Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-09 / 185. szám
2005. AUGUSZTUS 9., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTŰ KÖ R Bélapátfalván a cél a biztos bennmaradás B. R. TEKE A Bél- apátfalva Sport KHE csapata a 6. helyen végzett a Szuperliga 2004/2005-ös bajnokságában. A helye- Tősi Pál zés megtartása nem ígérkezik könnyű feladatnak. Beszélgetőtársam a 68 éves Tősi Pál volt, aki a hazai élvonal legrutinosabb játékosaként sokadik szezonját kezdi.- Személy szerint egyre nehezebb felvenni a versenyt a fiatalokkal, még ha hazai pályán elfogadható is a mérlegem, de idegenben már egyre nehezebb helytállni - közli szerényen a kitűnő átlaggal rendelkező tekés. - A csapatunk is szűkös létszámmal dolgozik, sajnos a tavalyi keret száma tovább csökkent. Balázs Péter úgy döntött, hogy elfogadja a jobb anyagi kondíciókkal rendelkező Szolnok ajánlatát, és átigazol. Kakuk Levente és Bóta Ervin után ő már,a harmadik bélapáti tekés, aki a rivális klubokat erősíti.- Kivel tudják pótolni a távozó játékost?- A stabil ötös, Molnár Csaba játékos-edző, Vincze Zoltán, Molnár László, Vincze Richárd és jómagam mellett a hatodik tekés helyére többen is pályáznak. Mayer Árpád, Józsa István, Vincze Péter és Bíró Zsolt jöhet szóba. Célunk a biztos bennmaradás, a középmezőnybeli helyezés megtartása.- Elkészült a sorsolás, mely szerint az első fordulóban rögtön a Ferencváros látogat a Bélkőaljára.- Jó lenne győzelemmel rajtolni szeptember 4-én, bár a vendégeket biztosan fűti a visz- szavágás vágya. Tavasszal nagy meglepetésre 5:3-ra nyerni tudtunk a fővárosban. Hazai pályán kell megalapozni a jó helyezést.- Megkezdték már a felkészülést?- Igen, szorgalmasan gyakorolunk, és a pálya karbantartását is folyamatosan végezzük. Megnyugtató számunkra, hogy a helyi önkormányzat fontosnak tartja: élvonalbeli csapata legyen a városnak. Dobogós álmaink reálisan nézve nem lehetnek, de a tisztes szereplésben bízzunk. Csak tesztelik labdarúgás Hétfői számunk „Les, kiállítás, ékszer” című cikkében szerepelt a következő rész: „Ha a játékvezető megszakította a játékot, hogy szabadrúgást ítéljen, a szabálytalanságot elkövető csapat egyik játékosa, aki szándékosan érintí a labdát, úgy tekintendő, mint aki késlelteti a játék újraindítását, és sárga kártyával büntetendő...” Pontosításként annyit: ezt a szabályt még nem alkalmazzák 2005. július 1-től, egyelőre csak tesztelik. Mit fizet? TOTÓ 31. HÉT 13 plusz egyes (1 db) 13 ta Iá latos (3 db) 12 találatos (232 db) 11 találatos (4215 db) 10 találatos (24213 db) 8 206 030 R 1367 672 Ft 10 080 Ft 555 Ft 161 Ft GÓLTOTÓ 6 találatos nem volt 5 találatos (1 db) 58 873 Ft 4 találatos (22 db) 4014 Ft Gyöngyösön maradt a Mátra-kupa ; Jegyzőkönyv : EREDMÉNYEK: Eger - : Gyöngyöshalász 2-1. G.: : Szamosi 2, ill. Szeifert. '■ Gyöngyösi AK-Ytong - : Szőlőskert-Nagyréde 2-1. : G.: Szilágyi, Ivitz (11-esből), ■ ill Bódis. Gyöngyös \ Gyöngyöshalász 0-0 (szur- : kólói 11-esekkel: 2, illetve 1 : pont). Eger - Nagyréde 0-0 \ (11-esekkel: 2, ill. 1 pont). ~Nagyréde - Gyöngyöshalász : 1-0. G.: Szász. Eger - Gyön- : gyös 0-0 ((11-esekkel: 1, ill. '■ 2 pont). : A VÉGEREDMÉNY: 1. GyÖn- : gyös 7 pont, 2. Eger 6, 3. : Nagyréde 4, 4. • Gyöngyöshalász 1. \ A díjakat Hiesz György, : Gyöngyös polgármestere, : Balázs Ernő önkormányzati ■ képviselő, és a Detki Keksz '■ részéről megjelent Köles Ta- : más adta át Játékvezető : ként Darák Attila, Urbán | Eszter, Török Dávid, Farkas ■ Ádám és Kovács Bertold : működött közre. : A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI: • Gyöngyös Város Önkor• mányzata, Detki Keksz, : Mitre, Record Plusz 2000 : Kft. Radír Reklám, Gyön■ gyösi Városi Sportlétesítmé■ nyék Gondnoksága. Mátra-kupa 2005 néven először rendeztek Gyöngyösön olyan villámtornát, ahol 35 perces mérkőzéseket játszott egymással a meghívott négy csapat. A bajnoki nyitány előtt egy héttel lebonyolított, több gárda számára főpróbaként szolgáló eseményen a vendéglátók tartották otthon a díszes serleget. (bódi) labdarúgás Még ha szinte hihetetlen is, de jövőre már fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a gyöngyösi labdarúgó klub. 1906-ban alakult meg ugyanis a Gyöngyösi Testgyakorlók Egyesülete, amely aztán szerepelt Gyöngyösi Atlétikai Klub (1911), Gyöngyösi Kinizsi (1954), Spartacus (1959), Gyöngyösi Sportegyesület (1980), majd 1994 óta újra Gyöngyösi AK néven. A közelgő jubileumra készülődve született meg az ötlet az önkormányzat részéről, hogy hagyományteremtő szándékkal írjanak ki egy újszerű rendezvényt, melyen a három NB III-as megyei csapatunk, a Gyöngyöshalász, a Szőlőskert-Nagyréde és a Gyöngyösi AK-Ytong mellett a megyei II. osztályban induló Eger együttese lépett pályára. Gólokban nem bővelkedett a villámtorna (a hat mérkőzésen mindössze 7 találat esett, ezek közül is 6 az első két meccsen), és a nyaralások, strandfoci, illetve egyéb elfoglaltságok miatt hiányzó is akadt jócskán a gárdáknál, ám mégis hasznosnak bizonyult a kezdeményezés, ahol a terhelésre sem panaszkodhattak az edzők. Az önkormányzat által Indított kezdeményezés Hlesz György polgármester (elöl jobbról a második) Jóvoltából támogatásra talált, a csapatok részéről pedig egyértelműen kedvező volt a fogadtatás fotó: lénárt Márton felkért 3-3 klubszimpatizáns a döntetlennel zárult találkozók végén célozhatta meg a kaput. A nézők büntetői kellettek a végső sorrend kialakításához is, mert a Gyöngyös - Eger zárótalálkozón sem született gól a rendes játékidőben. Ebben jobbnak a házigazdák Brandtner György vezette szurkolói bizonyultak. A győztes GYAK játékosedzője, Labancz Róbert persze jobban örült volna, ha csapata korábban dönt az elsőségről; ám panaszra így sem lehetett oka a kapusnak. - Jó ötletnek tartom a tornát, elégedett vagyok a srácokkal, még ha ezúttal több problémánk is akadt, és csak foghíjas gárdával tudtunk kiállni - értékelt a tréner. A Magyar Kupában szeptember 11-én a Diósgyőrt fogadó hazaiakról még annyit, hogy az új szerzemények közül Horváth Péter különösen a Nagyréde ellen parádézott, míg a strandfoci országos bajnokságról gólkirályi címmel berobogott Ivitz Zoltán minden megmozdulásán látszott: jó futballista. Vasárnap tehát jól szórakozhatott az a mintegy 400 néző, aki a Mátra-kupát választotta, és a szurkolók hasonlóan kellemesen akarják majd érezni magukat az őszi idény során is. Szombattól lehet izgulni. lepen, mert kórházi kivizsgálás várt rá. Szabó Gyula klubelnök már a torna előtt mondta, hogy a játékosok és a vezetés is job- bulást kíván a szakvezetőnek, akit várnak vissza a kispadra. Addig is Szabó gardírozta az immár Bocsi Zoltánt is soraiban tudó együttest, amely ugyan megnehezítette mindhárom ellenfele dolgát, ám mérkőzést nem tudott nyerni. Jobban szerepeltek a megyei bajnok nagyrédeiek, akik a gyöngyösi Takács György mellett többek között Szász Szilámért is leigazolták a nyáron. A zagyvaszántói „erőcsatár” gólja a halásziakkal szemben három pontot ért Juhász Erikéknek, Nagy Gábor edzőnek azonban egyelőre gondot jelent a Jászapátiba távozott Fekete Viktor és a műtét előtt álló Fekete Tamás pótlása. Megye kettes indulásuk okán kaptak hideget-meleget a II. osztályra kárhoztatott egriek, ám Nagy Endre csapatának játékosai nem vették fel a kesztyűt, hanem kulturált módon, elsősorban a játékkal foglalkoztak. Előbb Szamosi Szabolcs két villanása döntött Pádár Béláék javára, majd a Nagyréde elleni, gól nélküli meccs végén a szurkolói 11-esek hoztak plusz egy pontot Háklár Lászlóéknak. A csapatok által Apropó, edzők! A halásziak mestere, Ács János ezúttal nem lehetett jelen egykori sikerei színhelyén, az Egri úti sportteLapunk különdíját, a legjobb 21 év alatti játékosnak felajánlott serleget a gyöngyösi Hajllnger Balázs vehette át Strandoljon a Hírlappal! elnevezésű játékunkon 2 darab belépőt nyertek a bogácsi strandra: 1. Visld Róbert Apc, Kölcsey u. 8. 2. Simon Mihályné Eget Cilrakapu u. 140. 3. Zubró Mihályné Füzesabony, Rákóczi u. 75. 4. Pásztor Istvánná Verpelét, Deák Ferenc u. 1/5. 5. Tóthné Kovács Mária Eger, Széna tér 14. 6. Bartók Károlyné Füzesalrony, Kossuth u. 21. 7. Juhász István Tárnáméra, Boconádi u. 19. 8. Kapczáth Milán TerpeS, Rákóczi u. 41. 9. Enyedi Balázs Kál, Kompolti u. 41. 10. Kaibás Sándorné Eger, Hell Miksa u. 4. A belépőket postázzuk! iiiiiiiiiiiimiiiiHÄi 11. Czankné Papp Mónika Eger, Makiári u. 115. 12. Szabó Sándorné Koinpolt, Dózsa Gy. u 13. Kökény Zoltánná Kápolna, Munkások útja 2. 14. Várkonvi Nikolett Nagyút. Árpád u. 12. 15. Tóbiás Gyuláné Szilvásvárad, Béke u. 16. Hadobás Anett Bükkszentmárton, Zrínyi u. 14. 17. Szakács János Párád, Rákóczi u. 53. 18. Miklósné Bóta Mónika Balaton, Dózsa Gy. u. 19. Lizák Sándorné Sirok, Borics P u. 9. 20. Tóthné Veres Zsuzsanna Besenyőtelek, Dobó Katalin u. 13. 25. 1. Cratnlnlu nk nyerteseinknek! « .....Ili ■ H EVES“*'HÍRLAP KO. C1QWCY0». HATVAN, KZVP. HttPAIONY. LŐRINCI. PErawASÁRA VAROSOK ÍS (0UEI0X NA-UAHA Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadd a kft. ügyvezető igazgatója I Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN j Kiadóvezető: PERJÉS! ATTILA l Vezető szerkesztő: f DR SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN ;! Szerkesztőség és kiadó címe: í 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) I Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. I E-mail cím: hmhirbp@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513*34, fax: 36/513*30 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushefyein keresztül történik. Terjesztésvezetó: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513*44, fax 36/513*46 Előfizetés a kiadónál Telefon: 80/513*46 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513*46, valamint a terü- leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja egy hónapra 1500 Ft negyedévre 4500 Ft fél évre 9000 Ft egy évre 18000 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Tőrök Ignác u. 8. sz. TeL/fax 37/311*97) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax 37/341-051). Készült: Szilády Nyomda Kft, Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- | bözó versenyeken, játékokon, akciókon, | szavazásokon, rejtvénypályázatokon ! stb. résztvevők által személyesen, írás- | ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- | mailben megadott személyes adatok f nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- | hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- | Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, | amelyek az adatok feldolgozását is vég- iji zik (Axel Springer-Magyarország Kft., | Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., | Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság \ Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép- | újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő f Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- | sük, akcióira, kiadványaira és egyéb ) szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek | az általunk kezelt személyes adataik kö- J réről, felhasználásuk módjáról és céljá- ij ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- ] tését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldoigozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. 1 í A i I 4 f