Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-19 / 167. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 19., KEDD MEGYEI KÖRKÉP A szomorú baka A trianoni békediktátummal nagyjából egyidős első világháborús emlékmű mára nagyon lerobbant. A katonaszobrot és az oszlopot repedések tarkítják, félő, hogy egyszer összeomlik az egész. Teljes felújítása - ha egyáltalán megvalósítható - nagyon sokba kerülne. Az önkormányzatnak erre nincs pénze, arra azonban futotta, hogy a lehetőségekhez mérten méltóságteljesebbé váljon a város egyik szimbóluma: kicserélték a kerítést, gránitlapokra vésték a halottak névsorát, s díszkivilágítást kapott az objektum. Tari Ottó A katonaszobor évtizedek óta őrzi a hősök emlékét Június 29én este tudtuk meg, hogy Ferencz Ferdinánd trónörököst Szarajevóban meggyilkolták Mindenki érezte, hogy nagy dolgok előtt állunk A lelkek feszültsége óriási volta diplomáciai tárgyalások alatt Július 29-én, vasárnap délután érkezett meg a Szerbiának küldött hadüzenet híre, másnap pedig az általános mozgósítási parancs jelent meg, mely eleinte nagy lelkesedést keltett, főleg a tapasztalatlan fiatalság körében, de amikor el kellett búcsúzni az otthontól és családtól, általános sírás, jajgatás töltötte be a falut Pár hét múlva megjöttek az első csaták, az első sebesültek, sőt az első halottak hírei is. A nép kezdte látni, hogy a háború komoly dolog, magába szállt, kezdett buzgó lenni, soha nem látott alakok kezdtek templomba látogatni.. Az oroszok őszi betörései nagy ijedelmet okoztak, de a bizalom katonáinkban rendületlen volt ” (Dr. Tóth Béla lőrinci plébános feljegyzései 1914-ből a História Domusban, közreadta Nagy László a Lőrinci Krónikában, 2003-ban.) Ludányi családnevű öre- ganyám nem volt még 16 éves, amikor feleségül vette őt Tari István, ugyancsak egy régi lőrinci család - ragadványnevükön a Ruszkák - sarja. Frigyükből hamar, 1913 márciusában gyermek született, az ifjabbik István. Nem sokáig tartott az idill, a családfő megkapta a behívót, s ezt követően már csak egyszer látta a fiúcskát: amikor csapatteste átutazott Hatvanon, felesége az ottani vasútállomásra sietett, s a veszteglő vagonból könnyes szemmel integető édesapa felé mutatta a még mindig karon ülő gyermeket. A szerelvény negyedóra múlva elindult. A következő hír táviratilag érkezett: Tari István az orosz fronton hősi halált halt. Ma is ott nyugszik, vélhetően egy jeltelen sírban. Emlékét - 78 másik, hasonló sorsra jutott földijével egyetemben katonaszobor örökíti meg a Zagyva-parti kisváros központjában. Ahogy sok ezernyi bajtársukét is, a történelmi Magyarország szinte valamennyi településén. „...A folytonos sorozások és katonai behívások, az örökös gabona-, ló- és fogat rekvirálá- sok, az évről évre fokozódó rossz termések, a hivatalnokok gorombáskodásai és kíméletlensége hamarosan lelo- hasztották az első évben megnyilatkozó harci kedvet. Jellemző adat gyanánt megjegyzem, hogy Ivánka László, a sziráki járás főszolgabírója olya kegyetlen rekvirálást rendezett Lőrinczin, hogy nyolc hétig 200 család volt egy falat kenyér nélkül. Napról napra nő a nyomorékok, s főleg a hadifoglyok száma, akikkel az itthon maradottak nevében én leveleztem. Előfordult, hogy naponként 100-120 drb. levelet írtam. Az orosz, szerb, román és olasz harcztéren aratott győzelmek felvillanyoztak bennünket, de minden győzelem után halommal jönnek az értesítések az elesett és eltűnt katonákról. Az itt lévő orosz, szerb és olasz hadifoglyok, kik a gyárakban és a gazdaságokban dolgoztak, laza erkölcseikkel rontják a lakosságot. A vallási buzgóság is alább hagyott, a hosszú háborúban kimerült emberek béke után sóhajtoznak minden áron. ” (Dr. Tóth Béla lőrinci plébános feljegyzései 1915-1917-ből.) Az első világháborús katonai bevonulások után a selypi cukorgyárban is szakemberhiány támadt a szakmunkások és hivatalnokok körében. Az elesetteken és sebesülteken kívül sokan hadifogságba estek. Az inflációval együtt fokozódott a szegénység: 1923-ban Lőrinciben egy kaszás napszámért már 100 ezer koronát fizettek. „Minden tekintetben rossz esztendő! A múlt év végén elhalt I. Ferencz József, jó akaratú, de gyenge kezű FV. Károly nevű utóda alatt a háborúban végsőkig elkeseredett emberek, kiket a katonai veszteségek, folyamatos nélkülözések, különösen pedig a nagy hatalomra kapott szocialisták forradalomba kergettek. November 1-én kikiáltották a köztársaságot. Községeinkben, hála Istennek! nagyobb zavargások nem voltak, bár a környéken híre ment, hogy engem is meggyilkoltak. Tényleg egy este az udvaron egy golyó süvített el a fülem mellett, de hogy ez nekem volt-e szánva ebben a lövöldöző, bolond világban, azt csak a jó Isten tudja. Azt látom, hogy minden felfordul s a vezetést a legméltatlanabb emberek ragadják magukhoz, itt is megalakult a nemzeti tanács..., elnöke (legnagyobb ellenségem) Balog János lett. Mindenki menekül, én maradok. A Károlyi Mihály gróf elnöklete alatt megalakult népköztársaság sok bajjal küzd. A csehek, románok és szerbek erőszakkal készülnek az országot feldarabolni, s a mi katonáink elfutottak, haza jöttek lopni, lumpolni és rabolni A községeink tele vannak kószáló katonákkal, senki nem dolgozik, s a borzasztóan esős és ködös ősz még nyomasztóbban hatott mindenkire. Mindenki érzi, hogy nagy dolgok előtt állunk, és szorongva várjuk az új esztendőt.” (Dr. Tóth Béla lőrinci plébános feljegyzései 1918-ból.) A templomtól északra lévő katonaszobor évtizedek óta őrzi a hősök emlékét. Magas oszlop előtt puskájára támaszkodó, lehajtott fejű baka áll. Az obeliszk tetején eredetileg a Szent Korona mását helyezték el, ám a történelem vihara elsodorta a relikviát, s rozsdás ágyút rakott a helyére. A rendszerváltozás után visszakerült a korona, de az alkotó túlzott aránytartásról nem tett tanúbizonyságot: a szimbólum hosszúkás lett, nyomaiban sem emlékeztet a Szent István-i szimbólumra. Ennek ellenére is nyilvánvaló: halottai előtt ma is fejet hajt a közösség. Athén, Lengyelország, Mexikó? Kultuszdarab: a haj szabadsága Sike EGER Király Sándorral és Ludányi Ákossal az egyik vendéglátóhely teraszán beszélgetünk. Kellemes környezet, vidám hangulat Nem is illik más hely az interjúkészítésre egy tizenéves fiatal (Ákos), egy, a tanulmányi versenyekre diákjait rendszeresen eredményesen felkészítő tanár (legutóbbi b e s z é 1 g e - fésűnkkor négy éve - 7 első helyet hoz- Ludányi Ákos tak el az OKTVről, azaz az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyről) és a számítógép elől egy kicsit elszabadulni vágyó újságíró között Arról kellene szót ejtenünk, hogy Ludányi Ákos az augusztusban Lengyelországban sorra kerülő Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (101) - OKTV- s versenyeredményei, valamint a válogatón nyújtott teljesítménye alapján - tagja lesz a Magyarországot képviselő négyfős csapatnak. A laikus emberben biztosan él olyan elképzelés, hogy aki programozással foglalkozik, az olyan csodabogár, aki több lépésre előre kalkulál folyamatokat és dolgokat. Ebben a vélekedésben lehet is igazság, mert amikor a tanár úr és diákja megérkezik, Ákos átad egy megírt szöveget, s ebben egyebek mellett a tavalyi athéni olimpiai élményeiről ír. Azonban ne ködösítsünk! Ez egy másik olimpia volt a görög fővárosban, az IOI. így megtudjuk hát, hogy az augusztus 18-tól 25-ig a lengyel Nowy Sacz városában zajló versenyen az egri Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium diákja nem első alkalommal lesz tagja a magyar csapatnak.- Tanár úr! Az idén sem kíséri el Ákost a versenyre? - vetem közbe a tájékozatlanságomat sejtető kérdést- Természetesen nem, a gyakorlat az, hogy nem a csapattagok felkészítő tanárai utaznak.- Korábban is, amikor a fél tucatot meghaladta az OKTV-s első helyezések száma, kérdezBeszámoló „2004. szeptember 11-től 18-ig a Nemzetköd Informatikai Diákolimpián (IOI) vettem részt (írja a 17 éves fiatalember az athéni eseményekről) Összesen nyolcvan ország képviseltette magát, minden országból négy versenyző és a kísérők. Elég göröngyös volt az út az olimpiáig. Rengeteg példát kellett megoldanom, felkészítő tanárom, Király Sándor segítségével sikerült begyakorolnom nagyon sok fontos algoritmust Nyolc válogató versenyen kellett jól szerepelnem, nem beszélve az állandó izgalomról Előtte természetesen be kellett kerülnöm az informatika OKTV-n a legjobb 15 közé (7. lettem). De végül is megérte a sok munka: nyár elejére biztossá vált, hogy legfiatalabbként benne leszek a csapatban. 11-én indultunk Athénba, a két kísérő professzor és három csapattársam. Az olimpiai sajtóközpontban szállásoltak el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az olimpiai falura, beleértve a stadiont ” tem már, mikor derül ki valakiről, hogy tehetsége van az informatikához, és mi kell ahhoz, hogy ezt be is váltsa?- A Neumann rendszeresen kiválóan szerepel az országos versenyeken, minden évben hozunk el helyezéseket, köztük elsőket is. Az informatika az a tárgy, ami eddig a legsikeresebbek között volt Ebben közrejátszik, hogy az iskolában az első két évben mindenki tanulja vagy az alkalmazói, vagy a programozói ismereteket. A tömeges képzést követően a későbbi évfolyamokon húszra, huszonötre csökken a létszám. Ők azok, akik már „minőségi” módon ismerkednek az informatikával. Hogy valakinek van- e tehetsége e területen, az már az első három hétben kiderül. Önmagában azonban a tehetség sohasem elég, kell még hozzá kitartás és elhivatottság is. Amikor Ákost az idei csapatba kerüléséről kérdezem, elmondja: ebben az évben 5. lett az OKTV-n informatikából. Ez gyakorlatilag nyolc fordulóból álló megmérettetés volt, majd jött a válogató verseny, amelyen a 2. helyezést érte el, így ismét tagja lett a négyfős magyar olimpiai csapatnak.- Idén mindenképp szeretnék érmet szerezni, már nem számítok „annyira fiatalnak” a mezőnyhöz képest, így remélem, az esélyeim is nagyobbak. Jövőre pedig harmadszor is szeretnék bekerülni a csapatba, hiszen a helyszín 2006-ban Mexikó lesz - összegzi Ákos a terveit Király Sándor bemutató Hair, avagy mi történt abban a legendás évben? Szuromi Rita EGER Legalább két, de ha nagyvonalúan akarunk számolni, akár három generáció is felnőtt azóta, amióta a New York Stage-en színpadra állították - avagy ahogyan a legtöbben ismerik, Milos Forman megfilmesítette - a Hair-t. A polgárpukkasztó fiatalok, a lázadó virágemberek mára egyszerűen történelemmé nemesültek, a nagy generáció megmaradt képkockái nosztalgiával integetnek felénk. Valóban ennyi lenne 1968? Igen és nem. Ezt a korszakot nézhetjük felületesen, s akkor annyi jut el hozzánk a közel négy évtized távlatából, amennyit ma jelentenek a hippik, a drogok, a komformitás elleni lázadás, a szabadság eszménye. Ám nézhetjük egy kicsit kritikusabban is, s akkor felszínre kerül a globalizáció- ellenesség, az Egyesült Államok nyílt nagyhatalmi szerep- vállalása a világ politikai színpadán, avagy a sejtekben megbúvó lázadás érzete. S ezen a ponton érdemes tisztázni, mit várunk magunktól, mit akarunk tudni, látni, érezni, mert ez a későbbiekben meghatározza, milyen érzésekkel állunk fel a Gárdonyi Géza Színház idei nyári bemutatójáról, a Hair-ről. Alapvetően csalódniuk kellett azoknak, akik (a tavalyi Hegedűs a háztetőn bemutatója után) úgy vélték, ismét filmes adaptációt kapnak. S most ez egyszer ez a csalódás határozottan jót tett a látottaknak. Azzal, hogy a rendező, Csizmadia Tibor az ősbemutató - és nem a film - miliőjét fogta fel etalonként, elkerülhetővé vált az egyszerű történetmesélés színpadi játék. Azok, akik emlékeznek még a Formán-filmre, tudják, hogy a Hair története a Cloude Bukowski hadseregbe való bevonulása előtti napokat meséli el a vietnami hadszíntérre való kiküldéséig. Egy világos történet teszi érthetővé a virágemberek elfogadását, a komformitás tagadását, az arisztokrácia elsöprésére tett kísérletet, a vietnami háború mély elítélését. A most látható verzió azonban nélkülözi a konkrét történetmesélős cselekményt. Egy nagy szürrealista vízió kel életre, amelyben csak hangulati, képi megfogalmazások szintjén jelenik meg '68. Vagyis minden tekintetben elrugaszkodtunk a filmtől - és ez nagyon jó. Nem kell az agyunkat erőltetni, hogy fel tudjuk idézni, melyik szereplő hol és miért kapcsolódik be az események sorába, hiszen igazából nem szereplőfüggő a történet. Egy nagy-nagy kommuna (közösség) az, aminek részeseivé válunk, s igazából mindegy az most, hogy ki énekli Sheila, Bukowski vagy Berger dalát. És ez az a pont, amellyel tulajdonképpen megelégszik az egri bemutató. Galt MacDermot zenéje ma is olyan jól cseng, mint évtizedekkel ezelőtt. (Mi több, az itteni bemutatón Kupak Tamás és a Sörnyitók zenéje önmagában is élmény.) A táncok, a mozgás egy „átutazott” korszak sejtelmes, misztikus világát idézik. A dalszövegek soraiból szinte süt a lázadás, a komformitás elutasítása. Az egymásrautaltság érzése tisztán kivehető - egészen Bukowski Vietnamban való eltűnéséig. De senki sem mesél közben arról, mi változott meg '68- ban. Miért az az ember érzése, hogy akár napjainkban is játszódhatna a történet? Hatvannyolc ugyanis több, mint a hippik, a virágemberek, a drogok, a kommunák éve. Az igazán látványos és hangulatos előadás - amely kellemes szórakozást és színvonalas kikapcsolódást nyújtott a múltidéző nyári éjszakában - ezen tény fölött egyszerűen átlépett. A musical 1968-ról mesél 2005- ben, elfeledve, hogy az eltelt 37 évben mennyit változtunk mi és körülöttünk a világ... A díszlet A darab egyik szembetűnő különlegessége a díszlet: hatalmas mennyiségű műanyag flakon, pillepalack egy rácsos ketrecbe zárva. Ki ne emlékezne még a '60-as évek Co- ca-Cola-ivó misztériumára a bambis üvegek világában? Mára ez is csak a fogyasztói társadalom törmeléke lett-egy kor kifejező szimbóluma, mint ahogy azzá vált a tűz is, amely mindvégig lobogott a játéktér közepén, s amely az ifjúság egyfajta összetartását és vágyát szimbolizálta. i á i *
