Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-01 / 178. szám

6 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ HAZAI TŰKOR Hf.M Feldmájert választották a Mazsihisz elnökévé tegnap Feldmájer Pétert választotta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövet­sége (Mazsihisz) elnökévé a szervezet rendkívüli köz­gyűlése Budapesten. Az új elnök a választás második fordulójában 43-40 arány­ban nyert Tordai Péterrel szemben, aki 1999-2003 között vezette a szövetséget. Korábban egyébként Feldmájer is betöltötte az elnöki tisztséget a zsidó­szervezetben. Még az őrezred eszközei védik a Medgyessy-házat BÁR MEDGYESSY PÉTER miniszterelnöki kinevezése után nem sokkal azt mond­ta, mandátuma lejárta után a felesége tulajdonában álló házukból elviszi a Köztár­sasági Őrezred a beépített biztonsági berendezéseket, azok ma is védik a lakást. Az Indexnek nyilatkozó őr­ezred szerint azért, mert még tart Medgyessy utó­biztosítása. Orbán Viktor korábbi miniszterelnöknek ugyanakkor nem őrizték az otthonát megbízatásá­nak megszűnése után. Vitatják a kétmilliárd tervezett elköltését ÉRTHETETLENNEK tartja a Jobbik Magyarországért Mozgalom az oktatási tár­cának azt a bejelentését, amely szerint kétmilliárd forintot szánnak a fel­zárkóztató osztályok meg- szüntetesére. Szabó Gábor, a párt oktatáspolitikusa milliárdos pénzkidobásnak minősítette a felvetést. Emlékeztetett arra: éppen Magyar Bálint korábbi minisztersége alatt jött létre az az elkülönítés, amelyet most kétmilliárd­ból akarnak megszüntetni. Fidesz: az MSZP ne kampányoljon kormánypénzből A Fidesz szóvivője szerint párt­állami időket idéző módon fo­nódik össze az MSZP és a Gyurcsány-kormány propa­gandája, amire a rendszervál­tás óta nem volt példa. Révész Máriusz szombaton az MSZP Köztársaság téri székháza előtt közölte: a Fidesz azt kéri az MSZP-től, hogy a száz lépés programra elköltött 150 millió forintot haladéktalanul fizesse vissza a kormánynak, hiszen a telefonos kampányból kiderül, ez az összeg Gyurcsány szocia­lista pártkampányát szolgálja. Bírálta a kormány SMS- kampányát is, feltette a kérdést, vajon miért költenek erre köz­pénzt, ha - amint azt a kor­mányszóvivő mondta - nem követi jogalkotás a programot. Nyakó István MSZP-szóvivő az elhangzottakra reagálva a táv­irati irodának elmondta: „a te­lefonos tájékoztató a száz lépés programról az MSZP program­ja, és azt a párt fizeti saját költ­ségvetéséből. A kérdések és válaszok programsorozatot pe­dig a központi költségvetés finanszírozza”. ■ Sz. Sz. A mostani SMS-kérdés azt feszegeti: járjon-e valamilyen előny azoknak, akik elmennek a meghirdetett ingyenes szűrésekre vagy sem A dohányzás követeli a legtöbb áldozatot A dohányzással évente 30 ezer honfitársunk halála hozható összefüggésbe, ez több, mint amennyit az alkohol, a he,roin, az AIDS, a gyilkosság, az Ön- gyilkosság, az autóbaleset és a tűzvész együttesen okoz. Csak tavaly kb. 8-10 ezer dohányos halt meg szívinfarktusban. Ha egy 35 éves férfi átlagosan 5-10 cigarettát szív el naponta, akkor 4 és fél évet veszít el életé­ből. A koszorúér-betegség kiala­kulásának kockázata az elszí­vott cigaretták számával egye­nes arányban nő. Ha egy 45-54 év közötti ember naponta 15 cigarettát szív el, akkor a szív- infarktus bekövetkeztének való­színűsége hámmszomsa a nem dohányzókéhoz viszonyítva - derül ki az Egészségügyi Minisz­térium tanulmányából Telefonos kampány a szűrésről kampány Tudatos életmóddal a daganatos megbetegedések megelőzhetők Kormányzati forrásaink szerint egészségügyi kérdést tartalmaz a kor­mány SMS-kampányának legújabb felvetése. Szakács Árpád Ön előnyben részesítené-e azo­kat, akik rendszeresen elmen­nek szűrésre? - lapunk értesülé­se szerint ez a kérdés szerepel a kormány SMS-kampányának ma ismertetett legújabb elemé­ben. A téma felvetése azzal áll összefüggésben, hogy ma min­denki ugyanolyan egészségügyi ellátást kap függetlenül attól, hogy részt vett-e ingyenes szűrő- vizsgálaton vagy sem. A válaszo­kat most is a magyarorszag.hu kormányzati portálra, valamint a 06-30/444-4444-es telefon­számra várják. Több kutatás is bizonyítja, hogy a daganatos megbetegedé­sek kialakulásában kiemelkedő Az EU-ban csak egységes állampolgárság van Avarkeszi Dezső (MSZP) kor­mánymegbízott szerint a külön­böző szintű állampolgárság nem elfogadható Európában, ez egy­értelművé vált azon a nemzet­közi tanácskozáson, amelyen a kormány meghívására a téma európai szakértői vitatták meg tapasztalataikat, nézeteiket Bu­dapesten. A kormánymegbízott a konferencia tapasztalatait ösz- szegezve a távirati irodának el­mondta: nem lehet olyan állam- polgárságot adni a határon túli magyaroknak, amely kevesebb jogosultsággal jár, mint más ál­lampolgároké. Abban is egyet­értettek a szakemberek, hogy alkotmánymódosításban lehet meghatározni a határon túli ma­gyarok közjogi státusát, és azt, hogy az milyen jogosultságok­kal járjon. Az utazás megkönnyí­tésének megoldását abban lát­ják a szakértők, hogy egy olyan igazolványt kapjanak az érintet­tek, amely tartózkodási enge­délynek minősül, és így rövid tá­vú beutazási lehetőséget bizto­sít az Európai Unióba. ■ Sz. Sz. Kockázati alapból fizetnék a betegeknek a kártérítést- Az orvoskamara szorgalmazza azt az elképzelést, hogy külön kockázati alap jöjjön létre a be­tegek polgári perben megítélt kártérítésének fedezésére. Tudo­másunk szerint ezt a szaktárca is támogatná - nyilatkozta lapunknak Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke. Ma már gyakoriak a tízmilliós kártérítések, amelyek az adott egészségügyi intéz­mény büdzséjét terhelik, ami akár csődhelyzetet is eredmé­nyezhet. A biztosítók pedig öt­millió forint fölött nem kötnek szerződést kórházakkal. Ma­gyarországon évente körülbelül 300 esetben indítanak egészség- ügyi ellátással kapcsolatos bíró­sági eljárást, de végül ezek ele­nyésző százaléka bizonyul való­di műhibának. Az európai orvosok állandó bi­zottsága amerikai és skandináv példára szorgalmazza egy szá­mítógépes egészségügyi orszá­gos adatbázis létrejöttét, amely önkéntes alapon működne és ki­szűrhetné a több gyógyszer köl­csönhatása okozta mellékhatá­sokat. Ez a legújabb eljárások, a megelőzhető kockázatok elekt­ronikus fóruma is lehetne. A be­tegek adatait tartalmazó kártyák bevezetését is támogatja a MOK, amelyekről azok az információk is leolvashatók lennének, ame­lyeket az orvos esetleg elfelejtett megkérdezni. ■ Bánky Bea szerepet játszik az életmód, vagyis az egyén magatartásának szerepe. így ennek is köszönhető, hogy Magyarország a WHO sta­tisztikája szerint az európai ré­gióban listavezető a daganatos be­tegségekből eredő halálozásban. Magas a szív- és érrendszeri, az emésztőrendszeri, ezen belül is a krónikus májbetegségekből következő halálozási arány is. Ezek nagy része akkor is meg­előzhető lenne, ha a lakosság el­menne a szűrésekre. Másrészt a világ számos országában ismerik fel, de a közfinanszírozású rend­szerek csupán ösztönözni szok­ták a lakosságot az egészségtuda­tos magatartásra. E kezdeménye­zések nem mennek el addig, hogy bizonyos kedvezményeket kapjanak, akik rendszeresen jár­nak szűrésre. Pedig ezzel javíta­ni lehetne a lakossági aktivitást is, hiszen bizonyos korcsoportok terén eléggé eltérő a szűrésen va­ló részvétel. A kimutatások sze­rint a gyermekkorban a részvéte­li arány 100%-os. A felnőttkori szűrések esetén ez az arány sok­kal rosszabb. Tavaly a felnőtt la­kosság 50%-a vett részt tüdőszű­résen, ez az arány az 1970-es években 100 % volt. Nem túl nagy a részvételi hajlandóság az emlő­szűrés terén sem, a nők alig 40 százaléka megy el a vizsgála­tokra. Ennél rosszabb helyzettel találkozunk a méhnyakrákszű­résnél. Becslések szerint a célpo­puláció 30-32 százaléka vesz részt a szűréseken. HIRDETÉS k i f I

Next

/
Thumbnails
Contents