Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-18 / 193. szám
MEGYEI KORKÉP HEVES MEGYEI HlRLAP - 2005. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK A NAP TÉMÁJA Tudományos központ RM EGER A megyei önkormányzati fenntartású kulturális intézmények vezetőivel találkozott tegnap a Heves Megyei Levéltárban Benedek András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közigazgatási államtitkára. A megbeszélésen a levéltár mellett a Bartakovics Béla Művelődési Központ, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet, a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, valamint a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár képviselői vettek részt, Sós Tamás megyei közgyűlési elnökkel együtt. A találkozóhoz kapcsolódó sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: az országos kulturális intézményhálózat sajátosságai szűkebb hazánkban is megfigyelhetők. Ugyanakkor az itteni intézmények a fókuszban állnak, magas színvonalú munkájuk mindenütt elismert A kulturális tárca napirendjén szerepel többek között a Nemzeti Kulturális Alapprogram megújítása és a finanszírozási rendszer átalakítása. Külön kiemelendő az a tudományos központprojekt, amelyet Heves megye önkormányzata az Európai Unió következő költségvetési tervezési ciklusában, az EU és a hazai kormány támogatásával szeretne megvalósítani. E központot Egerben, egy megyei tulajdonú szalaparti ingatlanon alakítanák ki, például raktározási és konferencia-rendezési céllal, mivel az intézményhálózat már „kinőtte” a megyeszékhely belvárosát. A projekt tervezése mintegy 10 millió forintba kerül, ezután lehet majd kalkulálni a beruházás kivitelezésének költségeivel. Az államtitkár szavai szerint tárcája az idén mintegy 75 rml- liárd forintot fordít a kultúra megőrzésére, fejlesztésére és az intézmények működtetésére. Benedek András Erdélyi vendégek tárnáméra A Tarnaméráért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület meghívására egy hétig élvezhetik a helybeliek vendégszeretetét az erdélyi Méra településről érkezett tanulók és felnőtt kísérőik. A vendégek élelmezésére, kirándulásainak szervezésére a helyi vállalkozókon kívül a környező településekről is érkezett felajánlás. A családok esténként tűz mellett, közös bográcsoláson mélyítették el a barátságot. Az augusztus 20-i, gazdag programokkal tarkított falunapon a méra- iak ajándékképpen kalotaszegi népdalokat és erdélyi táncokat mutatnak be. Útlezárás kísköre Augusztus 19-én, pénteken reggel 7 órától augusztus 20-án, szombaton este 6 óráig a várossá avatási ünnepség miatt a heves-pusztataskonyi összekötő út Kossuth út és Széchenyi út, Honvéd utca és Mátyás király utca közötti szakaszát rendőri biztosítás mellett teljesen lezárják. A kijelölt terelőút az önkormányzati kezelésben lévő Honvéd és Erzsébet utca. Fáklyás királyköszöntő EGER A fáklyás királyköszöntő, az Egri Lokálpatrióta Egylet hagyományos rendezvénye az idén augusztus 19- én, pénteken este 7 órakor a Dobó téren kezdődik. A résztvevők az esti harangszót követően közösen el- éneklik a Himnuszt, majd Horváth Ferenc színművész István király Intelmeiből idéz. Ünnepi beszédet dr. Kádár Zsolt esperes, a Magyar Református Egyház Doktori Testületének főtitkára tart. A jelenlévők ezután felvonulnak a várba, ahol Hegyesi Hudik Margit énekművész ad elő egy dalt, majd Várkonyi György a Fertálymesteri Testület nevében mondja el köszöntőjét Szent István szobránál. Látványos volt a célba érés Budapest Kedden este adta át dr. Nagy Imre, Eger polgármestere a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) helyettes államtitkárának, Ács Tamásnak a hevesi megyeszékhely pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa 2010 címért. A második fordulóra állva maradt hét város egyikeként benyújtott, folyóirat formátumú dokumentumot és annak mellékleteit Zelei József és Németh Péter vitte kerékpárral a Vörösmarty térre, itt a triálos Leskó József kapta meg a „stafétát”, látványosan a színpadra „ugratva” speciális járgányával. Dr. Nagy Imre a pályázat benyújtásakor a város sokszínű kultúrájára hívta fel az NKÖM és az érdeklődő, figyelmét. Az egri pályázat átadása előtt kulturális programokkal mutatkozott be a város a Vörösmarty téren, így más mellett a Hair című musical rövidített változatát is bemutatták a Gárdonyi Géza Színház művészei fotó: nemes Róbert Galambsors: a héja lakomája Budavári demjén, EGER Korábban adtunk hírt arról, hogy II. János Pál emlékére, XVI. Benedek pápa tiszteletére több ezer, köztük magyar postagalambokat is felengedtek a Vatikánban. A röptető- versenyben egy egri galambásznak is volt öt madara (2 négyéves, 2 hároméves, 1 kétéves), amelyek eddig - sok társukhoz hasonlóan - nem érkeztek haza. A viadal, ahogy azt megtudtuk, hivatalosan augusztus 19- én ér véget, tehát a rendkívül szeszélyes, viharos időjárás ellenére még van esély arra, hogy a lábán chipgyűrűvel felszerelt „versenyzők” megtalálják saját lakóhelyüket, megszokott dúcukat. A röptetés feltételezett nagy vesz- teséglistájának közzététele óta több hívást is kapott szerkesztőségünk, a legutóbbit Demjénből. Ott - mint közölték - az egyik presszó tetején látható egy meggyűrűzött, kifáradt postagalamb. Vígh Zoltán, az ismert egri galambász a hírhez a következő kommentárt fűzte:- A kedves telefonálóknak tudniuk kell, hogy már itthon elkezdődött a fiatal postagalambok versenyidénye. Csak Egerből több száz idei állomány példányait vittük első megmérettetésük helyszínére. Homok- terenyén engedték fel őket, s eleve tudjuk, hogy 20 százalékuk bizonyosan nem tér haza. Megfogja őket a héja, netán lelövik, befogják és a fazékban végzi. Vagyis sok meggyűrűzött galamb kóborol, és nagy számuk miatt nincs módunk mindenhová kimenni, ahol megtelepednek. Nem árt tudni, hogy azért tenyésztjük a galambjainkat, hogy belőlük a legkiválóbb egyedeket megtaláljuk. Megtaláljuk példának okáért azt, amelyik Athénből vagy Rómából is egy verseny keretei között hazatalál. Ilyen sokat érő példány azonban tízezerből legfeljebb egy akad. A szakember hozzátette: a galambászok azokat a neveltjeiket nem igazán hiányolják, amelyek a fokozatos megterheléseknek, a komolyabb követelményeknek nem tudnak eleget tenni. Homokterenye után hosszabb gyakorló repülés állomása lesz Szécsény, majd Győr, Mosonmagyaróvári.. A törődést, äz ellátást pedig csak a legjobbak érdemlik meg. A dúcban jelez A versenyzésre szánt postagalambok java már modern chipgyűrűvel rendelkezik. A dúcban van egy antenna, az a berepülő állatot érzékeli, és azonnal blokkol. Nem kell a galambdúcban a gazdának hosszú órákon át kémlelnie az eget, hogy feltűnik-e kedvence. Nem testületi, belső ügy Fesztivál, Tankcsapdával rock expo Zenével a drogok ellen (Folytatás az 1. oldalról) A képviselők „soron kívüli” tanácskozásának még egy apropója volt. Ez pedig a nyugdíjasházak értékesítésének elmaradása. Mint ismert, a város 94 mülió forintos támogatással és 29 milliós önrésszel megépített egy 20 lakásos nyugdíjasházat. Ám kétszeri kísérletre (előbb három-, majd egymillió forint volt a beugrási díj) sem akadt rá jelentkező. Ezért a testület úgy határozott, hogy minősíttessék át az épületet emelt szintű ellátást nyújtó szociális otthonná, így nem kell visszafizetni az állami támogatást A városban működő, ám megyei fenntartású otthonra 140- en várakoznak, míg a megyében 900 igénylő áll sorban. Ezt csökkenthetnék abban az esetben, ha a nyugdíjasházat sikerülne önkormányzati működtetésű és tulajdonú szociális otthonná nyilváníttatni. Mindehhez azonban testületi beleegyezés is szükségeltetett, s mivel ez tegnap megtörtént, a kérvények elküldhetők a lakásinnovációs alaphoz és a megfelelő szakhatóságokhoz. hatvan A hagyomány folytatódik: immár a hatodik alkalommal rendezik meg a drogellenes rockfesztivált - a Rock Expót - a településen, amelyre az idén augusztus 19-én, pénteken várják az érdeklődőket. A Népkertben felállított színpadon délután fél 3-tól késő éjszakáig helyi és környékbeli együttesek (mások mellett az Éhenkórászok, a Fire Trek, az Idegen Világ, a Treff, a Rockin' RockCats és a Monarchia) lépnek pódiumra. Az esemény fénypontjaként a Tankcsapda együttes koncertezik este 10 órától. A Rock Expót a várossá válás hatvanadik évfordulóját ünneplő település vezetése felvette a hivatalos rendezvények sorába. A fesztivál - amelyre a rendezők több ezer főt várnak - az ön- kormányzat és a helyi vállalkozások támogatásának köszönhetően ebben az esztendőben is díjtalanul lesz látogatható. A helyszínen szakemberek hívják fel a figyelmet a kábítószerek káros hatásaira. ABASARTOL ZARANKIG Abasár - Szombaton rendezik meg az Abasári Kistérségi drogprevenciós és falunapot. 7.30-kor zenével ébresztik a lakókat, 8 órakor pedig már kezdődik a Ili. Szent Anna kerékpár-kupa. A programsorozatot dr. Lénártné Benei Anikó nyitja meg 9 órakor. A drogprevenció jegyében előadásokat tartanak és játékokat szerveznek. Ezenkívül sok színes szabadidős elfoglaltság is várja az érdeklődőket: lesz főzőverseny, faluhoroszkóp, falutorna a polgármesterrel, bábelőadás, futballmérkőzés. 11 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyben megszentelik az új kenyeret. A kenyeret megszegi és beszédet mond dr. Magda Sándor ország- gyűlési képviselő. Sub Bass Monster koncertezik 19.30-kor, s a Megasztárakkal is találkozhatnak a rajongók. 22 órakor tűzijátékkal zárják a napot. Apc - A postaládákba került az ön- kormányzat lapjának legfrissebb száma. Ebben közük az augusztus 20-i ünnepség, a falunap és a szüreti mulatság programjait, s beszámolnak a nyár történéseiről is. Atkár - Találkozókat szerveznek ma az Egressy Gábor Művelődési Házban: a Naplemente Nyugdíjasklub megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából 13 órától, és az Atkári Nyugdíjas Hagyományőrző Csoport megalakulása apropóján 16 órai kezdettel. Az „Atkári napok 2005" elnevezésű rendezvénysorozat holnap is folytatódik: zenés ébresztő után 8 órától ünnepi szentmisét celebrál az Őrangyalok templomában Utassy Vilmos esperes. 9 órától ünnepi megemlékezés, koszorúzás lesz a Millenniumi emlékparkban, ahol ünnepi beszédet mond Benei Bertalan polgármester. A sportpályán vetélkedők, sportversenyek várják a mozogni vágyókat, a művelődési házban pedig bábelőadás lesz 15 órától. A röplabdapályán 18 órától a táncé a főszerep: bemutatkozik a Zoltán Erika Táncstúdió, majd utcabál és tűzijáték zárja a napot. Bükkszék - Az önkormányzat szervezésében augusztus 20-án 19.30-ra várják a lakosságot közös ünneplésre a Szabadság térre. Ekkor Várhegyi Gábor műsorát tekinthetik meg, majd 20 órától tűzijátékkal színesített éjfélig tartó utcabálon szórakozhatnak a helybeliek. EgéfhsÉte - A Páva-találkozó szombaton 14 órakor kezdődik az önkormányzat és a hagyományőrző csoport szervezésében. A helyi dalosok mellett Szarvaskő, Cserépváralja és Cserépfalu együttesei is fellépnek. A rendezvényt az iskola udvarán, rossz időben az intézmény aulájában tartják. Hatvan - A Liszt Ferenc Művelődési Házban (a Daliban) ma 18 órakor nyílik meg Bege Nóra és Éder Vera „Barbárok” című fotókiállítása. Köszöntőt mond Érsek Zsolt polgármester, majd az alkotásokat Katkó Tamás fotóművész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A tárlat augusztus 21-ig tekinthető meg. Ostoros - A Szent István-napi búcsút 20-án tartják. A körmenettel záruló szentmise 10 órakor kezdődik a templomban. A Kossuth téren, az Iskola úton egész nap búcsúi vásár, játszóház és dodzsem lesz. A borfesztivál ünnepélyes megnyitása az iskola udvarán 14 órakor kezdődik. Az egytálételeket 17 órától osztják ki a résztvevőknek. A zenéről Báder Ernő cigányzenekara gondoskodik, a borverseny eredményét 14 órakor hirdetik ki. A 17 órakor kezdődő szórakoztató műsorban tűznyelőt, hastáncost is láthatnak a nézők. A nosztalgia diszkó 21 órától hajnalig tart. Pétervására - Államalapító királyunk és az új kenyér ünnepén a művelődési ház udvarán 20-án 16 órakor kezdődnek az ünnepi programok. A Himnusz és a szavalat után Pál László polgármester mond köszöntőt, majd megszegi az új kenyeret. Ezt követően a Jatari együttes műsoráttekinthetik meg „Népzene az Andokból” címmel, majd a Pétervásárai Asszonykórus lép színpadra. A tűzijáték 22 órakor kezdődik. Tiszanáiia - Augsztus 19-én 14 órakor dr. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő mond beszédet a községi ünnepségen. Zagyvaszántó - 20-án 11 órakor tábori misét tartanak a Magyarok Nagyasszonya-szobornál. Az istentiszteletet Mándoki György plébános celebrálja. tf I i i