Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-05 / 155. szám
2005. JÚLIUS 5., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Nyolcszázezer a bűvös határ jó tudni Az adózás lehetséges formái a falusi vendégfogadás után Ideális pihenőhely. Vendégház a noszvaji Honvéd utcában fota ötvös mre HEVES MEGYE Azok, akik már régebben bekapcsolódtak a turizmusnak ebbe a válfajába, többnyire tisztában vannak az adózási szabályokkal, az újaknak viszont nem árt tudniuk, hogy milyen kötelezettségeik vannak ezen a téren. Mint az APEH illetékes szakembereitől megtudtuk, falusi vendégfogadásnak minősül a magánszemély által, nem egyéni vállalkozóként végzett tevékenység, amennyiben a saját tulajdonában lévő, legfeljebb tízágyas falusi lakóházában szállást, ehhez kapcsolódóan étkeztetést és szabadidős programot biztosít. Falusi lakóháznak akkor számít az ingatlan, ha az nem kiemelt gyógyhelynek, illetve gyógy- és üdülőhelynek minősülő községben található. A szobák kiadásából származó bevétel adómentes, amennyiben az a rendszeresen és pontosan vezetett bevételi, illetve költségnyilvántartás, valamint a vendégkönyv adatai szerint az évi 800 ezer forintot nem haladja meg. Fontos tudni azonban, hogy amennyiben a bevétel meghaladja ezt az értékhatárt, akkor a jövedelem megállapításánál a teljes összeget figyelembe kell venni. Ebben az esetben az ingatlan bérbeadására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ezek szerint a tulajdonos vagy az összevont adóalap részeként adózik, vagy a jövedelem egésze után 25 százalékos forrásadót kell fizetnie. Az utóbbi esetben a megszerzett bevétel egészét jövedelemnek kell tekinteni, vagyis nem számolható el vele szemben semmilyen költség, még a rezsiköltség sem. Ameny- nyiben a szobát kiadó a jövedelem megállapítására az önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat választja, akkor a bérbeadásból származó összes bevétel az összevont adóalap része. Ekkor vagy tételes költségelszámolással, vagy a 90 százalékos jövedelemhányad alkalmazásával állapíthatja meg a jövedelmét, s az adótábla kulcsainak megfelelő adómértékkel adózik utána. A harmadik lehetőség a tételes átalányadózás választása. Ekkor az adó mértéke szobánként évi 32 ezer forint. Adószám szükséges A falusi vendégfogadás végzéséhez szükséges adószámot mindig az állandó lakóhely szerint illetékes adóhivataltól lehet megkérni a 05101-es számú adatbejelentő lap benyújtásával. Az érintettnek ehhez másolatban mellékelnie kell a helyi önkormányzat igazolását arról, hogy az illetőt felvette a szolgáltatást végzők nyilvántartásába. Az utóbbi időben szőkébb hazánkban is megszaporodott azoknak a száma, akik a falusi vendégfogadásból egészítik ki jövedelmüket, illetve azt tekintik fő megélhetési forrásuknak. Múlt és jelen barátsága Sz. D. Magyar a magyarnak farkasa? megélhetési harc Magyar cégek egymás ellen Figyelmesség híján Pécsi István TÍZ ESZTENDEJE VAGYOK NYUGDÍJAS, ezért különösképp izgat e majd 3 milliós tábor sorsának alakulása. A helyzetközösség révén jól ismerem e népes gárdát foglalkoztató, gyötrő problémákat. Sajnos sokan azt hiszik, hogy ígérgetésekkel, szólamokkal könnyen félrevezethetek. Hát jókorát tévednek! Ők bizony - jelképes értelemben írom - gyorsan megkülönböztetik az ocsút a tiszta búzától, a gyakran csalfa virágcsokrokat a félreérthetetlen megbecsüléstől, tisztelettől. Azt se véletlenül hangoztatják: velük kiemelten illene foglalkozni, mivel hátralévő idejük kiméretett, s a távoli Kánaánnal értelmetlen kábítgatni őket. MINDENEKELŐTT A MÁRA ÉS A KÖZELI HOLNAPOKRA koncentrálnak, nem a 20-30 esztendő után esetleg megvalósuló elképzelésekre. Azt se célszerű feledni, hogy igazi értékhordozók, évtizedek tapasztalataival büszkélkedhetnek. Akkor is, ha mindezzel a kutya se törődik.Megélhetésükhöz kell a pénz. Jó néhányszor mégsem erre összpontosítanak. Igénylik viszont a figyelmesség apró, de számukra nélkülözhetetlen jeleit. Például amikor utaznak. Nem az zavarja többségüket, hogy a fiatalok a buszokon nem adják át nekik a helyet. Úgy beszélgetnek, mintha nem is látnák környezetüket. Ezt csomagokkal megrakodva is elnézik. Legfeljebb önmagukban megjegyzik: gyerekek egyszer majd nektek is jólesne az udvarias helykínálás. Persze hozzáteszik - nem kívánva a rosszat -, ha egyáltalán megöregszetek. Ők legalább ebben biztosak. Még ha nem is sejtik: mikor intenek odaátról. létezik ennél nagyobb baj is. A buszvezetők - ha nem is mindegyikük - megállás után máris vágtáznának tovább. Ehhez társul, hogy nem közvetlenül a járdaszélnél, a kialakított helyen parkolnak, hanem olykor 40 centire attól. Nyílnak az ajtók. Irány felfelé. Hatvan-hetven-nyolcvan évesen. Reumával és más betegségekkel is birkózva. A két kézben három-négy pakk. Még le se léptek, jön a nyugtalanító, az idegesítő, a félelemérzést keltő csengetés. Utána az öröm. Na, ezt megúsztuk. Surranhat a félsz. jogos panasz a sietős sofőröknek szóló kérés. Több türelmet, együttérzést. Önökből is lehet hajlott korú... Áldozatokat követelő meleg Valóságos emberpiac uralkodik Németországban: a magyar munkaerőt nemcsak az illegális foglalkoztatás veszélyezteti, hanem a kint ténykedő magyar cégek egymás elleni megélhetési harca is. egér Nagyváradi eszperantisták tettek látogatást városunkban.- Az interneten és levélben érkezett üzeneteik kedves szavakkal köszönik meg az egri eszpe- rantista családok szívélyes vendéglátását - mondta el Könczöl Ernő, az egri Verda Stelo Eszperantó Csoport elnöke. Az erdélyiek beszámoltak ismerőseiknek az egri fogadtatásukról, a helyi és szilvásvárad! programokról is. Az egri csoport már tervezi a jövőbeni nagyváradi kirándulások részleteit, az ajándékba kapott Nagyvárad száz éve és ma című könyvvel ismerkednek. Az elnöke szerint jó úton halad az a baráti együttműködés, amit 2003-ban Budaházy István kezdeményezett. Az akkori egri szóbeli meghívást a jelenlegi elnök, Makay Attila írásban is megerősítette. (T. O.) hatvan - A nyugatnémet ember bizony nehezen mond le saját jólétéről - mondja a csaknem egy évtizede kint dolgozó, középvezető ismerősöm. - Napi nyolc óránál többet nem szívesen tölt a munkahelyén, s a nehéz fizikai tevékenységet is csak a legvégső esetben vállalja el. Velük szemben például a magyarok akár 14 órát is képesek naponta ledolgozni, a házigazdák 13-14 eurós órabérének alig több mint a feléért. A magát megnevezni nem óhajtó informátorom szerint a magyar munkáltató cégek számára - amelyeknek az ottani térnyerését hazánk európai uniós csatlakozása nagymértékben megkönnyítette - óriási üzletről van szó: ötven ember foglalkoztatása esetén egy hónap alatt akár 170 ezer eurós bevételt is elkönyvelhetnek. Ha leszámítjuk a bérköltséget, a szállás és az utazás kiadásait, még mindig busás haszon marad náluk. Ugyanakkor - persze, relatíve - az egyéni munkavállaló is jól jár, a sok esetben hajnali 3-kor kezdődő, délutánig tartó robot során havi a 1500 eurót (380 ezer forintot) is megkeresheti. Mindezek ellenére egyes kisüzemek munkaerőgondokkal küzdenek - panaszolja a középvezető. Szerinte a piacon újabban megjelent magyar munkaadó cégek némelyike nemtelen eszközöktől sem riad vissza az emberutánpótlás biztosítása érdekében: egymástól csábítgatják a dolgozókat, ígérgetnek fűt-fát, még a tisztességesebb cégek által fenntartott albérletekben is „kampányolnak”. Van, aki hisz nekik, s csak némi idő elteltével döbben rá, hogy becsapták.- Gyakorta előfordul, hogy rá kell döbbenniük: se szállás, se kialkudott bér, se utazási költség, de sokukkal még szerződést sem kötnek. Csoda, ha a kommandós akciókról érkeznek hírek a magyar munkavállalókkal kapcsolatosan...? - teszi fel a kérdést a számos hasonló esetet maga is megtapasztalt férfi. J. M. heves megye A hirtelen hőmérséklet-változás tegnap megyénkben is több kellemetlenséget okozott az utakon. Délelőtt a Füzesabony és Kerecsend közötti 3-as és a 33-as főút kereszteződésében ütközött össze két gépkocsi. A balesetben egy személy megsérült, aki saját felelősségére úgy döntött, hogy nem igényel kórházi vizsgálatot. A karambol okát szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. Hétfőn kora délután Verpelét és Egerszalók között történt szintén egy ütközéssel együttjáró baleset. A tragédiát az az Eger felé haladó személyautó okozta, amely megcsúszva a földes útpadkán, keresztbe fordult az úttesten, majd átcsúszott a másik sávba, ahol egy vele szemben szabályosan közlekedő kisbusznak csapódott. Miután az árokba borult gépjárműből a tűzoltók kiszabadították a súlyos, életveszélyes sérüléseket elszenvedett sofőrt, őt rögtön kórházba szállították. Varga Tamás r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunk révén is arra kéri az autósokat, hogy a nagy melegben csökkenő reakcióidő miatt fokozottabb figyelemmel közlekedjenek a közutakon. A fülledt hőség miatt egyébként három helyen is közterületen rosszul lett állampolgárhoz és három infarktushoz riasztották Egerben a mentősöket, akik mind a hat esetben rohamkocsival vonultak a helyszínre. Táborozás a Balti-tengernél testvérkapcsolat Opatowska ajándéka B. S. újlőrincfalva Ma budapesti városnézés után utazik haza a község lengyel testvértelepülése, Opatowska küldöttsége. Az egyre szorosabbá váló kapcsolatról a házigazda polgármester, Soltész András elmondta:- Waclaw Szalek polgármester úr azzal örvendeztetett meg bennünket, hogy augusztus 8-21. között az ő költségükre öt újlőrincfalvai diákot elvisznek egy tűzoltótáborba a Balti-tengerhez. A nyolctagú opatowskai delegációnak szívélyes fogadtatásban volt része Újlőrincfalván, és gazdag programsorozaton vehetett részt. Megtekintették a sarudi aratofesztivalt, találkoztak a helyi vállalkozókkal. Sétahajózást tettek a Tisza-tavon, ellátogattak a Hortobágyra. A Jóléti-tónál az erdélyi Tusnádfürdő néptáncegyüttese adott műsort számukra a hangulatos, színpaddal rendelkező helyi szabadidőközpontban. A lengyel vendégek tegnap megtekintették az egri Tűzoltó Múzeumot. A csoportot fogadta Csontos Ambrus tü. alezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője. A kapcsolat már a gazdasági szférában is tetten érhető. Igaz, a füzesabonyi bútorbolt vásárolt eddig több mint tízmillió forint értékű árut Opatowskából. A Waclaw Szalek vezette lengyel delegáció tegnap nagy érdeklődéssel tekintette meg az egri Tűzoltó Múzeumot FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Eltáncolhatják nagyréde A községbeli Garabonciás és Bóbita gyermek néptáncegyüttesek működési feltételeinek javítására pályázott, és 220 ezer forintot nyert az önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alaptól.- A segítséggel a csoportok további színvonalas szerepléséhez kívánnak támogatást nyújtani - mondta Balázs József polgármester. Az együttesek próbáinak, fellépéseinek, szakmai táborainak költségeit finanszírozhatják majd e pénzből. A pályázathoz önerőt is vállaltak, így az e célra fordítható összeg ezzel kiegészülve a kétszeresére is nőhet. A támogatáshoz a nyáron jut hozzá az önkormányzat, s várhatóan ősszel használhatják fel működési célokra. A 1 I I i