Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-08 / 158. szám
2005. JÚLIUS 8., PÉNTEK 19 AZ EGRI BIKAVÉR ÜNNEPE Egri Bikavér, a borvidék zászlósbora Eger jelentősebb borászatai felismerték, hogy a Bikavér-név a borvidék jövőjének letéteményese Az eredetileg a felvidéki fehérbort termő régió részét alkotó Egri Borvidéken - Sugár István 1981-ben megjelent tanulmánya szerint - a törökök elől menekülő szerbek és bosnyákok honosították meg a Kadarka különböző változatait. Rajtuk kívül a ciszterci szerzetesek is hoztak be Burgundiából szőlővesszőket, így a XV-XVI. században ezek szolgáltatták az egri vörösborok alapját. A Bikavér elnevezés pontos dátuma ugyanakkor nem ismert - emlékeztetett Gál Lajos, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója. A legendája - melyből több is van - ugyanakkor jól köthető az 1552-es várostrom- hoz. Az egyik, talán legismertebb történet szerint az ostrom idején a vár fokán harcoló egriek a sok vörösbortól megbátorodva igencsak vitézül küzdöttek, a bőven fogyasztott lecsorgó nedű pedig még a szakállukat is megfestette, így a megfutamított törökök körében elterjedt, hogy azért nem bírnak a magyarokkal, mert azok a bika vérét isszák. A tény azonban az, hogy - az ismert források szerint - először 1825-ben Erdélyi Lajos utazó vetette papírra az alábbiakat: „...bikavérszín fészkelte bor hegyoldalán pihentem meg kétszer is”. Egy későbbi, 1851-es keltezésű nyelvészeti munkában az áll, hogy „Bikavérnek nevezik az erős veresbort, például az egrit”. E bor jellemzőit egyébként 1834-ben írták le akképp, hogy zamatos, erős, testes, ám nem túl fanyar. A mai értelemben vett Egri Bikavér megteremtője viszont jól ismert: az a XIX-XX. század fordulóján élt egri Gröber lenő nevéhez fűződik. Bár az évszázadok során sokat változott az e cuvée bort adó szőlőfajták ösz- szetétele, napjainkban újra terjedni látszik a Kadarka, mellette többek között a Kékmedoc, a Pinot Noir, a Blauburger, a Kékfrankos, illetve az olyan világfajA kiváló Bikavérek mellé finom falatok dukálnak ták, mint a Merlot, a Cabernet Sauvignon és a Cabernet Franc adják az alapját. Gál Lajos szerint a mintegy 6000 hektáros Egri Borvidéken 3800 hektáron teremnek a bikavért adó szőlőfajták. Az 50-60 Egri Bikavérrel foglalkozó termelő évente körülbelül 80 ezer hektolitert készít e borkülönlegességből, így Magyarországon egy név alatt ebből adnak el a legtöbbet. Tudnivaló az is, hogy 1997 óta külön szabályzat taglalja az Egri Bikavér előállítását, s a 2004- ben szüretelt szőlőből a legalább egyéves fahordós érlelést követően készült bor pedig - az Egri Borminősítő Bizottság hozzájárulásával - a „védett eredetű” kategóriába kerülhet. Örvendetes tény, hogy a minőségjavulás mögött az a termelői szándék húzódik, amely az Egri Bikavérek nimbuszának visszaállításáért, a „nagy vörösbor-kategória” természetes tagjaként Európa- és világszerte ismert és elismert bor készítéséért küzd - tette hozzá Tarsoly József egri hegybíró. Szavai szerint Eger jelentősebb borászatai felismerték azt, hogy a Bikavér-név a borvidék jövőjének letéteményese. Ehhez azonban az kell, hogy csakis a legjobb szőlőkből a legnagyobb odafigyeléssel készüljenek e nemes nedűk. A teljes érésben leszüretelt szőlőt - a kíméletes feldolgozást követően - hosszú ideig tartják héjon a borászok, akik igyekeznek a szőlőbogyókból minél több íz-, zamatanyagot átmenteni a borba, majd a lehető legkevesebb beavatkozással elkészíteni saját Bikavérüket. Ennek során előnyben részesítik a hosszú idejű kisfahordós érlelést, illetve a korszerű palackozási technológiát. A palack minősége, annak kiszerelése, külseje, a dugó paraméterei, a címke anyaga, mind azt sugallják, hogy nem akármilyen borról van szó. Az utóbbi időszak eredetvédelmi törekvéseinek és erőfeszítéseinek köszönhetően az Egri Bikavérek a hazai megmérettetések mellett immár a jelentős nemzetközi versenyeken is szép sikereket érnek el. Példa erre a tavalyi franciaországi Bordeaux- i Challenge International du Vin, ahol dr. Dula Bence 1999-es Egri Hegybíró Bóra-Egri Bikavér arany- és Thummerer Vilmos 1999-es Egri Bikavér bronzérmet nyert, míg az ideiről Gál Tibor 2003-as Egri Bikavére tért haza egy ezüstéremmel. De érdemes megemlíteni a XXVIII. Országos Borversenyt is, hiszen ezen két nagy aranyat és 9 aranyat nyertek az Egri Bikavérek, míg az idei Pannon Bormustrán hét is bekerült közülük a „csúcsbor” kategóriába. rí Korona Kórház és Étterem j s Kedves Vendégelt július 8-10. között az 1 í nnepén, Egerben a Dobó téren a 6. sátorban. Ünnepi kínálatunk - Egy Egri Bikavrr Egri Korona Borház Egri Bikavér 2002 New York-i borverseny bronzérmes bora -Egy Egri ételHátszínszelet aszalt gyümölccsel burgonyakrokettel Az Egri Korona Borház és Étterem egész évben vállalja rendezvények, konferenciák, esküvők lebonyolítását. Egri Korona Borit»« Dmjéa- az egerszalóki hőforráshoz vezető út mentén - Tel.: 36/550-574,30/565-4639 Fax: 36/550-573 r eiidezveiiy@koronaborhaz.hu : wsvw.koronaborhaz.hu ^ B . ( /rac/aó /ö/c/ez... (fála/io '04- Pinot noir fehér égwZj/pdröár '04 - Pinot noir fosé cy/vt tféájyőtró bora 'öO - Ean <Sprl <ZbeÁfranÁo& '02 §f | <Spw (jabemetscuwäjf/ion/ 'OO Bikavér 3300 Eger, Eszterházy tér 9. telefonta: (36)310-152 e-mail:dulabence n dulabor.hu Elérhetőségeink: Varsányi Pincészet H-3351 Verpelét, Dózsa Gy. út 3/1. Tel.: +36-36-559-012 Fax: +36-36-494-037 E-maii: kercoop@axelero.hu A Bállá Pincészet: karakteres, egyedi nedűk A pincészet létrehozóját, Bállá Istvánt, a fiatal borásznemzedék egyik képviselőjét már gyermekkorában megihlette a borkészítés szeretete és tisztelete. A családi pincészet 1996-ban alakult és a kezdetektől dinamikusan fejlődött. Ebben nagy szerepe van a feleségnek is, aki folyamatosan párja mellett állt a tervek valóra váltásában. A kezdet a szűkös pincei eszközök és a kis létszám miatt nem volt zökkenőmentes, a kedvező visz- szajelzések azonban további tettekre sarkallták a fiatal szakembert. Az első palackozott borok az 1997-es évjáratból készültek és hamar meghozták a szakmai sikereket. Bállá István mind vörös-, mind fehérboraival szép eredménnyel szerepelt többek között az Országos és a VinAgora Borversenyen, illetve a Pannon Bormustrán, ami újabb lendületet adott a pincészetnek. Mára több termelőtől, mintegy harminc hektár gondos szőlészeti ellenőrzés alatt álló területről vásárol fel minőségi termést, amelyben a világfajták mellett fontos szerep jut az olyan méltán népszerű fajtáknak, mint a Kékfrankos, Medina, Olaszrizling és a Zengő. A borászati technológia folyamatos fejlesztése, a reduktív fehérborkészítés bevezetése, a vörösborok rio- littufa pincékben történő tölgyfahordós, majd palackos érlelése mindmind a magasabb minősé- Bállá István get szolgálják. A Bállá Pincészet borainak sokak által kedvelt, egyedi karaktere van. Jellegzetes ízvi- lágú, túlnyomó részben a gyümölcsösséget hangsúlyozó boraik egyre szélesebb körben állnak a fogyasztók rendelkezésére, a kiskereskedelemben és a gasztronómiában egyaránt. Bállá István a hazai borkultúra egyik elkötelezett szolgálója. Borai mára eljutottak a kóstolópincéktől a nagyáruházak polcain keresztül, a szállodákon át az éttermekig. A bikavér ünnepén a FORST-HÁZ Étterem és Kávézó étkeihez kínálják kiváló 2000. évi Bikavérüket. A FORST- HÁZ Étterem és Kávézó ízletes konyhájával, lazán elegáns hangulatával, baráti áraival társas összejövetelek, üzleti ebédek meghitt vacsorák kedvelt helye a Dobó-téren. A Bállá borászat és a FORST- HÁZ szeretettel várja vendégeit a 10. sátorban. INTERNATIONAL KFT. TARTÁLYGYÁRTÁS Levélcím: 7615 Pécs, Pf. 27. 7613 Pécs, Szentlőrinci u. 15. Tel.: (06-72) 256-146, Fax: (06-72) 251-610 www.fekoral-international.hu SZÁLLÍTÁSI PROGRAMUNK MINDEN CÉLRA ALKALMAS, | ROZSDAMENTES ACÉLTARTÁLYOKAT TARTALMAZ:- rozsdamentes tárolótartályok, hengeres álló és hengeres fekvő kivitelben,- négyszög, téglatest és lapos tartályok, tároló-, aszeptikus és koncentrátumtartályok,- hűtőtankok,- kitöltő- és nyomástartó tartályok stb.. élesztő-, erjesztőtartályok sörgyárak részére,- kis és nagy tartályberendezések rozsdamentes acélból, egyedi tartályok, szériatartályok, különleges és speciális konstrukciók,- emeletes tartályok,- kiszolgálófolyosók rozsdamentes acélból. A tartályokat üzemünkben vagy az Önök telephelyén a helyszínen készítjük. H teLiétsLüTUas ÉLia-eiu szeretettel várja vendégeit a 11-es sátorban az alábbi menüvel: <7* Rozmaringos ~ olajban pácolt SZŰZÉRMÉK rostlapon sütve, illatos vargánya gombákkal, aszalt meggyes bikavérmártással.