnie: a svédek igenis legyőzhetők a Puskás Ferenc Stadionban. Hónapok óta próbálom szuggerál- ni a futballistáimat, hogy ők is győzelemre születtek - nyilatkozta Lothar Matthäus szövetségi kapitány. - A svédek ugyan papíron sokkal esélyesebbek nálunk, ám ha szerda este koncentráltan, minden erőnket összeszedve és maximális odafigyeléssel futballozunk, akkor igenis legyőzhetjük őket! Sok választásunk egyébként sincsen, hiszen ha A várható kezdőcsapatok: Magyarország: Király - Bodnár, Éger, Juhász, Halmosi - Hajnal, Takács, Gera, Huszti - Torghelle, Kenesei. svédországi Isaksson - Östlund, Mellberg, Lucic, Edman - Jonson, Linderoth, Kallström, Ljungberg - Ibrahimovic, H. Larsson. nem fektetjük két vállra a skan- dinávokat, akkor végleg búcsút mondhatunk a 2006-os német- országi világbajnokságnak. A svédekről egyébként rengeteg videofelvételt megnéztem, és a látottak alapján azt kell mondjam, a három világklasszist, Fredrik Ljungberget, Henrik Larssont és Zlatan Ibrahimovicot is a soraiban tudó együttes roppant korszerű futballt játszik. A mi taktikánknál tehát ezt is mérlegelnem kell, így a végleges döntést majd csupán a mérkőzés napján hozom meg. A játékosokkal a főbb elemeket azonban már átbeszéltem, nagy meglepetés tehát senkit sem érhet, hiszen ha a pályára küldök majd valakit, az pontosan tudja, mi lesz a dolga. Ami biztos: ez kegyetlen meccs lesz, Gera Zoltán (középen) kulcsszereplő lehet a győzelem kiharcolásában éppen ezért a játékosaimnak a kezdő sípszó után kell igazán bátornak lenniük. Lars Lagerbäck, a svéd váloa magyar csapat eddigi teljesítményét, és úgy látom, hogy amióta utoljára játszottunk ellenük, sokat fejlődtek, igazi csapattá értek. Éppen ezért nem szabad félvállról venni a mérkőzést, és őszintén megmondom, hogy nehéz találkozóra számítok. gatott szövetségi kapitánya kellő óvatossággal készül a magyar válogatott elleni mérkőzésre: - Figyelemmel követtem A 8. CSOPORT SZERDAI MŰSORA Bulgária - Izland 18.00 Málta - Horvátország 18.45 i A CSOPORT ALLASA i 1. Horvátország 7 6 119-4 19 2. Svédország 7 61 26-2 18 3. Magyarország 7 4 1 2 13-11 13 4. Bulgária 7 2 2 3 11-14 8 5. Izland 8 1 1 6 11-21 4 6. Málta 8 - 1 7 2-30 1 j A TOVÁBBI PROGRAM 1. csoport Csehország - Örményország 17.30 Finnország - Macedónia 18.00 Hollandia - Andorra 20.30 2. csoport Kazahsztán - Görögország 15.00 Ukrajna -Törökország 18.15 Dánia - Grúzia 20X10 3.csoport Oroszország - Portugália 17.00 Lettország - Szlovákia 18.00 Liechtenstein - Luxemburg 19.30 4.csoport Feröer-szigetek - Izrael 19.00 Ciprus - Svájc 20.15 Írország - Franciaország 20.45 5. csoport Fehéroroszország - Olaszország 19.00 Norvégia - Skócia 19.00 Moldova - Szlovénia 20.15 6. csoport Azerbajdzsán - Ausztria 18.00 Lengyelország - Wales 20.30 Észak-irország - Anglia 20.45 7.csoport Litvánia - Bosznia-Hercegovina 19.00 Belgium - San Marino Spanyolország - Szerbia és M. 20.30 22.00 Agassi bejutott a nyoje közé TENISZ - Az amerikai nyílt teniszbajnokságon Andre Agassi (képünkön) óriási csatában (6:3, 6:4, 6:7, 4:6, 6:2) legyőzte a belga Xavier Malisse-t, s ezzel a negyedik olyan játékos lett, aki 35 éves kora felett bejutott a negyeddöntőbe. A negyeddöntőben Agassi a Nadalt búcsúztató James Blake-kel találkozik fotú: a kp Nyolc magyar Kairóban cselgáncs Az utolsó pillanatban kidőlt Bor Barna távollétében öt férfi és három női cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a csütörtökön kezdődő XXIV. világbajnokságon Kairóban. A paksiak 18 éves junior vb- ezüstérmese - aki +100 kg-ban diadalmaskodott a februári Hun- gária-kupán - az elmúlt héten szenvedett súlyos térdsérülést, azóta már meg is műtötték, és felépülése várhatóan három hónapot vesz igénybe. Az előzmények ismeretében Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető érthető csalódottsággal fogalmazta meg elvárásait: - Barna és a combizomszakadást szenvedett Rajcsányi Gergő nélkül sajnos csak öt súlycsoportban leszünk érdekeltek. Két Eu- rópa-bajnokunkat, Ungvári Miklóst és Braun Ákost, illetve a legutóbbi Hungária-kupát megnyerő Hadfi Dánielt egyértelműen az első ötbe várom, míg Burján László és ifj. Nagysolymosi Sándor is odaérhet a nyolc közé. A hölgyeknél Németh Ferenc kapitány a Szabó Brigitta, Csernoviczki Éva, Mészáros Anett triónak szavazott bizalmat. Az éremszerzés meglepetésnek számítana. A bunyós is meghatódhat Fesztbaum Béla Egerben ne keressem, mert elköltözött Szarvaskőbe - szólt a tájékoztatás, amikor érdeklődtem. Tévedés, mert a Cifra- hóstyán született, később északi lakótelepi lakos, a hajdani válogatott ökölvívó Bálint Zsigmond feleségével Mónosbélben él.- Sajnálom Egert, hűtlen lettem a városhoz, de muszáj volt. Két infarktus és két műtét után nyugalomra, vidéki csendre vágytam, - indokol, miközben beljebb tessékel, majd készségesen kitárulkozik. Bálint „Zsiga” úgy csapódott a bunyósokhoz, hogy gyerekként besurranva a színházban rendezett csapatbajnoki meccsekre, igyekezett a kötelek között is meglesni azokat, akik az édesanyja által működtetett vendéglőben étkeztek akár idegenként, vagy éppen helybeliként. Balogh Kálmán, Bárány Ede, Molnár Béla (Dzsoki), Kalocsai Mihály, Mezei Lajos és mások példája nyomán húzott kesztyűt, Ma is elérzéke- nyül azon, hogy egyszer az ő tiszteletére is szólt a Himnusz. aztán Kutnyák Géza bácsi edzői és atyai jósággal neki sem engedte el a kezét. - Kell egy bizonyos idő, amíg megszokja az ember a pofonokat, aztán megszereti ezt a sportágat - véli így utólag. Művelte is tizennégy éven át úgy, mint versenyző, de az edző- ségből, a sok ügyintézésből és a fogyasztás kínjait viselő tanítványok bátorításából neki hét év elég volt. Ifi és felnőtt szinten számos esetben szerzett ezüst- és bronzérmet az ob-n, de az arany nem jött össze. Ennek ellenére tagja volt a válogatott keretnek, egyszer - mégpedig Egerben - a címeres mezt is felvehette az angolok ellen, s a párharcból győztesen került ki. Győri katonáskodása idején hadsereg-, határőr- és belügyi baj nokságokat nyert sorozatban. Egy évet töltött az Újpesti Dózsában, mert a lila-fehéreknek a csb-s szerep- lésekhez nem volt 51 kg-os versenyzőjük. Számos esetben lépett szorítóba külföldön, edzőtáborozott Tatán. Végig amatőrként. A forgácsoló szakmát ÓzBálint Zsigmond FOTÓ: F. B. dón tanulta, aztán lehúzott negyven évet a Bervában. A kétkezi munka soha nem volt idegen számára. Gyerekként az otthoni és a szőlőbeni tennivalókban edződött, felnőttként a termelő gépek tették acélossá, ügyessé és kitartóvá. Elismerte, hogy volt, akivel soha nem bírt, de azt is tudta, hogy van, akit rendre megleckéztet. Kutnyák Géza bácsiról csak felsőfokon beszél. Nem titkolja, hogy elérzé- kenyült a legendás mester temetésén. Szeretettel gondol azokra is, akiket példaképnek tekintett. Beszélgetésünk végén kéréssel fordult hozzám: - Mindig kicsi ember voltam, ezért lehetőleg ne tegyen „naggyá” a rólam készült írás sem. Aki erről tehet, annak így sikerült. A gepárd gyorsan fut, a sas gyorsan száll, a hírek csak egy kattintás! ea m www.hevesmegyeihirlap.hu SZUPEREXPRESSZ SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZ. tanf. indul az Autósuliban szept. 14-én. Képzés díjának 30%-a a jöv.adóból leírható. Részletfizetés. Elek László Eger, Bródy u. 4. 436-117, 30/9432-300. AL-1127 TEHERGÉPKOCSI-, nehézpót- és autóbusz- vez. tanf. indul szept 12-én, részletfizetés. Képzés díjának 30%-a visszaigényelhető. Elek László Eger, Bródy S. 4. 436-117, 30/9432-300 FIGYELEM! Értesítjük régi és leendő ügyfeleinket, hogy Eger, Vécsey-völgy úti szeszfőzde újra megnyitott. Nyitva tartás: 8-17.30-ig. ADR veszélyes áru száll. tanf. indul szept. 17-én. Elek László Eger, Bródy S. 4. 436- 117, 30/9432-300 Tel.: 36/516-653, 36/516-654-------------------------------------------—------ -50841" E GER, Szarvas tér közelében garázs eladó. Tel.: 70/458-5098 NIKON Coolpix 2200 digitális fényképezőgép 3x optikai zoom, filmfelvétel, eredeti állapotban eladó. 30/494-9992 JUJ2