Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-24 / 197. szám

2005. AUGUSZTUS 24., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORTTUKOR 15 Leütötték, mint a taxiórát botrány Mikófalván bántalmazták Szabó Sándor játékvezetőt B. Cs. Szabó Sándor labdarúgás Botrányos körülmé­nyek között fejeződött be, ponto­sabban szakadt félbe a vasárnap rendezett Mikófalva - Istenme­zeje (2-2) megyei II. osztályú mérkőzés. A 9 sárga és 2 piros lapot hozott találkozó jegyző­könyvében a következőket rögzí­tette Szabó Sándor játékvezető: (Az első mondat a trágár szöveg miatt nyomdafestéket nem tűr.) ... Miután felmutattam neki (mármint a 89. percben kiállított Szabó László mikófalvai ka­pusnak - a szerk.) a piros lapot, ököllel a fejemet ütötte, amitől elestem, majd amikor a földön feküd­tem, belém rú­gott. A mérkőzést nem tudtam folytatni, mert megszédültem és ápolásra szorultam. A leírtakat erősítik az isten­mezeje! Nagy Csaba szavai, aki szurkolóként volt jelen a találko­zón, és lapunkat tegnap délután hívta fel a témában: - Szabó Sán­dort leütötték, mint a taxiórát - kezdte az eset szemtanúja. - Csodálkozok azon, hogy erről miért nem esett egy szó sem a tudósításban, hiszen a mérkőzés félbeszakadt, a bíró le sem tudta fújni, mert ápolták. A házigaz­dák részéről Kovács Tibor így emlékezett a történtekre: - A 88. Sportoktatói képzés Hírlap-információ SPORTOKTATÁS A Kossuth Zsu­zsanna Gimnázium, Szakközép- iskola és Kollégium egyéves, is­kolarendszeren kívüli, OKJ-s (33896201), nemzetközileg elis­mert sportoktató-képzést indít mintegy 40 sportágban. Érdek­lődni a 36/515-020-as, illetve a 30/2527-896-os telefonszámon lehet Bocsi Lajos tanfolyamveze­tőnél, vagy személyesen az isko­lában (Eger, Bem tábornok u. 3.). Nyolc sima Mátraballán Hírlap-információ LABDARÚGÁS Megyei III. osztály A 2. forduló eredményei. Északi csoport: Mátraballa - Szilvásvárad 8-0 (3-0), Egerbocs - Bükkszék 1-8 (1-4), Recsk - Ivád 3-1 (1-1), Szajla - Váraszó 0-4 (0-2). 1. Váraszó 2 2­­8-1 6 2. Recsk 2 2­6-1 6 3. Mátraballa 2 1­i 9-4 3 4. Bükkszék 2 1 WM i 8-4 3 5. Szilvásvárad 2 1­i 6-12 3 6. Ivád 2 $ í i 3-5 1 7. Szajla 2 " í i 2-6 1 8. Egerbocs 2 WM 2 5-14 0 Délkeleti csoport: Vécs - Kisnána 1-1 (0-0), Hevesveze- kény - Novaj II. 5-4 (2-2), Adács- Kápolna 2-2 (1-2), Egerbakta- Egerszólát 0-2 (0-1). LEgérszoiat 2 SE 2 fíilT TT 6 2. Vécs 2 1 i­5-1 4 3. Novaj II. 2 1­1 9-5 3 4. Egerbakta 2 1 mm 1 5-5 3 5. H.vezekény 2 1­1 6-9 3 6. Kisnána 2 M ­i 1 4-6 1 7. Kápolna 2­i jk 2-6 1 8. Adács 2 i 1» 2-7 1 Főszerepben a bíró Múlt év októberében az MFS 2000-Sirok - Márkáz mérkő­zésnek is Szabó Sándor volt a főszereplője, aki a három piros lap mellett - többek ál­lítása szerint - egy pofont is kiosztott. A bírót azonban felmentették, mert nem tud­ták bizonyítani a fegyelmi el­járás alapjául szolgáló cse­lekmény elkövetését. percben megítélt vendég 11-es rúgás elvégzése közben több istenmezejei játékos is befutott a 16-oson belülre - mondta a ^ylikófalvai LC vezetője. - A ko­rábban a szabályokat minden­ben betartó játékvezető azonban ezt nem vette figyelembe, amit a kapusunk szóvá tett. A reklamá­lást cselekvés követte, ám Szabó László keze elsiklott a bíró arca mellett, vagyis nem ütötte ki a játékvezetőt. Laci keménykötésű srác, ha valakit szemből vagy ol­dalról megsuhint, annak nyoma marad. Mi úgy láttuk, hogy Sza­bó Sándor eljátszotta a durva bántalmazást, ez volt a vélemé­nye a sípmestert gyors ellátás­ban részesítő két játékosunknak is, akik közül az egyik az egri kórház intenzív osztályán dolgo­zik, a másik pedig műtőssegéd. Eddig az érintettek álláspont­ja, arra pedig ma délután derül fény, hogy az ügyben milyen ha­tározatot hoz a megyei szövetség fegyelmi bizottsága. Erős emberek a völgyben A rendezők Idén szeretnék túlszárnyalni a tavalyi versenyzőgárda létszámát FOTÓ: LÉNÁRT MARTON B. Cs. szabadidősport A Power Man 2005 nevet viselő erős ember verseny adja a vázát az egri Szépasszony-völgyben augusz­tus 27-én, szombaton rendezen­dő sportnapnak. A szabadidős tevékenységek tucatját is felvo­nultató program házigazdája a Hercules Fitness Club, illetve annak vezetője, Tóth József, va­lamint Óhegyi Péter. A szervezők tájékoztatása szerint a 10 órakor kezdődő rendezvény Halmai Richárd jó­voltából zenével indul, amit az Szőke pályacsúcsa nem forgott veszélyben A két héttel ezelőtt befejeződött Tour de Hongrie hegyi menői között dőlt el a 9. ÉMÁSZ-Salgó-kupa hegyi idő- futam-verseny, ugyanis a magyar körverseny harmadik legjobb hazai versenyzője, Szeghalmi Bálint biztosan verte Szuromi Bencét és az egri Szőke Gábort. Szőke Gábor holtversenyben végzett a második helyen Hírlap-információ kerékpár Pontosan száz - kö­zöttük szlovák és német - indu­ló vágott neki a Salgótarjánhoz tartozó Somoskőújfalu és Salgóbánya közötti 3,8 kilomé­teres, 190 méteres szintkülönb­ségű aszfaltcsíknak. Az erejük teljében lévő juniorok, U23- asok és felnőttek kétszer is tel­jesítették a távot. Az már az el­ső futam után kiderült, hogy szinte csoda kellene, hogy meg­dőljön a volt FTC-s, ma már az egri Saxumban pedálozó Szőke Gábor két évvel ezelőtti pálya­csúcsa (8:27). Eredmények. Férfiak (2x3,8 km), országúti kerékpár kate­gória, abszolút: 1. Szeghalmi Bá­lint (Pottospec) 17:34 perc, 2. Szőke Gábor (Saxum, Eger) és Szuromi Ben­ce (FTC) 17:59. 3. Michal Korim (CK. Poltár, Szlovákia) 19:03. Mountain bike, abszolút: 1. Ba­kos Gergő (Sal­gótarjáni HKE) 18:44, 2. Sinka Ákos (Meditech SC) 19:14, 3. Kó­nya Tamás (Szilvásváradi TK) 19:31. Nők, (3,8 km), abszolút: 1. Papp Ildikó (Salgótarján) 13:16, 2. Bíró Bernadett (VDSE) 14:54, 3. Kimer Erzsébet (egyesületen kívüli) 15:53. További Heves megyei ered­mények: Országúti kerékpár, 19-23 évesek: 5. Bardóczi Lász­ló (Nagy SE, Eger) 21:37.24-34 évesek: 12. Király Zoltán (Eger) 23:54. 35-44 évesek: 2. Pelyhe László (Nagy SE, Eger) 10:04. 45 év felett: 6. Balogh Tibor (Gyöngyös) 14:24. Mountain bike, 19-23 éve­sek: 1. Bajzáth Dániel (Nagy SE, Eger) 20:01. alaposan kigyúrt sportolók 6 próbatételből álló versengése követ. Lesz súlypiramis, traktor gumiabroncsának forgatása, ol­daltartás, kamionhúzás, farönknyomás és 70 kilós kof­fer cipelése is. Persze mindezt nem rögtön egymás után kell végrehajtani, így adódnak hosz- szabb-rövidebb ideig tartó szü­netek, melyekben a különféle bemutatók veszik át a főszere­pet. Fellépnek jiu jitsu-sok, őr­ző-védő kutyások, autósok, de kínálnak motoros kvízjátékot, motoros hangszépségversenyt és motoros gumifüstöltetést is. Ebben Óhegyiék számítanak a helyi és a környékbeli „mocisok” aktív közreműködé­sére. Este a Mom's Favorite nevű együttes vezetésével koncer­tek várják az érdeklődőket, akik az egész napos eseményt ingyen tekinthetik meg. A szponzoroktól és az adakozó kedvű nézőktől származó be­vételt jótékony célra, gyerme­kek gyógyítására fordítják a rendezők. Bővebb információ a 30/215-9690-es és/vagy a 30/466-2260-as telefonszá­mon kérhető. Inzultálták az ifjú focistát Hírlap-információ labdarúgás Csanádi Dénes, a Pétervására csapatának játékosa sok csatát megélt már a futball- pályán hosszú sportpályafutása alatt. A hétvégén csapatával Vámosgyörkön aratott fölényes győzelmet, mégis bosszankodva és felháborodva zárta a hétvégét - A fiammal történt sajnálatos esemény, aki az Egri Sportiskola USE ifjúsági csapatában a 15 éves korosztály gárdájában ját­szik - közölte telefonon Csanády Dénes. - A vasárnapi, Demjén el­leni, 5-1-re elvesztett találkozó után a fiam az egri autóbusz-pá­lyaudvaron várakozott - hazafelé tartott Bélapátfalvára -, amikor is a demjéniek ifjúsági játékosai megverték. A hat roma szárma­zású fiatalember megtámadta a Lehengerlő Nyomdászok B. R. ~ TEKE A Magyar Kupa 1. forduló­jának egri párharcában a Nyomda SE szerzett jelentős előnyt a Széchenyi SC II. ellené­ben. Tamasi Antal és Jéger László vezérletével jobban kon­centráltak a „házigazdák”, akik győzelemmel hangoltak a hét­végi 28. Agria-kupára. Egri Nyomda SE - Széchenyi SC EgerB. 12:4 (23-9) Összfa: 2559:2432 NYOMDA: Tamasi A. 4 egyéni pont (7 szettpont, 668 fa), Jéger L. 4 (7,654), Balogh F. 1 (1,315), Zsíros P. 1 (3, 304), Szabó G. 1 (3, 319), Tamasi B. 1 (2, 299). SZÉCHENYI II.: Fonád G. 1 (1, 587), Bakos P. 1 (2, 594), Csabai 1.1 (3, 618), Sülé F. 1 (3, 633). gyereket, aki egyedül képtelen volt védekezni az ütésekkel, haj­húzással szemben. Még nem tu­dom, milyen lépéseket tegyek, de ezúton is szeretném felhívni a fi­gyelmet a sajnálatos és sportsze­rűtlen cselekedetre. Az ügyben kíváncsiak voltunk a demjéniek véleményére is. Izer István, egyesületi elnök: - Különbusszal érkeztünk a mér­kőzésre, a hazautazás is felügye­lettel történt. Ettől függetlenül le­hettek olyan ifisták, akik külön utaztak haza. A következő edzé­sen rákérdezünk, hogy mi tör­tént. Az összeszólalkozás a meccstől függetlenül is előfordul­hatott volna. Nem szeretném, ha elhamarkodottan általánosítaná­nak. Megígértem Csanádi Dé- nesnek, hogy tájékozódunk az esetről - mondta a sportvezető. Köles második, Kovács harmadik ökölvívás - Heves megyé­ből a Gyöngyösi AK csapata három női bokszolóval vett részt a VII. Boszorkány-ku­pa nemzetközi versenyen. Eredmények: 54 kg: 3. Ko­vács Edit. 57 kg: 5. Balogh Judit. 70 kg: 2. Köles Kata­lin. Veretlenül menetel a magyar csapat kézilabda - A középdöntő­ben is folytatta jó szereplését a házigazda magyar junior férfi kézilabda-válogatott, amely Nyíregyházán 38:22- re nyert Argentína ellen. Közutas dolgozók országos bajnoksága kispályás poci - Az egri Eszterházy Főiskola Leány­ka úti sporttelepe ad otthont augusztus 25. és 28. között a VII. Országos Közutas Kis­pályás Labdarúgó Bajnok­ságnak. A mérkőzésekre pénteken 8.30-tól kerül sor, míg az eredményhirdetést szombaton 18 órától tartják. D-licences kurzus kezdődik szeptemberben LABDARÚGÁS - A Sportág iránt komolyabban érdeklő­dő szakemberek számára MLSZ Micences tanfolyam indul szeptemberben Eger­ben. A részletekről Csuhay József megyei instruktortól kérhető bővebb felvilágosí­tás a 30/2287-331-es tele- fonszamon. Szurkolók és játékosok találkozója Egerben röplabda - Az egri röplab­da-szurkolók az Agria RC Eger játékosainak jelenlét­ében augusztus 26-án, pén­teken 15.30-tól a Kőlyuktetőn lévő Bikavér borozóban nyilvános talál­kozót tartanak. Pótmérkőzést játszanak Makláron labdarúgás - A megyei I. osztályú bajnokság 2. fordu­lójában ma 18 órától rende­zik a Makiár - Fenstherm- Verpelét (játékvezető: Fehér Gyula) mérkőzést. HEVES"*'HÍRLAP ECPL CYOMCTO«. HATVAN, HIVC, nHOAKUTr. WVwA IflEwa ftmvMAHA VAXOi.« ts nOlgTOT WAHLAflA Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kft. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő; STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó elme: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/51&634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi­onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax 36/513-646 Előfizetés a kiadónál Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- j tó). Telefax: 36/513-646, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja egy hónapra 1500 Ft, negyedévre 4500 Ft fél évre 9000 Ft j egy évre 18000 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. J Tel/fax 37/311-697) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. | Tel/fax 37/341-051). Készült: Szilády Nyomda Kft,, Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek amelyek az adatok feldolgozását is vég zik (Axel Springer-Magyarország Kft. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. HU ISSN 0865-9109 Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.

Next

/
Thumbnails
Contents