Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-10 / 186. szám

2005. AUGUSZTUS 10., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP PF. 2 3 5 A kétkezi munkásokról Magyarországon ma talán a leg­kisebb a presztízse, a megbe­csülése a kétkezi munkások­nak. Nagyon helyes, hogy ki­tüntetjük a köz szolgálatában tevékenykedő tudósokat, művé­szeket, a köznevelésért sokat te­vő pedagógusokat, és még so­rolhatnánk hosszan a példákat. A gyárakban, üzemekben dolgozó emberek azonban egy­re inkább úgy érzik, hogy rájuk nem gondol senki, s bár a nem­zeti jövedelem nagy részét ők termelik meg, mégsem kapnak elismerést. Javaslattal szeretnék élni, mi­szerint állami elismerésben ré­szesítsenek olyan embereket, akik éveken, évtizedeken át a kétkezi munkájukkal segítették a nemzetünket Javaslom, hogy minden év­ben a Széchenyi- és a Kossuth- díj mintájára a Parlamentben, nagy nyilvánosság előtt, a mun­kájukban kiemelkedőt teljesítő munkásokat kitüntetésben ré­szesítsen a kormány. Egy baloldali pártnak és kor­mányának kötelessége nyitni a munkások felé, ők a párt poten­ciális szavazói. Jó lenne, ha vég­re ők is úgy éreznék, hogy hasznos tagjai a társadalmunk­nak, és nem csak akkor beszél­nek róluk, amikor a szavaza­tukra van szükség. T. Cs. Eger „Vadvirágos" jókedv Szeretném az Önök lapjában el­mesélni azt, ami a júl. 30-i na­pon örömet okozott nekem és idős embertársaimnak. Ezen a napon vendégségben vehettem részt nem is olyan tá­vol városunktól. Juhász István és kedves neje, Magdika látták vendégül a karácsondi Vadvi­rág Nyugdíjasklub tagjait, és közösen ünnepelték meg az el­múlt hetek névnaposait. A klub vezetője meghívta a karácsondi hagyományőrző csoportot, hogy e két társaság együtt ünnepel­hessen. így hát buszra ültünk negyvenen, és elindultunk Cserhátszentivánra a vendéglá­tónkhoz. Ők már főzték a finom pörköltet bográcsban, és feldí­szítették a művelődési házat, ahol a nap jó részét töltöttük. Délelőtt elmehettünk a kilátó­ba, és a helyi templomot is meg­csodálhattuk. Délben Juhász úr pincéjében hűsölés közben elfo­gyasztottuk ebédünket. A fi­nomság után házi sütemények­kel kedveskedtek a klubtagok a vendéglátóknak és társaiknak. Ezután jött a fő program, mely­ben a hagyományőrzők nótáik­kal köszöntötték a többieket, majd a Vadvirág csoport szóra­koztatott minket betyáros ösz- szeálh'tásával. Két meglepetés is szerepelt a műsorban. A házi­gazdák egy kedves bajor táncot adtak elő tiroli ruhában, majd én énekeltem egy népballadát, a meghívást megköszönve. Na­gyon hamar délután lett. Még egy kicsit táncoltunk, sétáltunk az erdőben, azután ismét várt ránk a buszunk. Az úton haza­felé nótázással töltöttük el az időt, mely így gyorsabban el­szaladt. Köszönettel: Grizner Kálmánná, Gyöngyös Köszönet a kézbesítőnek Megőrzött küldemények A Jleves Megyei Hírlap kézbe­sítőjével nem szoktunk szemé­lyesen találkozni, épp ezért ez­úton szeretnék neki köszönetét mondani. Egerben lakunk a Hadnagy úton. Június végén, július elején nyaralni voltunk. Egy félreértés következtében - a mi hibánkból - a családból senki sem ürítette a postalá­dánkat. Mikor hazaértünk, meglepve tapasztaltuk, hogy a postaládán kívülről egyáltalán nem látszik, hogy tömve van. Amikor kiürítettük, megdöb­bentünk, mennyi minden bele­fér. Hét Hírlap, rengeteg rek­lámújság, levelek. A napok elő­rehaladtával nem volt könnyű helyzetben a kézbesítő, mégis gondosan odafigyelt arra, hogy az aznapi újságot úgy tegye be­le, hogy ne tűnjön fel senkinek a lakók távolléte. Azt hiszem, nem kell ecsetel­nem, a mai világban ez meny­nyire fontos. Az újság kézbesí­tőjének, Tóth Józsefnek még egyszer köszönjük a lelkiisme­retességét. I. Attila Eger, Hadnagy út Kilátástalan intézményi jövő A Hevesi Múzeumi Kiállítóhely ügye közel két évtizede a szí­vemhez nőtt. Ezért bánt, hogy a lap augusztus 5-i számában Sző­ke Emil, mint a kiállítóhely és a Művelődési Központ közös igaz­gatója, rontja az intézmény hír­nevét. A cikkben én is megszó­lalhattam, de az előzőleg Szőke Emil által elmondottakat csak részben ismertem. Az igazgató szájából elhang­zottak nemcsak a múzeumi kiál­lítóhely tekintélyét ássák alá, de személyes becsületemben is sér­tenek. Pl. az újságolvasóknak mi köze a vallásomhoz, főleg cini­kus hangvételben? Vádjai nem felelnek meg a valóságnak. Részletes megtárgyalásukra majd a megfelelő fórumon sor kerül. 1989 óta, vagyis 16 éve dolgozom a Múzeumi Kiállítóhe­lyen. A gondok csak 2005 janu­árjától kezdődtek, amikor a He­ves Megyei Múzeumi Szervezet­től áthelyezéssel Heves város al­kalmazásába kerültem. (Nyitás­ként január 3-án az igazgató ré- t gésznek akart kinevezni.) A fél év alatt rengeteg energiám ment el méltatlan és megalázó viták­ra. Januárban - a megegyezés szerint - segítő szándékkal ösz- szeállítottam számára azt á „munkaköri leírást”, melynek alapján másfél évtizedig dolgoz­tam. Fél évig többszöri kérésem­re sem reagált rá, aztán július el­sején átadott egy általam elfo­gadhatatlan munkaköri leírást. Végül a napokban közölte, hogy augusztus 15-től megszünteti munkaviszonyomat Nehezen adom fel a sok éven át szeretettel végzett munkám eredményét munkajogi vita mi­att, mindössze azért, mert az új munkáltató nem képes átlátni sem a néprajzos muzeológusi munka mibenlétét, sem a múze­um működését (pl. nincs a kiállí­tóhelynek működési engedélye sem). Az igazgató szerint a munka­eszközök nélküli, bútorozatlan, üres irodában kellene tartózkod­nom még a hétvégeken is. Ha így tenném, hogyan gyarapíthat- tam volna a gyűjteményt csak ebben az évben 230 történeti tárggyal és dokumentummal, hogyan folytatnám néprajzi ku­tatásaimat, számítógép nélkül hogyan írhattam volna meg tu­catnyi újságcikket és tanul­mányt, hogyan szervezném a honismereti tábort? A múzeumi gyűjtemény alapí­tójának, Hegedűs Bélának szep­temberben ünnepeljük százéves születési évfordulóját. Én tiszte­lettel készülök az ünnepre, de a múzeum jövőjét a Művelődési Központ intézményén belül kilá­tástalannak tartom. Gyimesiné Gömöri Ilona néprajzos főmuzeológus Kellemetlen epizód a várban Ezúttal nem a lapról mondanám el a véleményemet, hanem a múlt heti egri várlátogatásunk­ról panaszkodnék. Egy hétköz­nap délután 16.45 órakor meg­vettük a belépőinket, és a har­madik teremben közölték ve­lünk, hogy gyorsan rohanjuk végig, mert ők bezárnak. Ekkor visszamentünk a pénztárhoz, hogy felvilágosítást kérjünk, ül. visszakérjük a belépők árát, mert mindent szerettünk volna megnézni. Úgy gondoltuk, hogy másnap időben érke­zünk, hogy min­dent végig tud- - junk nézni. Mi­bennünket, és nem álltak szóba velünk többet. Szeretném, ha valakihez eljuthatna ez a pa­nasz, mert nem csak mi jártunk így, volt ott több család is, aki hasonlóképpen pórul járt. Az el­járásmód az lett volna, hogy a pénztáros közli háromnegyed ötkor, hogy tudjuk-e, hogy 5 óra­kor minden bezár? Ezután adja el a jegyeket. A pénztárbódé egyik cetlijére valóban 2 apró sorban ki volt írva a 17 órai zá­Engem ezek után amúgy sem érdekelt a vár. A hölgyek modo­rától a gyomrom felfordult. Csak a fiam miatt sajnálom az egészet, mert nekik kötelező ol­vasmány idén nyáron az Egri csillagok. A befizetett pénzün­kért pedig szinte semmi szol- gáltalást nem kaptunk. Kí­vánom az ott dolgozó hölgyeknek, hogy legyen egyszer hasonló meg­Gyors segítség Július 8-án a déli órákban elve­szett az egri belvárosban (Szé­chenyi útról) egy kerékpár. Érte­sítettem a rendőrséget, akik készségesen segítettek, felvet­ték az adatokat. A kora esti órákban feljelentést tettem is­meretlen elkövető eüen, és alig telt el néhány óra, a kerékpár előkerült. Köszönet a gyors se­gítségért! Ez az eset is jól mutat­ja, hogy a rendőrség hatéko­nyan végzi a munkáját. Pozitív véleménnyel vagyok a sok nega­tív megjegyzés eüenére, amit a rendőrökről hallani. Ők is vég­zik a munkájukat kötelességgel. Több tiszteletet, megbecsülést érdemelnek. Még egyszer kö­szönöm azoknak a rendőrök­nek, akik segítettek az elveszett kerékpár megkerülésében. (név és cím a szerk.-ben) Önzetlenül no vei még soha nem jártunk Egerben, ter­mészetesen mindenre kí- váncsiak voltunk. A pénztáros hölgy közölte, hogy az informá­ciónál orvosolják majd a problémánkat. Az információ­nál aztán megkaptuk a magun­két. Mégpedig, hogy vajon nem tudunk olvasni, illetve nem láto­gattunk még soha várat? Kér­tem a hölgyet, hogy ne kioktas­son, hanem oldja meg a helyze­tet. Egy másik hölgy szintén az­zal védekezett, hogy ki van írva, mi meddig van nyitva. Nem szó szerint, de szinte kinevettek rás. Mondja meg nekem valaki, hogy ki nézi azt meg, mikor a bejárati kapu­ra öles számokkal van kiírva, hogy a vár este 8-ig nyitva van? Jártunk már több várban Ma­gyarországon, de Uyen módon még nem találkoztunk az embe­rek átverésével. No, sebaj! Erre a környékre ebben az életben úgysem fogunk többet eljutni. alázó él­ményben részük eb­ben az életben. Úgy gondolom, hogy mi több várat látogattunk már meg az országban, mint ők, de ilyet még nem tapasztaltunk. A pén­zünkért nézhettük a búcsúso­kat meg az uniós sátrat. Szé- gyellje magát, aki ezt a rend­szert kidolgozta, és az is, aki ennyi pénzért ilyen szolgálta­tást nyújt, és Ilyen szívesen fo­gadja a várba látogatókat. Üdvözlettel: Szikonya Jenőné Győr A Hírlapon keresztül is szeret­ném megköszönni Godó Lajos országgyűlési képviselő úrnak az önzetlen, azonnali segítsé­gét. Munkájához jó egészséget és minden jót kívánok, hogy to­vábbra is maradjon az emberek igazi képviselője. Sz. L. (név és cím a szerkőben) Jó kezdeményezés A Csányi Idősek Otthonában majd két hétig láthattuk a füzes­abonyi pszichiátriai és szenve­délybetegek otthonának két la­kója, Orosz Dezső és Orbán Gyu­la munkáiból készült kiállítást. Ezúton szeretnénk megköszön­ni a csodálatos élményt. Köszö­netét mondunk Pádár Sándorné igazgató asszonynak, hogy lehe­tővé tette, hogy ez a tárlat meg­valósulhatott. Juhász Árpád Dicsérjünk is! Pár héttel ezelőtt elestem, bevit­tek az egri sürgősségire. A foga­dópultnál egy kedves hölgy in­tézte a szükséges papírmunkát, és vártam a soromra. Hamaro­san szólítottak, majd mehettem a röntgenbe. Szerencsére nem volt se törés, se repedés. A Hír­lapon keresztül szeretném megköszönni az orvosoknak és a nővéreknek azt a kedvessé­get, ahogy engem fogadtak, el­láttak. Ne csak mindig kritizál­junk, hanem dicsérjünk is! P F.-né, 77 éves nyugdíjas (név és cím a szerkőben) Gumicsizmás egriek Örömmel olvastam a Hírlapban az egri polgármester ígéretét, mely szerint rövidesen lakossá­gi fórumot tartanak a csatorná­zási rendszerrel kapcsolatban. Nyilván szakmai megbeszélés is lesz. Talán még nem késő, igaz, majd jönnek az őszi esők, de lehet, hogy nagyobb felhő- szakadásra már csak jövőre kell számítani. Bár az elmúlt hetekben többször is elöntötte a Vécsey-völgy utcát az áradat, az iszap. Remélem, nem jutunk odáig, hogy az egri polgár haj­nali 2-kor gumicsizmában a víz közepén nézi végig lakóháza pusztulását, miközben hallja, hogy az illetékesek próbálnak intézkedni. Bízom abban, hogy nemcsak a hivatal, hanem a te­hetős és tehetséges magánem­berek is összefognak. (név és cím a szerk.-ben) Együtt sírtak, nevettek Negyven év után újra együtt a káli osztály (A SZERZŐ FELVÉTELE) Május 28-án Kálban osztálytalál­kozó volt. Azon a délutánon talál­kozott a múlt a jelennel. A múlt, amely 1963-ra nyúlik vissza, amikor is a 14 éves kamaszok el­hagyták a káü elemi iskolát és a felnőtt élet mezejére léptek, a je­len pedig, amikor is 40 év után a „gyerekek” immáron érett embe­rekként újra találkoznak. Nem kevés szervezőmunkára volt szüksége édesapámnak, Bozsik Tibornak és egykori osztálytár­sának, Seress Erzsébetnek, hogy elérjenek mindenkit Érdekes és szívszorító élmény volt a gyülekező, amikor egy-egy régi osztálytárs megjelent a te­remben. A felismerés pillanata, a könnycseppek, amelyek egy­aránt szóltak a múltnak és jelen­nek, egyszóval a 40 évnek. Ele­inte nehézkesen indult a beszél­getés, de a régi gyerekkori emlé­kek, a közösen elkövetett csíny­tevések és a régi kopott fényké­pek mindenkit hamar feloldot­tak. A keüemes vacsora és halk zene még meghittebbé tette az összejövetelt Azon a találkozón csak az számított, hogy újra együtt lehetnek, emlékezhet­nek, sírhatnak és nevethetnek. Nem felejtették el azokat a társa­kat és tanárokat sem, akik saj­nálatos módon már nem lehet­tek közöttük, és a megemléke­zés virágaival tisztelegtek a sí­roknál. A faluból elszármazot­takról a találkozót követő hétvé­gén egy misén emlékeztek meg. Kívülállóként szemlélve az ese­ményeket, egy felejthetetlen na­pot mondhatok a magaménak. Bozsik Tibor nevében lánya Babály Ferencné

Next

/
Thumbnails
Contents