Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-30 / 177. szám
2005. JÚLIUS 30., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 9 ELETMOD Nehéz elhagyni a „Mama Hotelt" éretlenek Nem költöznek be szívesen saját lakásukba a huszonéves fiatalok Manapság egyre nehezebben és egyre később hagyják el a fiatalok a szülői házat. Halogatják a munkába állást, a házasságkötést, a gyerekvállalást. Miközben testileg korábban érnek, mint elődeik, valamiért mégsem akarják vállalni a felelősségteljes felnőtt életet. A jelenség annyira terjed világszerte, hogy felkeltette a szakemberek figyelmét. Matula Judit Egy németországi felmérés szerint a fiatal nők átlagosan huszonkettő, a férfiak csaknem huszonöt éves korukig élnek együtt a szüleikkel. Ez önmagában nem lenne furcsa, tekintettel arra, hogy nagyjából ebben a korban jutnak a fiatalok diplomához, álláshoz. Aggasztóbb- nak ítélik viszont a szakemberek azt, hogy az utóbbi néhány évben kereken egyharmadával nőtt azoknak a nőtlen férfiaknak a száma, akik még negyvenéves korukban is a szülői házban élnek. Olaszországban állítólag még ennél is nagyobb arányszámot tapasztaltak. Vannak olyan fiatalok, akik egyszerűen élvezik a „Mama Hotel” szolgáltatásait, és kényelemből nem kezdenek önálló életet, de legtöbbször súlyosabb dologról van szó, aminek a gyökerei egészen a kisgyerekkorig nyúlnak vissza. Az egyik neves francia pszichiáter azt állítja, egyre több olyan gyereket kell kezelnie, aki kórosan nem tud elválni még rövid időre sem a szülőjétől, a legtöbb esetben az anyjától. A gyerek kétségbe van esve, betegségtüneteket produkál, amikor ott kell maradnia az óvodában, az iskolában, nem haj- landó külön aludni, táborba menni. Daniel Bailly, a Marseillés-i egyetem tanára azt álA lelki kötődést a gyerekkor kedvencei tovább erősítik A legjobb mindig a mama főztje, ráadásul nincs gond se a vasalt ruhára, se a háztartás vezetésére lítja, az elszakadástól való félelem a 21. század emberének egyik legjellegzetesebb tünete. Freud, a 19. századi nagy lélekbúvár azt állította, hogy az anyától való elszakadás az az alapélmény, melyből az ok nélküli félelmeink, szorongásaink fakadnak. Ez tehát természetes jelenség, de csak bizonyos határig. Nem könnyű eldönteni, honnan tekinthető kórosnak a gyerek ragaszkodása, mondja a francia szakember. A felismerést nehezíti, hogy sok anya a szeretet jelének tartja, ha a gyereke lépni sem akar nélküle, pedig inkább aggódnia kellene emiatt. Különösen gyakran fordul elő a kóros ragaszkodás az egyszülős családokban, amelyekből a válások szaporodása miatt egyre több van. Itt másik felnőtt híján a gyerek lesz a mama „házastársa”, legfőbb bizalmasa. Ez már önmagában is természetellenes helyzet, amit tovább fokoz, hogy Akad jó megoldás? A szülőnek kell erőltetni, hogy. felnőtt korba került gyereke hagyja el a családi fészket? A pszichiáter válasza egyértelmű igen. Még jobb persze, ha a szülő kezdettől fogva önállóságra neveli csemetéjét. A családban mindenkinek szüksége van magánszférára, nem kell mindent együtt csinálni szülőnek és gyereknek. A szülő legyen testőr, aki ha kell, védelmet nyújt a háttérből, de hagyja a gyereket kockázatot vállani. TERELJE úgy, hogy a gyerek tapasztalatokat szerezhessen, maga oldja meg a problémáit, és vállalja a felelősséget azért, amit csinált. Az a fiatal, akinek van önbizalma, mer konfliktusokat vállalni, könnyebben vállalja később a felnőtt életet is. mai világunk sokszor zaklatott, félelmet keltő, ami elől jóformán csak az otthonunkban találunk védelmet. Nincs érző anya, aki ilyen körülmények között ellökné magától a belé csimpaszkodó gyermeket. Minden lépését ugrásra készen szemmel tartja, és eközben lassanként eléri, hogy a gyerek az istennek sem akar kinőni a pelenkából. A másik ok, ami miatt a fiatal felnőttek sem akarják elhagyni a szülői házat, állítja Bailly professzor, hogy a mai világban ösz- szemosódnak az életszakaszok, nincsenek határkövek az életünkben. Arzok a dolgok, amelyektől felnőtté válunk - munkába állás, házasságkötés, gyerekvállalás, stb. - egyre későbbre tolódnak, sőt sokszor elmaradnak. Az egyetemen is tanító szakember elképedve figyeli tehetséges tanítványait, akik inkább megszereznek még három diplomát, csak ne kelljen állásba, elszegődniük, ne kelljen felnőtt életet élniük. Mert akkor le kellene mondaniuk néhány dologról. És itt megint kulcskérdéshez érkeztünk: felnőtté válni azt jelenti, hogy képesek vagyunk lemondani bizonyos dolgokról, akármilyen csábítóak. Márpedig a fogyasztásra berendezett világ tele van csábítóbbnál csábítóbb dolgokkal, amiknek nagyon nehéz ellenállni. A marihuána és az alkohol az asszonyok dolga leszoktatás A házasság után megnő a nők befolyása a férfiak káros szenvedélyeire Hogy a férfiak házasság után hányszor nyúlnak a fűhöz, az leginkább a nőtől függ. Ha ő elutasítja, akkor a férj drogfogyasztása látványosan csökken, állapították meg amerikai tudósok. A férfiak ivási szokásaiba azonban nincs a házastársaknak beleszólási joguk. Simon Krisztián „Szó sem lehet róla!” - az ehhez hasonló mondatokat a frissen házasodott amerikai nők szívesen használják. Mert akármeny- nyire furcsa, a nő dönti el, hogy a férje elszívhat-e alkalomadtán egy-egy joint-ot. A Buffalo-i egyetem szenvedélybetegség-szakér- tőinek tanulmányából az derül ki, hogy a házasság első évében a férfiak akkor nyúlnak leginkább a marihuánához, ha a hitvesük is szívesen elszív egy spanglit. Ha a feleség nem szeret szívni, sokkal nagyobb az esély, hogy a férj felhagy a drogfogyasztással. Az alkohol esetében viszont nincs szerepe az asszony fogyasztói magatartásának, állapította meg Kenneth Leonard a tanulmányban. A férfi az, aki meghatározza párja ivási szokásait. Leonard 1990 óta majdnem 500 párt vizsgált. Kiderült, hogy az átlagosan 27 éves feleségeknek egyértelmű befolyásuk volt az átlagosan 29 éves férjeik marihuána-fogyasztását tekintve. Az első évek még mozgalmasak, de 30 felé közelítve látványosan visszaesik a drogfogyasztás, állítja a szakértő. Ugyanakkor az is kiderül a tanulmányból, hogy a füvezni szerető emberek sokszor olyan feleséget választanak, aki szintén nem veti meg a könnyebb drogokat. - Megtaláltuk a befolyás irányát - mondta Leonard. - A feleség meghatározza a férfiak dohányzási szokásait, fordított irányban viszont ez nem megállapítható. Az egyik lehetséges magyarázat erre a kapcsolat dinamikája: a házasság után a nőknek sokkal nagyobb hatalmuk van a partnerük felett. A feleségek nyomást gyakorolnak a férjeikre, hogy megváltoztassák azok életét. A férfiak pedig, hogy ne veszélyeztessék a kapcsolat harmóniáját, engednek a nyomásnak. Ha ivásról van szó, akkor a jelenség pont fordítva működik, a nők hajlamosak rá, hogy átvegyék férjük szokását. Legalábbis az első évben. A második évben aztán megfordul a helyzet. A szülők káros szenvedélye leginkább a gyermekek egészségét károsítja HÍREK Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK ►SZOMBAT család & nevelés A reménység családi tábora megkeseríti az alkoholiz- mus sok ember életét hazánkban. A betegek és családtagok segítségre találhatnak a Balatonhoz közeli, Somogy megyei Reménység Rehabilitációs Táborban. A szervezők olcsón biztosítanak szállást és étkezést a bajba került családoknak. Érdeklődni és jelentkezni a 20/379-6070, 20/379-6099 telefonszámokon lehet. Bölcsőben biztonságban nagyobb a kockázat a bölcsőhalálra a szüleikkel egy ágyban alvó babáknál, még akkor is, ha a szülők nem dohányzók - állapították meg a Glasgow-i egyetem kutatói. Az sem biztonságos, ha a szülő kanapén vagy egy fotelben alszik el a csöppséggel. A bölcső a legbiztonságosabb hely a baba számára. A franciák házaséleti rekordja kiderült a Durex ez évi felméréséből, hogy a francia a legtöbbet szerelmeskedő nemzet. Az európai népek -* közt a németek és a britek a figyelmesebbek, náluk tart a legtovább az előjáték - átlag 22 perc - viszont a szeretkezések számát illetően jelentős hátrányban vannak. Ez utóbbiban tavaly még mi magyarok vezettünk. Gyerekbiztos lesz az új Xbox konzol ügy értesült egy japán online hírmagazin, hogy a Microsoft év végén debütáló új generációs konzolján a szülők beállíthatják majd, hogy a gép milyen besorolású játékokat engedjen futtatni. Ezzel a megoldással elejét vehetik annak, hogy az Xbox 360-on kölcsönbe kapott erőszakos programokkal játsszanak a csemeték. Csinos, sikeres és boldog a színésznő NINCS HARMINCÉVES, van egy tízéves kisfia, eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb szerepeit. Csinos, okos, sikeres - és őszinte. Ő Szinetár Dóra. A színésznőről a gyöngy augusztusi számában olvashat. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.keggel.hu