Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-30 / 177. szám
2005. JÚLIUS 30., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTÜKÖR Hungária Kupa 2005: már 800 nevezés érkezett Eddig 20 ország mintegy 800 versenyzőjének nevezése érkezett be a rendezőkhöz, az Imola Cégcsoport által támogatott 2005. évi Hungária-kupa nemzetközi versenyre. *;>«*«* *vm WC». HUNGÁRIA KUPA 2005 2005.08.14-18. (bcs) tájfutás Párád és Mátraszent- imre térségében augusztus 14. és 18. között kerül sor az 5 napos viadalra, amelynek közös házigazdája az Egri Spartacus SE, a Gyöngyösi Tájfutó Klub és a Salgótarjáni Dornyai SE. A Mátra kellemesen hűvös lejtőin az első napi verseny célja a recski emlékpark lesz. Az esemény a parádfürdői Ilona- völgyben folytatódik, ahol két versenynapot is rendeznek. A 4-5. napon a 400 méteres tengerszint feletti magasságról 900 méterre költözik fel a mezőny Mátraszentimre környékére.- A rendezvény többnyire tiszta, jól futható bükkerdők- ben zajlik, helyenként meredek hegyoldalakon - mondta lapunknak Blézer Attila szervező. - Az erdő mikroklímája a kánikulához képest 5-10 fokkal hűvösebb hőmérsékletet biztosit majd a versenyzőknek. A sűrű úthálózat, az egyszerűbb szerkezetű terep a kezdők és a gyerekek számára ideálisnak tűnnek, hiszen megkönnyítik a tájékozódást. A versenyzők mintegy 50 kategóriából választhatnak nemüknek és életkoruknak megfelelő távokat, különböző technikai nehézségű pályákat. Helyszíni nevezésű nyílt kategóriák is várják mindennap az érdeklődőket, ahol akár többen együtt is indulhatnak. A célokban büfé, sörsátor üzemel majd, ahol kivetítőn keresztül élőben lesz látható, ahogy a többiek még küzdenek a terepen. Bővebb információ a www.hungariacup2005.agria.h u oldalon található. Döntős magyarok evezés - A k-l-ben induló Behkő Zoltán is kiharcolta a döntőbe jutást 1000 m-en a poznani kajak-kenu Európa- bajnokságon, s ez azt jelenti, hogy minden számban lesz magyar egység a leghosz- szabb táv szombat délelőtti fináléi során. Talmácsi a hetedik motorsport - A 125 kcm-es géposztályban versenyző Talmácsi Gábor hetedik lett a gyorsaságimotoros-világba- jnokság kilencedik, németországi futamának első időmérő edzésén. Sopron - Doneck ' labdarúgás - Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni központjában elkészítették az UEFA Kupa-selejtező második fordulójának párosítását: a magyar kupagyőztes FC Sopron az ukrán Metalurg Doneck csapatával találkozik. Az első mérícőzé- sekre augusztus 11-én kerül sor, míg a visszavágókat két héttel később rendezik. Kelemen Bakiban LABDARÚGÁS - Augusztus 3-án az azer- bajdzsáni Nefcsi Baki - Anderlecht (belga) Bajnokok Ligája selejtező visszavágójára utazik Kelemen Attila (képünkön). Az egri FIFA-asszisztens Kassai Viktor, Erős Gábor és a tartalék bíró Saskőy Szabolcs társaságában vesz részt a Bakiban sorra kerülő összecsapáson, ahol 5-0-ás hátrányt kellene ledolgozni az azerieknek. DVSC: a MU következhet labdarúgás - Az Európai Labdarúgó Szövetség lyoni központjában elkészítették a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának párosítását: a magyar bajnok Debrecen - abban az esetben, ha továbbjut a horvát Hajdúk Split ellen - az angol Manchester Uniteddel találkozik. Supka Attila vezető edző csapata az első mérkőzést augusztus 9-én vagy 10-én idegenben vívná, míg a visszavágóra két héttel később kerülne sor. Fiikő négyet labdarúgás Előkészületi mérkőzések eredményei: FC Hatvan - Szőlőskert-Nagyréde 2-3 (0-1). G.: Galasi T., Niki, ill. Bódis 2, Papi. Gyöngyöshalász - Jászárokszállás 0-0. Fens- therm-Verpelét - MFS 2000„vágott” Sírok 4-2 (2-1). G.: Fükő T. 4, ill. Szabó Z., Nagy Zs. Heves - Kisköre 5-0 (1-0). G.: Besenyei F. 2, Pusoma 2, Besenyei Zs. Makiár - Novaj 11.7-2 (4-0). G.: Kajli 2, Grassi 2, Parádi, Klaisz, Veres, ill. Kovács K. 2. magyar kupa A gyöngyösiek Somoskőújfaluba látogatnak Két megyei csapatunk részvételével vasárnap 17 órától rendezik a Magyar Kupa 2005/2006. évi kiírásának első országos fordulóját. B. Cs. labdarúgás A főtáblán 84 csapat szerepel az NB I-es klubok csak a 2., a nemzetközi kupában szereplők csak a 3. fordulóban csatlakoznak a továbbjutók mezőnyéhez. Az első három körben egy összecsapáson dől el a továbbjutás kérdése. A két szűkebb hazánkbeli csapat közül a nehezebb feladat a megyei I. osztályban szereplő fel- sőtárkányiakra vár, akik az NB Il-es vecsésieket fogadják. Az NB Ill-as Gyöngyösi AK-Ytong gárdája a Nógrád megyei II. osztályban érdekelt Somos SE vendége lesz. Pisonték jönnek Felsőtárkány - Vecsés Felsőtárkány, vasárnap, 17.00. Horváth Tamás, a fel- sőtárkányiak edzője: - Viszonylag ismeretlenül vágunk bele a A Kispest egykori legnagyobb „királya”, Plsont István holnap Felsőtárkányban lép pályára A tarkanyi Fülekiék (balra) otthon, a gyöngyösi HaJIIngerék (középen) vendégként kezdik az országos küzdelmeket mérkőzésbe, el- lenfelünket ugyanis nem tudtuk eléggé feltérképezni. Az eddigi eredményeiket tiszteljük, de Ugyanezt már a Horváth Tamás játékban nem akarjuk megtenni. Megpróbálunk felnőni a feladathoz, és bár bravúr kell hozzá, de szeretnénk továbbjutni. A kezdőcsapat: Regős - Novák T., Szarvas, Novák Z. - Smuczer (Bercsényi), Jánosi, Domán, Nagy J., Boczki - Füleki, Kasza. Csábi József, a vecsésiek edzője: - A vecsési klub történetének eddigi legjobb eredményét értük el a nyáron megszerzett 2. helyezéssel. Azóta nem lett több a pénzünk, amatőr csapatként működünk, néhány kivételtől eltekintve a tavalyi játékosállománnyal. A rövidnek nevezhető felkészülésünkbe beleillik a Magyar-kupa mérkőzés, ahol természetesen a győzelem a célunk. A kezdőcsapat: Elbert - Ács, Hungler, Schiller - Búzás, Herczku, Pisont, Menyhárt, Csillag - Kiss K., Holló. GYAK: össze keli fogni Somos SE - Gyöngyösi AK-Ytong Somoskőújfalu, vasárnap, 17.00. A házigazdák a Nógrád megyei n. osztályú bajnok Keleticsoportjában legutóbb a 3. helyen végeztek. Labancz Róbert, a gyöngyösiek játékos-edzője: - Sajnos a hátráltatta, de Labancz dúl el a közösRóbert ségünk. A Jászapátiban rendezett első edzőmeccSün- kön látott lelkesedést szeretném vasárnap is viszont látni a csapaton, ahol csakis a továbbjutás lehet az elfogadható. A keret: Labancz, Horváth P. - kapusok; Molnár G., Mikola, Tóth I. A., Szilágyi, Dávid, Agócs, Tóth T., Szekrényes, Tatár, Forgács, Nagyfalusi, Nagy G., Tóth II. A., Ivitz, Hordós, Molnár B. - mezőnyjátékosok. NB ll-es ellenfél Tárkányban HÉT VÉGI SPORTMŰSOR Szombat kispályás foci: III. Focival a gyermekekért jótékonysági torna, Eger, Felsővárosi sporttelep, 8.00. sakk: Agria Sakkfesztivál, Eger, Szent Hedvig Kollégium, 14.00. STRANDVÍZILABDA: Országos bajnokság, csoportmérkőzések, Eger, strandfürdő, 9.00. úszás: Serdülő magyar bajnokság, Eger, Bitskey-uszoda, 9 és 17.00. vízilabda: Flavin 7-kupa nemzetközi ifjúsági torna, Eger, Bárány-uszoda, 10.00. labdarúgás: Tisza-tó kupa meghívásos felnőtt torna, Kisköre, 9.00. Meghívásos jubileumi felnőtt torna, Heréd, 9.00. Karácsond-kupa meghívásos torna, Kará- csond, 9.00. Előkészületi mérkőzések: Egri Sportiskola - Novaj, stadion, 17.00. Atkár - Gyöngyöshalász, 18.00, Pétervására - Hevesaranyos, 11.00, Fenstherm- Verpelét - Besenyőtelek, 17.30, Petőfibánya - Buják, 17.00, Andornaktálya - Makiár, 17.00, MFS 2000-Sirok - Egerszalók, 18.00, Domoszló - Márkáz, 18.00. Vasárnap kispályás foci: III. Focival a gyermekekért jótékonysági torna, Eger, Felsővárosi sporttelep, 8.00. lovassport: II. Fenstherm- kupa díjugrató verseny, Heves, 9.00. sakk: Agria Sakkfesztivál, Eger, Szent Hedvig Kollégium, 14.00. STRANDVÍZILABDA: Országos bajnokság első elődöntő, Eger, strandfürdő, 9.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt túrája a Lillafüred - Lillabarlang - Hildebrand Jenő barlang - Udvarkő barlang- Csókás - Csillagtábor - Magoskő - Sólyomkút - Lendeczky pihenő - Őskohó - Hámori-tó - Lillafüred 18 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.20. úszás: Serdülő magyar bajnokság, Eger, Bitskey-uszoda, 9 és 17.00. vízilabda: Flavin 7-kupa nemzetközi ifjúsági torna, Eger, Bárány-uszoda, 10.30. LABDARÚGÁS: Magyar Kupa országos selejtező, 1. forduló: Felsőtárkány - Vecsés, 17.00. Előkészületi mérkőzések: Besenyőtelek - Szihalom, 10.00, Lőrinci - Palotás, 14.30, Tarnalelesz-Gyetvai Kft. - Balaton, 17.00, Karácsond - Visonta 17.00. Az Agria Sakkfesztiválon minden korosztály asztalhoz ül HEVES"* HÍRLAP 'X GYÖNGYÖS, HATVAN WtVU. PtttFAAPONy, Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉS! ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi a 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/510634, fax 36/510630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax 36/513-646 Előfizetés a kiadónáL Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés d?a egy hónapra 1500 Ft negyedévre 4500 FL fél évre 9000 Ft egy évre 18000 Ft Hirdetésfelvétel előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax 37/311-697) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). Készült: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- \ böző versenyeken, játékokon, akciókon, íj szavazásokon, rejtvénypályázatokon \ stb. résztvevők által személyesen, írás- ji ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- \ mailben megadott személyes adatok ji nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- ij hoz, hogy azok felhasználásával a Társa- íj Ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, í amelyek az adatok feldolgozását is vég- íj zik (Axel Springer-Magyarország Kft., ij Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., jl Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság ij Rt„ Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft,, Nép- j újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő ji Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít- jj sük, akcióira, kiadványaira és egyéb ji szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. j Az érintettek felvilágosítást kérhetnek jj az általunk kezelt személyes adataik kö- ji réről, felhasználásuk módjáról és céljá- jj ról és bármikor kérhetik azok helyesbí- jj tését, felhasználásuk korlátozását, illet- ji ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerei készült. A MATESZ által auditált ft