Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-30 / 151. szám
' Polgármester Pál László Körjegyző: dr. Kadlott Csaba A városháza címe: 3250 Pétervására, Szabadság út 1. Telefon: 06-36/568-036 Gondoskodás az idősekről Ökoiskola a város szívében A gyermekek paradicsoma A város központjában tavaly adták át azt a korszerű, európai normáknak megfelelő játszóteret, amely a legfiatalabb korosztályt szolgálja Összefogással léphetünk előre A katolikus kis kápolna jellegzetes épülete a csendes városkának- Manapság egyre több szó esik arról, hogy a pályázati lehetőségek a kistérségi társulások számára aknázhatók ki a legoptimálisabban...- Ez valóban így van. Az egy évvel ezelőtt megalakult Péter-vásá- rai Kistérség Többcélú Társulás már e rövid idő alatt is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Sikeres pályázatainknak köszönhetően már most is sok közös célt megvalósítottunk, s érzékelhető az ösz- szefogásban rejlő erő és lehetőség.- E hét végén, szombaton újra megrendezik a Péter-Pál-napi vásárt és vigasságot. Mit üzen a résztvevőknek?- Erre az alkalomra igyekeztünk változatos, vidám programokat összeállítani a szervezőkkel. Jó szórakozást, felhőtlen kikapcsolódást kívánok minden pétervásárai és környékbeli lakónak. ként igen szigorúak: a tantervben kiemelt szerepet kapnak a környezetvédelem és a fenntarthatóság alapelvei, az étkeztetésben lehetőleg egészséges ételeknek kell szerepelniük, s az intézmény körül megfelelő méretű zöldterületet kell gondozni. Ezeknek maradéktalanul megfelel a város szívében működő iskola. Péter-Pál-napi vásár és vigasság Az elmúlt nyáron sokan hiányolták a város egyik legvidámabb rendezvényét, a júliusi Péter-Pál-napi vigasságokat. Idén azonban megpróbálják pótolni a mulasztást, így július 2-án ismét benépesül a sportpálya, ahol reggeltől késő estig zajlanak majd a minden korosztályt kielégítő programok. Az ünnepi .menet délelőtt fél lókor indul a polgármesteri hivatal elől lovas felvezetővel, majd 10 órától, az ünnepi köszöntőket követően kulturális műsorok, bemutatók, főzőverseny váltják egymást. A gyerekeknek ezernyi programot szerveznek. A nap utcabállal és tűzijátékkal zárul. A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt. 2005. június 30., csütörtök Íáí»:*: Pétervására Avárosról Pétervására és környéke már az őskortól lakott hely. Kora vaskori karperec- és bronz- raktár-lelet, szkíta edények és sír, szarmata és honfoglalás kori sírok kerültek feltárásra a település határában. Nevét 1247-ben említi először oklevél Peturwasara alakban. A falu 1699-ben került a Keglevich-család birtokába. A kiegyezés utáni évben a mátrai járás egyetlen mezővárosa, ahol adóhivatal és járásbírósági székhely is működött. Ekkor 33 község tartozott hozzá. Az elmúlt évszázadok folyamán adottságainak és földrajzi helyzetének köszönhetően mindig is körzetközponti szerepet töltött be a palóc város. Többször volt járási székhely, s manapság is a kistérség központjaként tartják számon. Ez természetesen felelősséggel és feladatokkal jár. A városban élőknek mégis érthetően az a legfontosabb, hogy a saját életkörülményeik javulnak-e az elkövetkező években. Pál László polgármester úgy fogalmaz, hogy többszörösen hátrányos helyzetű településként, hathatós kormányzati támogatás nélkül nagyon nehéz látványos fejlődést produkálni, ennek ellenére, ha lassan is, de mára teljesen komfortossá vált a város. Befejeződött a szennyvízberuházás, idén fő célul tűzték ki az egészséges ivóvíz biztosítását:- Ez utóbbi feladatra sikerrel pályáztunk, s a közel százmillió forintos beruházással idén szeptember végére minden háztartásban egészséges, jó minőségű ivóvíz lesz. Ugyancsak kiemelkedő feladat az utak és a járdák rendbetétele. Idén a Hársfa és a Rózsa út felújítására nyújtottunk be pályázatot. Az egyik legnagyobb kihívás számunkra a munkahelyteremtés. A kistérségi közmunkaprogram keretén belül 10 embernek tudunk hosszabb időn keresztül kenyeret biztosítani, a volt tehenészeti telepen pedig egy papíripari üzem alkalmaz helyi embereket. Bízunk abban, hogy a laktanyát is hamarosan hasznosíthatjuk. Terveink szerint ide környezetbarát vállalkozások települhetnének, javítva a foglalkoztatási mutatókon. Pál László A városra és a környező településekre is igaz, hogy a lakosság egyre inkább elöregszik. Ez az évek óta tapasztalható tendencia új feladatot rótt a helyhatóságra. A volt gyermekotthon átszervezését követően láttak hozzá a Gondozási Központ kialakításához, amely mára az idősek nyugodt szigetévé vált. Jelenleg 36 idős emberről gondoskodnak a szakemberek. A bentlakóknak rendszeresen szerveznek meghitt bensőséges ünnepeket, amelyeken a város gyermek- intézményei is részt vesznek egy- egy kedves műsorral. A komplex feladatokat ellátó központban az idősek klubjába azokat a helyben élő idős, egyedülálló embereket is várják, akik szeretnék társaságban eltölteni a hétköznapokat. Az udvar parkja és a közeli kert gondozásában is szívesen vesznek részt az itt élők. Jeles napok: Szent Márton napja utáni hétvégén búcsú. Péter-Pál-napi vásár június utolsó vagy július első napjaiban. Testvértelepülések: Gyulakuta, Feled A jó Idő beköszöntővel sok Időt töltenek a szabadban is a szépkorúak A térség egyik legmeghatározóbb oktatási intézményében, az FVM Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképzési Intézetében az iskola profiljából adódóan mindig is sokat adtak a diákok környezeti központú nevelésére. A több évtizedes munka meghozta gyümölcsét, hiszen a közelmúltban az iskola igazgatója, Ferkó Gyula Budapesten vehette át a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által adományozott Ökoiskola címet. Ezzel részesei lettek egy nagyobb nemzetközi iskolahálózatnak, ami komoly szakmai fejlődést nyithat meg számukra. Ezek az iskolák, mint oktatási központok, a többi iskola számára is mintául szolgálnak. A kritériumok egyébMált és jelen A lakosság megélhetését évszázadokon keresztül a földművelés biztosította. A község évente három országos vásárt és hetente két hetivásárt tarthatott. Az ipar is elsődlegesen a mezőgazdaságra épült így jelentős volt a malomipar, amely a környező községeket is szolgálta. A tüzérlaktanya építését 1934-ben kezdték meg. Itt sok helybeli talált munkát, s a katonaság megjelenése felpezsdítette a község életét. 1950-ig körjegyzőségi székhelyként működött ekkor önálló tanáccsá alakult. 1966-ig járási székhelyként tartották nyilván, míg 1970- ben megalakult Pétervására Község Közös Tanácsa Pétervására, Erdőkövesd és Kisfüzes társközségek részére. 1989-ben várossá nyilvánították, majd 1990-ben független polgár- mester vezette önkormányzat alakult A kulturális programoknak, a színvonalas előadóesteknek, az egyéb szabadidős foglalkozásoknak a városi művelődési ház és a szépen felújított Szántó Vezekényi István Könyvtár ad otthont. A tanév folyamán, a szorgalmi időszakban szakköröket, különböző foglalkozásokat kínálnak a gyermekeknek, a nyári vakációban pedig mindkét intézmény tartalmas kurzusokat, szabadidős programokat kínál. Czenthe Hubáné, a könyvtár vezetője tájékoztatása szerint az idén számos, rendkívül népszerű előadóestet szerveztek az irodalombarátoknak. Közülük is kiemelkedett a Jókai Annával szervezett íróolvasó találkozó, amelyen rengeteg érdeklődő vett részt. Az intézmény vonzereje jelentősen megnőtt, amióta kedvezményes internetezési lehetőséget is biztosítanak a pályázaton nyert korszerű számítógépeken.- Szintén a számítógépes parkunkra épül az idei nyári táborunk, amit július 18-22-ig tervezünk. Játszunk és tanulunk” - ez volt a mottója a múlt évben, és ez a mostanira is igaz. A résztvevők megismerkedhetnek a számítás- technika alapjaival, az internet- használat nyújtotta lehetőségekkel. Főként 9-12 éves gyerekek jelentkezését várjuk. Az informatikai ismereteket játszva sajátíthatják el. A Szántó Vezekényi Könyvtárban az elmúlt Időszakban jelentősen nőtt a forgalom az Internetezési lehetőségnek köszönhetően fota otvas imre Látnivalók Római katolikus templom A Szent Márton tiszteleténe emelt templomot a falú jobbágyai 1767-ben újítják fel, de 1812-ben lebontották ezt a templomot. Az új, háromajtós, kéttomyos. neogótikus templom 1817-re készült el. A templom alatt van a Keglevich-család kriptája. Keglevich-kastély Értékes építészeti emlék a Keglevich-kastély, melynek építését 1762-ben fejezték be. A bővítést Keglevich III. Károly folytatta. A kastélyban működik a Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási, Továbbképző és Szaktanácsadó Intézet amely idén elnyerte az Ökoiskola címet Katolikus kápolna A helyi palócok a római katolikus kápolna építését a Keglevich-családnak tulajdonítják. A szájhagyomány szerint egy húszéves Keglevich-fiú leesett a lováról, és ezen a helyen lelte a halálát. A szülők az ő emlékére emelték a kápolnát. Népszerűek a kultúra helyi fészkei FOTÓ: PILLSY ELEMÉR