Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-19 / 219. szám
MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ Még utoljára várt rájuk a front bányasirató Nem szégyen, a szénporos arcokon végiggördült egy-egy könnycsepp Szilvás István Éjszaka időnként fel-feléreztem, félálomban talált az ébresztőóra csörgése is. Ha délelőttös voltam, mindig háromnegyed ötre állítottam be a vekkert, akkor kellett kelni. Annyi év alatt be- idegződtek már a mozdulataim, így hajnalonként gyorsan elkészültem, mert a busz senkire sem várt. A szerződéses járat Szilaspogonyból indult, nálunk a falu végén, a Száraz-ágnál állt meg először, a Bányász vendéglőhöz, ahol én is felszálltam, általában öt órára futott be. Út közben - Pétervásárán, Bükkszent- erzsébeten, Tarnaleleszen - csatlakoztak hozzánk a többiek, így vagy negyvenen-ötvenen, szállítók, lakatosok, villanyszerelők, frontfejtők gyűltünk össze rajta, mire elérte a végállomást, az Egercsehi Bányaüzemet. Aznap hideg idő volt. December tizenötödikét mutatott a naptár, 1989-ben. Az utolsó délelőtti műszak várt ránk a föld alatt, a délutános és az esti már rég elmaradt, nem véletlen hát, hogy ezúttal csak az egyenletes motorzúgás törte meg az utastér csendjét. A máskor hol halkabb, hol zajosabb beszélgetés, s a köztünk nem ritka évődés most elmaradt, mindenki magába mé- lyedt. Én arra a két héttel ezelőtti napra gondoltam, amikor Goda Miklós, a fenntartó Mátraaljai Szénbányák igazgatója eljött hozzánk az üzembe, s azt mondta: „Eleget kell tennünk a téli megrendeléseknek, ezért ha egy-egy délelőttös műszakban teljesíteni tudják a 70-80 tonnás termelést, akkor még két hetet engedélyezek Csehinek.” Valamennyien vállaltuk, mára ennek is eljött a vége. Fél hatra járt, amikor az üzem kapujánál megállt velünk a busz, onnan már gyalog mentünk be az épületbe, ahol a szokott helyünkön, a fürdőben öltöztünk át, két szekrénye volt mindenkinek, egy a tiszta, egy meg a munkásruhának. Önkéntelenül ránéztem az órámra, öt ötvenet mutatott, évek-évtizedek óta szinte mindig ugyanebben a percben léptem be a ferozolóra, vagyis a felolvasásra. A Beniczky-bányarész főaknásza végignézett a korábbi három műszak embereiből verbuválódott társaságon, majd elsorolta a beosztást. Tizenhatan voltunk azok, akik a 250-260 méter mély bánya egyik, még művelt frontfejtésére indultunk, előtte azonban felvételeztük a sisakra helyezhető fejlámpát, meg a szén-monoxid kiszűrésére szolgáló CO-készüléket. Miután mindezzel végeztünk, odaballagtunk a kashoz, ami ezúttal 156 méter mélyre ereszkedett velünk. Csöndben szálltunk alá, időnként krákogott valaki, de szólni most sem szólt senki. Társaimat, bármiben le mertem volna fogadni, ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták, mint enge- met is: vajon, mit hoz számunkra a jövő. Nyugdíjat, újabb útkeresést, más megélhetési lehetőséget, netán munkanélküliséget? Abban a percben olyan bizonytalan volt minden... Odalent most még várt bennünket a front, körülbelül kilencven méter hosszan nyúlt el a fejtés, hogy elérjük a két forgó- tárcsás, maróhengeres gépet, először vonatba szálltunk, majd 4-500 méternyit gyalogoltunk a két méter hetven centi magas, úgynevezett TH-gyűrűvel kihajtott vágatban. Másnak nyomasztó lehet ez a hely, én azonban, annyi év után, otthonosan éreztem magam benne. Egyszer, csupán egyetlenegyszer ijesztett rám a bánya: fejtés közben útban volt egy tám, ezért úgy döntöttünk, hogy kivesszük a helyéről, mielőtt odaér a gép, aztán meg visszatesszük. Csakhogy, a helyén váratlanul beomlott a nehéz födém, s ha a társam nem kapja el az ingem nyakát, és nem ránt el egy szempillantás alatt, ott maradok... Érdekes, hogy sem akkor, sem utána nem volt bennem egy szemernyi félelem sem. Azzal az érzéssel ott nem lehet dolgozni, gondolni sem szabad rá, hogy bajba kerülhet az ember, mert akkor megette a fene. Hála Szent Borbálának, sem korábban, sem később nem kerültünk vészhelyzetbe. A műszak kezdetekor nekem, mint csapatvezetőnek, az volt az első feladatom, hogy szemrevételezzem a fejtést, s csak azt követően osztottam el az embereket, ki hová menjen. A zűrö- sebb helyekre a szakmailag képzettebbek, tapasztaltabbak kerültek: hárman a beépített süveggerendákat szedték visz- sza, ketten-hárman a támozást végezték, vagyis az úgynevezett hidraulikus oszlopokat állították be a gerendák alá. A többiek velem együtt szeneitek, én - egy mellém beosztott lakatossal és egy villanyszerelővel - a gépet kezeltem. Ez úgy másfél-két óra hosszáig ment egyfolytában, utána biztosítás következett, majd újra megindult a gép, s termeltünk délután háromnegyed kettőig: amit akkorra vállaltunk, azt még túl is teljesítettük. Ezután jött a neheze. Kemény csapat, összeszokott társaság voltunk, munkatársakként jó- ban-rosszban együtt húztunk éveken át, egyikük-másikuk időközben a barátommá is vált, ■ Csöndben szálltunk alá, időnként krákogott valaki, de szólni most sem szólt senki. Társaimat, bármiben le mertem volna fogadni, ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták, mint engemet is: vajon, mit hoz számunkra a jövő. Nyugdijat, újabb útkeresést, más megélhetési lehetőséget, netán munkanélküliséget? Abban a percben olyan bizonytalan volt minden... s most egyszerre mindennek vége. „Hát, szevasztok...!” - csak ennyi jött ki belőlünk. Megveregettük egymás vállát, aztán kezet fogtunk, amúgy bányász módra, jó erős szorítással. Ettől egyébként még soha senki sem könnyezett, most mégis vékony, nedves csíkok szántották végig a szénporos arcokat. Nem szégyellem bevallani, abban a pillanatban nekem is könnybe lábadt a szemem. Talán nem volt véletlen, hogy a kasban mindenki úgy tett, mintha váratlanul leejtett volna valamit, s azt keresi a tekintetével... Odafönt lekerült rólunk a föld alatt használt gönc, az ajtóban még egyszer megráztuk egymás kezét. „Jó szerencsét!” - viszonoztam társaim kívánságát, s mielőtt végleg kiléptem volna a kapun, vetettem még egy pillantást a tárna bejáratára. Ahogy ott álltam, az jutott az eszembe, hogy éppen hat esztendővel vagyok túl a negyedik ikszen, s ebből a negyvenhatból húszat hagytam most odalent... Az életút A tősgyökeres istenmezejei utasi István édesapjától, Utasi Gábortól örökölte a bánya szeretetét és tiszteletét Ugyanezt ő már nem tudta átadni a fiának, mert mire az felnőtt, a környéken már nem volt bánya. Utasi István tizenhat éves volt, amikor 1963. szeptember 13-án külszíni csatlós lett a Nógrádi Szénbányákhoz tartozó Mizsefán. Onnan vájárként került át 1970. november elsején az Egercsehi Bányaüzembe, ahol - az utolsó időszakban már csapatvezetőként - 1990. január elsejéig dolgozott. Amikor ezt bezárták, néhány társával együtt újra Nógrádba került, ahol a ménkesi mélyművelésű bányában kapott munkát „Visszavitt a sors oda, ahonnan elindultam - jegyezte meg bányásznapi monológja végén -, de az már nem volt az igazi.. ” Ennek ellenére a ma már nyugdíjas bányász azt vallja, hogy ha újra kezdhetné az életét, ismét csak a mélybe szállna. Nem szegték meg az orvoslás szabályait szakvélemény Annak alapján megszüntették a büntetőeljárást a négyéves Márió halála ügyében A napokban megérkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra az igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye a május 10-én drámaian gyors lefolyású, a meningococcus B baktérium által előidézett fertőzés, és annak következtében fellépett sepsis (vérmérgezés) miatt elhunyt négyéves Márió ügyében. A rendőrség a szakvélemény alapján megszüntette a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon még aznap tett feljelentés nyomán elindított büntetőeljárást. Figyelmeztetés az orvosnak Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Füzesabony Városi Intézete és Heves Városi Kirendeltsége 856- 3/2005. iktatószámon jegyzett határozatában a 2005. május 9- én 16 órától lOén 8 óráig ügyeletet teljesített orvost figyelmeztetésben részesítette. A május 18-ra dátumozott elsőfokú döntés indokolása szerint az ügyeletes orvosi szabálysértést követett el azzal, hogy tevékenységét a vonatkozó jogszabályokban foglaltaktól eltérően végezte. Nem tett eleget az 1997. évi CLIV. törvény 77. szakasza előírásának, miszerint sürgős szükség vagy veszélyes állapot gyanújával ellátásra jelentkező beteget meg kell vizsgálni, sürgősségi ellátásban kell részesíteni. Hasonlóan kötelező rendelkezés a 47/2004. ESZCSM rendelet 16. szakasz/l/ és /2/ bekezdése, amely a háziorvosi ügyeletben lévő orvosi és ápolói feladatokat fogalmazza meg. Törvényi rendelkezés szerint sürgős szükség, veszélyes állapot gyanújával ellátásra jelentkező beteget meg kell vizsgálni, sürgősségi ellátásban kell részesíteni fotó: gál gábor Szalay Z. szí halom. EGER A Heves Megyei Hírlap július 9-i számában írtunk „Négyéves kisfiú szomorú halála” címmel arról a rendkívül tragikus és sajnálatos esetről, amelynek során május 10-én egy négyéves kisfiú hunyt el váratlanul. A gyermek keresztanyja, Mészáros Ildikó fordult a történtek után levéllel szerkesztőségünkhöz, azt kutatva teljesen érthetően, hogy vajon kit terhel a felelősség Márió haláláért. Mint bizonyára olvasóink számára emlékezetes, az egyébként füzesabonyi gyermek a nagymamájánál Szihalmon tartózkodott már egy nappal korábban. Vidáman játszott, semmi baja nem volt. Május 10-én hajnalra belázasodott, akkor fél három tájban hívták hozzátartozói telefonon a füzesabonyi orvosi ügyeletet. Ott a doktor asszisztensnője vette fel a kagylót. Tanácsokkal látta el a családot, hogy miként csillapítsák a kisfiú lázát, de az orvos nem ment ki a helyszínre. Miként hajnali fél 6-kor sem tette ezt - ekkor kérték másodszor az orvost, hogy menjen ki -, függetlenül attól, hogy a kisfiú testhőmérséklete az addigi többször alkalmazott hűtőfürdős, kúpos kezelésre sem csökkent. A teljes joggal família úgy értékelte, hogy az ügyeletes orvos másodszor is megtagadta tőlük a segítségnyújtást. Végül kora délelőtt a szihalmi háziorvos rendelésére vitték el Máriót, aki ekkor lázcsillapító injekciót kapott. Az akkori tünetei arra utaltak, hogy valamilyen baktériumfertőzés okozza a bajt. Kora délutánra sajnos még súlyosabbá vált Márió állapota. A beteg láttán a szihalmi háziorvos azonnal rohammentőt hívott, s ő maga is a család lakására sietett. Ekkor észlelte azokat a tüneteket, amelyek gyors lefolyású bakteriális vérmérgezésre utaltak. Az egri kórházban a beszállítást követően megállapították, hogy - agyhártyagyulladást előidéző - meningococcus B típusú baktérium fertőzte meg a gyermeket, s ennek következményeként lépett fel nála sepsis (vérmérgezés). Az orvosok és az ápolók erőfeszítései ellenére sajnos a kórházban sem tudtak segíteni, s a kisfiú aznap délután háromnegyed 5 óra tájban elhunyt. Amint a július 9-i cikkünkben megszólaltatott szakember, dr. Weisz Zoltán főorvos, a Füzesabonyi Kistérségi Központi Orvosi Ügyelet szakmai vezetője akkor elmondta, ritkán fordul elő a meningococcus B által okozott, ilyen drámaian gyors lefolyású fertőzés. Sajnos, ezzel a kórokozóval szemben ma még nem létezik védőoltás, ilyen fertőzés esetén a halálozás a 80 százalékot is elérheti. Arról is beszámoltunk júliusban olvasóinknak, hogy a hozzátartozók feljelentést tettek a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon amiatt, mert az ügyeletes orvos nem volt hajlandó kimenni a beteg gyermekhez. Kitértünk arra is, hogy a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés bűntény gyanúja miatt indított büntetőeljárást, s a szakértői véleményt vártak annak eldöntése érdekében: történt-e az ügyben bűncselekmény. A Hírlap érdeklődésére dr. Orosz Gyula r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója - immár szeptemberben - a következőkről adott tájékoztatást: — A napokban megérkezett hozzánk az igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye. Ebben- összefoglalva a leírtakat - a szakértő az ügy vizsgálata alapján megállapítja, hogy sem a háziorvosok, sem az ügyeletes orvos, sem pedig a kórház személyzete nem szegték meg az orvosi foglalkozás szabályait. Emiatt a rendőrség bűncselekmény hiányában a büntetőeljárást megszüntette. A bűnügyi igazgató az általa elmondottakhoz még hozzáfűzte: a büntetőeljárást megszüntető elsőfokú határozat még nem jogerős, az érintetteknek tehát van jogorvoslati lehetőségük. Ez pedig azt jelenti, hogy panaszt nyújthatnak be a megyei főkapitányság bűnügyi osztályára, ahonnan azt az Égri Városi Ügyészségre továbbítják. Utóbbi hoz jogerős döntést a szomorú ügyben.- Számunkra nem szolgált meglepetéssel az igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye - válaszolta érdeklődésünkre Makai Ágnes, a drámai körülmények között elhunyt Márió édesanyja. - Megfontolandó, hogy van-e értelme élnünk a jogorvoslat lehetőségével. Számomra leginkább az ügyeletes orvos magatartása érthetetlen és elfogadha- taüan. Ő arra esküdött fel, hogy életeket ment, illetve minden tudásával ezt a célt igyekszik szolgálni. Ezzel szemben még arra sem vette a fáradságot, hogy megnézze, megvizsgálja Máriót. Ez bánt engem, ez a fajta lélektelen, embertelen hozzáállás! Az elmúlt hét végén érdeklődtünk a megyei főkapitányságon, ahol azt á tájékoztatást adták, hogy péntekig nem nyújtottak be hozzájuk panaszt az ügyben. I I I 1 I
