Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-21 / 143. szám
16 SPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 21., KEDD- HIRDETÉS A rédeieknek ízlett a hárslevelű visszapillantó A megyei csapatok is befejezték a bajnoki esztendőt labdarúgás Verpeléten Erdélyi István klubelnök, a település polgármestere köszöntötte a vendég Nagyrédét abból az alkalomból, hogy a szőlőskertiek már korábban megnyerték a bajnokságot. Rendhagyó módon ezúttal nem virággal, hanem egy díszes csomagolású üveg borral kedveskedtek az első helyezett gárda játékosainak, amit sem a sapkájuk mellé nem tűzhettek, de még a közönség (szép számban voltak) közé sem szórhattak Csomós Tamásék. A házigazda verpelétiek nyakába ezüstérmet Pál László, a Helasz elnöke akasztott, a nagyközség csapata ezzel minden idők legjobb eredményét érte el. (Az idősebb szurkolók erre felidézték a Honvéd Korvin Ottó SE legendás játékosait, akik csodás meccseket játszottak egykori riválisaikkal.) Még egy esemény kapcsán Szabó Andrásnak, a verpelétiek edzőjének azért gratuláltak ajándékkal párosulva, mert „Zsuzsi” úgy döntött: játékosként valóban szombaton lépett utoljára pályára. Baráti volt a hangulat a nézők körében az első félidőben főleg, mert a csapatok sem nagyon bántották egymást. Egy-egy helyzet itt is, ott is adódott, de a szurkolók nyugodtan beszélgethettek, nosztalgiázhattak. Fordulás után élénkült, néha heve- sedett a játék, a három pont sorsát Fekete Viktor helyzetkihasználása döntötte el a vendégek javára. Nagyréde ezzel 81 pontot gyűjtött ebben a bajnokságban. Verpelét azt sajnálhatta, hogy elvesztette kétéves hazai veretlenségét. Szabó András egyébként valóban beszállt rövid időre, de ezt tette Nagy Gábor, a bajnokcsapat edzője is. A végén mindenki gratulált mindenkinek. így volt szép a két legjobb meccse. Felsőtárkányban Várkonyi Ferenc, a Helasz főtitkára volt az éremosztó, a hazaiak a 3. helyet érdemelték ki ebben a bajnokságban. Tárkányban három búcsúzó is akadt. Gál István és Bajzát Róbert mellett rovatvezetőnk, Bódi Csaba is úgy döntött, hogy befejezi nagypályás pályafutását. A mérkőzés szenvedő csapata Bélapátfalva volt, a legendás Építők három gólt rúgtak ugyan idegenben, de nyolcat kaptak. Annak a felét Kasza Gábor szolgáltatta. Amire visszapillantottunk MEGYEI I. OSZTÁLY Fenstherm-Verpelét - Szőlöskert- N agyréde 0-1 Felsőtárkány - Bélapátfalva 8-3 FC Hatvan - Tarnalelesz-Gyetvai Kft. 3-1 Makiár - Besenyőtelek 1-0 Novaj - Heves 2-2 Zagyvaszántó - Egerszalók 3-2 Füzesabony - Kisköre 5-0 Az 1985 óta tárkányi színekhez hűséges Bajzát Róbert 22 méterről betalált a vendégek kapujába, védhetetlen bombagóllal pontot téve pályafutására. Az FC Hatvan komolyan vette Tarnaleleszt, és Füzesabony hiába szedte ösz- sze magát, a negyedik hely a hatvaniak birtokába került. Heves ponttal távozott Novajról, a vendégek a második félidőben egalizálták az állást. A verpeléti Varga Péter (balra) és a nagyrédei Makiár megszenvedett játékos ugrott magasabbra a három pontért, ám ez sovány vigasz Besenyőtelek sem vallottak szégyent, csak számára. A besenyőiek most éppen az hiányzik a játékukAndré Zoltán fejpárbajában a hazai FOTÓ: PILISY ELEMÉR ból, ami nélkül ritkán lehet ponttal gyarapodni. Zagyva- szántó is győzelemmel zárta az évet, összességében elégedettek lehetnek a szántóiak. Visz- szapillantó sorozatunkban is elérkezett a nyári szünet ideje. Mindenkinek jó pihenést és jó erőgyűjtést kívánunk az őszre! Felsőtárkányban a 20 év után búcsúzó Bajzát Róbertét (jobbról) dr. Bajzát György polgármester jutalmazta fotó: lénárt marton Az egyesületek figyelmébe A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség (Helasz) tájékoztatása alapján a nyári átigazolási időszak július 1-jétől július 29-éig tart, míg a 2005/2006-os megyei bajnokság várható kezdési id& pontja augusztus 13-14. A megyei bajnokság I. osztályának dobogóján már minden korábbi kérdés tisztázódott, így a 2004-2005. évi küzdelmek utolsó fordulójában inkább már ünnepeltek az éllovasok. A Szent Iván-éji álmok valóra válnak ♦ Chevrolet Papp Autóház 3300 Eger, Mátyás király út 37., Tel.: 36/510-861 • Fax: 36/510-864 Non-stop infovonal: Nagy Zsolt - 06-20/918-9403 Az új Chevrolet Spark már 1 749 000 Ft-tól Június 23-25-ig varázslatos ajánlatokkal várjuk márkakereskedésünkben, ahol június 24-én, Szent Iván-éjjelén éjfélig tartunk nyitva. ♦ .Új Kalos Ice 1.4 450 000 Ft kedvezménnyel, 50 000 már 2J79 000 Ft-tól! Lacetti vásárlásakor akár ■pmy 300 000 Ft-tal többért, Tacuma vásárlása esetén akár 551 250 Ft-tal többért számítjuk be autóját. Chevrolet. A2 igazi ptuS2. I * * * A képen látható autók illusztrációk. ’ Az akció június 23-25. között megrendelt új autókra érvényes és más kedvezménnyel nem összevonható. (M5 M2-15580?) ajándék közül is választhat! Szent Ivárvéji akciónk alatt Opel Corsa Fantasy Cool vagy Opel Astra Classic II Fantasy modellek vásárlása esetén megháromszorozzuk induló részletét. 300 000 Ft-jo nálunk most 900 ÖOO-et ér, és autójához további 3 ajándék közül választhat. Az akció ideje alatt egyes Opel modelleket akár 1 200 000 Ft megtakarítással vásárolhat meg. Akciónk 2005. június 23-25. között érvényes. Az ajánlatok a 2005. június 23. és 25, közöd liöngfinonszkozóssal megrendelt cutókra korlátozott darabszámúd n érvényesek. Az induló részlet meghóromszorozása Opel Corea Fantasy Cod és Opel Astra Classic II Fantasy modellek lizingfinanszkozóssal történő vásárlása esetén vehető igénybe 300 000 Ft saját rész erejéig. C02 kibocsátás (kombinált): 121~178g/km. Fogyasztás (kombinált): 4,4-7,4 í/IÖÖkm. Az ön Opel-partnere: Opel Papp Autóház 3300 Eger, Mátyás király u. 37. Tel.: (36) 510-870, Szerviz: (36) 510-888, Használtoufó: (36) 510-860 Fax: (36) 510-864, (36) 510-872 opelker@pappauto.axelero.net , www.pappautohaz . hu (145141-155800) kjp L m MjJRj M ■ 9blJk ffjLjp Hitt Minden helyesen megoldott és beküldött V má 1 játékszelvény részt vesz június 24-i sorsolásunkon. A játék díja: 25 x 2 darab belépő a tarnamérai strandra! Milyen múzeum található Tarnamórán? Beküldő neve:. Címe: ..............----------------------T-----2 db belépőt nyertek a gyöngyösi strandra: A tarnamérai strandra visszatérők az enyhén lótíos termálvíznek A játékszelvényt töltse ki, és levelezőlapon vagy borítékban ■ mm 2M. 12 MKXb» «I címünkre: 3301 JÁTÉK EGER, K 657. Fáczán Istvánná Füleki Zsoltné Babus Antal Hanák József Sopiinszki Csaba Ferencsák János Lörincz Sándor Tompa Boglárka Soproni Béláné Fülöp Sándorné Nagy András Domoszlai Sándorné Upkovicsné Vincze Zsuzsanna Szécsényi Zoltán Kovács Kitti Lőrincz Gábor Darab Károly Juhász Ildikó Horváth Attila Kovácsné Forgács Szilvia Berkes Dezső Kontratovics Irén Lengyel Jánosné Juhász István Bokros János Szűcsi, Széchenyi u. 36. Gyöngyös, Olimpia u. 3. Gyöngyóstarján, József A. u. 37. Ludas, Imre u. 79. Gyöngyös, Visonta u. 3. Gyöngyöspata, Zrínyi u. 1. Gyöngyös, Pesti u. 44/2. Kál, Akácos u. 68. Gyöngyöshalász, Rét u. 6. Gyöngyös, Püspöki u. 49/1. Petőfibánya, Apci u. 83. Gyöngyös, Dobó I. u. 38. Füzesabony, Jókai u. 48. Gyöngyös, Orczy u. 5. Szihalom, Bocskai u. 36. Gyöngyös, Dr. Harrer F. u. 8. Rózsaszentmárton, Deák F. u. 69. Gyöngyöspata, Deák F. u. 7. Gyöngyös, Pesti u. 13. Boconád, Bacsó B. u. 5. Gyöngyös, Magyar u. 4. Füzesabony, Alkotmány u. 6. Gyöngyös, Dobó u. 8. Tárnáméra, Boconádi u. 19. Gyöngyöstarján, Aradi u. 23. ff) s c ÖL c 3 x3 'S 1 V» 2 3 X- 3 0> XA gyöngyösi nyertesek a Heves Megyei Hírlap ügyfélszolgálati irodájában^ (Gyöngyös, Török Ignác u. 8.) vehetik át a jegyeket a vidékieknek postázzuk a nyereményeket. B SZUPEREXPRESSZ a AZ ELMÚLT napokban Füzesabony belterületén elveszett egy darab biztonsági kulcs, sárga műanyag feliratozható kulcscímkével, azon 21-es számmal. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében jelentkezzen a 20/439-4941- es tetszámon.------------------------------------------------------------- -45342R ENDELJE meg álmai konyháját, Ön igényei szerint szám.gépes tervezés, egyedi gyártás, beépítés. Kuckó Eger, Törvényház u. 3.------------------------------------------------------------ -44614a AZ ELMÚLT napokban Füzesabony belterületén elveszett egy darab biztonsági kulcs, sárga műanyag feliratozható kulcscímkével, azon 21-es számmal. Kérem a becsületes megtalálót jutalom ellenében jelentkezzen a 20/439-4941- es tel.számon.------------------------------------------------------------- -45342E GER, belvárosi (Bajcsy-Zs. udvar) üzlet- helyiség bérleti joga eladó. 70/941- 5688-4-------------1--------------------------------------------- -45077* K ERESEK szakmák kéziszerszámait gépeit, bolti és patikai berendezést, szak- irodalmaikat, Bolt: 30/322-9947 Eger, Kossuth u. 22.------------------------------------------------------------- -45133-