Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-02 / 205. szám

MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP 2005. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK frnimrmm Kezdenek a főiskolán is Sike EGER Az Eszterházy Károly Fő­iskola mindhárom karon, vala­mennyi szakon költségtéríté­ses képzésben hirdetett pótfel­vételt - tudtuk meg Kalóné Szűcs Erzsé­bettől, a Tanulmányi és Információs Köz­pont igazgatójától, aki azt is elmondta, hogy két új felsőfokú szak­képző szakot is meg­hirdettek: csecsemő- és kisgyermeknevelő­gondozó, valamint a logiszti­kai műszaki menedzser-asz- szisztens.- A pótjelentkezésekkel együtt július-augusztus hónap­ban 3797-en szereztek jogot ar­ra, hogy szeptemberben első évfolyamra beiratkozzanak a főiskolára - mondta el a TIK igazgatója. - A leendő elsőéve­seknek csaknem a fele állami­lag finanszírozott képzésben, több mint 1300-an pedig nap­pali tagozaton kezdhetik meg tanulmányaikat. A levelező ta­gozatos hallgatók száma 2378, esti tagozatra 82-en, távokta­tásra 31-en nyertek felvételt. A nappali tagozatos leendő elsőéves hallgatók augusztus 29-től Tiszafüreden a gólyatá­borban ismerkedhet­tek egymással és a fő­iskola tanulmányi rendjével. A tanévnyi­tó és az arany díszok­levél átadó nyilvános ünnepi tanácsülést szeptember 10-én dél­előtt fél 11-kor tartják. Az ünnepséget Arató Gergely, az Oktatási Miniszté­rium politikai államtitkára nyitja meg, majd a tanévnyitó ünnepi beszédet követően csaknem kétszáz - a főiskolán 50 éve végzett pedagógus - kap arany díszoklevelet. Az ünnepségen a főiskola leendő elsőéves hallgatói leteszik a hallgatói esküt, a főiskola ka­rainak vezetői főiskolai hallga­tóvá, dr. Nagy Imre polgár- mester pedig városi polgárrá fogadja őket - tájékoztatott Kalóné Szűcs Erzsébet. Kalóné Szűcs Erzsébet Régészeti tárlat nyílik detk Állandó régészeti kiál­lítást nyit a településen a község önkormányzata és a Mátra Erőmű Részvénytár­saság. Az ünnepélyes tárlat­nyitót szombaton délelőtt A a 10 órakor kezdődő szent­misét követően - 11 órától tartják. A díszünnepet meg­előzően a bányászzenekar és a majorettek felvonulását láthatják az érdeklődők. Be­szédet mond Pelle Sándor polgármester, Markus Kosma, a MERT igazgatósá­gának elnökhelyettese, dr. Petercsák Tivadar, a megyei múzeumi szervezet igazga­tója, Dávid Ibolya, az Or­szággyűlés alelnöke. A kiál­lítást dr. Domboróczki László régész mutatja be. A rendezvény a Tarnóca néptáncegyüttes műsorával zárul. Véradókat várnak tarnaörs A Magyar Vörös- kereszt Heves Területi Szer­vezete és az Egri Véradóállo­más közös szervezésében véradásra várják a donoro­kat az óvodában. Az önkén­tesek - akiktől a szervezők azt kérik, hozzák magukkal a személyi igazolványukat és a TAJ-kártyájukat - ma reggel 9 órától 12 óráig ad­hatnak vért. Itt a Kuckó-klub EGER Kismamák figyelmébe ajánlja a Belvárosi Családse­gítő Csoport (Pacsirta u. 10.) a Kuckó-klubot, mely min­den hétfőn délelőtt fél tíztől 12 óráig várja a babákat és a mamákat. A heti rendsze­rességgel jelentkező progra­mokat az Egri Családsegítő Alapítvány támogatja. Amit a klubban kínálnak: kikap­csolódást, meghívott szak­embereket - gyermekgyógy­ász, védőnő, kozmetikus, fej­lesztő pedagógus -, játszó­házat, benne kötetlen és fej­lesztő játékokat. Az ingye­nes programokon minden várandós és kisgyermekes anyukát szívesen látnak a szervezők. Igazolás a bontási hulladékról Cement, gipszfal, törött WC-kagyló. Követhetővé válik a törmelék útja RM EGER A nyári szünet utáni első ülését tartotta tegnap a megye- székhely közgyűlése. A város­házi eseményen a közelmúlt technikai fejlesztéseinek ered­ményeként már egy-egy laptop állt minden képviselő asztalán, a papírok lapozgatása helyett a számítógépről kísérhették fi­gyelemmel az egyes napiren­dek anyagát, így olvashatták a rendelettervezeteket, előter­jesztéseket. A korábbi hatal­mas iratcsomó helyett a meghí­vót is CD-n kézbesítették az ülés résztvevőinek. Napirend előtt Császár Zol­tán (Szövetség az Egriekért) és Bányász Róbert (MSZP) is szó­vá tette: a tanévkezdésre tekin­tettel a közlekedők fokozott óvatosságára, alkalomadtán rendőri ellenőrzésre van szük­ség az iskolák környékén. A hatályos törvényi szabályo­zást alapul véve, a testület első fordulóban elfogadta azt a ren­deletet, amely az építési és bon­tási hulladék kezelésére vonat­kozik. Ennek a lényege egy, a környezetvédelmet szolgáló szigorítás: a házat, lakást építő tulajdonosnak, vállalkozásnak ezentúl el kell majd számolnia az önkormányzati építési ható­ságnál a bontási hulladékkal. Amennyiben ezt nem teszi meg, az említett hatóság meg­tagadhatja a használatbavételi engedély kiadását. Magyarán, aki mondjuk a városszéli szőlő­tőkék tövébe viszi a hulladék téglát, vakolatot, miegymást, az semmi jóra nem számíthat. Dr. Nagy Imre polgár- mester fogalmazása szerint egy zárt rendszer jön létre. Dr. Estefán Géza jegyző hozzátette: nem feltétlenül a vá­ros valamelyik lera­kójába lehet csak vinni a bontási anyagot, más­hova is, de az igazolást akkor onnan kell hozni. Ide tartozik, hogy - mint már korábban hírül adtuk - tavaly novemberben a Pályázati Elő­készítő Alap keretében az ön- kormányzat pályázatot nyújtott be a Környezetvédelem és Inf­rastruktúra Operatív program által meghirdetett, építési-bon­tási hulladék kezelésére vonat­kozó keretre. A város igényét respektálták, a hulladékfeldol­gozó a település külterületén, a jelenlegi lerakó rekultivált ré­szén épül. Júliusban indultak a telephely építési munkáira, a gépbeszerelésekre vonatkozó közbeszerzési eljárások. A kivi­telezés határideje 2006. július 31. A pályázat támogatási ösz- szege 536 millió 871 ezer forint, ez tartalmazza az önkormány­zat saját tőkéjét, 26 millió 843 ezer forintot. A Belügyminiszté­rium az „önerős" alapjából még 16 milliót juttatott a városnak a tervek megvalósításához. Miként arról beszámoltunk, a dohánygyár XIX. századi épü­letei megmaradnak, az 1950-80 között épült létesítmé­nyeket elbontják, a Törvényház - és a Dr. Nagy János út felől | megközelíthető ötszáz férőhe- | lyes mélygarázst és további száz felszíni parkolót alakíta­nak ki, amennyiben a Wallis Ingatlan Rt. tervei megvalósul­nak. Az önkormányzat tavaly novemberben fogalmazta meg, hogy a volt dohánygyár meg­üresedő épületeinek a haszno­sítása esetén milyen funkció­kat látna ott szívesen. Ezt ala­pul véve a tulajdonos Philip Morris Magyarország Kft. meg­bízásából a Cushman & Wakerfield Healey & Baker tár­saság a nyáron befektetői pá­lyázatot írt ki, amelyre két vál­lalkozói csoport jelentkezett. A legkidolgozottabb ajánlatot a Wallis Ingatlan Rt. nyújtotta be, a cég tanulmánytervét a köz­gyűlés júliusban elfogadta. Teg­nap a környék szabályozási ter­véről és helyi építési szabályza­táról Is tárgyaltak már a képvi­selők. Mint elhangzott: a védett zöldfelületek miatt az átlagos­nál drágább beruházásra kell számítani. Mi legyen a gyár helyén? A volt dohánygyár területét illetően az ön- kormányzat egyebek mellett idegenforgal­mi, kulturális, szabadidős, kereskedelmi és szórakoztató funkciók elhelyezését tá­mogatta. Furán átpolitizált tanévkezdés kinevezések Egy jelöltből sem tudtak választani (Folytatás az 1. oldalról) A legfurcsább, s egyben a leg­kínosabb, hogy semmilyen ér­demi felvetés nem hangzott el - említi Lukács László -, vita, de még csak egyetlen hozzászólás sem volt, egyszerűen így voksoltak a képvi­selők. S amiért ezt kí­nosnak ítélem: csupán arról folyt hosszabb po­lémia, hogy titkos vagy nyilvános legyen-e a szavazás. Lukács László annak az ag­godalmának is hangot adott, hogy bár a jelöltek végül egy évre szóló megbízás alapján az intézmények élén maradtak, mégis egyfajta ideiglenes álla­pot alakult ki, s ez úgy a neve­lőtestületekben, mint - főként az iskola - külső megítélésé­ben káros lehet. Máris akadt olyan gyöngyösi szülő, aki el­vitte a gyerekét a vá­roslakók között is nép­szerű iskolából, s dön­tését a kialakult hely­zettel indokolta. Csárdás László igaz­gató nem szívesen be­szélt a történtekről, ám kérdésünkre, hogy mennyire bizonytalan most az iskola helyzete, egyértelműsí­tette: a tanévkezdés zökkenő- mentesen lezajlott, minden kö­telező és pluszként vállalt fel­adatot meg tud oldani az iskola. A terveknek megfelelően bein­dult - a megyében második­ként - a sporttagozatos osztály, megmarad a síoktatás, elvég­zik a nyelvoktatásban a cso­portbontást, öt napközis közös­séget indítanak, fejlesztő peda­gógust alkalmaznak.- Bizonytalanságról legfel­jebb az én személyes sorsom­mal kapcsolatban lehet beszél­ni, de ez magánügy. Azt vi­szont szeret­ném és ré- szemről mindent meg is te­szek érte, hogy az igaz- gatóválasz- tás körüli bo- nyodalmak­nak semmilyen hatását ne érezzék a gyerekek, a szülők és persze a kollégák - mondta, majd hozzátette: eredményes tízéves vezetői, húszéves peda­gógusi munka után emberileg és szakmailag egyaránt mél­tánytalannak érzi, hogy a tes­tületi ülésen két perc alatt, ér­demi megnyilvánulások nél­kül „elintézték” a szavazást. Indoklás nincs Lukács László: Úgy érzem, úgy a pályázók, mint az intézmények részére rossz jelzés, hogy semmilyen szakmai vagy más érv nem került terítékre, egyszerűen „politikai most mutasd meg!-gé” alacsonyították az intézmények jövőjét, munkáját alapvetően meghatározó döntést. Csárdás László Adács - Az egyik lakosnak összedőlt a régi, rossz állapotú háza, ezért az önkormányzat egy lakókonténert kért a Honvédelmi Minisztériumtól. A lakóalkalmatosságot, amelyet a szaktárca térítésmentesen ad a rá­szorulónak, ma szállítják a községbe - tudtuk meg Fodor Lajos polgár- mestertől. Aftár - Új csoportszobát adtak át az óvodában. Az eddig szolgálati lakás­ként működő helyiségből átépítéssel alakították ki a harmadik csoport ter­mét - tudtuk meg Benei Bertalan polgármestertől. A bővítésre a lét­szám miatt volt szükség, miután az intézmény három csoportjába jelen­leg 79 kisgyermek jár. BoCORád - A Dunántúli-középhe^- ségbe, majd Esztergomba látogattak a közelmúltban az Őszirózsa nyugdí­jasklub tagjai. Megtekintették a fő­székesegyházat, ellátogattak a prí- mási palotába, ahol a Keresztény Múzeum gyűjteményét nézték meg Bodony - A jövő hét derekán hozzá­láthatnak a Párád és Bodony közötti összekötő útfelújításához. Borsos László polgármester szerint szeptem­ber 8-án vonulnak fel a Strabag Rt munkásai, akik az időjárás függvé­nyében október végéig végeznek a munkálatokkal. Gyöngyössofpos - Az erdélyi Kissolymoson írták alá a „Sólymos" nevű települések szövetségének ala­pító okiratát A dokumentumot a köz­ség nevében Lukács László polgár­mesterjegyezte, aki elmondta, hogy három település van, amelynek ne­vében szerepel a sólymos tag ezek Szlovákiában, Erdélyben és Magyar- országon találhatók. Az eseményen a magyar küldöttség egy orvosi ren­delő avatásán is részt vett (vád - A falunap keretében ma dél­után 2 órakor az ünnepi köszöntőt egy képzőművészeti kiállítás megnyi­tója követi a művelődési házban, majd 16 órától dr. Joubert Kálmán tart előadást az Ivády család gene- ológai kutatásáról. Este rajzverseny, sütibajnokság s a Folkolor együttes koncertje várja az érdeklődőket Másnap vásár, hagyományőrző együttesek műsora, íjászbemutató, erős emberek vetélkedője követi egy­mást Este Pusztai Antal gitármű­vész, a Folkolor, a Méhek, majd Jamie Winchester és Hrutka Róbert szórakoztatja a közönséget A napot diszkó zárja. lőríntí - Az önkormányzat által biz­tosított 250 ezer forint mellé 158 ez­ret nyert a könyvtár a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériumától. Az összeget a kötetek számának gyara­pítására fordítják. Márkáz - Vasárnap tartják a Mária- napi búcsút Ez alkalomból Zajacz Er­nő, Abasár plébánosa celebrálja az ünnepi szentmisét, aki évekig volt a markaziak lelkipásztora, s az idén már 25 éve, hogy papként szolgál - tudtuk meg Fehér Róbert plébános­tól. A szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik, amit jó idő esetén körme­net követ Mátraballa - Az önkormányzat a Pa­lóc Út Egyesülettel közösen holnap el­ső alkalommal rendezi meg a Burgo­nya-napot Reggel 9 órától kezdődik a hagyományos palóc ételek főzése, majd 11 órától szentmise keretében szentelik meg az idei burgonyater­mést Délre elkészülnek az ételek, majd 15 órától a bodonyi, a kisnánai, a mátraballai, a mátraderecskei, s a szlovák serkei hagyományőrzők szó­rakoztatják a közönséget Este, a mis­kolci Mini-Dáridót követően, utcabál­lal zárul a nap. NagyfalyS - Az önkormányzat tan­szertámogatással segíti az iskolakez­dést A támogatás összege a makiári általános iskolába járó diákok részé­re 3000, a középiskolásoknak 5000, a felsőfokú oktatási intézménybejá­rók részére pedig 7000 forint A pénz a polgármesteri hivatalban vehető át Nagyút - Várhatóan szeptember 16- án tartja soros ülését az önkormány­zat Ekkor az idei első félévi gazdál­kodásról, a költségvetés helyzetéről tárgyalnak majd a képviselő-testület tagjai. NagyViSfiyÓ - Befejeződtek az önkor­mányzati fenntartású intézmények - az óvoda és az általános iskola - nyári karbantartási, felújítási munkái. A feladatokat a helybeli Simox Kft végezte el - tudtuk meg Molnár Albertné polgármestertől. Rózsaszentmárton - Tegnaptól ki­nevezett vezető áll az Őszirózsa Gon­dozási Központ élén. A képviselő-tes­tület öt évre Juhász Ildikót bízta meg a feladattal. i 4 I 4 A I

Next

/
Thumbnails
Contents