Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-08 / 158. szám

20 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 8., PÉNTEK AZ EGRI BIKAVÉR ÜNNEPE Egri Borvidéki Borverseny, 2005 Talán az állami támogatások el­maradása okán kényszerű nevezésidíj-emelés miatt is keve­sebben vettek részt az idei Egri Borvidéki Borversenyen, amely a megszokotthoz képest szeré­nyebb körülmények közt zajlott le. A 47 termelő, illetve borászat által beküldött 245 bor - melyből 75 fehér-, 14 rozé, 152 pedig vö­rösbor volt - ezzel együtt is jelen­tős visszaesésnek számít a szak­emberek szerint, hiszen 2002- ben 340, 2003-ban 331, tavaly 359 mintát regisztráltak. Igaz, a kiíráson is szigorítottak: ez évben a benevezett boroknak legfeljebb a 30 százaléka kaphatott érmet.- Örömteli tény viszont, hogy ez a verseny is visszaigazolta az egri borok nemzetközi porondon elért sikereit. A Módos Péter, a Magyar Borakadémia elnöke ál­tal vezetett zsűri egyöntetű véle­ménye volt, hogy főleg a vörös­borok esetében javult a minőség. Nagyon sok remek Egri Bikavér­rel találkoztak, de még ennél is szebb képet mutattak az egyéb vörös cuveé-k - emlékeztetett a májusi verseny kapcsán Varsányi Lajos, az Egri Borvidék Hegyköz­ségi Tanácsának elnöke. Az egy-egy nagy aranyérem, il­letve Champion-díj mellett - a már említett 30 százalékos limit­re figyelemmel - a zsűri 34 arany- és 37 ezüstmedált osztott ki. Alább ezen érmes borok listá­ját tesszük közre. FOTÓ: GÁL GÁBOR Borbírálat. A szakemberek szerint főleg a vörösborok esetében javult a minőség Bor megnevezése Évjárat Borász neve Díj ü Bor megnevezése Évjárat Borász neve D« ■ Bor megnevezése Évjárat Borász neve do íflNi Gróf Buttler Cuvée 2003 Gróf Buttler Borászat Nagy Aranyérem Egri Bikavér - Hegybíró Bora 2000 dr. Dula Bence Aranyérem Vörös Cuvée 2002 Kőporos Borászat Kft. Ezüstérem Egri Leányka 1976 EGERVIN Rt. Champion-díj Egri Kékfrankos 2003 Vincze Borászat Aranyérem Egri Bikavér reserve Gröber Pin . 1999 EGERVIN Rt. Ezüstérem Egri Cuvée 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Egri Bikavér Superior 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Egri Kékfrankos 2003 Bállá István Ezüstérem Vörös Cuvée 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Cabernet Sauvignon 2002 TTT Pincészet Kft. Aranyérem Chardonnay 2004 Kőporos Borászat Kft. Ezüstérem Merlot 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Egri Királyleányka 2004 Thummerer Vilmos Aranyérem Egri Bikavér reserve 2003 Demeter Pincészet Ezüstérem Vili Papa Cuvée 1999 Thummerer Vilmos Aranyérem Egri Cuvée 2002 Varga Borbarát Kft. Aranyérem Debrői Muskotály 2003 Tóth József Ezüstérem Egri Leányka 1978 EGERVIN Rt. Aranyérem Egri Pinot Gris 2001 Thummerer Vilmos Aranyérem Irsai Olivér 2004 Varsányi Pincészet Ezüstérem Syrah 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Egri Bikavér 1983 EGERVIN Rt. Aranyérem Egri Meriot 2003 Vincze Borászat Ezüstérem Egri Cabernet Sauvignon - Kékf. 2000 EGERVIN Rt. Aranyérem XY Vörös Cuvée 2002 Demeter Pincészet Aranyérem Gál Tibor Egri Bikavér 2003 GálBor-GIA Kft. Ezüstérem Egri Bikavér 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Debrői Hárslevelű 2004 Varsányi Pincészet Aranyérem Egri Chardonnay 2003 Thummerer Vilmos Ezüstérem Egri Cuvée 2000 Vitavin Kft. Aranyérem Egri Bikavér 2000 TTT Pincészet Kft. Aranyérem Egri Muskotály Cuvée 2004 EGERVIN Rt. Ezüstérem Vili Papa Cuvée 2000 Thummerer Vilmos Aranyérem Egri Pinot Noir 2002 Gál Lajos Aranyérem Egri Cuvée 2003 Juhászvin Kft. Ezüstérem Egri Bikavér 1999 D-RWein cégcsoport Aranyérem Egri Cabernet Sauvignon - Merlot 2000 EGERVIN Rt. Ezüstérem Kőlyuk Egri Bikavér 2000 FVM SZBKI Ezüstérem Egri Bikavér Superior Merengő 2003 St. Andrea Birtok Aranyérem Egri Cabernet Sauvignon 2003 Vincze Borászat Ezüstérem Egri Muskotály 2003 D-R Wein cégcsoport Ezüstérem Pinot Blanc 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Egerszóláti Olaszrizling 2004 EGERVIN Rt. Ezüstérem Bouvier 2004 Varsányi Pincészet Ezüstérem Chardonnay 2003 Gróf Buttler Borászat Aranyérem Péter Bora Egri Cuvée 2002 Gál Lajos Ezüstérem Egri Bikavér 2003 Czank Ferenc Ezüstérem Bazilika Cuvée 2002 PPP Kft. Aranyérem András Bora Egri Cuvée 2003 Gál Lajos Ezüstérem Egri Cabernet Sauvignon 2000 EGERVIN Rt. Ezüstérem Egri Bikavér reserve 1999 Thummerer Vilmos Aranyérem Rhapsody in Red 2002 PPP Kft. Ezüstérem Egri Bikavér 2000 Bíró Béla Ezüstérem Kékfrankos rosé 2004 Varsányi Pincészet Aranyérem Debrői Hárslevelű 2004 Tóth József Ezüstérem Egri Bikavér 2003 Juhászvin Kft. Ezüstérem Tekenőháti Merlot 2000 Thummerer Vilmos Aranyérem Egri Bikavér 2003 Vincze Borászat Ezüstérem Egri Tramini 2001 Vitavin Kft. Ezüstérem Egri Bikavér reserve 2002 Demeter Pincészet Aranyérem Kékfrankos 2003 Gróf Buttler Borászat Ezüstérem Egri Bikavér 2002 TTT Pincészet Kft. Ezüstérem Paptag Kékfrankos 2002 Juhászvin Kft. Aranyérem Rózsásdűlői Meriot 2003 Sike Tamás Ezüstérem Debrői Sauvignon 2004 Tóth József Ezüstérem Gál Tibor Egri Chardonnay 2003 GálBor-GIA Kft. Aranyérem Egri Cabernet Franc 2003 Vincze Borászat Ezüstérem Cabemet-Mertot Cuvée 2003 Varsányi Pincészet Ezüstérem Egri Bikavér reserve 2000 Thummerer Vilmos Aranyérem Egri Bikavér 2002 Bakondi Endréné Ezüstérem Egri Syraz Gröber Pincészet 2002 EGERVIN Rt. Aranyérem Egri Bikavér Superior 2002 Juhászvin Kft. Ezüstérem Forrás: Egri Borvidék Hegyközségi Tanács SIMON Az Imola Udvarház közvetlenül az Egri Vár főbejáratának szomszédsá­gában, történelmi környezetben várja kedves vendégeit. A barokk kor han­gulatát idéző éttermünk különleges ételekkel és exkluzív borokkal a helyi gasztronómiai kalandozások megha­tározó célpontja. Grillterasz és lát­ványkonyha teszi még kellemesebbé vendégeink itt-tartózkodását. Az Imola Udvarház Hotel 6 lég­kondicionált és a kor igényeinek meg­M.dvaf4\a2 felelően berendezett apartmanlakás­sal, 25 fős konferenciateremmel vár­ja az Egerbe látogatókat. A járművek biztonságos tárolását vendégeink számára az Udvarház mélygarázsá­ban biztosítjuk. IMOLA UDVARHÁZ Kft. 3300 Eger, Dózsa Gy. tér 4. Udvarház étterein Tel.: 36/516-180 Udvarház Hotel 36/414-825 www.imolanet.hu e-mail: udvarhaz@imolanet.hu at a 9. sátorban kóstolhatja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents