Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-07 / 131. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 7., KEDD KEK TÜKÖR - HIRDETÉS Kulcsár betegsége miatt csúszik a per elhalasztották Bácskai János büntetőperét Szegeden, a tanúként beidézett Kulcsár Attila ugyanis betegségére hivatkozva nem jelent meg a tárgyaláson. A megismételt eljárást szeptemberben folytatják, (ned) Madárfiókákat próbált behozni az országba lebukott egy olasz csempész a záhonyi határállomáson. A 68 éves olasz turista Ukrajnából próbált becsempészni az országba tíz sárgarigó fiókát. A madarak a Hortobágyi Nemzeti Parkba kerültek, (ned) Nem először tűnt el az idős asszony eltűnt Pöhl Albertné Visegrádról, a 78 éves asz- szonynak nem először veszett nyoma. A néni saját személyazonosságát ismeri, gyakran lestoppol autókat, és így közlekedik. A törékeny asszonyt három napja nem találják, (ned) Falon keresztül jutott hozzá a zsákmányhoz lebontotta a szeszfőzde falát, így jutott hozzá zsákmányához egy férfi Cibakházán. A tolvaj üstöket, lepárlót és csöveket vitt magával. (szí) Mezítláb lopóztak át a határon a szudániak elfogtak négy határsértőt Létavértesnél hétfőn a határőrök. A négy férfi mezítláb lopózott át a határon, cipőjüket a kezükben hozták. Okmányaik nincsenek, magukat szudáni állampolgárnak vallották, és Nyugat- Európába tartottak, (ned) Már tudják, ki ült a körözött autóban azonosították a fóti szágul- dozót. A harminchárom éves Baksza Ferenc még a múlt héten egy körözött autóval megpróbálta elkerülni a rendőri intézkedést, és majdnem elütött egy járőrt. Rálőttek, de elmenekült. Azóta keresik, (ned) Az 1972-es müncheni nyári olimpia megnyitóján az izraeli csapat felvonuló tagjai még nem tudhatták, hogy néhány nap múlva tizenegyüket terroristák fogják meggyilkolni terror A müncheni olimpiai túszdráma túlélő terroristáit nálunk gyógykezelték Ősztől a fóti filmgyárban forgat a világhírű amerikai rendező Az egyik terrorista még élhet a Közel-Keleten Ősszel Foton forgat filmet a müncheni olimpiai túszdráma utóéletéről Steven Spielberg. Ami a filmből biztosan kimarad, a túlélő terroristák sorsa. Szemán László Eric Bana és Daniel Craig főszereplésével többek között Magyarországon forgatja új, Bosszú című filmjét Steven Spielberg. A magyar származású George Jonas azonos című könyve alapján készülő alkotás a müncheni olimpiai túszdráma utóéletéről szól. Az amerikai filmesek nyáron Máltán dolgoznak, majd őszszel költöznek be a Mafilm fóti stúdióiba. A könyv, és így a film a túszdráma magyar vonzatairól biztosan nem számol be. 1998-ban egy magyar újságírót el akartak gázolni egyik cikke miatt. A kolléga a müncheni túszdrámáról írt egy azóta már megszűnt bulvárlapban. Több olyan egykori beteg is jelentkezett nála, akik 1972 végén a budapesti Sportkórházban gyógyultak, azon a folyosón, ahol három palesztin sebesültet is ápoltak. Ez a három palesztin a magyar betegek szerint a müncheni túszdrámát túlélő három terrorista volt. -nrc ,;, r A Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezét nyolc tagja 1972. szeptember 5-én hajnalban átmászott az olimpiai falu kerítésén. Elfoglalták az izraeli a csapat szálláshelyét. Lelőttek J egy edzőt és egy súlyemelőt. Az I izraeli sportolók az ablakokon át menekültek, ám kilencüket túszul ejtették a terroristák.- A szállásunknak helyt adó épületek között jöttek be - mondta Vágó Imréné, az In-Kal biztonsági főnöke, korábbi csepeli rendőrkapitány. Aki Ku- csera Mária néven a magyar olimpiai csapat gerelyvetőjeként járt a müncheni olimpián.- Aznap este akartunk átmenni az izraeli sportolókhoz baráti látogatásra. De reggel már a rendőrségi blokádra ébredtünk. A környező épületek tetején mesterlövészek voltak. Az olimpiai falut hermetikusan lezárták. Borzasztó volt látni, amikor a túlélő terroristákat egy Lufthansa-gép eltérítését követően a németek elengedték. Állítólag ekkor a magyar titkos- szolgálatokkal vették fel a kapcsolatot, és egy Malév-géppel Budapestre csempészték őket. Gyógyulásuk után távoztak a Közel-Keletre. a moszad bosszút állt a sportolókért. Tizenegy terroristát öltek meg világszerte, köztük a müncheni akció kitervelőjét, Ali Hasszán Szalameh-het. A túlélők közül kettőt is megöltek. BENJAMIN NETANJAHU, Izrael volt miniszterelnöke a Harc a terrorizmus ellen című könyvében ír a túszdrámát túlélő egyik terroristáról. „Arafat az őt kísérő konvojjal több hírhedt gyilkost csempészett Gázába, köztük Jihad al Giusit, aki 1972-ben Münchenben részt vett az izraeli sportolók ellen elkövetett mészárlásban... "Őt a nemzetközi nyomás miatt Arafat végül kénytelen volt visszaküldeni Egyiptomba, azóta nincs hír róla. az egyik terrorista egy sporttársunkat fedezékül használva kilépett az egyik erkélyre - elevenítette fel a 33 éve történteket a nyugalmazott rendőrezredes. A terroristák foglyaik szabadon bocsátása fejében 200, Izraelben bebörtönzött palesztin szabadon engedését és maguknak szabad elvonulást követeltek. A túszok meggyilkolásával fenyegetőztek. A németek felvették a kapcsolatot az izraeli kormánnyal, amely megtagadta a követelések teljesítését. Erre a terroristák egy repülőgépet követeltek, hogy a túszokkal együtt elrepüljenek. 22 órakor a terroristák bekötött szemű, összekötözött túszaikkal együtt két helikopterre szálltak, és átrepültek a fürstenfeldbrucki katonai repülőtérre. Amikor landoltak, a német kommandósok megrohamozták őket. Az egyik gépben kézigránátot robbantottak a terroristák, ezzel túszaikat is megölve. A másik gépben az egyik túlélő terrorista lőtte le az izraeli sportolókat Az összes túsz, öt terrorista és egy rendőr halt meg. Az olimpia folytatódott. Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZENTP ÉTERI ZOLTÁN 2005. május 27-én életének 50. évében elhunyt. Temetése 2005. június 9-én 15.30-kor lesz az egri Hatvani temetőben. Előtte engesztelő gyászmise lesz a temető kápolnájában 15 órakor. A gyászoló család _______________________________________Í154S73) K öszönetét mondunk mindazoknak, akik SZÉKELY LÁSZLÓNÉ sz! Bakos Mária re mérésén részt vertek, és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették A gyászoló család _____________________jlSOTi M ély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeretrék hogy Ancsán and’rás nyugalmazott r. őrnagy életének 71. évében hosszan tartó betegség után csendben elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2005. június 10. napján 11 órakor lesz. A gyászoló család _____________________; y-V; Mély fajdalommal tudatjuk, hogy özv. FÜLÖP MIKLÓSNÉ szí Fülöp Erzsébet életének 87. évében elhunyt. Örök nyugalomra az egri lajosvárosi temetőben 2005. június 7-én 16 órakor helyezzük A gyászoló család Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOSA LÁSZLÓNÉ sz. Ratkai Katalin , a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyugalmazott osztályvezetője váratlanul elhunyt életének 63. évében. Temetése az egri lajosvárosi temetőben 2005. június 8-án 12.10 órakor lesz. Gyászoló férje, fia, menye és unokái „Téged elfelejteni soha nem lehal, Meg keli tanulni élni nélküled. Csak az. hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szereinek. Fájó szívünk felfchcokog érted, Örökké szeretünk, nem feledünk uiged. ” Mély fájdakimmal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL SÁNDORNÉ sz. Bajzát Editke hosszú betegség után 62 éves korában elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2005. június 9-én 14.30 órakor lesz. Előtre gyászmise a temető kápolnájában. A gyászoló család __________________________________________________________________________________________________iH48S9j E gerben, Gyöngyösön, Hatvanba Pétervásárán és Hevesen is csak 300 Ft/alkalom az apróhirdetés/* • Eger, Széchenyi u. 32. • Gyöngyös, Török Ignác út 8. • Hatvan, Kossuth tér 23. • Heves, Erkel E u. 3/A • Pétervására, Szent Márton u. 67. • max. 3 sor (1 sor 42 karakter), 5 alkalommal.