Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-23 / 171. szám

2005. JÚLIUS 23., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTTÜKÖR Szilvásvárad, augusztus, világszám lovas show Hét világbajnok áll rajthoz a Magyar Hajtó Derbin A honi válogatott szempontjából nagy téttel bíró, a közönség számára pedig kiváló programot kínáló rendezvényt jelent augusztus 5. és 7. között a szil- vásváradi magyar fogathajtó derbi és a nemzetközi lipicai lovas show. (bódi) lovassport Az esemény előze­teseként tegnap a szilvásváradi műemlék ménistállónál tartot­tak sajtótájékoztatót. - Nekünk az a feladatunk, hogy segítsük azt a magas színvonalú szak­mai munkát, amit az Állami Ménesgazdaság részéről végez­nek. Örvendetes az az összefo­gás, ahogy ezen a gyönyörű fek­vésű, kiváló adottságokkal ren­delkező településen kezelik a gatot várunk - kezdte a ménesgaz­daság igazgató­ja. - A tét nagy, ugyanis az ed­digi és a szil­vásváradi ered­mények isme­retében jelöli ki Fintha Gábor szövetségi kapitány a salzburgi kettesfogat-hajtó vb-n, illetve a világ legnagyobb lovasverse­nyén, az aacheni via- dalon Dallos Andor Zoltán, Lázár Vilmos, Juhász László, Kecske­méti László, Dobrovitz Jó­zsef, Nyúl Zol­tán, Fehér Mi­hály) ül majd bakra.- Fontos állomás lesz a szilvás­váradi, ahol várhatóan színvona­las küzdelemben dől el a he­lyezések sorsa, il­letve arra is fény derül, hogy kik alkotják az ausztriai, vala­mint a németországi versenyre utazó keretet - tette hozzá Fintha Gábor lovasfesz­tivált, és amelyhez a szaktárca 5 millió forintos támogatást nyújt - mondta elöl­járóban Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke. A háromnapos esemény rész­leteiről Dallos Andor így szólt: - A Magyar Hajtó Derbi pénte­ki díj-, szombati maraton- és va­sárnapi akadályhajtására mint­egy félszáz kettes és négyes fo­Fintha Gábor, Szamokban a fajtáról Míg 15 éve 100 lipicai kan cát tartottak nyilván az or­szágban, addig mára ez a szám már 450 körül mo­zog. A világon mintegy 3000 kanca tartozik a Á törzshöz. Kis ha- A zánkban 2000- mj 2300 ló alkotja a li- ^ picai állományt, ebből 250 található Szilvás- váradon. A s z e r e p 1 ő négyesfogat­hajtó válogatot­tat. A mieink mindkét helyen címvédőként állnak rajthoz. A derbi külön­legessége, hogy 7 világ­bajnok magyar hajtó (Lázár FOTÓ: PILISY ELEMÉR aki a kettes- és négyesfogat- j hajtóknak is r a bükki telepü­lésen tartja a szo­kásos edzőtá­bort A szövet­ségi kapitány természete­sen bízik abban, hogy si­kerül a korábbi- akhoz hasonló­an jól szerepelni a nemzeti csapatoknak, bár egy­re erősebb a konkurencia. Az idén 425 éves lipicai ló­fajtáról nemzetközi program- sorozat keretében emlékez­nek meg. Augusztus 6-án, szombaton Esti Lovas Show-ra kerül sor, ahol Európa öt leghíresebb li­picai állami mé­nesének lovai, a „mozgás művé­szei” látványos, színvonalas mű­sorral szóra­koztatják a k ö - zönségét. Az egyedülálló világszámot a Bükk- fennsíkon szabadban élő lipicai ménes behajtása és idomított villanyfényes produkciója jelen­ti a stadionban. Szombat autósport: Egri Calibra ta­lálkozó, Eger, Szépasszony- völgy, Hotel Villa Völgy, 10.00. TRIATLON: XIV. ZF Tereptriatlon nyílt országos verseny, Ostorosi vízicenter, 9.00. vízilabda: Barátságos tóví- zilabda-mérkőzés: Felsőtárkány - Vörös Rák Eger, Felsőtárkány, 17.00. labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: MFS 2000- Sirok - Egerszalók, 10.30. Pétervására - Feled, 11.00. Pétervására - Tarnalelesz- Gyetvai Kft., 17.00, Márkáz - Makiár, 17.00, Besenyőte­lek - Fenstherm-Verpelét, 18.00, Atkár - Gyöngyösi AK-Ytong, 18.00. Vasárnap autósport: III. Borsodring Rallyesprint III. Holiday Plus-kupa amatőr zárt pá­lyás mini-rallye verseny, Mezőkövesd, katonai repü­lőtér, 9.30. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyüt túrája a Hór-völ- gyi elágazó - Farkaskőalja - Felső-szoros - Mangótető - Cserépváralja - Bogács 16 kilométeres útvonalon. Talál­kozó: Eger, autóbusz-pálya­udvar, 8.30. SAKK: Agria Sakkfesztivál, Eger, Minorita Rendház Szent Hedvig Kollégiuma, 14.00. labdarúgás: Stadion avató buli: Egri Öregfiúk - Parla­menti válogatott, 15.30. Eger FKE - Győri ETO FC, 17.00 (mindkettő Eger, váro­si stadion), FC Hatvan - Boldog, 17.00. Besenyőtelek - Poroszló, 17.00. A kisnánaiak megvédték Európa-bajnoki címüket Szarvas Péterék Újszászon is magasba emelhették az aranyérmesnek járó serleget B. Cs. lábtoll-labda 2003-ban ren­dezték a sportág első Európa- bajnokságát, melyre Németor­szágban került sor. Akkor 7 or­szág 8 csapata játszott egymás­sal, s a kontinens legjobbjának járó címet a kisnánai Malik András, Paulenka László és Szarvas Péter alkotta trió hódí­totta el. Az „aranyhármas” di­csőséglistája a napokban újabb Eb-medállal bővült, méghozzá a legfényesebbel. - Újszászon védtük meg Európa-bajnoki cí­münket, ahol 10 ország 11 gár­dája szerepelt a mezőnyben. A magyar házidöntőben a nagy- kanizsaiakat győztük le 2-O-ra (21-16, 21-19) - mondta Szar­vas László csapatvezető. Az Eb-elsőséget követően két nap pihenőt kaptak Paulenkáék, akik azóta már visszatértek Újszászra, hogy a Hungarian Open nemzetközi nyílt versenyen is bizonyít­sák: nincs tőlük jobb a konti­nensen. Két érem a Balatontól H. F. Zs. fekvenyomás A gyöngyösi Mátra SE két versenyzője is do­bogón végzett a Balatonalmádi­ban rendezett XIII. Balaton-ku- pa országos versenyen. A juni­orok 67,5 kg-os súlycsoportjá­ban Bállá Gábor 130 kg-mal az 1. helyet szerezte meg, míg a 125 kg-os kategóriában Beleznai Tamás ezüstérmet ve­hetett át 170 kg-os teljesítmé­nyéért. Holnaptól Agria Sakkfesztivál S. K. , sakk Vasárnap kezdődik és ki­lenc napig tart az egri Minorita Rendház Dobó téren található Szent Hedvig Kollégiumában az Agria Sakkfesztivál elnevezésű Az első fordulót vasárnap 14 órá­tól tartják FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON nemzetközi torna. Mint azt Rauch Ferenc főszervezőtől megtudtuk, eddig 14 országból mintegy 150 versenyző jelezte részvételi szándékát, akik két csoportban 9 fordulós svájci rendszerben mérhetik össze tu­dásukat. A 13.30-kor kezdődő ünnepélyes megnyitót követően 14 órától kerül sor az 1. forduló mérkőzéseire. Tizenhárom hatvani találat Hírlap-információ labdarúgás - Hét közben leját­szott előkészületi mérkőzések eredményei: FC Hatvan - Hort 13-3 (9-0). G.: Niki 4, Tari 4, Sipos 2, Burda, Koczka, Szentgyörgyi T., ill. Káposzta 2, Mátyásházi. MFS 2000-Sirok - Fenstherm-Verpelét 1-4 (0-2). G.: Szabó Z., ill. Váradi, Jeremi­ás, Puporka, Szőke. Atkár - Szőlőskert-Nagyréde 3-3 (2-1). Ingyenes képzés! Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorlóiskolája a 2005/2006-os tanévben a következő, érettségire épülő, nappali rendszerű kétéves szakképzéseket indítja: 1. /Művészeti szakképzés: •testű-festő ",o, (OKJ 52 1811 01) • Festő-díszítőfesV5 (OK) 52 1811 01) ' • Grafikus - alkalmazott grafikus, képgrafikus (OK) 52 1811 02) • Grafikus - elektronikus grafikus, képszerkesztő (OK] 52 1811 026) 2. / Kiadványszerkesztő (OKJ 52 8419 026) Jelentkezési határidő: 2005. augusztus 10. Jelentkezési korhatár: 23 év Jelentkezési lap kérhető személyesen vagy levélben a 3300 Eger, Barkóczy út 5. címen, e-mailben a gyak2@ektf.hu címről, illetve letölthető a www.ektf.hu/~gyak2 weblapról. Ingyenes kollégiumi elhelyezést és nyelvoktatást biztosítunk! További információk: 36-413-654, 06-30-338-4530, www.ektf.hu/~gyak2 . Ingyenes képzés! Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskolája. Gimnáziuma és Szakképző Iskolája 3300 Eger, Barkóczy út 5. sz. esti gimnáziumi képzést szervez. Jelentkezési határidő: 2005. szeptember 1. A képzés 4 évfolyamos (különbözeti vizsgával 3 év) Érdeklődni a fenti címen, illetve a 36-413-635 telefonszámon lehet. »Mi«!',:*» HEVESE HÍRLAP lőrinci. pettrvAsAra városok ts »Qmm« na Kiadja az Axal Sprlnger-IHagyarország Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadővezelő: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR.SZALAYZOLTÄN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513*05. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/4KM27. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi­onális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513-644, fax: 36/513*46 Előfizetés a kiadónál Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha­tó). Telefax: 36/513*46, valamint a terü­leti ügynökségeknél és a kiadó kézbesítői­nél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija egy hónapra 1500 Ft negyedévre 4500 Ft fél évre 9000 Ft egy évre 18000 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax 37/311*97) és a hatvani irodá­ban (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax 37/341*51). Készült: Szilády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor HU ISSN 0865-9109 | Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön- I böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írás­ban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a Társa­ságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is vég­zik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Nép­újság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesít­sük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik kö­réről, felhasználásuk módjáról és céljá­ról és bármikor kérhetik azok helyesbí­tését, felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem Küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. )

Next

/
Thumbnails
Contents