Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-10 / 212. szám
10 PR-RIPORT - HIRDETÉS HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT Néptánc kicsiknek és nagyoknak Megérdemelné a néptánc, hogy önálló otthona legyen - vágyakozott éveken át Németh Zsóka, az Egri Alapítványi Néptáncművészeti Alapiskola igazgatója, táncművész, táncpedagógus, s most végre teljesült a kívánsága. Egerben, a Széchenyi utca 78. szám alatt megüresedett épületrészt - amely a Malom utca felől, az udvaron át közelíthető meg - öt évre bérbe adta számukra az önkormányzat. Ezáltal a Tánccentrumban mindenki, aki gyönyörűségét leli a zenével kísért ritmikus mozgásban, megtalálja a helyét és a kedvenc műfaját. Eger ünnepére elkészül az ácsolt színpad, s a városlakók is láthatják: a rumbától a breaken át a lassú csárdásig mindenfélét tanulhatnak itt a táncos lábúak. A néptáncosok önálló otthonát az alapítvány tagjai és a szülők hozták rendbe, s rendezték be jó ízléssel. Aki ellátogat hozzájuk, láthatja: itt népművészetet oktatnak. Németh Zsóka hálás a munkáért, az eszközökért és a pénzért, amivel sokan a segítségükre siettek, hogy szeptembertől megkezdhessék a tanítást és a programokat. Az Egri Alapítványi Néptáncművészeti Alapiskola táncpedagógusai magasan képzettek. Kis Judit táncművészeti főiskolát végzett, Polgár Lilla néprajz szakon szerzett diplomát az egyetemen, Bécsi Gyula pedig a főiskola néptáncegyüttesének vezetője. Az iskolába nemcsak a pici és a nagyobbacska gyerekeket várják, hanem akár a mozgékony szülőket, nagyszülőket is. Családi táncházat rendeznek majd rendszeresen, ahová korosztálytól függetlenül bárkit szeretettel várnak. Beindítják a szülők néptánciskoláját is, mert azt tapasztalták, hogy a középkorúak szinte sóvárogva figyelik a gyermekeik táncpróbáit. Azokra a tizen-huszonévesekre is gondolnak, akiket nem vonz a diszkó, pedig szívesen táncolnának, számukra ifjúsági táncházat tartanak. A pedagógus-továbbképzéseiken a városban és környékén dolgozó óvónőkre, tanítókra és tanárokra számítanak. A néprajzi előadásaikon a hagyományőrzéssel, a népi kultúra ápolásával foglalkoznak. Németh Zsóka azoknak a családoknak ajánlja a néptánciskolát, akiknek értékrendjébe tartozik a néphagyomány megőrzése, akik szeretnék a szabadidejüket tartalmasán eltölteni. Meggyőződése, hogy az itt tanuló gyerekeknek nemcsak jobb lesz a testtartásuk, de emberi tartásuk is lesz. Megtanulják a közösségi élet szabályait, egymást megérteni és értékelni. Közismert, hogy akinek jó a ritmusérzéke, zenei hallása, az jobban remekel a matematikaórákon, következésképp már csak ezért is érdemes néptáncot tanulni. ▲ Beiratkozás a néptánciskolába A jelentkezőket szeptember 13-ig várják, mindennap 15 és 19 óra között. A családi táncházakat minden hónap utolsó péntekjén tartják 18 és 19.30 között Az egyéb programlehetőségekről a helyszínen vagy a 06-20/375-8530-as telefonszámon adnak felvilágosítást. E-mail címük: eanmaisk@freestart.hu Keretek a tisztánlátás kedvéért A rövidlátók is jól láthatják a feliratot: Optika, szemvizsgálat. Az igényesen berendezett új üzlet Egerben, az Érsek utcában nyílt, néhány lépésre a Dobó tértől. A boltíves mennyezetű, ódon hangulatot árasztó bolt a legmodernebb szemüvegkereteket kínálja, elérhető áron. Aki betér az üzletbe - s nem az élete legelső szemüvegét rendeli -, régi kedves ismerőssel találkozhat. Zvara Lászlóné, Rozika 1966 óta optikus, 1988-tól kisiparos, hosszú ideig dolgozott a Céhmesterek udvarában, aztán az Erzsébet-udvarban. Az elégedett vásárlók - köztük több külföldi is - hűségesen követik őt. Tudását, komoly szakmai tapasztalatát az 1POSZ 2004-ben „Aranykoszorús Mester” oklevéllel ismerte el. A bolt hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között tart nyitva. Akik úgy érzik, hogy az utób- | bi időben romlott a látásuk, nem kell várniuk, hogy időpontot kapjanak a rendelőintézetben. Ugyanis a helyszínen, szerdán 9-től 12 óráig, pénteken 14-től 17 óráig dr. Csuhái Erzsébet szemész szakorvos és kontaktológus elvégzi a vizsgálatot, s indokolt esetben az SZTK-vényt is felírja. Hamarosan glaucoma- (szürkehályog) szűrést és a kontaktlencse viselését megelőző vizsgálatot is tartanak a boltból nyíló, a vásárló- közönségtől diszkréten elzárt rendelőben. A kirakat és az üzlet vitrinjei mögött szemügyre vehető, igaAz új látszerész-üzlet a Dobó tér közelében található FOTÓ: ÖTVÖS IMRE WI Zvara Lászlóné zán szép keretek csupán töredékei a teljes készletnek. A fiókok mind-mind kincseket rejtenek, s Rozika nem néz csúnyán, ha a vásárló nem sajnálja az időt a próbálgatásra. Szívesen ad tanácsot, hogy melyik volna a vevő arcához a legelőnyösebb modell, ugyanakkor hangsúlyozza: azt kell választani, amelyikben ki-ki a legjobban érzi magát. Valóban elérhető áron kínálja a portékát, pedig neves márkák kaphatók nála. Rodenstock, Zeiss, Eschenbach, Police, Mexx típusú keretek éppúgy találhatók, mint a fiatalok által „trendinek” tartott Tom Tailor keret, CÉBE napszemüvegek, gleccser- és kerékpáros-szemüvegek. A boltban még a keret nélküli szemüvegekből is nagy a választék. Bóvlit nem tartanak az üzletben, de egy szemüveget mindig érhet baleset: leejti vagy ráül a tulajdonosa. Szerencsésebb esetNévjegy Optika, szemvizsgáló. Az Érsek utcából nyíló üzlet épülete a Dobó tér 1-ről kapta a számozását. A nyitvatartási időben - hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között - a 317-625-ös telefonszámon ad felvilágosítást az optikusmester: Zvara Lászlóné. ben a javítás megvárható Rozikánál, és rendeléskor sem telnek el hetek, míg elkészül az okuláré. A szeptember a diákok hónapja. Ilyenkor döbbennek rá, hogy „túl messze van a tábla”, vagy nem elég hosszú a karjuk, míg kezükben tartják a könyvet. Nem szabad várni, hogy tovább romoljon a szemük, a tanulók az Érsek utcai Optikában kedvezményt kaphatnak a vásárláskor. Az iskolapadból kinőtt vásárlók 30 százalék engedménnyel vásárolhatnak napszemüveget. ▲ Jr ANTAL ANETTNEK Andornaktályára. 20 évvel ezelőtt egy szeptemberi napon, kegyes volt hozzánk a sors nagyon Mert adott nekünk egy drága kincset, ki örökre boldoggá tett minket. Legyél nagyon boldog, mint amilyen most vagy. Életedben legyen százmillió szép nap. BOLDOG SZÜL1NAPOT KÍVÁN anya, apa, öcséd, '^mami^pap^dédimama^a Ön bármikor r'lasfwlH#te' árakon foglalhat utalási irodánkban! EGYIPTOM Szqrt. 14,/UJ 1 bét repülővel, félpaeztóval K0K.FU SzeptM»be< 24, 1 hét, stúdió, repülő, ellátás RHOPOSZ Oktéber 2.8. 1 hét repülcvd, regivel MALLORCA Szeptember t$. 1 hét repülővel fálp«2ióvaí mmmm COSmPRAVAoktmn.tfl,i 1 hét repülővel főpapiéval ^ Megjelentek a Necfcermart n 2005/06 TÉL katalógusai! Neekermanít 3309 Eger, Zalár J, u. 3. T«l..i36l4Z7-01í wivw.lastminufe.to A rendőr fia egyest kapott az iskolában, mert nem tudta, hogy hol vannak a Píreneusok. A rendőr szemrehányó szavait lásd a számozott sorokban. Készítette: Báthory Attila —^t>nuiu/UjLj,u,an —11 A Bugát Pál Kórház ápolási igazgatója az alábbi munkakörökbe keres» szakképzett dolgozókat • Aneszteziológiai szakasszisztens • Műtős szakasszisztens • Szakképzett ápolónő (felnőtt szakápoló vagy OKI- s ápolói képesítéssel) Bérezés: KJT szerint Jelentkezés: munkanapokon, 8-16 óra között az ápolási igazgatóságon. Cím: 3200 Gyöngyös, Dózsa György út 20-22. (régi épület, emelet) , Telefon: 37/313-078 Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban, Pétervásárán és Hevesen is csak 300 Ft/alkalom az apróhirdetés!* • Eger, Széchenyi u. 32. • Gyöngyös, Török Ignác út 8. • Hatvan, Kossuth tér 23. • Heves, Erkel E u. 3/A • Pétervására, Szent Márton u. 67. f max. 3 sor (1 sor 42 karakter), 5 alkatommal. >sS m'vy^ É í