Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-27 / 148. szám
2005. JÚNIUS 27., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP A főpásztort ünnepelték Az eddigi életút A gyülekezés perceiben Buda Péter teológiai tanár ismertette dr. Seregély István életútját, aki 1931. március 13-án született Szombathelyen. Középiskoláit ugyan Miskolcon végezte, de hittudományi tanulmányait már szülővárosában, ahol 1955. június 19- én szentelték pappá. Számos helyen és viszonylag sokáig működött mint káplán, majd kőszegi plébánosként érte a hír: II. János Pál pápa 1987. június 5-én kinevezte egri érsekké. Azt követően már itt szentelték püspökké. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöki tisztét 1990-től tölti be, közben 1993-tól 2001-ig az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának volt alelnöke. (Folytatás az 1. oldalról) Baranyák Béla kiskörei plébános a papságot képviselve csatlakozott a köszöntőkhöz. Perjési Ottó a határon túli magyarok üzenetét hozta el, de érkezett hasonló üzenet külön a szlovákiai Rozsnyó püspökétől is. Zsámbéky Mariján nővér a szerzeteseket képviselte megtisztelő gondolataival. Dr. Löffler Erzsébet, az Egyházi Múzeum vezetője az egri és a főegyházmegyei hívek nevében szólva hangsúlyozta, hogy a főpásztor ugyan az ország másik végéből érkezett erre a vidékre, de idegenként is igazi egrivé vált az esztendők során. Dr. Seregély István zárszóként megköszönte családjának, hogy eddig eljuthatott a papi életben. Ötven éve szolgálhatja Istent a hazában, az Anyaszentegyházban. Hálát ad ezért a Teremtőnek. Bocsánatot kért estleges mulasztásaiért.- Senkire nem haragszom, kérem, hogy rám se haragudjon senki. Maradjunk továbbra Dr. Seregély István: „Maradjunk továbbra Is Krisztus követői” FOTÓ: GÁL GÁBOR is Krisztus követői, hiszen ő az út, az igazság és az élet - mondta végezetül a főpásztor, majd aranymisés áldását adta az egybegyűltekre. Kivonuláskor a hívek lelkes tapsa kísérte dr. Seregély Istvánt, aki aranyszínű díszfüzért is kapott a nyakába a Bazilikából kilépve. Megható volt az ünneplő tömeg tiszteletének és szeretetének érzékelhető megnyilvánulása. Hálaadás és körmenet a megmenekülés emlékére FOTÓ: SUHA PÉTER Benei búcsú J. M. mátrafüred A Bene Egylet tagjai minden évben a búcsú keretében emlékeznek meg arról, hogy Gyöngyöst és a hozzá tartozó mátrai települést 1780-ban elkerülte a pestisjárvány. A város megmenekülésének 225. évfordulója alkalmából a szombati szabadtéri programok után vasárnap a hívek a Szent Já- nos-templomban megrendezett ünnepi szentmisén és körmeneten adtak hálát a Teremtőnek. A hét végi eseményen minden részt vevő család, illetve érdeklődő kikapcsolódhatott: a gyerekeket aszfaltrajzverseny, a felnőtteket labdarúgómérkőzés, folklórműsor és Szent Iván-éji tűzgyújtás szórakoztatta. mss A hit szónoka Fesztbaum Béla EGY HÍVŐ EMBER ELKÖTELEZETT VALLÁSOSSÁGA nem múlhat kizárólag a papon, de el kell fogadni, hogy nagyon sok múlik rajta. A templomba járó, a vallását rendszeresen gyakorló ember nyilván akkor érzi hatásosnak a vasárnapi, vagy más nagyobb ünnepi szentmisét (istentiszteletet), ha olyan szentbeszédet (igehirdetést) hallott, ami élménysze- rűen segítette elő lelki gazdagodását. nem szeretnék túlzásokba esni, netán az illetékes szerénységét megzavarni, de az előbbiek figyelembevételével elmondható: Isten bőkezűen megajándékozta az Egri Egyházmegyét, az ötven éve pappá szentelt dr. Seregély István érsek személyében. Az aranymisés főpásztor ugyanis a hit jeles szónoka. Olykor vázlatot is tesz maga elé, de arra csak rápillant. A tömeg mindenkor nagyra tartotta azt, aki szemtől szembe, látható meggyőződésből szólt hozzá. Egyházmegyénk 80. főpásztorának a szavaiban a született tehetség, a megszerzett tudás, az élettapasztalat, a világlátás és a személyes vallásosság ötvöződik közérthetően. Az evangéliumot a mindennapok történéseivel párhuzamban hirdeti. Példáit annyira magától értetődően, a hallgatóság fejével is gondolkozva alkalmazza, mintha a padsorokból lépett volna a szószékre. Nem elszigetelt elefántcsonttoronyból érkezve áll a „nép” elé. Alázattal nyomatékosít. Nem emelt hangon, hanem inkább ismételve a lényeget, ami nem nélkülözi a mérsékelt derűt sem. Mozdulatai még inkább felkeltik a figyelmet, oldottabbá teszik az esetleges feszengést. Egyszerre nevezhető konzervatív és haladó szellemiségnek. EGY ATEISTA SZÁMÁRA SEM LENNE UNALMAS, ha az érsek főpász- . tor által elmondottakból érzékelné erkölcsi gyengeségeink, társadalmi nyomorúságaink okait, a keresztényi életvitel általános előnyeit az egyre válságosabb viszonyok között sodródó Európában. Értékektől távolodnak el azok, akik vasárnaponként nem hallgatják beszédeit a katolikus rádióban, amit - néhány percet áldozva az érsekre - otthon is megtehetnének. Nevezhetjük előadónak is a hit szónokát. Közvetlen ismerői nem azért tisztelik csupán, mert püspöki süveget visel. Seregély István érseket a belső énje teszik naggyá. EZT TANÚSÍTOTTA AZ ARANYMISE IS. A német építőiparról tapasztalatcsere Hasznosítják a módszereket Herman István alelnök vezetésével a németországi Észak-Rajna Westfáliában járt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara építőipari vállalkozásokat képviselő delegációja. A szakemberek a hét végén érkeztek vissza szőkébb hazánkba. M. K. heves megye Fülöp Gábor főtitkár érdeklődésünkre elmondta, hogy a kamara európai uniós pályázati támogatásból finanszírozta a tanulmányút költségeit. A húsz szakember - akik megyénk csaknem minden területét képviselték - gazdag programot bonyolított le. Egy héten át betekintést kaptak a német építőipar rendszerébe, illetve az ágazat szabályzóiba. A látogatás keretében - többek között - a korszerű környezetvédelmi, energetikai és épületszigetelési módszerekkel ismerkedtek meg. Ezek mellett találkoztak az építőipari ismereteket oktató szakemberekkel, látták a képzésben közreműködő, igényesen felszerelt tanműhelyeket, s megismerték az ottani tananyagokat is. Mint megtudtuk, a németországi tapasztalatokat a honi szakemberek a további munkájuk során hasznosítják majd. Elutazásuk előtt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában magyar-német építőipari szótárakból készítették fel őket a szakmai útra. így nem volt gond a felek közvetlen kapcsolatteremtésével sem. a már elavult vegyes tüzelésű kazánokat korszerű, gázüzemű eszközökkel váltják fel. Mait® - A település is bekapcsolódott az országos parlagfűirtási programba. A napokban tíz közmunkás dolgozott azon, hogy megszabadítsa az allergiát okozó növénytől a falu közterületeit, illetve a méltán közkedvelt horgásztó környékét. Szintén a község külterületét érintő hír, miszerint még a SAPARD pályázaton nyert támogatást az önkormányzat a mezőgazdasági jellegű utak felújítására. Az összességében 40 millió forintos beruházás egy hónap múlva készül el az abasári He-Do Kft. kivitelezésében. Mátraszentimre - Turistajelzésfestő tábort rendeznek július 22. és július 24. között a településen. A programot a Kékes Turista Egyesület szervezte meg, s mint Merva László, a tábor szervezője elmondta: a három nap alatt több kilométernyi turistajelzést festenek újra a résztvevők, így a községből kiindulva Galyatetőt és Pásztót is érintik majd a felújítási munkálatok. További információ a jelentkezéssel kapcsolatban az egyesület honlapján, a www.matrahegy.hu/kte internet címen található. HÍRÖZÖN MEGYÉNKBŐL Petőfi bánya - Bővítik a játszótér eszközállományát - jelentette be lapunknak Fekete László polgár- mester. E szerint a már meglévő park nyolc újabb, az európai uniós elvárásoknak is megfelelő gyermekjátékkal gyarapodik. Pétervására - A Szántó Vezekényi Könyvtárat egyre több internethasználó keresi fel. Jelenleg négy számítógép áll az érdeklődők rendelkezésére, rövidesen az ötödiket is bekapcsolják a hálózatba. A rendszer június 1-jétől rendkívül kedvező áron - óránként 120 forintért - vehető igénybe, mivel rákapcsolódtak a Közhálóra. Szintén a számítógépes parkra épül a nyári tábor, amit július 18. és 22. között szervez meg az intézmény. „Játszunk és tanulunk” volt a mottója az elmúlt esztendőben, ami - a szervezők elmondása szerint - a mostanira is igaz lesz. A résztvevők megismerkednek többek között a számítástechnika alapjaival, valamint az internethasználat nyújtotta lehetőségekkel is. Elsősorban a 9 és 12 éves gyerekek jelentkezését várják. A további részletekről az intézményben lehet érdeklődni. Szajia - A Pétervásárai Családsegítő Központ július 4. és 8. között a település Közösségi Házában szervez tábort az általános iskolás gyermekek részére. A vakációzó diákokat reggel 9-től délután 3 óráig várják az intézménybe. Mint a szervezőktől megtudtuk, a programokban többek között bükkszéki strandolás, továbbá számos túra, valamint kézműves foglalkozás szerepel. SlÜCSi - A polgármesteri hivatal hirdetőtábláján rendszeresen közzé teszik a Mátrai Hegyközségi Tanács meteorológiai állomásának a legfrissebb adatait. A kifüggesztett dokumentum javaslatot tesz a soron következő napokban esedékes növényvédelmi munkálatokra, valamint a szükséges hatóanyagok alkalmazására is. A hegybíró keddenként frissíti az információkat. Tárnáméra - A Napsugár óvodában országos Freinet-találkozó kezdődik július 6-án. A Játék az egész világ’’ című négynapos szakmai tanácskozásnak az önkormányzat üdülője ad majd otthont. A „hosszú műhelyek” programjában szó lesz többek között a zenei, történelmi, természeti nevelésről, míg a „rövid műhelyek” foglalkozásain más mellett termésbábokat, papírformákat készíthetnek a résztvevők, de lesz gyöngyfűzés, táncház, altatók és ringatok tanulása is. A tanácskozás első napján Bencze László polgármester köszönti a résztvevőket, majd zenéstáncos összeállítás és bátyus vacsora következik. A program része a község nevezetességeivel való megismerkedés, a részt vevő óvá nők egynapos mátrai kirándulást is terveznek.