Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-19 / 167. szám

14 SPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 19., KEDD- HIRDETÉS „Aranyos" egri orvosok jöttek haza Alicantéből Idén a spanyolországi Alicantében rendezték a 26. Orvos Egészségügyi Dolgozók Világjátékát, amelyen a szokásokhoz híven több mint 4000 egészségügyi dolgozó vett részt, Argentínától kezd­ve Ausztrálián, Japánon, Kanadán és az európai országokon keresztül, a világ minden részéről. B. Cs. ~~ szabadidősport Magyarorszá­got mintegy ötvenen képviselték, köztük - legnépesebb küldött­ségként - 17 egri orvos is, akik asztaliteniszben, lövészetben, úszásban és kispályás labdarú­gásban képviselték színeinket, nem is akárhogy - tájékoztatta lapunkat a hevesi küldöttség csa­patkapitánya, dr. Miksi Gyula.- Dr. Kis Zsuzsanna radioló­gus főorvosnő lányával, Kovács Kingával 32 versenyző közül szinte minden mérkőzést meg­nyert, így a legeredményesebb magyar versenyzőnek járó címet Dr. Kis Zsuzsanna (középen) a legeredményesebb magyar versenyzőnek járó címet is kiérdemelte Az elismerés jele A világjátékok hangulatára jellemző eset volt, amikor a minden úszószámot megnyert fiatal amerikai versenyző Pócs doktor korábbi ered­ményei előtt tisztelegve, egyik érmét a magyar orvos nyakába akasztotta. érdemelte ki - mondta a „csapikapi”. - Kinga korosztá­lyos egyéniben, vegyes párosban és édesanyjával női párosban nyert aranyérmet Kis doktornő ez utóbbit tartja a legértékesebb­nek, ahol szoros meccsen 3:2-re verték a jó erőt képviselő Voronova, Bodnár ukrán-ma­gyar párost. Emellett dr. Kis a korosztályos vegyes párosban ért el első helyezést, kiegészítésként pedig még egy ezüst- és egy bronzérmet is szerzett. A másik nagy éremhalmozó dr. Sipos Péter volt. A traumato- lógus főorvos a verseny ideje alatt a napi 24 órából 13-at ver­senyzéssel töltött Délelőtt beme­legítésként úszott - egy bronz­érem lett a jutalma 50 méter pil­langón -, majd délután a lőté­ren „leveze­tett”: a korong­lövészetet fölé­nyesen nyerte, és a kiegyen­súlyozott, erős mezőnyben összetettben a második lett Mér­lege 1 arany-, 1 ezüst- és egy bronzérem. A vidám társaságban mind­össze dr. Pócs Alfréd - aki az ed­digi világjátékokon több mint tíz aranyérmet szerzett - szomorko- dott, mert szerinte „csak” hat 4. hely sikerült, ami a korosztályá­ba öregedett fiatal úszóknak és a felkészülése során elszenvedett sérülésének a következménye. Az egri kispályás focicsapat immár négy éve elmaradhatat­lan résztvevője a játékoknak. Eb­ben az évben eddig nem tapasz­talt magas részvétel volt: 30 csa­pat nevezett, melyeket 8 csoport­ba osztottak. Csoportjukban az egriek a tavalyi győztes algériai orvosválogatott mögött a 2. he­lyen végeztek, így a „B” döntő­ben folytatták. Ott egy francia csapat legyőzése (3-1) után a ké­sőbbi „B” döntő győztes horvát gárda ellen vesztettek (0-2), így a 3. helyért játszhattak marokkói ellenfelükkel szemben. A dr. Miksi Gyula, dr. Szabó Zsolt, dr. Salló Zoltán, dr. Tóth Géza, dr. Smidéliusz József, dr. Nagy Ist­ván, dr. Dombóvári Gergely, dr. Lukács Attila, dr. Tresó Ákos, dr. Agócs Miklós, dr. Janochin Jurij, dr. Nagy József és dr. Kovács Re­zső összetételű csapat az észak­afrikaiakat 3-0-ra verte, akik így a „B” döntőben a 3., összesítés­ben all. helyet szerezték meg. A sportági küzdelmek mellett szín­vonalas szakmai kongreszszus is zajlott, az ezenfelüli szabadidő­ben pedig a résztvevők megis­merhették a környék természeti szépségeit, és egyszer-egyszer a tengerben is „csobbanhattak”. Az eredményeket tekintve sike­res, élményekben gazdag ren­dezvényen lehettek jelen az egri orvosok, akiket már jó ismerős­ként üdvözöltek az ellenfelek.- A feltételek biztosítása miatt nagy köszönet jár a szponzorok­nak. Elsősorban a Markhot Fe­renc Kórház vezetésének és a kollégáknak, akik a távollétünk alatt helyettesítettek bennünket. Külön köszönjük az SHS Unionnak, akik az anyagi feltéte­lek jelentős részét biztosították, Eger Megyei Jogú Város Önkor­mányzatának és a támogatást nyújtó minden cégnek. Remél­jük, segítségükkel jövőre a hor­vátországi Rovinjban is öregbít­hetjük szűkebb pátriánknak, Egernek a hírnevét - zárta szava­it dr. Miksi Gyula. Mit fizet? TOTO - 28. HÉT 13 plusz egyes (1 db) 13 találatos 12 találatos (118 db) 11 találatos (1641 db) 10 találatos (11503 db) ■HHHHESSüü 6 és 5 találatos szelvény 4 találatos (18 db) 28 507 689 Ft nem volt 24 612 Ft 1770 Ft 421 Ft nem volt 4096 Ft A 28. HETI HELYES TIPPSOR: 2, X, 1, X, 2, X, X, 1,2,2, X, 1. Plusz egy mérkőzés: 2. Szávay 103 helyet javított tenisz Szávay Ágnes 103 helyet javított a női teniszezők világ- ranglistáján, s a múlt heti 301. pozíciója után jelenleg már a 198. A junioroknál há­rom Grand Slam­diadallal büszkélkedő 16 éves tehetség nagy meglepetésre - az első helyen kiemelt Francesca Schiavonét is legyőzve - az elő­döntőig jutott az olasz- országi viadalon, s ez­zel megduplázta eddigi pont­jainak számát. A legjobban jegyzett magyar továbbra is Czink Melinda, ő most a 122. Az élen nem történt változás, az amerikai Lindsay Davenport magabiztosan ve­zeti a rangsort. Optimista szervezők, többmilliós esőkár MTI forma-1 A szervezők optimis­tán várják az 56. Forma-1-es világbajnokság jövő heti Ma­gyar Nagydíját, noha az elmúlt napok időjárása, a hatalmas esőzés miatt 15 millió forintos kár keletkezett a pályán. szöntőjét, ezúttal ugyanis már a huszadik F-l-es futamra kerül sor a mogyoródi dombok között. - Emlékszem, milyen lelkese­dést váltott ki már a puszta lehe­tőség is, hogy Magyarország Forma- 1-es versenyt rendezhet Nemcsak sport-, hanem turiszti­kai szempontból is fontos a ver­seny, hiszen mindig is sok ven­déget vártunk, s ez most is így van - mondta a belügyi tárca ve­zetője. Dancsó Pál, a szervezőbizott­ság elnöke arról adott tájékozta­tást, hogy a korábbi két órának majdnem a dupláját tölthetik Palik László, a Hungaroring Az NSH továbbra is sportként te- Sport Rt elnöke a kint a Forma-l-re, s mint ennek a hétfőn tartott saj­tótájékoztatón el­mondta, hogy a bajt nem lehetett ---------------­m egelőzni a hely természeti adottságai miatt Az autóverseny­zőként is ismert riporter megje­gyezte: már minden módszert ki­próbáltak, de nem lehet mit kez­deni az agyagos, süppedős földte­rülettel. A kárt egyébként a bizto­sító kifizeti. - Azért imádkozunk, hogy a futam idején ne legyen ilyen gondunk - tette hozzá. Lamperth Mónika belügymi­niszter múltidézéssel kezdte tár­területnek a legfőbb hazai irányító testületé, mái’ teljesítette is idei „Forma~l«es kötelezettségét”. majd a szurkolók jövő csütörtö­kön a boxutca-látogatáson. A népszerű programon vala­mennyi jegytulajdonos részt ve­het július 28-án 15.30 és 19 óra között. - Több tízezer rajongót várunk, ezért fontos, hogy min­denki legyen türelemmel. Az ér­deklődők bejutnak a boxokba, azt viszont kérjük tőlük, hogy ne türelmetlenkedjenek a várako­zás során - kérte Palik László. Kovács Ádám (ETC) világbajnoki ötödik Sike K. tájfutás Négy napon keresztül a svájci Ticino kanton adott ott­hont a junior tájfutó világbaj­nokságnak, ahol a dr. Nagy Ár­pád által irányított magyar vá­logatott két egri kitűnősége, Ko­vács Ádám és Szabó András is rajthoz állt. A 36 ország mintegy 500 in­dulója által alkotott mezőnyben megyénkből az Egri Testedző Club (ETC) két versenyzője, Ko­vács Ádám, és a még ifjúsági korú Szabó András képviselte a magyar színeket. A két sportoló közül Kovács a 10 kilométeres klasszikus távot 1:21.23 óra alatt teljesítette, amivel a ma­gyar válogatott eddigi legjobb eredményét érte el, s ezzel - nagy meglepetésre - az 5. he­lyen végzett. Szabó a középme­zőnyben zárt. Váltóban a fiúk­nál és a lányoknál is két-két Kovács Ádám A fiúknál együttesben csapatot (A, B) állítottak ki a magyarok. A hivatalos ered­mények megál- 1apifásánál mindig az A je­lű gárda ered­ményét számí­tották be. az első számú Kovács mellett Gösswein és Zsebeházy, míg a második hármasban Szabó, Len­kei és Kerényi indult A jó kez­dést követően sajnos visszaestek a mieink, így összesítésben az A csapat a 10., a B jelű trió a 22. he­lyen végzett, ám a hivatalos vég­eredmény szerint a magyarok első gárdája a 8. helyet szerezte meg, mert az időeredmény alap­ján előttük célba érő svéd és svájci B társulat eredménye nem számít a végelszámolásnál. A lá­nyok a 10. helyen zártak. A Novaji Hegyközség választmánya pályázatot hirdet hegybírói feladatok ellátására. A pályázat feltételei: szakmai önéletrajz, büntetlen előélet, szakirányú végzettség, szőlészet-borászat területén szerzett szakmai ismeretek, legalább 5 év szakmai gyakorlat, helyismeret, közigazgatási alapvizsga, vagy annak megszerzése 1 éven belül. Díjazás: nem főállású foglalkozás, tiszteletdíj. A jelentkezést 2005. július 28-ig postai úton a hegyközség címére (3327 No vaj, Rákóczi u. 3.) Bartók Miklósáé, a hegyközség elnökének címezve kérjük eljuttatni. f PAPP ISTVÁNNAtC\ és PAPPISTVÁNNÉNAK 25. házassági évfordulójuk alkalmából sok boldogságot, jó egészséget kíván a család/ ❖ f i f T f í t Erki nä ipja ritJf születésnap alkalmából szeretette, köszönti lánya és Csornája, húga ^ családja HorucziJánosné július 17-én 90 éves. Ezúttal mondanánk köszönetét a sok jótetteiért. Szerető családja Kérjük a Jó Istent, hogy tartsa még meg nekünk, mert még mindig szeret élni és mozogni. 90 év hosszú idő az étet kanyargós útjain, kerüld a bukkanót és az ütközést. (®fll-iS8523'n VSzeresd az életet és higgyél, mert aki nem hisz, az nem remélhet. V Hit, remény, szeretet, szorgalom, ez kell az élethez. * Horuczi család f t t f t T f t ♦> ❖ Az Ostorosi Hegyközség választmánya pályázatot hirdet hegybírói feladatok ellátására. A pályázat feltételei: • szakmai önéletrajz, •büntetlen előélet, • szakirányú végzettség, • szőlészet-borászat területén szerzett szakmai ismeretek, • legalább 5 év szakmai gyakorlat, • helyismeret, •közigazgatási alapvizsga, vagy annak megszerzése 1 éven belül. Díjazás: nem főállású foglalkozás, tiszteletei íj. A jelentkezést 2005. július 28-ig postai úton a hegyközség címére (3326 Ostoros, Nagyvölgy u. 2.) Koós Viktor, a hegyközség elnökének címezve kérjük eljuttatni. Sírok Község Önkormányzata értékesítésre meghirdeti az önkormányzati tulajdonban lévő Sírok, Borics Pál út 38. szám alatti mozi épületét valamint a Sírok, Petőfi út 1. szám alatti gyógyszertár épületét Az ingatlanok megtekinthetők: hétköznapokon 9-16 óra között. Az értékesítés nyílt licites versenytárgyalás formájában történik A versenytárgyalás időpontja a mozi épületére 2005. július 21.16 óra, a gyógyszertár épületére 2005. július 21.16.30 óra.. A licit a felbecsült értékről indul. A licit feltétele a kaució befizetése. A mozi épületének kikiáltási ára: 11.500.000 Ft, a gyógyszertár épületének kikiáltási ára: 6.600.000 Ft Az ingatlanokra vonatkozó adatok, a licit további feltételei megtekinthetők a Sirok-Bükkszék Körjegyzőség hivatalában (3332 Sírok, Borics Pál u. 6.) t

Next

/
Thumbnails
Contents