Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-07 / 209. szám
2005. SZEPTEMBER 7., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 5 Milliárdok a megyének Hiller szélkakasokról, privatizációról Bezárt diszkó a Szálloda utcában panasz „Nem lehet minden turista mellé rendőrt állítani” Nappal nem is gondolná az arra járó, hogy hónapokon át hétvégi éjjeleken mit kellett kiállnluk a bal oldali háztömb lakóinak a Jobb oldali szórakozóhely vendégei miatt. Úgy tűnik, rendeződik a helyzet fotó: pilist elemér eger. heves MEGYE Úgy a kormányzati munkában, mint a baloldali politizálásban új évad kezdődik: az olyan közös értékekre kívánjuk a hangsúlyt helyezni, mint a biztonság, az igazságosság és a bátorság - jelentette ki tegnapi egri sajtótájékoztatóján Hiller István, az MSZP elnöke. A politikus - aki a párt regionális, Heves, Borsod-Abaúj- Zemplén és Nógrád megyei szocialista vezetők, polgármesterek, képviselőjelöltek részére összehívott találkozóján vett részt - kijelentette: a baloldal legnagyobb ellenfele nem a jobboldal, hanem a populiz- mus. Szerinte a hazai jobboldal nem értékelvűén politizál, vezető ereje sem az ország érdekeit szolgálja, elnöke pedig „szélkakasként” viselkedik: mást mond itthon, mint külföldön, mást ellenzékben és mást kormányon, mást este, mint reggel.- A szélkakas pedig olyan, aki csak keresi, de sohasem mutatja az irányt - tette hozzá. Mint fogalmazott, pártja nem is támogatja a nemzeti vagyonszerzést, hiszen a privatizációs törvény már foglalkozik ezzel, ostoros A 63 benevezett borból 55-öt talált díjra érdemesnek a szakértő zsűri azon a versenyen, melynek az eredményét a falunapon rendezett borfesztiválon hirdették ki. A versenynedűk közül 13 aranya y28 ezüst, 12 bronz minősítést kapott, kettő oklevelet érdemelt ki. A17 nevező közül az Ostoros- Novaj Bor Rt. és Böjt László három-három aranyérmes borral büszkélkedhet. A vállalkozók kategóriájában a legjobb vörösbor a Rai-Vini Kft. 2000-es évjáratú Cabernet sauvignonja lett, az őstermelőknél Koós Tamás 2002-es Cabernet sauviám nincs szó a Posta, a MÁV vagy éppen a kórházak privatizációjáról sem. Szerinte az egész mögött a Fidesz Hiller István kudarcos politikája áll, amellyel meg akarja akadályozni a Budapest Airport - egyébként előnyös - magánosítását. Egy kérdésre válaszolva Hiller ugyanakkor kijelentette: határozott, de nem durva kampányra számít a jövőre esedékes választásokon. A sajtótájékoztatón jelentette be Sós Tamás, az MSZP Heves megyei elnöke, hogy ez a ciklus a megye legsikeresebb időszaka a rendszerváltozás óta. A múlt heti kormánydöntés értelmében pedig a gyöngyösi Or- czy-kastély és -kert felújítására, a füzesabonyi Remenyik Zsigmond Gimnáziumhoz tartozó uszoda megépítésére és a parádi - zöldmezős beruházásként megvalósuló - megyei szociális otthon létrehozására 3,6 milliárd forint címzett támogatáshoz jut a megye. gnonja a győztes. A fehérboroknál az rt. 2002-es Leánykája és Simon Tamás 2004-es Pinot Blanc-ja lett a nyertes. A legeredményesebb fiatal borásznak Szuromi Norbertét választotta a zsűri, öt nevezett bora közül 4 ezüst, egy bronz minősítést kapott. A legeredményesebb őstermelő a Gál Pincészet lett. A Hegyközség külön is elismerte Böjt Lászlót. A legjobb bikavér a Simon Pincészet 2002-es vörösbora. Az önkormányzat a legeredményesebb pincészetnek járó vándorserleget az Ostoros-Novaj Bor Rt.-nek adományozta. Hónapokon át nem volt módjuk a pihenésre - elsősorban a hétvégeken - a Szálloda utcában lakóknak az éjszakai diszkós hangoskodók, randalírozók miatt. Kétségbeesetten fordultak több helyre is, de egy kivétellel sehonnan sem kaptak megnyugtató választ. Vajon az alkotmányos emberi alapjognak, avagy az idegen- forgalomhoz kapcsolódó nemkívánatos jelenségeknek van-e elsőbbségük megyeszékhelyünkön? Erre a kérdésre is kerestük a választ az alábbi panasz közzétételével. RM EGER „Kilátástalan helyzetünk miatt fordulunk a Heves Megyei Hírlaphoz, azért, mert nem tudunk több mint öt hónapja a hétvégéken, elsősorban szombaton egy percet sem pihenni, aludni a Hotel Eger és Park Bowling sörözőjében működő diszkózás következtében” - írta lapunkhoz kétszer is eljuttatott, s lakótársai által is aláírt levelében Nagy Lajos, a Szálloda utca 2. szám alatti társasház közös képviselője. Tájékoztatása szerint szűk helyen két-háromszázan szórakoznak a dübörgő, monoton zenére, az ablakok alatt randalíroznak, az egység előtt hangoskodnak, kiabálnak, énekelnek, verekednek, összeölelkezve táncolnak, autómagnót bömböltetnek, pillepalackokkal fociznak. Egész éjjel jönnek-mennek a gépkocsik, a taxik, csapkodják az ajtókat, bőgetik a motorokat, a társasház mögé járnak hányni, dolgukat végezni, a játszótér padjain „izélni”. A közös képviselőtől megtudtuk továbbá: március óta több alkalommal fordultak beadvánnyal, panasszal az egri jegyzőhöz, a polgármesterhez, azután a városi rendőrkapitányhoz, hasonlóképpen a szálloda tulajdonosához, s az egység vezetőjéhez. Éjjel is többször beszóltak a rendőrségre segítséget kérni. Sajnos mindezek eredményteleneknek bizonyultak. A helyzet tovább romlott, szombatonként sosem tartották be a sörözőben a hajnal 2 órai zárási időt. Csak a rendőrség mondható kivételnek - fűzte hozzá a közös képviselő -, onnan még május végén válaszolt Bállá Ferenc r. ezredes, városi rendőrkapitány. Eszerint a kapitányság közrend- védelmi és bűnügyi állományának tagjai április 24-én hajnal 3- kor ellenőrzést tartottak a Bowlingban. Az üzletvezető bemutatta a működési engedélyt, mely szerint 2-kor kellett volna bezárni, illetve az okirat zeneszolgáltatásra vonatkozó engedélyt nem tartalmazott. Az üzletvezető ellen szabálysértési feljelentést tettek a város jegyzőjénél. Érdeklődésünkre a Hotel Eger Park Szálloda és Konferenciaterem tulajdonos-igazgatója, Harmati László elmondta: hogy a panaszkodásnak ne legyen táptalaja, a közelmúltban megszüntette a diszkót. Nem kíván vitatkozni ebben az ügyben az érintett lakókkal. Ugyanakkor megvan a saját véleménye a történtekről, ez pedig az, hogy egy, az idegenforgalomra építő városban, a frekventált helyeken el kellene tűrni, hogy a vendégek szórakoznak. Amíg nincs tolerancia, addig Eger hiába várja a turistákat, hiába szeretne Európa Kulturális Fővárosa lenni. Külföldön senkinek nem jutna eszébe este tízkor bezáratni az összes szórakozóhelyet. Harmati László hozzátette: amennyiben egy konferencia vagy más rendezvény látogatói jelzik igényüket egy-egy zártkörű összejövetelre, továbbra is megkapják a Bowling sörözőt, de rendszeres diszkó már nem lesz. Sőt, mivel a Grill bárnál is volt már probléma a karaoke- lehetőség miatt, vái hatóan ezt is kénytelen lesz máshová áthelyezni. Hasonlóan fogalmazott lapunknak dr. Nagy Imre polgár- mester, aki kifejtette: megérti a környéken élők panaszát, azonban az is kétségtelen, hogy nem lehet minden turista mellé egy rendőrt állítani. Aki Egerbe jön, azzal bizony előfordul, hogy nem akar este tíz órakor lefeküdni, hanem szórakozni szeretne. A pincék kincsei A vendégek bizony jönnek A Szálloda utcában már negyven évvel ezelőtt is szálloda működött. Akkor is tisztában voltak vele, s most is lehetett tudni, hogy ez bizony vendégforgalommal jár együtt - fogalmazott Harmati László. A prepás szellemiség ápolói SZ. I. EGER A történelmi városban 2008-ban kereken 180 éves múltra tekint vissza a pedagógusképzés, ezért jelentőségéhez méltóan illene megünnepelni a jubileumot - hangzott el az Egri Tanítóképzős Öregdiákok Baráti Körének tegnapi közgyűlésén. A 69 tagú közösség amiatt gyűlt össze a Bartakovics Béla Művelődési Központban, hogy június 17- én lejárt a vezetőség megbízatása. Dr. Dobos József, a kör elnöke elmondta: tartalmas öt évet tudnak maguk mögött. Az lomák átadápár meghitt óra mind azt Or. Dobos bizonyítja, József hogy az egykori „prepások” örömmel keresik egymás társaságát. Az 1993-as alapítás óta évről évre fogy a kör létszáma, ezért a tagság bővítését tűzték maguk elé. E célt az alapszabály módosításakor meg is örökítették az okiratban: „a baráti kör rendes tagja lehet az, aki az érseki, majd a jogutód Gárdonyi tanítóképzőben érettségizett, vagy az Eszterházy főiskolán szerzett tanári oklevelet”. A közgyűlés a régi vezetőség lemondása után dr. Kelemen Ferenc elnökletével tárgyalt az alapszabály módosításáról, majd megválasztotta a kör új vezetőségét, s az ellenőrző bizottságot. Az elnök ismét dr. Dobos József lett, az alelnöki teendőket Kormosné Nosza Margit, a titkárit dr. Szalmás Lajosné, a gazdaságvezetőit pedig Kosa Péter látja el a jövőben. Tervezik az új menetrendet M. K. egér Az Agria Volán Rt. szakemberei megkezdték az információk gyűjtését a helyközi és a helyi autóbusz-közlekedés decemberben életbe lépő új menetrendjének kialakítására. Pintér Lajos személyszállítási üzletág-igazgató arról tájékoztatott, hogy a társaság ehhez felhasználja az önkormányzatoktól, a munkáltatóktól, az intézményektől érkezett javaslatokat és az utaselégedettségi vizsgálat értékelésekor nyert információkat. Az utóbbinál az utasok elmondhatták véleményüket, javaslataikat. Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbben a buszjáratok sűrítését igényelnék, főleg az esti és a hétvégi időszakokban. Ezt a javaslatot a társaság rövidesen az egri autóbusz-közlekedésre vonatkozóan a szolgáltatást szabályozó közszolgáltatási szerződést felügyelő bizottság elé tárja megvitatásra. í L A *