Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-28 / 227. szám
5 2005. SZEPTEMBER 28., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 Csak a látszat fontos... A könyvtár: az értékek háza A külföldről való hazatelepülésem óta eltelt egy év keserű tapasztalata a következő: Eger nem tiszta város. Ó nem, közel sem az. A „közterületesek” ím- mel-ámmal söprögetnek, de sajnos a patakpartig már nem jutnak el. Ha vannak is szemetesek kihelyezve, azok többnyire csak illusztrációk, hiszen vagy szétestek, vagy „túlcsordultak”. Volt szerencsém lemenni a Szépasszony-völgybe is egy szombati rockkoncert után, ami inkább hasonlított egy csúnya- ember-völgyre, mert ami mocskot ott találtunk vasárnap délután 5 órakor (vagyis 12 órával a koncert után), az valami leírhatatlan. Ha akkor ott járt egy turista, az egészen biztos, hogy soha többé nem akar majd arra járni. Ha szeretnénk eltölteni egy szombat estét itt Egerben, akkor egy olyan szórakozóhely közül választhatunk, ahol táncolni lehet, illetve van még egy, de attól tekintsünk el, mert ott az átlag korosztály 12 év, fagyizni este 8 óra után már nem lehet sehol, a Széchenyi utcai cukrászdában főszezonban egy vendég sincs - vajon aránytalanul színvonaltalan a kiszolgálás a drága árakhoz képest? A kisvállalkozók egyik helyről a másikra vándorolnak, mert nem bírják kifizetni a bérleti díjakat, amik már szintén - egy kis túlzással - New York-inak mondhatóak. Kár, hogy itt sem ipar, sem mezőgazdaság nincs, ami feltételezhetné az ilyen mértékű drágaságot. A piac nem a megyei, hanem az országos átlagot tekintve vezető helyet foglal el, természetesen nem higiénés szempontból, hanem árfekvésben. Ennyire kihasználatlan - ugyanakkor gyönyörű - főteret sehol nem láttam még külföldi útjaim során. Élőzenét elvétve hallani az utcán, amennyiben valaki mégis hangszert ragadna és megszólaltatná, azt a rend éber őrei azonnal összepakoltatják. Az érsekkerti pavilont több millióért húzták fel, de a zenészek ritka találkozóhelye. Egy hétvége az egri strandon egy egri családnak minimum 5 ezer Ft-jába kerül, a „saját” várunk előterében pedig 600 Ft-ért tehetünk egy sétát. És akkor még nem beszéltem a szegény győriekről, akik 16.15-kor befizették a méregdrága belépőt, majd 16.30-kor felszólították őket, hogy igyekezzenek, mert mindjárt zár a múzeum. Az sem teljesen világos számomra, hogy miért zár be egy kulturális főváros címre pályázó helységen belül egy múzeum 5 órakor? A turista menjen a szállásra és feküldjön le, úgysem nagyon tud mást csinálni. A kínaiak ellepték a várost, de tőlünk elvárják, hogy bevegyük a megállító tábláinkat és a cégéreket cseréljük ki, az ajtókról vakarjuk le a feliratokat, amin jelezhetnénk, hogy milyen tevékenységet folytatunk. Vajon a bankokkal is levakartalak a 8,25%-os feliratokat? De az is lehet, hogy ők már tudják, amit mi még csak sejteni vélünk, hogy nem jön ide turista úgysem, akkor minek hirdetni. Ha a megállító tábláról van szó, akkor az közterület, ha a havat kell elsöpörni, akkor ez magánterület. Nevetséges. Nem érzem egyáltalán megalapozottnak, hogy mi az Európa Kulturális Fővárosa címért pályázzunk. Minden jogom megvan ezt nem érezni, mert én is itt élek. Sajnos, nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Olyan ez néha, mintha Móricz dzsentri világába kerültem volna. Itt csak a látszat a fontos, de mögötte sem pénz, sem valódi értékek nincsenek. El lehetne menni. De nem akarok. Mert itt akarok élni. B.K. Eger, Faiskola u. Az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárnak 18 éves korom óta tagja vagyok. Számos kitűnő rendezvényük, programjuk van, melyeken mindig szívesen veszek részt. Az idei Nagy Könyv játék kapcsán három vetélkedőn való részvételre is lehetőség nyílt. Ezek igen hasznos és kellemes kikapcsolódást nyújtó programok. A mai rohanó világban kicsit vonzóbbá és népszerűbbé teszik az olvasást és a könyveket. Nagyon szomorú tapasztalatom - sok tanárkollégámmal egyetemben —, hogy a gyerekek és sajnos a felnőttek zöme is egyre kevesebbet olvas, inkább a tv, videó, DVD és persze a számítógép előtt töltik szabadidejüket. Pedig a könyv a legnagyobb értékközvetítő. A lakosság az országos Nagy Könyv akció keretében először 150, majd ebből 100, végül 12 regényt juttatott a döntőbe azon szempont alapján, hogy nekünk, magyar olvasóknak mely könyvek a legkedvesebbek, mind a hazai, mind a külföldi irók tollából. Ezen országos felméréshez kapcsolódtak a könyvtár által életre hívott pályázatok. Bátran belekezdtem a megmérettetésbe, hiszen a könyvtár dolgozói mindig nagyon kedvesek, segítőkészek, bármilyen kéréssel, kérdéssel fordulok hozzájuk. Számomra a legkedvesebb feladat az „Olvasólámpa mellett” nevet viselő volt, mellyel az olvasás szeretetére, az olvasás fontosságára hívták fel a figyelmet. A döntős 100 könyvből 5 tetszőleges elolvasása után írni lehetett egy-egy oldalnyi véleményt, miért tetszett a mű, és miért ajánlanám másoknak is elolvasásra. A jutalom minden esetben egy értékes új regény volt. A legjobban sikerült ajánlókat a könyvtár honlapján meg is jelentették, ott bárki elolvashatja. Kitűnő elfoglaltságot jelentett a családi rejtvényfüzet kitöltése is, mely magában foglalta valamilyen kérdés formájában a 100-as lista összes könyvét. A Heves Megyei Hírlappal közös játékot is indított a könyvtár, minden pénteken megjelenik a helyi lapban egy kis pályázat, melynek kitöltésével szintén értékes ajándékkönyvekhez lehet jutni. Az utóbbi hónapokban e nagyszerű programok következtében sokkal több időt fordítottam olvasásra. Természetesen mindig szerettem a könyveket, imádok olvasni, de most e kedvtelésemre még több időt és energiát szentelve, 15 új könyv tulajdonosa lettem. Őszinte köszönetemet szeretném kifejezni a könyvtár dolgozóinak, hogy ilyen sokrétű, színes programot nyújtanak Heves megye lakosságának. Mindenkinek ajánlom, hogy pár percet szenteljen időnként a könyvtár hirdetőtáblájának, honlapjának megtekintésére, mert megéri. Jászberényiné Kovács Katalin Eger, Gerinc u. Az ÉMÁSZ Rt. honlapján tájékoztatnak arról, hogy a gallyazást kellő gyakorlattal, szaktudással (botanikai, kertészeti ismeretekkel) rendelkező cégekre bízzák. Sajnos nem ezt tapasztaltam. Ezek a kis fák nem érték el a vezetéket, ennek ellenére nem reklamálnék, ha a gallyazást úgy végezték volna, hogy valamennyit visszavágnak az ágakból. Az ilyen pusztítás azonban felháborító és el- _ * keserítő. Budai f ,t Ferencné Olvasónk igazi pusztítást megörökítő fotókat is mellékelt írásához, azonban nyomdatechnikai okok miatt sajnos ezt nem tudjuk közreadni (a szerk.). Haluskafőzők versenye A Heves és Nógrád megyei szlovákok hagyományőrzői és a Vanyarcz Kulturális Központ szervezésével haluskafőző verseny, fesztivál került megrendezésre szeptember 10-én Vanyarczon, ahol több mint húsz csapat mérte össze tudását. így Kisnánáról két szlovák csapat 3-3 fővel indult. Az alkalmi szakácsok tehéntúrós, juhtúrós, káposztás és sült hagymás haluska készítésével mérték össze tudásukat. A két csapat vezetője Huszár Mihályné volt. A késő délutáni eredményhirdetésen a zsűri elnöke, Király Katalin - aki az országos szlovák önkormányzat kulturális igazgatója - kihirdette az eredményt. Kisnána egyik csapata lett az első helyezett, a másik csapatunk a harmadik helyen végzett. Igen szép és gazdag ajándékban részesültünk. Büszkén mondhatjuk, hogy a kisnánai szlovákok asszonyai most is kitettek magukért, és ezzel is öregbítették községünk hírnevét. A két csapat asszonyai: Huszár Mihályné, Hliva Mihályné, Hliva Béláné, Jurecska Jánosné, Cseh józsefné és Lakatos Lászlóné. Köszönet az igazgatónak A Köztársaság tér Eger déli részén található, messze a belváros forgatagától. Nagyon át kell gondolnunk, ha a művelődési intézmények programjaira akarunk ellátogatni, vagy egyéb kirándulásokat, sétákat, sportolási lehetőségeket szervezünk. A közlekedés sok veszélyt rejt a gyermekek számára. Bábelőadásra vittük volna gyermekeinket, de esős őszi szeptemberi nap köszöntött ránk. Aggódva figyeltük, hogy megint egy program, amit visz- sza kell mondanunk. A Harlekin Bábszínház János vitéz című előadását terveztük erre a napra. Meglepetésünkre a bábszínház igazgatója, Lengyel Pál sietett segítségünkre. Megszervezte a gyermekek utaztatását, így nem maradtunk le a nagy élményről. Öröm volt látni a gyermekek izgatott arcát, örültünk, hogy nem kellett csalódást okoznunk nekik. Köszönjük az igazgató úrnak a gyors segítségnyújtását. Az előadást meleg szívvel ajánljuk másoknak is. Takács Györgyné Köztársaság téri óvoda vezetője Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi időben ismét gyakran kapunk észrevételeket, olvasói leveleket a lapunkban megjelent írásokra. Ennek következménye, hogy anyagtorlódás miatt a leveleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogalmazzák meg gondolataikat. Az írásokat szükség esetén rövidítve és szerkesztett formában tesszük közzé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. Elkeserítő, barbár pusztítás A képeken látható pusztítást nem a Katrina okozta, hanem az ÉMÁSZ Rt. által megbízott - számomra ismeretlen nevű és székhelyű - vállalkozás. Ezeket a kis akácfákat néhány évvel ezelőtt a férjemmel saját kezűleg ültettük. Nem került pénzbe, a csemetéket ajándékba kaptuk. Anyagi lehetőségünk nem engedte meg, hogy nemes fákat telepítsünk az utcára, de szerettük volna szépíteni környezetünket. Sajnos az önkormányzatnak sincs annyi pénze, hogy a mellékutcák parkosítását is finanszírozza, így aztán megelégedtünk az igénytelen, de szép kis lila akácokkal. Éveken keresztül árnyat adtak a nagy melegben a járókelőknek, felfogták az autók által felvert port, és nem utolsó- sorban szebb lett tőlük az utca. Koronájukat - éb- r e d é s ü k előtt - minden tavasszal visszavágtuk, hogy ne zavarják a fölötte lévő villanyvezetéket. Szeptember 12-én, hétfőn kora délután az utcára kilépve borzalmas látvány fogadott. A fák koronáit tövig levagdalták, az ágak szanaszét hevertek a járdán, az úttesten. A gallyazást végző munkások még a kapunk előtt voltak. Nem állhattam meg szó nélkül, felelősségre vontam őket, amiért ilyen barbár munkát végeztek. Válaszuk csak annyi volt: legalább nem kell a tavasszal visz- szavágni őket. Félek, valóban nem, mert nem biztos, hogy túlélik a fák ezt a pusztítást. A fotók aznap este 7 órakor készültek. Látható, hogy a munkások otthagyták a lehullott ágakat, amely e k miatt a járdán egyáltalán, és az úttesten is csak nehezen lehetett közlekedni. A magyar egészségügy színe és fonákja A világon a legkiszolgáltatottabb a beteg ember, s ezzel az állapottal visszaélni nemcsak gusztustalan, hanem bűn. Egy baleset folytán ez év májusában az Uzsoki utcai kórház baleseti sebészetére kerültem, ahol természetesen közöltem, hogy kettős állampolgárságom ellenére nem vagyok biztosított, tehát önköltséges beteg leszek, s ennek megfelelően kérek egy árat a számításba veendő kezelésekről, napidíjról stb. Szerettem volna magam kiválasztani az intézményt, ahol kezelni fognak, mivel tudomásom szerint már számba vehető magánklinikák is vannak, nem túl magas árszabályozással. Rövid idő után egy orvos közölte velem, hogy bordatöréssel kb. 3-4 napot be kell feküdnöm megfigyelésre, ami ösz- szesen 120.000 forintba fog kerülni. A kórházi körülményeket itt nem részletezem, azok adottak, s teljesen igaza volt az osztrák hölgynek, hogy inkább hasonlítanak egy börtönhöz, mint egy kórházhoz, sőt abban is biztos vagyok, hogy a mai magyar börtönviszonyok jobbak, mint a kórháziak. Nem gondolok itt a szegényes környezetre és felszereltségre, mert a közhiedelemmel ellentétben mi, nyugatra szakadt magyarok életünk során többször megmártóztunk a szegénységben, s megtanultunk valami fontosat. A szegénységet, akárcsak a félszegséget, kétféleképpen lehet viselni: méltósággal, vagy koldus módra, megpróbálva hasznot húzni belőle. Hosszabb távon érdemesebb az első, mert a második egy idő után vagy bizonyos körülmények között ellenszenvet vált ki. Elfogadtam tehát a környezetet, amit viszont nem tudtam és nem is lehet elfogadni, az az egészségügyben dolgozók viselkedése a betegekkel szemben. S ebbe a körbe beletartozik orvos, nővér, takarítónő, adminisztratív alkalmazott. Mert ha egy takarítónő azt látja az orvostól, hogy átnéz a betegen, levegőnek nézi, természetesen ő is mindent megenged egy beteggel szemben: hajigálja az ételt eléje, mint a disznó elé, bármilyen kérésre agresszívan reagál, s tudomására hozza, hogy pofa be, mert a beteg neki csak egy megtűrt személy, pária. Ha már az összehasonh'tásnál tartunk, biztos vagyok benne, hogy a magyar börtönőrök kedvesebbek egy rabhoz, mint az Uzsoki utcai kórház személyzete a beteg emberekhez. Ott ugyanis lehet hivatkozni az emberi jogokra, míg egy kórházban kevésbé. Négy teljes napot kellett kibírnom ilyen körülmények között egy tízágyas kórteremben, viszont ahogy mondani szokták, a végén csattant az ostor. Amikor kiengedtek, akkor közölték velem, hogy a számla nem is any- nyi, amennyit mondtak, mert éppen most vezették be az amerikai számítási módszert, s eszerint a négy napom 348.000 forintba kerül. Talán akkor amerikai színvonalat is kellene biztosítani - mormogtam, és elhagytam megaláztatásom e színhelyét. Természetesen nem gyógyultam meg, s így, hála Istennek, egy másik tapasztalatot is szereztem. Az egri Markhot Ferenc Kórházba kerültem másodszor, s ott megtapasztaltam, hogy van ez másképp is. Magas színvonalú kezelés, nem balkáni kultúrával rendelkező orvosok, s - ki hinné? - mindez negyedáron. Itt ugyanis háromnapi kórházi kezelés két műtéttel bonyolítva, a kórház szállodai részlegén, csupán 87.000 forintot kóstált. El sem hittem, hogy ugyanabban az országban vagyok. Azóta is járom a hatóságokat, hogy mi ennek a magyarázata, de kielégítő választ nem kapok, csak vállvonogatást. Közben megtudtam, hogy - ki hinné - a kanadai orvosi ellátás olcsóbb az Uzsoki utcai „börtön” gázsijánál, így talán a két kórházban „szerzett” számlának a középarányosa megfelel annak a legmagasabb összegnek, amit a kanadai biztosító hajlandó viszafizetni. Zsigmond József k * L
