Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-18 / 141. szám

2005. JÚNIUS 18., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP A régió A hevesi és a borsodi me­gyeszékhely is pályázik az „Európa Kulturális Fő­városa 2010” címre, s mindkét város az esélye­sek közé tartozik. RM EGER - A 2010-es pályázat nyer­tese alapvetően Magyarország lesz, de régiónk számára min­denképpen külön siker, ha vala­melyik észak-magyarországi nagyvárosnak ítélik majd oda a címet - hangsúlyozta tegnap a Senator Házban dr. Nagy Imre egri polgármester, aki Miskolc önkormányzati vezetőjével, Káli Sándorral tartott közös sajtótá­jékoztatót. Mint az eseményen elhang­zott, mindkét megyeszékhely si­keresen túljutott a pályázat első fordulóján, bekerült a legjobb hét közé. Ráadásul úgy, hogy Eger és Miskolc is maximális tá­mogatottságot kapott. Nagy Im­re elmondta: Miskolcot igazából sosem érezte vetélytársnak, hi­szen a két város közel fekszik egymáshoz, egy közös térség­ben lehet gondolkodni, bárme­A vakációhoz sok pénz kell (Folytatás az 1. oldalról)- Milyen feltételeknek kell megfelelni az alkalmazáshoz?- kérdeztük a Meló-Piák, alkal­mazottját.- A hozzánk fordulóknak - adta meg a feleletet Kovács Adri­enn - feltétlenül rendelkezniük kell nappali tagozatos iskolaláto­gatási igazolással, továbbá adó­számmal, bankszámlaszámmal, nemkülönben pedig érvényes TAJ-kártyával, valamint egy friss orvosi igazolással, amely bi­zonyítja, hogy a diák egészséges és alkalmas munkavégzésre. Ér­demes az említetteken túl tudni azt is, hogy a regisztrációs díj ezer forint nálunk, amelyet a szerződés felbontásakor termé­szetesen visszafizetünk.- Mennyit lehet átlagosan keresni az iroda által megje­lölt munkákkal?- Tapasztalatunk szerint 328 forintos órabérrel lehet számol­ni, amiből egy százalék adójá­rulékot vonunk le. Várunk min­den érdeklődőt. Elmondható, hogy a hozzánk betérő fiatalok fele megtalálja a számítását. mindenképpen nyer város közéletére, öntudatára, megmozdította á közösséget. Az együttműködésre példa lehet a Miskolc-Lillafüred-Fel- sőtárkány-Eger panorámaút kiépítése, de akár a két várost összekötő „Kultúrcity” elneve­zésű vonat is. A bor is hasonló kapocs. Miskolc régen - a mai avasi lakótelep helyén - borter­A holland diákok egri gyakorlatuk után záróvizsgát is tettek je — szakmai programokon és kirándulásokon ismerkedhet­tek a németalföldi ország életé­vel, kultúrájával. Az együttmű­ködést a partnerintézmények a jövőben is folytatni kívánják újabb hároméves programban, melynek témája az ökoturiz­mus lesz. Az együttműködés ré­sze, hogy a végzős tanulók szak­mai gyakorlatukat a partneror­szágban töltik. Idén 4 holland ta­nulót Egerben a Bosch-Rexroth Kft. és a Flott-Trans Kft. fogadott. Az elmúlt héten ért véget szá­mukra a gyakorlat. Jövő évtől négy magyar diák Hollandiában töltheti szakmai gyakorlatát. j Ha nem ott lenne polgármester... | Káli Sándor a hevesi megye- \ '■ székhely szerelmese, mindig '■ : nagyon szívesen jár errefelé. : : „Ha nem lennék Miskolc ■ polgármestere, magam is ■ : Egerre szavaznék" - mond- ■ : ta a sajtótájékoztatón. melő volt, a hegyoldalban ma is mintegy 900 pince található. Az egészség- és gyógyturizmus te­rén Eger már lépett, Miskolcon most indítanak egy nagyobb él- ményfürdő-fejlesztést Tapolcán. A kulturális főváros program mindkét polgármester szerint nem az egyes uniós tagországok hivatalos fővárosaira mérete­zett, hanem kisebb városokra. Dr. Nagy Imre lyik is nyer, az a másik számá­ra is hasznot és számos látoga­tót hoz. Káli Sándor hozzátette: Miskolc sokak szerint afféle „outsiderként” indult, hiszen az Káli Sándor a kép él róla, hogy iparváros. Holott nem a világ vége, és az utóbbi időben a kulturális élete is határozottan fellendült. A ne­vezés pedig nagy hatással volt a mmmm. Villalakók Kovács János lenne még ötletem. Hogyan lehetne fokozni a törvényekbe, a törvényességbe vetett mély­séges hitet. Megerősíteni a munkaalapú tár­sadalom megbecsülését, fölkelteni a tisztessé­ges boldogulás iránti igényt. Az elmúlt másfél évtized ugyanis nem erről szólt. Az Egyesült Államokban a prohibíciónak nevezett állami alkoholtilalom teremtette meg a széles körű, szervezett alvilágot, s biztos gazdasági alapját. A magyar újdemokrácia és bűnözőipar szesztilalma az olajkeres­kedelem volt. A '90-es években súlyos tízmilliárdokkal alapoz­hattak a „vállalkozók” e nem is túl kockázatos bolton. Aztán jött a többi. Megrövidítve a közösséget és azt az államot, amelynek politikusai, képviselői, hivatalnokai, bűnüldözése és igazságszolgáltatása nem túl nagy vehemenciával igyekezett gátat vetni ennek. A bűnözőkből megbecsült villalakók lettek való világunkban. a tisztes villalakók névsora, akik megmosolyogják a napi küszködőket, azóta folyton bővül. Hihető-e például, hogy a legutóbbi brókerügy bankvezére, aki a nyolcelemis piti pénz­váltó bűnözőt megbízta a milliárdok forgatásával, fölmentve minden ellenőrzés alól, ártatlan és hófehér? Aki válogathat a cellákban, akár a kendermagban, hogy kinek kíván vallo­mást tenni, hogy aztán kastélyában pihenje ki a megalázó vegzatúrát. Miközben a smasszer hordárként viszi utána a tévéjét. Hogy még véletlenül se legyen tévedés, mi is folyik itt. A törvény előtt mindenki egyenlő, ám mindig vannak egyenlőbbek. de ne gondoljuk, hogy A tisztes büntetés kiszabása oly nagy csapás egy igazi, ízig-vérig villalakó számára! A több mint fél- milliárd forintos adócsalásért jogerősen közel hét évre elítélt mozgáscentrikus csalónő például saját villája kertjében koco­gott. Ahelyett, hogy ült volna. Igaz, nem is nagyon keresték, mert akkor véletlenül még megtalálták volna. Miután a sajtó megszellőztette, fényképpel, címmel, kivonult a kommandó, hogy saját birtokán vegyék őrizetbe az addig sehogy sem talált bűnözőt. Elgondolkodtató, ha egy különösen nagy értékű gaz­dasági visszaélésnél is ilyen félvállról lehet venni a bűnt és a bűnhődést. Arról pedig már tényleg szó se essék, hogy mindez milyen viszonylagos. Ha netán ki is szabják a penitenciát, kis idő múlva vígan élvezik megszolgált törvénytelen jussukat - mint tisztes villalakók.--------------------------------------------------------KrW------------i----------------• „ Bor, dal, asszony" zenei est A keringőtői a tangóig EGER Az idén is megrendezik a megszokott helyen, a Kis Dobó téren, a Hotel Senator Ház előtt az egriek és a turisták körében igencsak kedvelt zenei estet. A Bor, dal, asszony című, forró hangulatúnak ígérkező programnak - melyre július 3-án, vasárnap este 7 órától kerül sor - ezúttal az az új­donsága, hogy nem csupán Strauss műveit hallhatja a publikum, hanem sok más ki­tűnő zeneszerzőét is. Elhang­zik Rossini Sevillai borbélyá­nak néhány részlete, Bizet Carmenjének több betétdala, lesznek latin-amerikai dalla­mok is. A második részben Strauss-keringők, Kálmán Imre és Huszka Jenő operett­jeinek részletei, Llossas Tan­gó bolerója is a műsor része. Befejezésül Offenbach Borda­la csendül fel. Ráadásként a Kán kán és a Radeczky- induló hallható. A főszponzor ZF Hungária Kft., valamint a Dobó téri üz­letek, az Offi Ház, a Minorita Borozó, a Bikavér Borház és a Hotel Senator Ház támogatá­sával rendezendő esten közre­működnek Pánczél Éva és Káldi Kiss András, a Magyar Állami Operaház szólistái. Új­ra az Egri Szimfonikus Zene­kar előadását élvezheti a kö­zönség, vezényel Szabó Sipos Máté. HÍ KÖZÖN MEGY É NKBÖL delet módosítását, a lakásrendelet módosítását, majd intézményveze­tői pályázatokat bírálnak el. A zárt ülés témája lesz a díszpolgári, a „Pro Űrbe" és a „Közszolgálatért" ki­tüntetések, illetve a „Tehetséges Ta­nuló" és a „Heves Sportjáért" em­lékérem adományozása. Kápolna - A napközi otthonos óvo­da középső és nagycsoportos óvo­dásai a napokban Gyöngyösre ki­rándultak a mini vadasparkba. A háziállatok, a strucc, róka, szarvas és megannyi madár mellett a leg­jobban az őzike és a nyuszi nyerte el a gyerekek tetszését, hiszen azo­kat meg is simogathatták. A vadas­parkban a színvonalasan megépí­tettjátszóteret is boldogan vették birtokba a kápolnai ovisok. Nagykökényes - a paiotási tóhoz kirándultak a helyi gyerekek. A ke­rékpáros túrán csaknem félszázan vettek részt. Recsk - A művelődési házban va­sárnap 17 órakor Csík János festő­művész „Fény az erdőben” című ki­állításának megnyitójára várják az érdeklődőket. Az alkotásokat Baráz Máté címzetes iskolaigazgató ajánl­ja a vendégek figyelmébe. A tárlat június 25-ig 10-től 17 óráig látogat­ható. Sírok - Ma és holnap 9. alkalom­mal rendezik meg a Siroki Várna­pokat. Ma délelőtt 10 órakor érkez­nek a várba korhű öltözetben a vi­tézek, akik délutánig tartják bemu­tatóikat. Ezzel párhuzamosan a vár parkolójában kézműves-foglalkozá­sokat szerveznek. 13 órától kezdő­dik az erős emberek vetélkedője, 17.30-tól az általános iskolások, majd színészek szórakoztatják a közönséget a könyvtár előtti téren. 20 órától az amatőr rockzenekarok (Hangár, Matrix, Roncs Rt., Extázis, Vírus) fesztiváljára várják a fiatalo­kat. Holnap délelőtt 10 órától is­mét a lovagoké lesz a főszerep. Az esti Tárogató-fesztivál és a Megasztár-koncert után tűzijáték­kal zárul a nap. Szilvásvárad - A klub és a könyvtár épületében eddig nem volt vizes­blokk. Az önkormányzat döntése ér­telmében a napokban kialakítják a mosdóhelyiséget és a toalettet. A ki­vitelezés már megkezdődött, a munkával a napokban végeznek. SzÚCS - Falugyűlést tart az önkor­mányzat csütörtökön. A polgármes­ter és a képviselők 17 órátój a Bá­nyatelepen a kultúrházban, 18 órá­tól Szűcsön, ugyancsak a kultúrház­ban várják az érdeklődőket. SZŰCSI - A jövő hétfőtől július 2-ig, 13-tól 16 óráig nyári napközis foglal­kozást szervez a könyvtár az általá­nos iskolásoknak. A programban kézművesség, drámai játékok, ve­télkedők, kirándulás, bográcsozás várja a résztvevőket. Tamalefesz - Az ifjúsági fúvószene­kar idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A Rákóczi Péter kar­nagy által vezetett együttes ez alka­lomból jubileumi hangversenyt ad június 25-én délután, amely egyben minősítő koncert is lesz. Az ünnep­ségre várják mindazokat, akik az el­múlt évtizedekben közreműködtek az együttes munkájában. A találko­zón közel 250 egykori és jelenlegi zenész részvételére számítanak. TafUaÖrS - Rendkívüli testületi ülést tartott a napokban az önkor­mányzat - hat másik település ve­zetőinek részvételével. A közös megbeszélés célja a ROP pályáza­tán történő részvétel volt. A tar­nasági települések - Visznektől Nagyfügedig - egy infokommu­nikációs hálózatra pályáznak, amelyet elsősorban a gazdasági­lag hátrányos, üzletileg kevésbő vonzó térségek számára írtak ki. A támogatás 75 százalékból EU-s forrásokon, 25 százalékban ön­erőn nyugszik. VíSOilta - Véradást rendeznek ked­den. A Magyar Vöröskereszt Gyön­gyösi Területi Szervezetének mun­katársai 9 és 12 óra között várják a segíteni vágyó donorokat az orvosi rendelőben - tudtuk meg Aranyi Attilánétól, a karitatív szervezet terü­leti véradásszervezőjétől. Zagyvaszántó - Az általános iskola végzős tanulói a ma 9 órakor kez­dődő ünnepségen vesznek búcsút az intézménytől. Ugyanekkor kezdő­dik a többiek évzárója is. A „kéri” európai kapcsolatai wine trade Fókuszban a borok és marketingjük EGER Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglá­tóipari Szakközép- és Szakis­kola már évek óta részese az Európai Bizottság oktatást tá­mogató programja, a Comenius 1. iskolai együttmű­ködéseknek. A Socrates-pro- jekt keretében a cél a közokta­tás minőségének fejlődése, a nyelvtanulás segítése. A hároméves közös munka idén befejeződött. Az egri intéz­mény holland, német, dán és angol partnereivel dolgozott együtt. A Wine Trade című pro­jekt fókuszában az egri borok és azok marketingje állt. Ebben a kereskedelmi tagozaton tanu­ló diákok fogyasztói és termelői piackutatásokat végeztek, üzle­ti és marketingterveket készí­tettek. A résztvevők a közelmúltban a hollandiai partneriskolában, Hengelo-ban mutatták be mun­kájuk eredményét. Az angol nyelvű prezentáció mellett vá­rosunk „kerisei” - négy diák, két tanár és a tanintézet vezető-

Next

/
Thumbnails
Contents