Heves Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-07 / 106. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 7., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Pénzhalászat a tó körül Budavári kisköre Újabb fejlesztések várhatók a Tisza-tónál, erről tájékoztatta lapunkat Scitovszky Angelika, a Tisza-tó Térségfejlesztési Tanács igazgatója. Az útfelújításra szánt 52,3 millió forintot újabb 258 millió követi, amit szintén pályázattal lehet elnyerni. Az idegenforgalom fejlesztéséhez azonban nem elég a jó minőségű utak megléte, további források elérhetőségére van szükség. A pályázat keretében a majdani Tisza-tavi Kiemelt Üdülőkörzetet alkotó 73 településen székhellyel, telephellyel rendelkező belföldi jogi személyek, belföldi jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, önkormányzatok és társulásaik, egyéni vállalkozók, belföldi állandó lakóhellyel rendelkező természetes személyek részére nyújtható támogatás, két jogcímcsoportban. A turisztikai termékfejlesztés megvalósításához 154 millió forint a rendelkezésre álló keret, a falusi turizmus, a vízi közlekedés és a kikötők feltételeinek jobbá tétele érdekében, a szabad strandok színvonalának fejlesztésére. Az idegenforgalomhoz kapcsolódó, illetve azt elősegítő rendezvények marketingtevékenységéhez is elnyerhető támogatás. A szokásos szúnyoggyérítésre is jut belőle. Ez utóbbi két területre 104 millió forintot oszthatnak el. Az idei, immár III. Tisza-tavi Fesztivál nyári rendezvénysorozatának gazdagabbá tételéhez, színvonalasabbá válásához is szeretnének hozzájárulni. A részletes kiírás a www. tisza-to-fejlesztes.hu honlapon is olvasható.A pályázat beérkezését augusztus 31-ig várja a tanács munkaszervezete (Kisköre. Kossuth u. 8.). Scitovszky Angelika Bajtársi találkozó EGER - A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége megyei szervezete kedden 10.30- tól bajtársi találkozót rendez a Kereskedelmi Szakközépiskolában (Pozsonyi u. 4-6.). A győzelem napja, a II. világháború befejezésének 60. évfordulója tiszteletére rendezett program részeként 14 órától a Gröber temetőben megkoszorúzzák a világháborús emlékhelyet. Fogad a honatya GYÖNGYÖS TÉRSÉGE - Dr. Magda Sándor, a 3. számú választókörzet országgyűlési képviselője május 10-én, kedden Gyöngyöspatán 13.00-14.00, Gyöngyöstarján- ban 14.00-15.00, Gyöngyös- solymoson 15.15-16.00 óra között tart fogadóórát, mindenütt a Polgármesteri Hivatalban. Tavaszi jótékonyság EGER - A Lenkey János Általános Iskola tantestülete és szülői munkaközössége tavaszi hangversenyt szervez. A bevételét a mátrakeresztesi árvíz károsultjainak, s az intézmény székelyudvarhelyi testvériskolájának ajánlják fel. A megfejtés heves megye - Legutóbbi keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „Ez volt eddigi életem legnehezebb 'negyedórája.” Könyvutalványt nyert Molnár Zsuzsanna szihalmi olvasónk. Városi ügyek EGER - Bányász Róbert, a 3-as számú önkormányzati választókerület képviselője, a gazdálkodási bizottság elnöke hétfőn 15 órától a városháza képviselői irodájában tart fogadóórát. Hit-Vallás EGER - A városi televízió magazinműsora vasárnap 18.30- kor jelentkező új adásában Csathó Erika, Emese és Csa- nád mesél arról, hogy „miért lettek kolpingosok”. Eztán a Malomárok úti nyugdíjasház új kápolnájában rögzített misét láthatják a nézők. Betegekre leselkedő baktériumok Maszkot és kesztyűt viselő orvosok és nővérek léphetnek csak be az elkülönített betegekhez, akiknél MRSA baktériumfertőzést diagnosztizáltak a napokban országszerte, miként két éve sajnos gyakorta. A veszedelmes fertőzésről, a legellenállóbb baktériumok egyikéről dr. Maszárovics Zoltántól, a Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet Nosocomialis Szolgálatának infektológus szakorvosától kaptunk tájékoztatást. EGER A baktériumok, így a staphylococcusok által okozott betegségek az antibiotikumok felfedezését megelőzően „vígan” tizedelték az emberiséget. Igazi áttörést jelentett Fleming Nobel-díjjal jutalmazott ellenszere, a penicillin. A múlt század első felében még senki sem számított arra, hogy ádáz harc kezdődik. A kórokozók néhány év múlva megtették az első ellenlépést: kialakult az antibiotikumok elleni rezisztencia. A baci- lusok nagy része rezisz- tenssé, azaz Dr. Maszárovics ellenállóvá Zoltán vált a penicillinnel szemben. A tüdőgyulladást okozó pneumococcus is rezisztenssé vált. Ellene újabb gyógyszert kísérleteztek ki a kutatók. Sajnos csak pár évet kellett várni, s ismét feltűnt egy korábban ismeretlen, rezisztenciával rendelkező baktérium, a meticillin-rezisztens staphylococcus aureus (MRSA). Több hullámban okozott járványokat az 1970-80-as években az USA kórházaiban. Az MRSA nemcsak a rneticillinnel, hadolgozóknak, mosatlan kéz vagy ruházati szennyeződés útján. Ily módon az ápoló személyzet és az orvosok szintén hordozóvá válhatnak. Mivel az egyébként egészséges embereket nem támadja meg, rájuk veszélyt nem jelent, de a betegek között továbbterjeszthetik az A legbetegebbekre leselkedik a legveszedelmesebb FOTÓ: GÁL GÁBOR nem majdnem minden más antibiotikummal szemben is ellenállóvá vált. Az orvosok bevetették az igazi „nagyágyút”, a vancomycint. A szer máig hatékony az MRSA baktériumokkal szemben, bár 2002- ben már izoláltak néhány ellenálló törzset, amelynek elterjedése remények szerint egyelőre nem várható. A vancomycin elég drága antibiotikum. Egy-egy járványban, amikor gyakran széles körben indokolt a használata, rendkívül megcsapolja a kórházak amúgy is szűkös kasszáját, a törzsek pedig a kezelések és a beteg gyógyulása ellenére továbbterjednek. A helyzetet bonyolítja, hogy sok esetben a baktérium tüneteket és betegséget nem okozva a beteg bőrén vagy orrjáratában telepszik meg, szaknyelven: ko- lonizálódik. Bár a páciens panaszmentes maradhat, hordozóként mégis továbbadhatja az MRSA-t szobatársainak vagy a ellenálló tör- baktérium zset. Éppen ezért az MRSA, s a hasonlóan rezisztens baktériumok elleni küzdelem csak - a korszerű kezelés mellett - módszeres járványügyi és higiénés rendszabályok bevezetésével, a betegek megfelelő elkülönítésével lehetséges. Amikor a beteg meggyógyul, az MRSA-hordozás idővel megszűnik. Amint befejeződik az antibiotikumok adása, megszűnik a nyomás a baktériumokra. Ettől kezdve a békésebb, kevésbé ellenálló és veszélytelen törzsek veszik át a szerepet. Ráköltözve a bőrre vagy beköltözve az ember orrjáratába, kiszorítják a rezisz- t^ps MRSA-t. Visszatér az úgyjaevezett normál baktéri- urp)'jófa-><\\ vp' Igort ig Kórházi törzs Az MRSA úgynevezett kórházi törzs. A sebészeti és intenzív terápiában részesülő betegeket támadja meg elsősorban. Kialakulásában szerepet játszik a gyakori és indokolatlan antibiotikus kezelés. Megszigorított ellenőrzések Európa-napok: tánc a téren (Folytatás az 1. oldalról) Ezek közül a megyénkben bekövetkezett balesetek közül az egyik a fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban, kettő pedig a sorompó nélküli átjáróban történt. Az említett baleseteknél személyi sérülés nem történt, de anyagi kár keletkezett. Mindegyiknél megszegték a KRESZ szabályait. Tavaly a sorompóberendezésekben gondatlanságból 23 esetben tettek kárt és 125 alkalommal rongálták meg azokat. Ellopták a kábeleket, rongálták az optikát, a berendezést, s ezzel hatmillió forint kárt okoztak. A már említett Ne kockáztass! akcióban Heves megye területén a 3-as főúton Füzesabonynál és Kápolnán levő átjárókban ellenőrzik a járművek sebességét. Tar Sándorné arról is tájékoztatott, hogy 2004-ben Gyöngyösön, az Esze Tamás úton új fénysorompó-berendezést telepítettek. Emellett több sorompóba úgynevezett Led-optikát szereltek. Idén Egerben a felnémeti fénysorompót új jelzőkészülékkel egészítik ki. A Mekcsey úton levőt fél csapórúddal és új jelzőrendszerrel látják el. A Novaji úton levőt fél csapórúddal szerelik fel, és néhány más sorompóba Led-optikát építenek. EGER A már egy hete tartó Európa-napok rendezvénysorozatának részeként mutatják be ma 21 órakor a Dobó téren a Táncbeli táncszók című performanszt. A bemutatóra ellátogatóka t különös látvány fogadja: a Gyuricza Liliann tervezte produkcióban öt balettszőnyeg határolja körül a szabad játszóteret, amelyet három fényfolyosó világít meg. A játéktér körbejárható, minden oldalról élvezhető a produkció. A kísérleti színház lírai kérdésfelvetése: van-e művészet, és pusztulás-e a halál? A mozgásokat Domokos Flóra, Simor Ágnes és Vass Sándor táncművészek tervezték. Drága fejlesztés Értesülésüpk szerint egy új komplex fény- és félsorompó felszerelési költsége 30-35 millió forint. A már meglévő készülék fél csapórúddal való kiegészítése 10 millióba kerül. Ezek az adatok jelzik, mennyire drága, de mégis nélkülözhetetlen beruházásokról van szó. ABASARTOL ZARANKIG Abasár - A községben a közelmúltban készült el az az átfogó környezetvédelmi koncepció, melynek célja, hogy a településen található illegális szemétlerakókat felszámolják és a felhalmozódott veszélyes hulladékot biztonságos helyre szállítsák. A koncepció ugyanakkor hosz- szú távon a környezetvédelmi szemléletmód kialakításával, megerősítésével is számol. Ennek érdekében áprilisban veszélyeshulla- dék-gyűjtést és lomtalanítást is szerveztek: a helyi Településüzemeltetési Kht. az általános lomtalanítás mellett - ez évben először kísérleti jelleggel - összegyűjtötte a kihelyezett gumiabroncsokat és akkumulátorokat is. Az Euro-Novex Kft. közel 18 tonna gumiabroncsot szállított el a községből, amelyeket újra fognak hasznosítani, így ez a hatalmas mennyiség nem szeny- nyezi tovább a környezetünket mondta el a program főszervezője, Vince Zsolt környezetgazdálkodási mérnök. Hozzátette: a begyűjtött akkumulátorok elszállításáról a helyi kht. gondoskodott. ApC - A jövő héten jelenik meg az önkormányzat lapjának legfrissebb száma. Ebben az intézményi hírek mellett a háziorvosi ellátásról is olvasható lesz tájékoztatás. Séispátfaiva - A már korábban beharangozott „Családi sport és Európa-napok" keretében ma délután két órától a tóparton, a „Tanyaderbi" selejtezőjén sajátságos kerékpárversenyre várják a városka bátor lakóit. A kalandos akadálypályán nem a modern, váltókkal és extrákkal felszerelt biciklikkel, hanem a nyolcvanas években hódító, mindössze egy dinamóval és a jellegzetes csomagtartóval „felfegyverzett” drótszamarakon kell bizarr szerelésbe öltözve kerekezni. A döntőt délután négy és öt óra között rendezik, akkor derül ki, hogy ki a legény a gáton, ki a legvakmerőbb, leggyorsabb és legőrültebb közöttük. Az íjászok pedig öt és hat óra között mutatják be a tudományukat. Csány - Noha az időjárás nem kedvez a csatornázási munkálatoknak, a körülményekhez képest a kivitelező jól halad a beruházás megvalósításával - tájékoztatta lapunkat Morvái István polgármester. A tervek szerint augusztusban már megtarthatják a próbaüzemet. Eger- „Lánglovagok munka közben” címmel gyermekrajz-kiállítás látható a Tűzoltó téren található Tűzoltó Múzeumban. A kedves, esetenként megmosolyogtató alkotásokat május 12-ig tekinthetik meg a látogatók, naponta 9.30 és 16.30 között, az intézmény nyitvatartási idejében. Egeresein - A képviselő-testület elfogadta a legutóbbi ülésen az ön- kormányzat tavalyi gazdálkodásáról szóló pénzügyi beszámolót, továbbá a zárszámadási rendeletet - tudtuk meg Tóth Andrásné polgár- mestertől. Gyöngyös - „Népművészet a jelenkori viseleteinkben” címmel nyílik kiállítás május 8-án 18 órakor a Mátra Művelődési Központ kamaratermében. A tárlatot Tankó Judit Munkácsy-dijas iparművész nyitja meg, akinek ruháit is meg lehet tekinteni a kiállításon. Rajta kívül Erdész Judit Mária, Fehér Jánosné, Juhászné Lovász Rita, valamint Vámos Margit iparművészek alkotásai is a tárlat részét képezik. Hatvan - A település középiskoláiban ma délelőtt ballagnak a végzősök. A Damjanich János Szakképzési Intézetben fél 10-kor, a Széchenyi István Szakközépiskolában 10-kor, a Bajza József Gimnáziumban pedig fél 11-kor vesznek búcsút a maturandusok az alma materüktől. Az utóbbi intézmény növendékei az ünnepséget követően- a hagyományoknak megfelelően- a polgármesteri hivatal elé vonulnak, hogy elköszönjenek a várostól is, ahol tanulmányaikat végezték. Heves - Ebben az esztendőben is pályázhattak civilszerveződések és alapítványok egy 2,5 milliós összegre, melynek elbírálása a civilszervezetek esetében az oktatási, művelődésügyi, ifjúsági és spórtbizottság hatáskörébe tartozik, míg az alapítványok esetében a döntés a képviselő-testületé. Összességében több mint 6 millió forintra volt igény. A civilszervezetek közül 12 eredményes pályázat volt, míg az alapítványok esetében 13 ilyen érkezett be. Ez utóbbiaknál a bizottságnak javaslattételi joga van a képviselő- testület felé. Várhatóan a májusi i