Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-12 / 213. szám

FOTÓ: SUHA PÉTER S PORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ A jobb erőnlét a rajton gyöngyösi győzelmet ért Kis Róbert KÉZILABDA NB I/B., Kelet, férfiak Az 1. forduló mérkőzésén: Gyöngyösi Főiskola KK - Haj­dúböszörmény 27:21 (12:9) Gyöngyös, Kálvária-part, 300 néző. V.: Kovács, Pauer. GYFKK: Hudák - Somogyi 1, SZILÁGYI 9, Kovács 1, PATÓCSKAI 9, Kemény, Papp G. 3. Cs.: Vass (kapus), STÉHLI 2, Nigrinyi 1, Oláh, Bajorhegyi 1, Nagy I. Edző: Csík János. Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétméteresek: 11/7, ill. 4/2. Az újoncok nem adták olcsón a bőrüket az esélyesebb, ám ezúttal sok hibával játszó hazaiak ellen. A hajdúságiak az első félidő nagy részében egyenrangú partnerei voltak a gyöngyösieknek, azon­ban a félidő hajrájára Stéhliék na­gyobb sebességi fokozatra kap­csoltak, s még a szünet előtt há­romgólos előnyre tettek szert. A folytatásban kiütközött a házigaz­dák jobb erőnléte, s végül, ha a vártnál nehezebben is, de megér­demelt hazai siker született. Csík János: - Nehéz mérkő­zésen vagyunk túl. Nagyon megdolgoztunk a sikerért, örü­lök neki, hogy a végére kijött a két csapat közötti kondicionális különbség, s biztosan tartottuk itthon a két pontot. Ifik: 39:20. A gyöngyösi Somogyi Balázsékat (a labdával) keményen fogták a bö­szörményiek, de a nyitány mégis a főiskolások győzelmét hozta Szüret-kupa: egy siker az egri puttonyban Sike K. röplabda Több csapatnál is a bajnoki nyitány előtti utolsó erőfelmérőt jelentette az egri körcsarnokban rendezett Szü­ret-kupa meghívásos női felké­szülési torna. Négy csapat, az extraligás Jászberény, a NB II. Keleti-csoportjának idei bajno­ka a Nyíregyházi Főiskola, az NB Il-es Kalocsa és szintén má­sodvonalbeli házigazda Agria RC Eger részvételével zajlott eseményen a csapatok körmér­kőzéses formában döntöttek a végső helyezésekről. Yincze Ta­más távozását követően immár Juhászné Tóth Mária vezetésé­vel pályára lépő egrieknek nem sok babér termett, hiszen Homolyáék a Jászberény és a Kalocsa ellenében is alulmarad­tak, s végül csak a Nyíregyháza ellen tudtak diadalmaskodni, így a 3. helyen zárták a tornát.- A jelenlegi helyzetben, úgy érzem reális eredmény szüle­tett - mondta Gáspárdy György az egriek ügyvezető elnöke. - Mindenképpen van még mit ja­vítanunk a vasárnapi bajnoki nyitány előtt, gondolok itt első­sorban a csapaton belüli össz­hangra, s úgy érzem egyénileg is elég hullámzóan teljesítettek a lányok. A fentiek ellenére to­vábbra célunk, hogy az új pont- vadászatban az 1-4. helyezés valamelyikén végezzen a gárda- zárta szavajt Gáspárdy. Eredmények. Jászberény ­Eger 3-0, Kalocsa - Nyíregyhá­za 2-1, Nyíregyháza - Jászbe­rény 0-3, Eger - Kalocsa 0-3, Jászberény - Kalocsa 3-0, Eger- Nyíregyháza 3-0. A végered­mény: 1. Jászberény, 2. Kalocsa, 3. Eger, 4. Nyíregyházi Főisko­la. Különdíjasok. Legjobb fel­adó: Tímár Edit (Jászberény); legjobb liberó: Selmeczi Kriszti­na (Jászberény); legjobb ütő: Danes Renáta (Eger); leglelke­sebb csapat: Kalocsa. Az egriek közül Danes Renáta (jobbra) ugyan kiérdemelte a legjobb ütő­nek járó különdíjat, de az Agria RC-nek be kellett érni a harmadik hely­lyel FOTÓ: PILISY ELEMÉR LABDARUGÓ MEGYEI I. OSZTÁLY — 5. FORDULÓ Lelesz fékezte a Füzesabonyt A verpeléti Füko Tiborék (balra) 72 percig űzték a hevesi Besenyei Zsoltékat, hogy kiegyenlítsék hátrányukat. Sikerült nekik FOTO: LENAKT MÁRTON Bélapátfalva - Pétervására 0-1 (0-1) Bélapátfalva: Pétervására: Kovács Molnár R. Antal (Bárdos) Nánási Bársony 1. Csanádi Topolyai Boros Szajlai (Fülep) Érsek Bársony D. Ország (Tar) Csákvári Mátyus (Kovács) MikóP. Tóth P Mészáros (Ács) Stark MikóA Kisbali Sas Nagy R. (Bukrán) Edző: Játékos-edző: Fodor Pál. Bukrán Csaba. Bélapátfalva, 100 néző. Játékvezető: Kiss Zsolt (Mező, Kopcsó). Küzdelmes mérkőzésen szenvedett vereséget a hazai csapat a látottak alapján a döntetlen igazságosabb tett volna Gólszerző: Kisbali. Jók: Kovács, Bársony I, Sas, Mikó A, ill Stark, Csaná­Ifik: 3-3. Fodor Pál: - Nagy küzdelemben yenvedtünk veresé­get amit nem érdemeltünk meg. Bokrán Csaba: - Nyögve nyelésen hoztuk a kötelező győzelmet Sok sikert kívánok ennek a jó kis fiatal csapatnak. F.P. Tamatelesz - Füzesabony 2-1 (2-0) Tarnalelesz-Gyetvai Kit: Füzesabony: Balázs Sztrapkovics Barkóczi Fazekas Juhász E. Ferencz Fehér Bőgős (Mencsik) Németi Molnár Kovács Sasvári Nagy Szabó L Danó (Suszter) Farkas (Angyal) Szabó T. (Bocsi) Nagy L Molnár Kasza Utassy (Juhász L) Kémeri (Nagy P.) Edzők: Nagy Zoltán, Edző: Kovács Béla. Varga Iván. Tamatelesz. 130 néző. Játékvezető: Nyeste Lajos (Farkas A, Szarvas L). Az első játékrész hazai szempontból jó játékot és két gólos előnyt hozott amit a szünet után sikerült megtar­tani. Gólszerzők: Szabó T. 2, ill Farkas R. (11-esből). Jőlc az egéy hazai csapat ill Fazekas, Szabó. Ifik: 0-17. Hagy Zoltán: - Ezúttal csapatként játszottunk, küzdöt­tünk, és ennek 3 pont lett az eredménye. Varga Iván: - Gyenge kezdés után hiába támadtuk vé­gig a második játékrészt a helyzetek sokaságát hagytuk ki. Kovács Béla Kisköre - Vámosgyörk 1-3 (0-1) Kisköre: Vámosgyörk: Sipeki Sánta Tímár (Andó) Reviczki Varga D. Tóvizi Tót (Patkó T.) Komjáti Ungvári Sőregi Budai Torna Farkas Csiba (Major) Csonka Csömör Dányi (Szabó T.) Marsi (Csivincsik) Káli Varga N. Szekeres Muntyán Edző: Edző: Szén László. Pócs Tamás. j Kisköre. 220 néző. Játékvezető: Czegiédi Attila (Báder J„ Kelemen M.) A kiskörei csapat végig támadta a mérkőzést de a Fortuna még mindig távol van az együttestől Gólszerzők: Farkas, ill Varga N. 2, Sőregi. Jók: senki nem érdemel dicséretet, ill. Varga N, Sőregi, Torna. Ifik: 7-2. Hajdú Péter szakosztályvezető: - A sikert jobban akaró csapat győzött ám a vendégeket nem csak a sze­rencse segítette. Pécs Tamás: - Sokat tettünk a győzelemért helyzetein­ket értékesítettük. Aki akar, az mellé a szerencse is oda ált H.P. FC Hatvan- Novaj 5-0 (2-0) FC Hatvan: Novaj: Ajpek Zsíros Straua Danes Králik Petrik Tan Képes Sipos (Burda) Kiszály (Farkas) Buzma Ivády P. Niki Fenyves Zsámboki (Szundi) ÁgóF. Kollár (Dajkó) Csohány Fehér Szabó R. NagyT. Miskolczi (Ágó R.) Edző: Edző: Gömöri Ottó. ö. Jacsmanik Erik. Hatvan, 200 néző. Játékvezető: Kristóf Péter (Fazekas A., Futó I). A hazaiak megérdemelten győztek, ám kis odafigye­léssel több hatvani gól is születhetett volna Gólszerzők: Nagy T. Niki Sípos, Dajkó, Burda Jók: Nagy T. (a mezőny legjobbja), az egész csapat, ill. Danes. Ifik: 8-0. Gömöri Ottó: - Fokozatosan őröltük fel az ellenfél elten­állását futómennyiségünk és játékgyorsaságunk el­döntötte a'merközésT *. Jacsmanik Erik: - Jól játszottunk, néha mezőnytö­lényben, de messze nem olyan gyorsan, mint azt az el leniéi tette, ugyanakkor négy ziccerből egyet illő tett volna berúgni. Sármány Zsolt Verpelét ­Heves 1-1 (0-t) Fenstherm-Verpelét Heves: Tóth D. Éles Somogyvári Kolozsvári Gáspár Horváth A. Vinczepap Székely Barta Keskeny Törő (Péter) Balta (Lóié) Varga Lajer Jeremiás (Szabó M.) Besenyei Zs. Nász Sági Váradi Pusoma Fükő T. Ballagó (Fehér) Edző: Edző: Szabó András. Káló Mihály. Verpelét 200 néző. Játékvezető: Homyák Krisztián (Homyák T, Dobos A). Küzdelmes mérkőzésen a 8. percben született he­vesi gólt 72 percig sikeresen bekkelte a vendég­csapat. Gólszerzők: Szabó M, I Keskeny. Jók Somogyvári, Vinczepap. Barta, Szabó M„ HL Éles, Keskeny, Pusoma. Ifik: 2-2. Szabó András: - A Hevessel heves csatát vívtunk, a nagy mezőnyfölény ellenére csak egy gólt rúgtunk. Kaié Mihály: - Egy gól itt egy gól ott az ereönény 1-1. Molnár Tamás Zagyvaszántó ­Makiár 1-1 (1-1) Zagyvaszántó: Makiár: Gyetvai K. Kasza Balogh 1. Fischer (Kövér) Kéri Lipcsei Móricz Sumi Jambrik Csóka Here Klaisz Makaria Veres Baranyi B. Parádi Baranyi R. (Fekete L.) Grassi (Szakái) Kiss Csapó(Deák) Kovács Zs. Vámosi Edző: Fekete László, Játékos-edző: Varga József. Sumi László. Zagyvaszántó, 200 néző. Játékvezető: Pető Péter (Kulics R„ László J.). Kiegyenlített találkozót hozott a két az alsóházban he­lyet foglaló csapata mérkőzése, amelyen a pontosztoz­kodás reálisnak nevezhető. Gólszerzők: Kovács Zs., I Csapó. Jók: Jambrík, Kovács Zs, ill Kasza, Veres. Ifik: 3-7. Fekete László: - Úgy érzem, hogy közelebb álltunk a győzelemhez. Suml László: - Küzdelmes mérkőzésen igazságos ered­mény született Urbán Róbert Besenyőietek - Fetsötárkány 2-4 (0-1) Besenyőtelek: Felsőtárkány: Vincze Regős Rézműves K. (Nagy L.) Nagy L. Forgács Szarvas Vass (Molnár) Novák Z. Rácz (Veres Z.) Smuczer (Boczki) Kovács R. Domán Németh Jánosi (Farkas) Rézműves Cs. Bercsényi Gulyás Csákvári (Tóth N.) Villangó Kasza Czvitkovics Füleki Edző: Edző: Balázs Tihamér. Horváth Tamás. Besenyőtelek. 150 néző. Játékvezető: Domoszlai János (Gergelyi M„ Osváth E.). Parázs hangulatú mérkőzésen a több helyzetet kiha­gyó hazaiak végig egyenrangú felei voltak a négy pontrúgásból gólt szerző bajnokesélyesnek. Gólszerzők: Rézműves Cs, Nagy L, ill. Kasza 3, Füleki (11-esből). Jók: Rézműves Cs, Rácz, Czvitkovics, Németh ft, ill Kasza, Tóth fi., Domán, Nagy L. Ifik: 2-5. Balázs Tihamér: - Sajnos 1-1-es állásnál az én játéko­saim váltak idegessé, de így is nagyon megnehezl tettük a tárkányiak dolgát Horváth Tamás: - Ma több tényezővel is meg kellett küzdenünk a sikerért. fi T. Tárnáméra - Egerszalók 1-0 (1-0) Tamaméra: Egerszalók: Juhász Cs. Nagy P. Nagy V. (Ducsai) Takács Mezei Kelemen Lőrincz Kovács J. Bemát Hangácsi Bakos Sinkó Laubert G. Farkas Laubert R. Bajzát Kovács Z. Horváth Za Katona E. (Vágó Z.) Huszár Somodi G. (Balogh Zs.) Bata J. Edző: Edző: Laubert István. Bodolai István. Tamaméra, 320 néző. Játékvezető: Kálé Elemér (Tóth R, Jakab G.). Az igazán hazai pályán veszélyes újonc gárda számá­ra a. fegyelmezett védekezés és a jó kontrajáték meF tett a közönség buzdítása most is három pontot ered­ményezett Gólszerző: Somodi G. Jók: Bemát (a mezőny legjobbja) és az egész csapat, ill Kelemen, Bajzát Farkas. Ifik: 5-1. Laubert István: - Páratlan lelkesedéssel hoztuk a köte­lező győzelmet Bodolal István: - Továbbra sem tudunk a legnagyobb ziccerből sem betalálni. Elöházl Béla A bajnokság állása 1. Pétervására 5 5 0 0 18-2 15 2. FC Halvan 5 4 0 1 17-3 12 3. Felsőtárkány 5 4 0 1 17-8 12 4. Füzesabony 5 4 0 1 16-8 12 5. Heves 5 3 1 1 9-4 10 6. Besenyőtelek 5 3 0 2 9-8 9 7. Tamaméra 5 3 0 2 11-13 9 8. Novaj 5 3 0 2 5-7 9 9. Verpelét 5 2 1 2 6-7 7 10. Vámosgyörk 5 2 0 3 6-11 6 11. Egerszalók 5 1 1 3 6-9 4 12. Makiár 5 1 1 3 11-15 4 13.Tamalelesz 5 1 1 3 5-14 4 14. Zagyvaszántó 5 0 2 3 3-10 2 15. Bélapátfalva 5 0 1 4 2-13 1 16. Kisköre 5 0 0 5 3-12 0 wmansEmm EBI Szeptember 17., szombat 16.00 Bélapátfalva - Zagyvaszántó Pétervására - Besenyőtelek Felsőtárkány - Kisköre Vámosgyörk - Tárnáméra Heves - FC Hatvan Novaj - Tarnalelesz-Gyetvai Kft. Füzesabony - Makiár Vasárnap, 16.00 Egerszalók - Fenstherm-Verpelét Hevesi ötös a nógrádiaknak Dérfi Zoltán labdarúgás Megyei játékveze­tő válogatottak barátságos mér­kőzésén: Heves megye - Nógrád megye 5-1 (3-0) Visonta, 30 néző. V.: Darók Attila (Kalicz J., Szarvas L.) Heves: Varga L. - Dudás S., Kecskés G., Kelemen A., Jávorszkl Z. - Ducsai J., Báder L, Mencsik L, Farkas R. - Far­kas Á., Kovács B. Cs.: Varga G., Fehér Gy., Szigetvári Zs., Czegiédi A., Nyeste L. Csa- patvezető: Lánczos Gábor. A Marcsok János irányította nógrádiak el­len színvonalas, jó mérkőzésen a hevesiek ilyen különbséggel is megérdemeltem győztek. G.: Mencsik L., Farkas R., Ducsai J., Varga G., Szigetvári Zs. Lánczos Gábor: - A játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket. Szigetvári Zsolt Bravó Team; a névhez méltóan Hírlap-összeállítás kispályás foci Az Eger városi bajnokság 15. fordulójának eredményei. Il/A OSZTÁLY Konstrukt-Toptherm - Numan Pékség 3-1 Kartell-Agria Volán Rt. 0-0 Moment Optika - Olajbányász SE 4-0 Szabó-Car - Agria Autósiskola 1-5 Színvonal Festék - Medimetál 2-4 Szabadnapos: Meteor FC. Domer Restaurant - Fekete Ló Fogadó 2-2 Globál-Med - Király Gyros 7-2 Hossó ABC-Pepsi Panzió 4-2 Vitavin-Silver Söröző - Bravó Team 3-5 Uaz-Gaz 69 - Földhivatal 1-1 ..................................................................— T ito Bulls - Rótt 7-4 Family Frost - Rexroth Bosch Group 2-4 Bumeráng - Vadkacsák 2-2 Hivatali Lavina - .Dohánygyár 2-2 Szabadnapos: Lendület Lehetőség-Agria PapírFC - Leoni Oroszlánok 0-1 Torpedó - Flórián SC 7-1 Jim Kéri - Geoteam FC 2-2 Real Eger-Egri Csillagok 2-1 Szabadnapos: Vízmű SC. Mátrai hegyi menők KERÉKPÁR A Vuelta Sportegye­sület által rendezett IV. Mátra Maraton hegyi kerékpáros ver­senyen a több mint 1000 részt­vevő a 85, az 50, és a 30 km-es táv közül választhatott. A leg­hosszabb, extrém kategóriában az elsőséget az olimpikon Vinczeffy Zsolt szerezte meg 3:20.31 órás idővel. Képünkön az egri Nagy SE bringása, Szalai Gyula látható, aki az 50 km-es távot teljesítette a Mátra hegy­ségben fotó: lénárt marton 4

Next

/
Thumbnails
Contents