Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-23 / 196. szám

2005. AUGUSZTUS 23., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP KÉK TÜKÖR- HIRDETÉS 13 Miskolcon istitkok HARMINC ÉVRE titkoSÍtották a miskolci Vodilla Viktor alezre­des és négy társának a büntető ügyét. Vodillát egy-egy miskolci ügyvéddel, illetve vállalkozóval, és két nyíregyházi üzletember­rel együtt kommandósok fogták el Nyíregyházán még június­ban. Állítólag Vodilla több mil­lió forintért félrevitt volna egy nyomozást. Vodilla tagadva eze­ket a vádakat, két vezető borso­di ügyészt azzal vádolt meg, hogy félreállítása érdekében húszmillió forintot kaptak egy bűnözői csoporttól. forint. Azaz ennyit már leült a pénzbüntetésből. Sándor István, aki az ellene folyó eljárás alatt végig az ügyészség által koholt vádak­ról beszélt, csak annyit mon­dott az ítélet hallatán: „Az nem történhet meg, hogy az évszá­zad rendőrügyének fővádlottját felmentik.” A nyugalmazott alezredes azonban tovább harcol az iga­záért, hogy bebizonyítsa, egyál­talán nem követett el bűncselek­ményt. Megbízásából védője, He­gedűs László felülvizsgálati ké­relmet adott be a Legfelsőbb Bí­rósághoz. Várakozásaik szerint akár már napokon belül döntést is hozhat a Legfelsőbb Bíróság, és megválaszolja azt a kérdést, hogy ítélkezhet-e olyan tényál­lásban a bíró, amiben nem volt vád, azaz módosíthatja-e a vádat a bíró, vagy sem. Hegedűs László mindeneset­re egy régi büntetőeljárási tan­könyvben talált egy idevágó mondatot, miszerint: „Ha bíród a vádlód, Isten legyen a vé­dőd!”. Hátulról ütötte le áldozatát a tettes ksrabgltak egy zálogházat Sátoraljaújhelyen hétfő reg­gel. Az alkalmazottat nem sokkal nyitás után valaki le­ütötte hátulról. Az asszony­ra egy járókelő talált rá. A tettes ékszereket és kész­pénzt vitt el. (ned) Milliókat érő cigarettaszállítmány elkaptak egy cigarettacsem- pészt Fehérgyarmatnál, a 32 éves budapesti lakos kocsijából tízezer doboz uk­rán cigaretta került elő. A dohánytermékek értéke több mint három és fél mil­lió forintra tehető, (ned) Úszva jött át a határon a férfi lebukott egy határsértő Zá­honynál, az ukrán férfi be­vallotta a határőröknek, hogy a Tiszán átúszva jutott át Magyarországra. A férfit júniusban már kiutasították hazánkból, akkor ugyanígy jött ide. (ned) Félszáz betöréssel gyanúsítják a párt LETARTÓZTATTÁK hétfőn azt a rablópárost, akiket félszáz pécsi lakásbetöréssel gyanú­sítanak. A 20 éves komlói nőt Pécsett, 27 éves pécsi társát pedig a kaposvári rendőrök fogták el. (ned) Papa még harcol igazáért kérelem Felülvizsgálatot kér a pénzbüntetésre ítélt operatív tiszt A jogerősen pénzbünte­tésre ítélt Sándor István volt rendőrnyomozó, alias Papa tovább harcol az igazáért. A Legfelsőbb Bí­rósághoz fordult felül­vizsgálati kérelemmel. Szemán László Még 80 évig nem tudhatjuk meg, hogy pontosan mivel is vá­dolták az egykori KBI volt opera­tív tisztjét, a Papa fedőnevű Sán­dor Istvánt. Az alezredes ügye még 2000. október 29-én kezdő­dött, amikor egy nappal azelőtt vették őrizetbe, hogy az Ország- gyűlés olajbizottsága előtt tanú- vallomást tehetett volna. Papát bilincsbe verték, és az Ügyészsé­gi Nyomozó Hivatalba hurcol­ták. Bilincsben vitték tanúskod­ni a Parlamentbe, majd a bíróság le is tartóztatta. Sándor fedett nyomozóként igencsak jól ismerte az olajozás­sal foglalkozó bűnözők politikai körökhöz vezető kapcsolatrend­szerét. Ráadásul ő volt a rendőr­ségi kapcsolattartója az Arany­kéz utcában aztán felrobbantott Boros Tamásnak. A hírek szerint Boros­nak is komoly kap­csolatai lehettek egyes politikusok­hoz közel álló üzleti körökben. Mindenesetre Papa ügyét azonnal 85 évre titkosították. Sándor István, azaz Papa (jobbra) és védője, Hegedűs László a Legfelsőbb Bírósághoz fordult állásfoglalásért arról, hogy mit tehet egy bíró fok ■ Tankönyvben találta a védő: „Ha a bíród a vádlód, Isten legyen a védőd! A titkosítást vagy annak egy ré­szét, mint ahogy azt Lamperth Mónika belügyminiszter tavaly, az elsőfokú felmen­tő ítélet után meg­ígérte, a mai napig sem oldották fel. így csak annyit lehet tudni, hogy Papát és társait többek között hivatali visszaélés, vesztegetés és államtitoksértés vádjával fog­ták perbe. A tárgyalás elsőfokon 2002 májusában kezdődött a Fő­városi Bíróságon, zárt ajtók mö­gött. Az ítéletet nyilvánosan hir­dették ki, az indoklás már szin­tén zárt ajtók mögött zajlott. Sán­dor Istvánt minden vádpont alól felmentették, a vádlottak közül csak Csizmadia Imrét, Várpalo­ta volt rendőrkapitányát ítélték el felfüggesztett szabadságvesz­tésre. A Fővárosi ítélőtábla idén március végén hozta meg jog­erős ítéletét az ügyben. Sándor István esetében a bíró menet közben módosította a vádat, és felvette a vádpontok közé a köz­okirat-hamisítást is. Végül ezért és hivatali visszaélésért 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Pa­pát. Sándor be is fizetett 280 ezer forintot, hiszen 160 napig volt előzetesben, és ez napi két­ezer forintjával éppen 320 ezer ■ i . ■-J j jL­| \ A férfi felsőruházatot gyártó Fairway Eger Kft. felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: * Kereskedelmi ügyintéző Jelentkezés feltételei:- Ruhaipari technikusi vagy főiskolai végzettség- Angol nyelvismeret- Jó kommunikációs készség- Pontos, precíz munkavégzés- Nagy munkabírás- jó stressztűrő képesség * SzaJagvezető Jelentkezés feltételei:- Középiskolai végzettség- Középvezetői gyakorlat- Határozott fellépés- Elkötelezettség célok elérése érdekében * REFA munkatárs Jelentkezés feltételei:- REFA tanfolyami végzettség- Gyakorlat a norma készítésben, elemzésben Továbbá keresünk gyakorlattal rendelkező • Varrónőket illetve Vasalókat a termelés bővítése céljából. Jelentkezés személyesen. Cím: Fairway Eger Kft., Munkaügyi Osztály, 3300 Eger, Cifrakapu u. 160. (Tesco mellett)-----------------------------------------fjr ............... jMMMM). ■ T AKARÍTÓNŐT keresünk hajnali munkára napi 2 órában. Érd.: 8.00-tól 15.00-ig 36/413- 835, 30/3392-616-----------------------------------------------------*49859* C O-HEGESZTŐKET keresünk vékonylemez he­gesztésére, folyamatos hosszú távú munkára, sok ledolgozható órában. Szállás, utazás, na­pi előleg megoldott. Havi kereset nettó 220.000-230.000. 06-20/224-9152, 06- 20/9684-802.-------------------------------------------- *49882* M INŐSÍTETT alumíniumhegesztőt és lakatost keresünk egri munkahelyre. Nettó 700/550 Ft órabér. 20/3384-622,20/323-4460------------------------------------------------------*49883* ■ EGRI ABC-be eladót felveszek. 30/358- 3302----------------------------------------------------- *49886* ■ SZOBAFESTŐT alkalmazok. Tel.: 30/9636- 686------------------------------------------------------*49888* E GERSZALÓKON berendezett szépségszalonba fodrász mellé váltótársat keresek. Érd.: 20/4685-820----------------------:------------------------------ *49889* A KARÁCSONDI Gönczy Pál Általános Iskola magyar szakos pedagógust keres azonnali be­lépéssel. Érdeklődni az alábbi számon lehet: 06-20/525-9358----------------------------------------------------- *49901* G YÖNGYÖSI fagylaltozóba eladót keresek. Érd: 06-20/9436-970----------------------------------------------------- *49907* S ZEPTEMBERI kezdéssel Mátrafüredre felve­szünk munkatársakat az alábbi munkaterület­re: szállodai recepcióst, felszolgálót, szoba­lányt, szakácsot. Változó munkaterületre szo­bafestőt, kőművest-burkolót, segéd- és beta­nított munkást. B, C jogosítvány előny. Érd: 30/906-8808----------------------------------------------------- *49908* A Z EGRI Dobos Cukrászdába pultost keresünk. Jelentkezni személyesen az üzletvezetőnél.-------------------------------------------------— *49927* Ö NÁLLÓAN dolgozni tudó víz-gáz-közp. fűtés szerelőt fáveszek. Kiemelt fizetéssel. Érd: 06- 70/333-0327----------------------------------------------------- *49929* SZOL GÁLTATÁS PINCESZELLÖZÖK fúrása rövid határidőre. Eger és környékén díjmentes kiszállás és fel­mérés. 20/497-5430,20/497-0833----------------------------------------------------- *37193* J ÖVEDELEMIGAZOLÁS nélküli, szaba­don felhasználható és lakáscélú hitelek deviza és forint alapon. 30/363-4698, 36/427-680----------------------------------------------------- *37229* U TAK, terek, járdák, kocsibejáratok aszfalto­zását vállalom. Minőségi munka garanciával! 36/354-206, 20/353-3748----------------------------------------------------- *39189* K ANDALLÓK, cserépkályhák garanciális kivit Ingyenes felmérés, tervezés. Eger, Sze­derkényi u. 5. 70/944-5514. www.kiralykan- dallo.hu----------------------------------------------------- *40310* S ZEMÉLYI hitelek ügyintézése, azonnali hitel- bírálattal, stabil banki háttérrel, kamat 7%- tól. 20/592-9703----------------------------------------------------- *41635* P ARKETTA, PVC, szőnyegpadló-ragasztást rövid határidővel vállalok. 36/410-808, 30/266- 0772 .----------------------------------------------------- *44424* P ALATETŐK felújítása sima és mintás bitume­nes lemezzel, 12 év garanciával 2000 Ft/m!- től.Tel.: 30/234-9135----------------------------------------------------- *44820* ■ REDŐNYT, reluxát, harmonikaajtót 40-50% árengedménnyel készítek. 36/410-275----------------------------------------------------- *45950* L AKODALOMRA hűtőkocsi bérelhető, autóklí- ma-feltöltés, hűtőgépjavítás, hűtő ea. Klíma­szerelés megrend. 36/322-399, 20/9475- 985----------------------------------------------------- *47441* M INDENFAJTA keleti-nyugati motorkerékpár javítását vállalom, teljes felújítás, festés, kerti gépek javítása. 30/4522-897----------------------------------------------------- *47771* S ZABAD felhasználású villámhitel ingatlanfe­dezetre! Korrekt áron, biztonsággal! Hitelki­váltás is! T.: 30/40-70-129----------------------------------------------------- *48543* F AKIVÁGÁST, fagallyazást vállalunk. Tel.: Eger, 36/516-868, 20/943-6443----------------------------------------------------- *48686* P EDAGÓGUS végzettségű egri lakos babysitter- kedést vállal. Telefon: 30/2718-302------------------------------------------------------*49152* S ZABAD felhasználású és lakáscélú hite­lek teljes körű ügyintézése. Kérésére a kezdeti költségeket meghitelezzük. 70/6244- 327,----------------------------------------------------- *49397* R ÉGI épület felújítását, ácsmunkát, garázs építését, betonozást vállalunk. 20/808-7573, 30/253-2190-----------------------------------------:------------*49655* P ÉNZINTÉZETI hitelek! Szabad felhasználású hitel! Akciós személyi kölcsön! Teljes köiü ügyintézést vállalok) Tel.: 20/571-0558----------------------------------------------------- *49680* O KTATÁS AZ OXFORD International Nyelviskolában akár 30 angolóra Ingyen, anyanyelvi tanárokkal is. Angol, német francia, olasz, orosz, spanyol, lován cigány és magyar nyelvoktatás. Nyugdí­jasoknak 50% kedvezmény. Intenzív nyelvvizs­ga-felkészítők. Aug. 22.18 óra: angol kezdő tanfolyam, ingyenes héti Ny.sz.: 10-0231-04, Eger, Bródy S. u. 1. T: 36/322-800.----------------------------------------------------- *41564* A MAGYAR Iparszövetség Oktatási és Szolgál­tató Központ Kft. Egri Kirendeltsége 2005. au­gusztus végén Kéz- és lábápoló, mükörőmépítő, Frissítő masszőr, Talpmasszőr tanfolyamokat indít. Képzés szombatonként. Részletfizetés, valamint 30% adó-visszaigény- lési lehetőség. Érdeklődni: Eger, Knézich K. u. 2. Tel.: 36/518-574 vagy 30/205-6580. Nyilv.sz.: 01-0318-04. AL-0021----------------------------------------------------- *45854* E URO ANGOL KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA szeptember 3-án Pótjelentkezés augusztus 25-Éig Vizsgára felkészítő intenzív tréning 2x5 óra Időpont: augusztus 23. és 25. augusztus 29- és 30. szeptember 01. és 02. International House Nyelviskola www.ih.hu Eger. Mecset u. 3. 36/413-770 KERESKEDŐ és vendéglátó vállalkozó, ABC- eladó, gyorsétkeztetési eladó tanfolyamok in­dulnak a Kisosznál. 36/516-469,36/516-468----------------------------------------------------- *48775* ■ ANGOL! Nyelvvizsgára, érettségire, felvéte­lire felkészítés, korrepetálás. Egri Erika ma­gán-óraadó. Tel.: 30/289-7254----------------------------------------------------- *49609* PLUSZ 2 fő pék, pék-cukrász tanuló gyakorlati oktatását vállaljuk. Kápolnai ÁFÉSZ Sütőüzeme Kápolna, Kossuth u. 15. sz. Tel.: (36) 488-048----------------------------------------------------- *49634* SZEPTEMBERI akkreditált kezdő angol tanfo­lyamra beiratkozás 20% kedvezménnyel! Tel: 36/413-104. Ute Nyelviskola NYTSZ: 05- 0232-04---------------------------------- *49817* E LTARTÓT KERES ELTARTÁSI szerződést kötnék lakásért idős sze­méllyel vagy házaspárral. Érd.: 30/4944-685----------------------------------------------------- *49924* ________PÉNZPIAC________ 2 .700.000 Ft 32.500 Ft/hó, 93 hónap vissza­fizetéssel. 30/526-9894----------------------------------------------------- *49104* P ÉNZ, pénz! Hitelek minden célra, vállalko­zóknak is. Kamatok 5%-tól. Hívjon Egerben a 30/8541-213-as számon.----------------------------------------------------- *49870* KÖZLEMÉNY WWW.vidampark.fw.hu----------------------------------------------------- *48008* __________BÚTOR__________ Ú J KONYHA- és szobabútorok kedvező áron, 0TP-re is. Eger, Árpád u. 19. T.: 36/413-054-----;------------------------ *42352* J Ó ÁLLAPOTBAN franciaágy piros bársonyhu­zattal eladó. 30 eFt, 70/366-1187 vagy 70/384-8243----------------------------------------------------- *49682* G YÖNGYÖSÖN megkímélt bútorok eladók. Fe­hér vitrines szekrénysor 3-2-1 ülőgarn. ágyaz­ható, ágyneműtartó, heverő. T: 37/301-374----------------------------------------------------- *49911* JÁT ÉK FASS típusú asztalifoci (csocsó) újszerű álla­potban, olcsón eladó. Érd.: 20/9289-405----------------------------------------------------- *49881* VÁL LALKOZÁS EGER belvárosi (Bajcsy-Zs. u. udvar) üzlethe­lyiség bérleti joga átadó. Tel.: 70/941-5688----------------------------------------------------- *47583* E GER, Érsek utcában, a Dobó tér felöli részen 55 m! üzlethelyiség kiadó. Irodának, rendelő­nek is megfelel. Tel.: 30/249-0601------------------------------------------------------*492%* Ü ZLETHELYISÉG a Kertész úton 40 m!, irodá­nak vagy más tevékenységre kiadó számlával 70 eFt/hó. 20/925-3410----------------------------------------------------- *49657* í t

Next

/
Thumbnails
Contents