Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-02 / 179. szám

16 SPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 2., KEDD- HIRDETÉS Virág Yerlikayát verte Hírlap-információ BIRKÓZÁS A magyar kötöttfogá­sú válogatott nem akármilyen sikereket ért el a hét végén a brassói Román Nagydíjon. Nemcsak a négy első, egy má­sodik és négy harmadik helye­zés tekinthető bravúrosnak, hanem a skalpok, amelyek a magyar birkózók övére kerül­tek. Virág Lajos (Egri Vasas­Virág Lajos lág- és hétsze­res Európa- bajnokát, Hamza Yerlikayát győzte le. Egy kört engedett a szél B. S. vrroRLÁzÁs A sarudi vitorlásklub tavaly hagyományteremtő szán­dékkal rendezte első versenyét. Idén ismét felhúzták a vitorlákat a mezőny résztvevői a „Szél Sza­lag” kupáért. Kovács Ferenc főszervező el­mondta, az alig lengedező szél próbára tette a versenyző páro­sokat a Sarudi-öbölben kijelölt, fordulókkal tűzdelt pályán. Ezért a zsűri az egykörös meg­mérettetés mellett döntött. A legnagyobb összhangot a hajó, az időjárási körülmények és a felvonultatható technikai tu­dás között az andornaktályai Lé­vai, Kovács L. kettős teremtette meg, ők nyerték az idei futamot. A dobogó második fokán a hat­vani Decsi, Né­met egység végzett, míg harmadikként egy jászberényi vitorlás és sze­mélyzete ha­ladt át a célvo­nalon. Az első három helye­zett Kovács Ferenc klubvezetőtől oklevél mellett serleg díjat vehe­tett át. A névadó Szél szalagot minden kormányos már a start előtt felköthette az árbocrúdra. Szokás szerint a versenyt ba­ráti együttlét, bográcsozás követ­te, ahol külön is megköszönték Gál János kikötőtulajdonos és dr. Fábián László orvos segítségét. Jövőre újra lesz vitorlásverseny a Sarudi-öbölben. Kovács Ferenc Cseh bearanyozta a zárást vizüví Az „egyszemélyes” úszócsapat kilencedik az éremtáblázaton Hírlap-összeállítás úsiAs Bár heten alkották, mégis lényegében egyszemélyes csa­pat volt a magyar úszókülönít­mény a montreali világbajnok­ságon. Cseh László volt a cipelő ember, aki nem csupán képlete­sen vitte a hátán a válogatottat, hanem úgy is, hogy első fellépé­sét - országos csúccsal - bronz­érmesként zárta 100 m háton, hogy aztán 200 m vegyesen ezüst, 400-on pedig arany le­gyen a jutalma fantasztikus tel­jesítményének. Nem elfeleden­dő: mindkét vegyes számát Eu- rópa-csúccsal nyerte a 19 éves klasszis, aki edzője, Túri György és a szövetségi kapi­tány, Kiss László egybecsengő véleménye szerint úszóként most vált felnőtté, ezen a világ- bajnokságon érett be igazán. Európa-bajnok volt már, ép­penséggel tavaly, a 2003-as vi­lágbajnokságon pedig ezüstre volt képes 400 m vegyesen, ahol az amerikai Phelps után immár elvitathatatlanul Cseh számít a műfaj második számú nagy­ágyújának. Az athéni olimpián emlékezetes lábtörése miatt még csak bronzra tellett erejé­ből, Montrealban viszont már „phelpsi léptékű” idővel győzött, s hogy még hatalmas fejlődési lehetőség lakozik benne, azt te­hetsége, képességei mellett mentális szintje, önkritikussága is alátámasztja. A vb-cím meg­szerzése után tudniillik nem az aranyérem kiharcolása feletti öröm foglalkoztatta elsőre, ha­nem az, hogy ő még jobb Euró- pa-csúcsot, esetleg világrekor­dot akart úszni. Bizonyos, hogy el fog jönni az az idő is. Nem mellékes talán az sem, hogy az amúgy magát nem a mások dicséretével elfoglaló hatszoros olimpiai bajnok ame­rikai meglepő elismeréssel szólt Cseh Lászlóról a 200 m ve­gyesen a magyar fiú előtt ara­tott győzelmét követő sajtótájé­koztatón. Phelps ugyanis kije­lentette, hogy az elmúlt évben rengeteget fejlődő Cseh lesz a legnagyobb ellenfele. Némi elfo­gultsággal idebiggyeszthető az óhaj: ne csak a legnagyobb, de az amerikai világklasszist le­győzni képes rivális is váljék belőle. Hogy Cseh Laci ezen lesz minden erejével, nem két­séges. Az sem, hogy a magyar válo­Cseh László kiváló idővel elsőként ért célba a 400 méteres vegyesúszásban gatott, mint olyan, szerényen szerepelt ezen a vb-n, hiszen négyen - Boulsevicz Beatrix, Nagy Réka, Bodor Richárd és az egri nevelésű Flaskay Mihály - számaikban nem jutottak dön­tőbe, s ez csalódás nekik, szak­vezetőiknek, szurkolóiknak egyaránt. Az ifjúsági Európa- bajnok, a tavaly 400 m vegye­sen felnőtt Eb-n negyedik, két­ségtelenül tehetséges Jakabos Zsuzsanna három száma közül kettőben a nyolcas döntő tagja lett, igaz, ott már nem tudott előbbre lépni, de alapvetően nem okozott csalódást. rom leghosszabb gyorstáv (400, 800, 1500 m) beillesztése a vb- programjába nem hozhatott si­kert, korábbi, vb- és Eb-érmek- kel is járó sikerszámában, 400 m vegyesen viszont teljesítette a kötelezőt, döntős lett, ott pe­dig - Jakabos előtt - a hetedik helyet szerezte meg. A magyar csapat egészét illető­en pedig abban lehet bízni, hogy tán már a 2006-os budapesti fel­nőtt úszó-Eb-n Cseh mellett ott lesznek a Margitszigeten, az új uszodában azok a talentumok, akik Jakaboshoz hasonlatosan remekeltek a két hete a Hajósban kezni egy év múlva is, hogy változatlanul Cseh László je­lenti egyes- egyedül a ma­gyar úszóspor­tot. A nemze­tek vetélkedő­jét az Egyesült Államok nyer­te, Ausztrália és Japán előtt. Magyarország ezen a listán a 16. helyen vég­zett. A legfőbb értékmérőnek számító érem- táblázaton Egyesült Álla­mok (15 arany, 11 ezüst, 6 bronz), Auszt­rália (13, 5, 4), Zimbabwe (2, 2, 0) a sor­rend, Cseh László három medáljának köszönhetően Magyarország (1, 1, 1) a ki­lencedik. A 147 vb-részt­vevő ország közül 22 szerzett érmet. Magyar specialitás A befejezőnap magyar vonatkozású eredményei, 400 m vegyes, férfiak: 1. Cseh László 4:09.63 p - Európa-csúcs (régi: 4:10.10., 2005.06.07, Canet-en-Roussillon), 2. Luca Marin (Olaszország) 4:11.67, 3. Uszama Melluli (Tunézia) 4:13.47. Nők: 1. Katie Hoff (Egyesült Államok) 4:36.07, 2. Kirsty Coventry (Zimbab­we) 4:39.72, 3. Kaitlin Sandeno (Egyesült Államok) 4:40.85... 7. RisztovÉva 4:43.68, 8. Jakabos Zsuzsanna 4:44.65. Kilenc világcsúcs Az úszóviadalok befejező napjára is jutott világcsúcs, amely a kilencedik volt Montreálban. Tulajdonosa a montreali vb egyik meglepe­tésembere, az ausztrál Jade Edmistone, aki egy nappal korábban még csak ijesztget­te az 50 m mellen a 30.57-es rekordot 2002. július 30. óta őrző új-zélandi Zoe Bakert, hogy vasárnap már el is ve­gye tőle a csúcs birtokosa cí­met, mivel 30.45 másodperc alatt tudta le a villámtávot. Nehezebb értékelni az idei szezonját betegséggel, baleset­tel elrontó Risztov Éva montre­ali produkcióját, hiszen a há­rendezett korosztályos Európa- bajnokságon, ahol együttvéve 25 érmet, benne 8 aranyat nyertek. S akkor nem arról kell majd érte­Rendben az Eb A LEN részéről lekerült a na­pirendről a budapesti úszó Eu- rópa-bajnokság rendezési jogá­nak esetleges visszavonása. A magyar sportvezetés meggyőz­te az Európai Úszóliga vezérka­rát, hogy az Eb helyszínéül szánt Széchy Tamás sportuszo­da megépítését immáron sem­mi sem veszélyezteti. Strandoljon a Hírlappal! elnevezésit játékunkon 2 darab belépőt nyertek az egri strandra: í. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Pekk István Andornaktálya, Rákóczi u. 212. Boros Eszter Kompolt, Árpád u. 2. Pénzes Szabina Egei; Kertalja u. 30. Ferenc Alina Hevesaranyos, Alkotmány u. 1. Árvái Miklósné Egercsehi, Május 1. u. 17. Kovácsné Csák Anikó Szilvásvárad, Kossuth u. 12. Fehér László Nagyvisnyó, Petőfi u. 18. Mlinkó Gábomé Füzesabony, Hősök u. 30. Takács József Eger, Gerinc u. 34. 10. Vincze Ivett Szajla, Táncsics u. 41. 11. Józsa Istvánná Bélapátfalva, József A. u. 10. 12. Kovács Miklósné Mónosbél, Petőfi u. 4. 13. Jámbor Ferencné Eger, Váci M. u. 56. 14. Török Andrea Egerszólát, Ságvári u. 23. 15. Kormos Ferencné Bátor, József A. u. 1. 16. Generál Katalin Eger, Gerinc u. 5. 17. Baumann József Makiár, Széchenyi u. 19. 18. Farkas Judit Egerbocs, Dózsa u. 10. 19. Dorkó Csaba Hevesaranyos, Petőfi u. 15. 20. Ferencz Éva Eger, Vízimolnár u. 3. A belépőket postázzuk! SZUPEREXPRESSZ ZONGORA (bécsi) hangolás előtt olcsón ea. 30/532-8543 J ------;------------------------------------------------ •48460’ ' F ŰVÁGÁS, bozótirtás, elgazosodott terüle­tek rendezése, kiskertek gépi művelése, fakivágás, kapu, kerítés készítés. 30/2787-287 J ------------------------------------------------------- •47121- ' Ú J KONYHA- és szobabútorok kedvező áron, OTP-re is. Eger, Árpád u. 19. T.: 1 36/413-054 { ----------------—-----------------------------*42352- I K ÖNNYŰ fizikai munkára keresünk több műszakba munkavállalókat Gyöngyös és környékéről.!.46-504-364 | ------------------------------------------------------- •47382- 1 a SPITZ kiskutyák valamint 26-os, új, női kerékpár ea. 36/489-536 ; ------------------------------------------------•48369- f a PULI kölyökkutyák eladók. 36/359- . 629 | -------—--------------------------------—------ *48447* H EVES városban működő kft. segédmun­kásokat alkalmazna, 40 éves korig. Tel: 36/545-439 (hétköznap 7-17 óráig) : ----------------------------------------------- •48322' . FONOTT áru, boroshordók több méretben. Eger, Töviskes-völgyi buszmegállónál. Min­dennap kb. 11 órától. 20/3560-801 | -----------------------------------------r------------- *48455* I N em kell mindig agyonnyerni magunkat MTI kajak-kenu A magyar kajak-ke­nu válogatott jól, illetve elfogad­hatóan szerepelt a vasárnap be­fejeződött poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon - legalább­is így értékelte a Lengyelország­ban nyújtott produkciót Angyal Zoltán szövetségi kapitány. A szakember a rajt előtt azt tűzte ki célul csapata elé, hogy hat-nyolc aranyérmet szerezzen és két-három olimpiai számban győzzön, s ezt az együttes elérte, ugyanis a legfényesebb medál­ból hatot gyűjtött, ezek közül pe­dig kettő - Vereckei Ákos (k-1 500 m) és a Kovács Katalin, Janics Natasa páros (k-2 500 m) révén - ötkarikás számban szü­letett.- Nem kell mindig agyonnyer­ni magunkat - mondta Angyal arra reagálva, hogy a tavalyi, szintén Poznanban rendezett kontinensviadalon tíz arany-, négy ezüst- és négy bronzérem volt a mérleg. - 2004-ben ma­gasra tettük a lécet, de az az év azért is volt más, mert az olimpi­ára készülve mindenki harapott. A kapitány külön kiemelte Vereckei teljesítményét egyes­ben, valamint a mindhárom pá­ros számot megnyerő Kovács, Janics kajakos duó produkcióját, de dicsérte a fiatalokat, Benkő Zoltánt, Kucsera Gábort és Vajda Attilát is.

Next

/
Thumbnails
Contents