Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-28 / 149. szám

2005. JÚNIUS 28., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 13 KÉK TÜKÖR - HIRDETÉS Még mindig csúszik a vádemelés szlávy-ügy Perrendszerűen nem tudják bizonyítani, hogy ki a gyilkos Fontos feladat hárul az igazságügyi orvos szakértőre minden olyan esetben, amikor csak évek múltán kerül elő az áldozat. Mint Szlávy esetében. Szó sincs a Szlávy-ügy befejezéséről. A nyomo­zást ismét meghosszabbí­tották. Igaz, az irat­ismertetés megkezdődik. Szemán László A felröppent hírekkel ellentét­ben szó sincs a Szlávy-ügy gyors befejezéséről. A nyomozást is­mét meghosszabbították, ezút­tal szeptember 6-áig. A Balaton- felvidék urának tartott Szlávy Bulcsú László 1997 júliusában tűnt el. Holtteste tavaly január 24-én került elő a XII. kerületi Székács utca egyik házának ga­rázsából. A rendőrök tétten ér­ték a holttest kiásása közben W. Ki lőtte le Szlávy Bulcsú Lászlót? László vállalkozót, aki azóta is előzetes letartóztatásban van. Mint ahogy azt megtudtuk, a nyomozók nem tudják kétséget kizáró módon, perrendszerűen bizonyítani, hogy ki és mivel öl­te meg Szlávyt. Bár a holttest alatt talál­tak egy 0,22-es sportpisztolyt, amelyről a szakértő nem tudta megálla­pítani, hogy azzal lőtték-e fejbe a vál­lalkozót. A szakértő azt mondja: azzal is megölhet­ték, de más, 0,22-es kaliberű fegyverrel is. A pisztolynak egyébként nincs száma, így gya­korlatilag azonosíthatatlan, nem tudni, kié lehetett egykor. A rendőrség mindenesetre W. Lászlót és Szlávy volt titkár-test­őrét, B. Lászlót előre kitervelt em­beröléssel gyanúsítja. Az ORFK „döglött ügyek” osztályának nyo­mozói szerint Szlávyt egy nő mi­att ölték meg 1997. július 31-én. W. László budaörsi irodájában fej­be lőtték. Szlávy egy balatonal­mádi szórakozóhely üzletvezető­nőjével töltött egy romantikus éj­szakát A hölgy ekkor éppen W. László barátnője volt, és megelő­zendő barátja haragját, nemi erő­szak miatt feljelentette a rendőr­ségen Szlávyt. Aki azon a július 31-én Budaörsre indult a Balaton­ról, W. László irodájába. A rend­őrség szerint testőre, M. Gábor szervezte meg a találkozót. M.-et bűnsegédlettel gyanúsítják, hi­szen a nyomozók szerint tudott arról, hogy főnökét meg fogják öl­ni az irodában. Szolgálataiért cse­rébe megkapta gazdája méreg­drága bútorait, hifijét és televízi­óját Az irodában aztán valaki egy 0,22-es pisztollyal kétszer tarkón lőtte Szlávyt. Legalábbis a rendőrség gyanú­ja szerint Hogy ki, azt egyelőre nem tudják a nyomozók, hiszen mindhárom gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lett volna Szlávy Bulcsú halálához. W. László ma is tartja magát a tavalyi lebukása után tett vallo­másához. Eszerint ott találta Szlá­vy holttestét a budaörsi irodában. Megijedt, hogy őt fogják gyanúsí­tani a gyilkossággal, hiszen neki lett volna rá oka a barátnő kap­csán. Összecsomagolta a holttes­tet. Elszállította a Székács utcá­ba, ahol a másik barátnője gará­zsában bebetonozta azt a szerelő­aknába. Kovács Lajos ezredes 2004. év elején kiszivárogtatta, hogy W. Lászlón akarják számon­kérni Szlávy eltűnését. W. vallo­mása szerint ismét bepánikolt, és odarohant a garázshoz, hogy el­tüntesse a holttestet. A rendőrök azonban rányitottak. A jelenlegi helyzet szerint nincs közvetlen bizonyíték a gyanúsítottak bű­nösségére. Holttestet elásni és ki­ásni nem ugyanaz, mint megölni valakit Igaz, a rendőrök szerint azt nehéz megmagyarázni, hogy Szlávyt miért éppen W.' László bu­daörsi irodájában ölték meg. Köz­vetett bizonyítékok alapján pedig egyáltalán nem biztos az elma­rasztaló ítélet. Ennek ellenére e héten elkezdődik az iratismerte­tés előbb M. Gábor, majd B. László, végül két hét múlva W. László számára. Iratismertetés lesz csődbűntett miatt is w. László, W. Tamás és dr. Sümeghy Csaba, a Fidesz-MPP országgyűlési képviselője is gya­núsítottja a békéscsabai BCB Egyesült Textil Művekkel kapcsolatos csődbűntettnek. Hét másik gyanúsított mellett. Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát felfüggesztették. A gyanúsítottak védői tegnap kapták meg az ér- ................................................................. t esítést a Központi Ügyészségi Nyomozó Hiva­taltól, hogy a nyomozás lezárásaként iratis­mertetés kezdődik augusztus 2-án. Ez várható­an két hétig tart majd, és utána kerülhet sor a vádemelésre. Az ügy alapját jelentő csődeljá­rás 2000-ben történt. A nyomozás 2004-ben indult. ■ Nincs közvetlen bizonyíték a gyanúsítottak bűnösségére. Holttestet elás­ni és kiásni még nem gyilkosság. « NÉMETJUHÁSZ kölykök és növendék kutyák folyamatosan eladók. 30/928-8157----------------------------------- MOW 8 KECSKECSALÁD gidákkal együtt eladó. 06/30/5536-099-------------------------------------------------------------------------*45859* 3 DB álomszép szürke csíkos, házi, 7-8 hetes kiscica ingyen elvihető. 30/913-3350------------------------------------------------------------------------ *45861* LABRADOR kiskutyák (sárga) oltva, féregtele- nítve eladók. 20/3551-492------------------------------------------------------ *45874* T ÁRSKERESÉS 29/165/70 egri hölgy urak hívását várja sza­badidő kellemes eltöltésére! 70/585-3210------------------------------------------------------------------------ *37817* 29 ÉVES vidám, csinos egri nő barátot keres szabadidő kellemes eltöltésére. 20/947- 0317------------------------------------------------------------------------ *44933* EGZOTIKUS, filigrán lány ismerkedne Egerben. 30/977-4469------------------------------------------------------------------------*44986* 5 5/178/80,168 cm körüli, formás, egyszerű, házias, kedves hölgyet keresek. Jelige: „Nem a vagyonod, szerelmed". 3301 Eger, Pf. 610.------------------------------------------------------------------------ *45815* ÁLLÁST KERES 8 LAKÁSFELÚJÍTÁST, külső-belső vakolást, be­tonozást, bontást vállalok! 30/423-3121------------------------------------------------------------------------ *44679* 2 6 ÉVES diplomás lány sürg. állást keres Eger­ben és környékén beszerző, ügyfélszolg. és lo­gisztikai tapasztalattal. 70/946-5111------------------------------------------------------------------------ *45627* ALBÉRLETET KÍNÁL 8 EGER, Árpád u. 2 szobás, üres lakás hosz- szabb távra kiadó garázzsal v. anélkül. 30/238-4658--------------------------:--------------------------------------------- *45428* 6 5 M!-es, 2. emeleti, Kallómalom úton főbér­lő nélküli lakás hosszú távra kiadó. 20/993- 5675----------------------------------------------------------:-------------*45672* B ELVÁROSI 1+fél szobás berendezett lakás ki­adó. 20/918-4818--------------------------------------:---------------------------------*45677* E GER, Napsugár úti II. em. 1+2 fél szobás, bú­torozatlan lakás kiadó. 36/314-323------------------------------------------------------------------------ *45793* ÉSZAKI lakótelepi kiváló állapotú 1,5 szobás lakás a 3. emeleten hosszú távra kiadó. Tel.: 20/319-5663------------------------------------------------------------------------ *45809* EGER belvárosi gázfűtéses, 2 szobás, étkezős lakás kiadó. 36/311-472------------------------------------------------------------------------ *45819* EGER, Mekcsey u. I. em., 3 szoba, erkélyes, új lakás igényes bérlőnek, garázzsal is kiadó. 65 eFt/hó+rezsi+garázs. 36/420-939------------------------------------------------------------------------ *45876* ÁLLÁST KÍNÁL JELENTKEZZEN AVON-tanácsadónőnek SMS- ben! Minden regisztrált jelentkező ajándék­mintát kap. Ingyenes belépés. 36/410-755, 30/257-4469------------------------------------------------------------------------ *41536* . OTP Garancia Biztosító Rt. üzleti munkatársat felvesz. Alkalmazotti munkaviszony, júliusi képzés. Tel.: 30/246-4558-------------------------------------------------------------------------*45425* O RSZÁGOS ingatlan iroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673------------------------------------------------------------------------ *45448* KERESKEDELMI végzettséggel rendelkező női munkatársakat keresünk egri élelmiszerüzle­tünkbe. Érd.: 20/388-6140------------------------------------------------------------------------ *45493* NEMZETKÖZI marketing-tanácsadó és vezetőképző fő- és mellékállású értelmiségi munkatársakat keres. Fix+jutalék. 20/355- 2166------------------------------------------------------------------------ *45545* FELVÉTELRE keresünk hidraulikában jártas, önállóan dolgozni tudó, munkájára igényes nehézgépszerelőt, mezőgazdasági gépsze­relőt. Érd: Emelőgép és Daruszerviz Kft. 3300 Eger, Bervai út 156/2. sz. Tel. 36/420-968 Az Egri Nyomdi Kft azonnali belépéssel keres munkatársat gyártás-előkészítő és kalkulátori feladatok ellátására. Feltételek: ■ szakirányú végzettség |- számítógép-felhasználói ismeret | Jelentkezni részletes szakmai önéletrajzzal, bérigény megjelölésével a Munkaügyi csoportnál lehet: Eger, Vincellériskola u. 3. KÖNYELÖ iroda mérlegképes, illetve szakma tapasztalattal rendelkező könyvelőt keres. Iro dánk kedvező jövedelmet, szakmai tovább képzést és stabil munkahelyet biztosít. Érd 36/517-120, 30/382-0852------------------------------------------------------------------------ *45792 MAKLÁRI úti sörözőbe gyakorlott pultost felve szék. 20/922-4303------------------------------------------------------------------------ *45801 EGRI sörözőbe pultoslányt keresünk nyári ki egészítő munkára. 30/746-2049------------------------------------------------------------------------ *45818 GYAKORLOTT alpinistát keresek pesti dryvi tozáshoz. 20/935-7885 TÖLTŐÁLLOMÁSRA kasszás munkakörbe 1 fő megbízható hölgy munkatársat keresünk. Cím: Eger, Rákóczi u. 98. Tel.: 36/437-393------------------------------------------------------------------------*45833* MIR0X 2000 Kft. karnisgyártó műhelyébe kö­zépfokú végzettségű műszaki munkatársat ke­res. Jelentkezéseket a 30/995-5957 telefo­non várjuk.------------------------------------------------------------------------ *45837* SZAKKÉPZETT fiatal szakácsot keresünk Dobó téri Kávéház éttermébe nyári szezonra, heti 4- 5 napos munkaidőben. 20/585-4464-------------------------------------------------------------------------*45855* R EDŐNYSZERELÉSHEZ szakmával rendelkező ügyes fiatalembert fő- és mellékállásban jó fi­zetéssel felveszek. 20/922-4303 reggel------------------------------------------------------------------------ *45863* BABY sittért keresek. 30/683-0587------------------------------------------------------------------------ *45865* MAGAS keresetek, fő- vagy mellékállásba keresek munkatársakat Eger környékéről. Nem biztosítás! 70/313-5963 és 30/9669- 466------------------------------------------------------------------------ *45872* SZOLOÁLTATÁS PALATETŐ bontás nélküli felújítása. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bá­dogos munka, lapostető-szig. 30/9850-611--------------------------------------------------------------------------*35312* « REDŐNYT, reluxát, harmonikaajtót 40-50% árengedménnyel készítek. 36/410-275------------------------------------------------------------------------ *38818* LAKÁSCÉLÚ (vásárlás, bővítés, felújítás, épí­tés), szabad felhasználású hitelek teljes kö­rű ügyintézése. Kamat: 1,5%-tól. 20/592- 9703------------------------------------------------------------------------ *41635* FAKIVÁGÁST, fagallyazást vállalunk. Eger 36/516-868, 20/943-6443---------------------------------------------------.---------------------*42939* P ALATETŐK felújítása sima és mintás bitume­nes lemezzel, 12 év garanciával 2000 Ft/m2- töl. Tel.: 30/234-9135------------------------------------------------------------------------ *44820* ÉPÖLETŰVEGES és asztalosmunkák közéletek részére is. Ingyenes felmérés. Tel.: 30/578- 1763------------------------------------------------------------------------ *44864* FŰVÁGÁS, bozótirtás, elgazosodott területek rendezése, kiskertek gépi művelése. Fakivá­gás, kapu, kerítés készítése. 30/2787-287------------------------------------------------------------------------ *44903* RÉGI lakás felújítása, tetők készítése, új lakás építése, kőművesmunkálatok, garázs építését vállaljuk. 20/808-7573, 30/253-2190------------------------------------------------------------------------ *45061* HITEL 1,25% kamattól új és használt lakásvá­sárlásra, felújításra, kedvezőtlen kamatozású hitelek kiváltása. 20/551-5074------------------------------------------------------------------------ *45118*. SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, homlok­zatfestés és egyéb festőmunkát vállalok. 30/9020-355------------------------------------------------------------------------ *45538* RIASZTÓRENDSZEREK, video-kaputelefonok, biztonsági videó-megfigyelők kivitelezése. 20/954-8206------------------------------------------------------------------------ *45703* SZABADON felhasználható és lakáscélú hite­lek gyors, teljes körű ügyintézése. Kérésére a kezdeti költségeket meghitelezzük. 70/624- 4327------------------------------------------------------------------------ *45292* PARLAGFŰIRTÁST, bozótvágást, fűnyírást, ár­kok tisztításátvállalom. 30/472-8709------------------------------------------------------------------------ *45755* MERCEDES Vitóval, utánfutóval szállítást vál­lalok. 20/528-1321------------------------------------------------------­-----------------*45829* ‘_________ O KTATÁS OXFORD International Nyelviskolában akár 30 angolóra ingren, anyanyelvi tanárokkal is, akiknek vendéglátó családokat keresünk. An­gol, német, francia, olasz, spanyol, orosz, uk­rán, arab, lóvá rí cigány, magrar nyelvek okta­tása. Intenzív nyelvvizsga-felkészítők. Jógaok­tatás angolul. Ny.sz.: 10-0231-04, Eger, BródyS.u. 1.322-800------------------------------------------------------------------------ *41564* ANGOL, német intenzív TELC, 0RIG0 (júl. 7.) vizsga-elők. 490 Ft/ó, 50% kedv.! Európa Isk. Csiky S. u. 21. 36/412-200, 20/323- 6617------------------------------------------------------------------------ *45225* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam ECDL Start vizsgalehetőséggel, 60-80 óra. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ *45524* GÉPÍRÁS számítógépen 60 órában. Kezdés jú­lius 4-én 16 óra. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ *45524* UGYE nem akar évekig angolul tanulni? Je­lentkezzen most induló intenzív délutáni kez­dő és haladó, valamint délelőtti haladó tanfó- lyamainkra! 20% nyári+30% SZIA kedvez­mény, diákoknak 450 Ft/óra. Akkreditált Lite Nyelviskola. Tel: 36/413-104. NYTSZ: 05- 0232-04------------------------------------------------------------------------ *45742* SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZETŐI tanfolyam indul Egerben Szvorényi u. 31. alatt július 14-én 20/954-6561------------------------------------------------------------------------ *45870* _________UTAZÁS_________ B ALATONSZABADI-SÓSTÓN, a Balatontól 300 m-re nyaraló 6-10 fő részére min. hetes vál­tással kiadó. T.: 20/476-1455------------------------------------------------------------------------ *45804* KÖZLEMÉNY STRAUSS-EST a Kis Dobó téren júl. 3-án vasár­nap. Érd.: Minorita Borozó Étterem, Kis Dobó tér 7-9.36/313-971,30/2280-200------------------------------------------------------------------------ *45687* Szenzációs akció HÉVÍZEN!! Hun guest Hotel Panoráma* * * ajánlata: frvényes: 2005. április 2 - október 23-ig, kivétel ünnepi időszakok. 5 éjszaka: 30.500,-Fwól/fő, amely tartalmaz svédasztalos reggelit, belépőt a gyógy- vagy a téfürdőbe, furd&öpeny-, széfhasznélatot. Fétpsnzüt kedvezményes áron btztostumkf Woáness napok HMnrt * * • cstegos, falújtott szobákban 2 éjszaka félpanaóvat, fűrddjeggyBl, masszázzsal, infraszaunával, üdvözli koktéBal: 19.800,-FttM/fő. T&tórtyáid és háziorvosi javaslattal kedvezményes gyógy és fürdőkúra vehető igénybe. | Üdülési csekkel fizetőknek további g kedvezmény! s Szobafoglalás: te! : 06133)341-074. 05(83)341-560. fax. 06(83)340465, e-T»l rBserve@hatdpar®rama.Hungue5lh«es5 hu BETEG vagy? Jézus által meggyógyulhatsz, 2005.07. 02-án 10 órakor kezdődő istentisz­teleten Pétervásárán a Művelődési Házban------------------------------------------------------------------------ *45814* BÚTOR ÚJ KONYHA- és szobabútorok kedvező áron, 0TP-re is. Eger, Árpád u. 19:1:36/413-054------------------------------------------------------------------------ *42352* ELEKTROTECHNIKA SONY Ericsson K508Í, kamerás, 1 hónapos, karcmentes, garanciás telefon eladó. Ár: 23 eFt. Tel.: 30/682-2089------------------------------------------------------------------------ *45828* RUHÁZAT AGRIA Túri Fellner-udvar (Líceum mögött) vég­kiárusítás! Minden kilós és vállfás ruha -30- 50% kedvezménnyel kapható csak égj hétig. Ny: H-P: 1/2 9-17-ig------------------------------------------------------------------------ *45799* VÁLLALKOZÁS EGER, Árpád u., jelenleg Király festékboltként üzemelő üzlethelyiség+raktáraug. 1-től kiadó. Üzlet 80 m2, raktár 45 m2. 20/931-2334------------------------------------------------------------------------ *45459* KISKÖRÉN italbolt sürgősen hosszú távra ki­adó. Érd. 36-356-358, 06-20-383-2723------------------------------------------------------------------------ *45659* SZÁMÍTÁSTECHNIKA «MÁRKÁS P2-es, P3-as számítógépek ga­ranciával 10.000 Ft+ÁFA Eger, Rákóczi út 15. T: 36/436-936, 30/592-4428, www.rl5.tar.hu------------------------------------------------------------------------ *44029* Eger közeli szociális intézmény Intézményvezető munkakörre pályázatot hirdet Feladat: • Idősek otthona és egyéb szociális szolgáltatások működtetése. • Az intézmény dolgozóinak szociális érzékenységre motiválása, • Napi adminisztrációs feladatok biztosítása, • Költséggazdálkodás, szabályzatok betartatása, folyamatba épített ellenőrzések végrehajtása. Feltételek: • Felsőfokú szakirányú végzettség, • Nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőség, • Jó kapcsolattartó képesség, • Emberközpontú gondolkodás, kreativitás. • Pályázatok figyelése. Amit kínálunk: • Teljesítményarányos, megbízható, jó jövedelem, • Perspektíva, • Karrierlehetőség. Fényképes pályázatát az alábbi címre kell benyújtani: „Intézményvezető pályázat” 145864 3300 Eger, Pf: 23. Benyújtási határidő: 2005. 07.12.

Next

/
Thumbnails
Contents