Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-12 / 161. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 12., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Gerő bácsiék a dizájn-centerben múltidéző Dokumentumok a város történetéből: visszaköszön a demokrácia romantikus időszaka is (tari) hatvan Közéleti-köznapi dizájn-center nyílt a Városnapon a Hatvány Lajos Múzeumban. Van abban némi bájos ellentmondásosság, hogy a szemlére tett relikviákat egy olyan ifjú muzeológus-történész (Domán Júliának hívják) gyűjtötte és állította össze, aki az általa közvetített időszaknak - mondhatni, szerencséjére - csupán egy kisebb töredékét élte át személyesen; nem szemrehányásképp mondjuk ezt - nem is tehetnénk, hiszen nagyszerű munkát végzett -, csupán megjegyezzük, mint értékemelő momentumot. (Meg különben is, az Árpád-ház kutatóival szemben sem lenne korrekt elvárás, hogy mondjuk II. András kortársai legyenek...) A december végéig látható, Dokumentumok Hatvan történetéből című, a település életét 1945-től a rendszerváltozásig bemutató tárlat legérdekesebb része - persze, a krónikás szubjektív megítélése szerint, aki az 1960-as évek elejétől hol „külsősként”, hol pedig tevőlegesen, de kortársként mindenképpen maga is részese volt az eseményeknek - az utolsó két-három évtizedet szemléltető tárgyak, képek sora. Kiben ne keltene bi- zsergető, ámde ambivalens érzéseket az MK-magnó, a korabeli üdítőitalos üvegek, az úttörőegyenruha látványa...? Meg a „néprádióé", meg a bőrborítású, monó csehszlovák lemezját: szóé, meg a Marx-Engels-Lenin triumvirátust ábrázoló faliképeké, meg a lánglelkű forradalmárt bronzba öntött asztali szobrocskáké, meg az érmeké és kitüntetéseké, amelyekből ha egy kiváló dolgozónak nem volt otthon legalább egy negyed kiló- nyi, nem számított megbecsült A helyiség pillanatokon belül kiürült tagnak egy valamire való szocialista brigádban... És ugyancsak fura emlékek törnek fel a fényképek láttán, amelyeken hosszú hajú, állig érő pajeszt viselő, hippi-utóérzetről tanúskodó fiatalok iparkodnak megbecsült polgárai lenni a népköztársaságnak. Mosolygósán, a jövőbe irányuló tekintettel. Hanem az egyik legérdekesebb összeállítás a tegnaphoz, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójához kapcsolódik. Az első szabad választásra Invitáló plakátok, szórólapok és pártlisták láttán a szemlélő elgondolkodik: mily hosszú is tud lenni másfél évtized! Milyen képlékeny, milyen sorsformáló az azóta eltelt párszor háromszázhatvanöt nap... Visszaköszön a demokrácia romantikus időszakának megannyi mozzanata. És visszaköszönnek a nevek, mintegy igazolandó, hogy minden mozog, minden változik, és ez alól nem kivétel a gondolatiság sem. Olvashatjuk a szabad demokraták által támogatott független jelölt nevét, aki mögé felsorakozott a Fidesz és az MSZP is - egyébként a férfiú be is jutott a képviselő-testületbe! -, találkozhatunk az korabeli SZDSZ-listán az azóta harcos helyi fideszesként ismert pedagógusnővel, de akadnak olyanok is a különféle választási anyagok felsorolásaiban, akik a kezdeti lendületes fellépésüket követően ma már a feledés jótékony homályával küszködnek. Természetesen a korábbi évtizedeket is kellő alapossággal reprezentálják a kiállítás megálmodói. Vélhetően kell egy ke-' véske mazochizmus is ezen időszak nosztalgikus megéléséhez, de hát aki akkoriban volt fiatal, szívesen visszaforgatná az idő kerekét, akár még a múlt visszatérése árán is. Érthető módon. Mert ma már elképzelhetetlenül ártalmatlannak tűnik az „Engem is Gerő bácsi és a Nemzeti Segély vitt nyaral- ni!”-feliratú plakát, sokaknak semmit nem jelent a békekölcsön-kötvény, a birtoklevél pedig oly távolinak hat, hogy ma már csak az újgazdagok számára testesít meg valamiféle modern kutyabőrt. Egyre kevesebben vannak, akik még személyesen emlékeznek Mind- szenthy hercegprímás városbeli látgatására (pedig mekkora eseménynek számított..), az pedig legfeljebb a vizuális érdekesség kategóriájába sorolható, hogy a Városháza a világháború utáni években is éppen úgy nézett ki, mint mostanság, csak az előtte összegyűlt ünneplő tömeg viselete bizonyította, hogy nehéz idők járták akkoriban. A kiállítást megnyitó dr. Kovács Gábor, az MTA munkatársa nem állta meg, hogy egy kedves kis helyi történettel meg ne örvendeztesse szépszámú hallgatóságát. Ezek szerint a forradalom leverését követően a város egyik ismert értelmiségije nem jutott ülőhelyhez a Park Szálló zsúfolt éttermében. Gondolt egyet, s odaszólt a pódiuNémetl Gábor helytörténész egy korabeli plakát előtt mon muzsikáló - egyébként Gyulának: - Gyuszikám, most messze földön ismert és szere- azt húzd el, hogy Maiéter Péter, tett - cigányprímásnak, Mezei Maiéter Pál... „Történelmet írunk, mint az elődeink" kockázatok és mellékhatások Intézményként legfeljebb ha a csodára várhatna a kórház Suha Péter gyöngyös - A kórházunk természetes, tehát nem mesterségesen generált betegforgalma meghaladja az országos átlagot, teljes kihasználtsággal dolgozunk, jól felkészült orvos- és szakápoló gárdával látjuk el a körzetünkből és a távolabbról érkezőket. Egyértelmű tehát, hogy a 168 éves Bugát Pál Kórházra szükség van - szögezi le dr. Sebes Gábor.- Aligha vitatja bárki is, hogy meg kell tartani a kórházat, a közhasznú tárasággá alakításról viszont az ön- kormányzati döntés után is megoszlanak a vélemények. Akadnak, akik hiábavalónak és egyben veszélyesnek tartják az átalakulást. Ésszerű érvelés, hogy a szervezeti forma megváltozása nem hoz kedvezőbb finanszírozási rendszert, s érdemben a működés költségei sem csökkenthetők, hiszen az egyik legjelentősebb kiadási tétel, a dolgozók bére nem változik a közalkalmazotti juttatásaikhoz képest.- A kórház havonta 18-20 millió forint mínuszt „termel”, ha nem változtatunk semmin, akkor októberre feléljük a tartalékainkat, kifizetetlen számláink lesznek. Egy költségvetési intézmény nem lehet veszteséges, erről az államháztartási törvény és helyi jogszabály egyrészt lehetne várni a finanszírozás változására, esetleg a csodára. A veszteség lefaragásának másik módja lehetne az ellátás, a szolgáltatások szűkítése, ami szintén nem járható út. Olyan megoldást kellett találni, ami a betegek jogos igényeit kielégíti, s lehetőséget ad a dolgozók megtartására. Mindezek figyelembevételével, alapos elemzés után született meg a kútról szóló elgondolás.- Akár intézmény, akár közhasznú társaság, a villanyért, vízért, gázért ugyanannyit fizet, változatlan bért oszt ki, s ugyanakkora OEP-fi- nanDr. Sebes Gábor: Minden lehetőséget számba vettünk FOTÓ: SUHA PÉTER aránt rendelkezik. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Egyszírozást szed be. Mitől javulhat akkor a kórház helyzete?- Hadd fordítsam meg a kérdést: miért válna rosszabbá, pusztán az átalakulástól? Semmi olyan negatívum nem vár a kórházra kht.-ként, amivel intézményként ne kellene megbirkóznia. Viszont a kht. egyrészt rugalmasabb működési, ha úgy tetszik gazdálkodási lehetőséget jelent, kevésbé nehézkes, így könnyebben reagálhat a gazdasági helyzet változásaira. Másrészt módot ad külső források bevonására. Ezzel együtt is igaz, hogy a lehető leggyorsabban fel kell tárni a már végsőkig kifeszített rendszerben még fellelhető tartalékokat. Ez nem lesz egyszerű. De ezt intézményként is meg kellene lépni, ráadásul a hosszabb távú lehetőségek nélkül. Az kétségkívül tulajdonosi, vezetői felelősség, hogy a napról napra túlélést, vagy az előrelépést választja-e. Ugyancsak lényeges, hogy az elkövetkező öt-nyolc évben több száz millió forintos műszerfelújítási, illetve beszerzési igénnyel számolunk, ha hozzávesszük az épületek amortizációját is, akkor milliárdos nagyságrendű beruházás szükségeltetik. Erre ad lehetőséget a kht., szemben a már említett, jelenleg intézményként „termelt” havi mínuszokkal. És azt sem szabad elfelejteni: vannak már működő példák.- Akad ma olyan befektető, aki az egészségügyben kívánja kamatoztatni a pénzét? Esetleg a gyöngyösi kórház már konkrét partnerre talált?- Természetesen semmilyen konkrét befektetővel nincs kapcsolatunk, nem is lehet a mostani szakaszban. De nyilvánvaló, hogy van érdeklődés az ilyen, a tőkének is hosszú távú biztonságot és - igaz, nem extra, de kiszámítható - stabil megtérülést adó megoldások iránt. Az átalakulás lényege a kórház, a betegek és a dolgozók, valamint az önkormányzat szempontjából, hogy az eddigi ellátás és szolgáltatások változatlanok maradnak, ami ingyenes most, azért később sem kell fizetni. Lehet - és kell - viszont olyan bővítéseket végrehajtani, amelyek üzleti alapon működtethetők, s ezek haszna visszaforgatható a gyógyító ellátásba. Ilyen lehetőség az ápolási otthon, illetve számos „kapcsolódó területen” nyújtott nem kimondottan egészségügyi szolgáltatás, fitnesz, welnesz, egészség- megőrző programok, és így tovább. Tervezzük a tényleges egészségügyi ellátás bővítését is, egy reumatológiai fekvőbeteg osztállyal, illetve a haemod- inamikai részleg létrehozásával, ami ma a legkorszerűbb - és igen kedvezően finanszírozott - módszer a szívinfraktu- son átesett betegek kezelésére, nyitott szívműtétek helyett.- Ez utóbbiakat a társadalombiztosításnak be kell fogadnia ahhoz, hogy bevételt hozzanak a kórháznak.- Mint ahogy annak idején a CT-t is el, illetve be kellett fogadtatni. Ez a feladatunk, ezen is dolgozunk. Azt remélem, munkatársaim értik és támogatják az átalakulás ügyét. Közösen harcolunk a kórház megtartásáért. Nem ígérhetem, hogy könnyű lesz, de tudomásul kell venni, hogy új időket élünk, új kihívásokkal. A 168 éves kórház történetében már többször volt ilyen helyzet, és mindig akadtak, akik végül sikerre vitték az intézményt. Ugyanazt tesszük, amit egykor az alapító Vezekényi István tett: újra történelmet írunk azzal, hogy küzdünk a kórházunkért. Nem botrány, szervezés Egy vezetőnek mindig joga, sőt kötelessége, hogy megválassza azokat a munkatársakat, akikkel a megváltozott körülmények közötti új feladatokat a leghatékonyabban tudja megoldani - jelentette ki az igazgató annak kapcsán, hogy nemrégiben felmentette a kórház gazdasági igazgatóját. i i « f í
