Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-25 / 198. szám
2005. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Mennyibe kerül a tanévkezdés? Még néhány nap, és valamennyi oktatási intézményben becsengetnek. A szülők nagy része már kézen fogta csemetéjét, hogy elinduljanak a nagybevásárlásra. Idén a korábbi éveknél valamivel több támogatást nyújtanak a rászoruló családoknak, ám ezt nem mindenki észleli, amikor a pénztárnál fizetni kell. Alábbi körkérdésünkben azt kérdeztük a megyénkben élőktől, hogy mennyibe kerül nekik az idei tanévkezdés.- Az idén lesz hatodik osztályos a gyermekem, és a szükséges tanszerek nagy részét már megvásároltuk. Eddig körülbelül húszezer forintot költöttünk, és ehhez jön még a tankönyvek ára. Természetesen ilyenkor néhány új ruhára, cipőre is szükség van. Támogatást nem kapunk, csak az emelt összegű családi póüékot, ami a kiadások töredékét fedezi.- A nagyobbik gyermek középiskolás, a kicsi most lesz elsős. Az első osztályosoknak rengeteg mindenre szükségük van, így többe kerül a beiskolázásuk. Nem számoltam össze a tételeket, de a kisebbre több mint ötvenezer, míg a nagyobbra mintegy húszezer forintot kell idén költenünk. A munkáltatói támogatás nem kötelező, így segítségre nem számíthatunk. Simon Andrásné, Verpelét- Három gyermekünk van, így a tankönyveket ingyen kapjuk. Már ez is igen nagy segítség, mivel az írószerek, a táska, a ruha, a cipő legalább ötvenezer forintba kerül egy középiskolás gyermek esetében. A gyermekvédelmi támogatás és a dupla családi pótlék jól jön ilyenkor, bár ennél jóval nagyobb összeget adunk ki augusztusban és szeptemberben. Fónagy István, Recsk- A fiam tankönyvei 16 ezer forintba kerülnek, a diákigazolványért kétezer forintot kértek, és ehhez jönnek még a tanszerek, ruházat stb. Tudom, hogy a munkáltató idén 17 ezer forintig adhat tanévkezdési támogatást az alkalmazottainak, de az én jövedelmem meghaladja azt az ösz- szeghatárt, ami alapján jogosult lennék erre. Csóka Ilona, Balaton Gál Péterné, Eger Adómentes a támogatás Hibás volt az állványzat? tragédia A líceumban Két halálos áldozat (Folytatás az 1. oldalról) Célszerűnek látszott egri vállalkozást keresni. A megbízott cég több alvállalkozó bevonásával építette fel az állványzatot. Húszméteres magasság alatt ugyan nincs szükség statikai tervre, itt azonban speciális esetről volt szó, hiszen az egész kupolát be kellett állványozni, s átjárást kellett biztosítani a kupola közepére is. Az állványozók átadták a munkaterületet a Via 3 Kitinek, de az átvétel csak szemrevételezéssel történt. A restaurátor cég nyilvánvalóan nem tudta megítélni, hogy az építmény statikailag megfelelő-e. A munka feltárását kedden reggel kezdték el, a baleset időpontjában, délután 1 óra körül a miskolci cég tulajdonosa, egy harmincéves fiatalember és egy ötvenhét éves restaurátor hölgy tartózkodott a magasban. A budapesti hölgy a helyszínen életét veszítette, a miskolci férfi sikeres újraélesztés után azonnali műtéten esett át, de az orvosoknak így sem sikerült az életét megmenteni, belehalt sérüléseibe. A munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség véleménye szerint a főiskolai speciális állványzat kiépítéséhez statikai tervet kellett volna készíteni. Ma igazságügyi szakértő bevonásával állapítják meg, hogy statikailag megfelelő volt-e az állványzat. Lényeges körülmény ugyanakkor, hogy nem munkabalesetről van szó, hiszen az egyik áldozat a tulajdonos, a másikkal pedig csak egy szóbeli polgári jogi szerződés köttetett. így az esetnek ezen részében a rendőrség jár majd el. Akik viszont az állványzatot építették, saját munkavállalóikat is veszélyeztették, így ellenük állam- igazgatási eljárás indulhat. heves megye - A személyi jövedelemadó-törvény idén január Írjétől hatályos változásai alapján 15 ezerről 17 ezer forintra emelkedett .a munkáltató által adható adómentes iskolakezdési támogatás ösz- szeghatára. A támogatásban az általános vagy középiskolában tanuló gyermek részesülhet családi pótlékra jogosult szülője vagy vele közös háztartásban élő házastársa útján. A juttatás akkor adómentes, ha annak a szülő vagy házastárs útján nyújtott mértéke nem haladja meg gyermekenként az évi 17 ezer forintot. A juttatásban a gyermek mindkét szülő munkáltatója útján részesülhet. Ha mindkét szülő egy munkahelyen dolgozik, akkor is adómentesen kaphatja mindkettő a gyermekenkénti 17 ezer forintot. A támogatás adómentesen a tanév első napját megelőző és az azt követő 60 napon belül adható. Idén ez a július 2. és október 30. közötti időszakot jelenti. A támogatást tárgyi formában: tankönyv, taneszköz, ruházat juttatásával nyújthatja a munkáltató. Elfogadható az is, hogy ezen termékek vásárlásáról a szülő számlát kér a munkáltató, illetve a bér kifizetője nevére, ennek ellenértékét pedig a munkáltató megtéríti. Más megoldást is választhat a munkáltató, mivel a támogatást kizárólag tankönyv, taneszköz, ruházat vásárlására jogosító utalvány formájában is adhatja. Az adómentességnek adminisztratív feltételei is vannak. A munkáltatónak az adómentes iskolakezdési támogatás összegéről magánszemélyenként nyilvántartást kell vezetni, melynek tartalmaznia kell a magánszemély adóazonosító jelét (ennek hiányában természetes azonosítót). Ha a fenti feltételeknek nem felel meg a nyújtott támogatás, akkor az a szülő munkaviszonyból származó jövedelmének minősül. ÁLLÁSPONT Gondoskodás-ipar J m*. Suha Péter fókuszáljunk most az időskorra, kivételesen ne a nyugdíjak vásárlóértéke szempontjá- ' fej ból, bár mint látni fogjuk, végső soron megint ' V'iM a pénzhez jutunk majd. Az élet az ugye kevés < •* Wm öröm, sok munka, sok adó és járulék, biztosítandó a létfenntartást és a majdani nyugodt öregkort. Ami eltölthető például idősek otthonában. Egy ilyen ház jelenlegi besorolását tekintve szociális intézmény, s így a kollektív gondoskodás jegyében a közös büdzséből normatív támogatást kap. Abból aztán világít, fűt és főz, nővért alkalmaz, ágytálat fertőtlenít. A fejkvóta egyébként az összes költséget nem fedezi, ezért egyrészt a lakó maga is fizet térítési díjat, másrészt a fenntartó (helyi vagy megyei önkormányzat) a saját költségvetéséből további állami pénzeket fordít a működésre. Mint az oktatásban, egészségügyben, és minden más állami feladat ellátásánál is... a gondoskodás azonban üzlet is lehet, bizonyítja ezt a gombamód megszaporodott magán- idősotthonok száma, melyek nyilván valós keresletre reagálva jöttek létre. Az úgynevezett emelt szintű ellátást nyújtó otthonokban néhány millióért lehet venni külön bejáratú lakrészt (pontosabban lakhatási jogot), jobb helyeken van fodrászat meg szolárium, meg fit-, well- és minden egyéb ness, szóval tiszta hotel az egész, jobbára egészségtől duzzadó időseknek. Persze nem ingyen, itt is van térítési díj. Meg fizet az állam is, merthogy jellegét tekintve ez is szociális intézmény ám... És látá az állam, hogy ez nem jó, és kipattintá a szikrát a fejéből: az menjen szociális (típusú) otthonba, akit tényleg ápolni, gondozni kell, és ha ott sokat törődnek majd vele, akkor többet fizet érte az intézménynek az állam. A kevesebbért meg kevesebbet. Ez így rendben is lenne, csakhogy: a tervezett törvénymódosítás szerint aki egészséges, az nem mehet efféle államilag finanszírozott helyre, hanem mondjuk apartman-otthonba költözhet, fodrászostul és mindenrangú ness-estül, lásd fentebb. Mivel a kényelem nem szociális kérdés, az állam innen kivonul, és eljőve majd a szabad verseny korszaka a gondoskodás-iparban is. nem lesz tehát több költségvetési pénz, a magántőke viszont továbbra is megtérülni szeret, így aztán világos, hogy kinek kell(ene) megfizetnie az ellátást. Már ha tudja. Na ugye, hogy nem lehet ezt a vásárlóérték-dolgot kikerülni. „Atomtemető" a Mátrában J. M. gyöngyös Idén is a Berze Nagy János Gimnázium, valamint a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola adott otthont a 22. alkalommal megrendezett Bugát Pál Országos Középiskolai Természetismereti Vetélkedő döntőjének. A megmérettetésen 13 középiskola 19 csapata vett részt. A 11. és 12. osztályos diákoknak természet, tudomány és társadalom témakörökben kellett írásbeli, gyakorlati és szóbeli feladatokat megoldaniuk. A gyerekek elsősorban arra keresték a választ, hogy a tudományos felfedezéseknek milyen szerepük van a mindennapi életünkben. A döntő három legjobb csapatának szóban az atomhulladék szakszerű elhelyezéséről kellett meggyőznie a zsűrit. Farkas Béláné, a szervező Berze Nagy János Gimnázium fizikatanára szerint a gyerekek a korábbi évekhez hasonlóan jól szerepeltek, a zsűri is elégedett volt.- Örömmel tapasztaltuk, hogy a résztvevők komolyan vették a felkészülést, annak ellenére, hogy ez nem egy olyan verseny, ahol ha szépen teljesítenek, egyetemre vagy főiskolára juthatnak be - tette hozzá. A nyertesek a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjai lettek. Második helyezést értek el a budapesti Németh László Gimnázium tanulói, harmadik pedig a debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapata lett. A házigazda berzés diákok a 9. és a 11. helyen végeztek. Világtalálkozó, egriekkel virrasztás A pápa is velük volt K. G. egri föegyházmegye, kőln Szarvas István ifjúsági referens vezetésével több mint 200 fiatal vett részt az Egri Főegyházmegyéből a közelmúltban véget ért XX. Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón.- A még 2002-ben, az ezt megelőző világ- találkozón meghirdetett rendezvényre 187 országból mintegy 800 ezer-egymillió fiatal jött el - mondta el lapunknak Balogh Ferenc, a főegyházmegye hivatalos honlapjának szerkesztője. - A csoportunk már augusztus 9-én kiutazott Németországba, az Erfurti Egyházmegyébe, ahol Joachim Wanke püspök látott bennünket vendégül. Itt öt napot töltöttünk el, amolyan „előtalálkozó- ként”, majd 15-étől Bonnban, utána pedig 18-ától Kölnben, illetve Marienfeldben voltunk a találkozó lezártáig, 21-éig. Balogh hozzátette: a világtalálkozó egyik kiemelkedő eseménye a 20-i virrasztás volt, melyen részt vett XVI. Benedek pápa is, illetve a másnapi, őáltala tartott záró szentmise. A következő összejövetelre 2008-ban Ausztráliában, Sydney-ben kerül sor. Balogh Ferenc Szép számmal képviseltették magukat az egriek a világtalálkozón Elismerések Budapest. EGER - Szent István ünnepe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést vehette át dr. Bóka Imre, a Heves Megyei Bíróság elnökhelyettese a fővárosban, az Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában tartott megemlékezésen. Ugyanitt szintén az igazságügy-miniszter adta át Magyar Ferencnének, a Heves Megyei Bíróság tisztviselőjének a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüst fokozata elismerést. A Budapesten megrendezett Mesterségek Ünnepe program- sorozat keretében Nagyné Váradi Anna, a Bartakovics Béla Művelődési Központ munkatársa vehette át a Király Zsiga-díjat. A kitüntetettnek azon fáradozását honorálták, amelyet a népművészeti mozgalom felkarolásáért tett. i I I I