Heves Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-12 / 110. szám
8 2005. MÁJUS 12., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI TÜKÖR A gazdálkodók büntetnék a nem teljesítő hivatalokat A gazdasági szereplőknek az az érdekük, hogy a kormány száz lépés programjának végrehajtásakor csökkenjenek a vállalkozók terhel. Ennek szellemében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kidolgozta a maga 25 pontját a Gyurcsány Ferenc kormányfő által meghirdetett száz lépés programjának sikeres végrehajtásához. Parragh László MKIK-elnök tegnap elmondta: javaslataik forrását is megjelölték, így szerintük elképzeléseik teljesítése nem igényelne többletpénzt a költségvetéstől. Az adózók körének szélesítésével egyetért a kamara, de határozott tehercsökkentést kérnek a gazdasági szereplők javára. Szüntessék meg az egészség- ügyi hozzájárulást, a munkaadói járulékot legalább két százalék- ponttal mérsékeljék, azonnal töröljék el az iparűzési adót, vegyenek el az üzemanyagok jövedéki adójából - sorolta Parragh. Csomagjuk részeként a munkaerőimport engedélyezését javasolják a hiányszakmákban, s gyakornoki rendszer bevezetését a pályakezdő szakmunkások jobb elhelyezkedése érdekében. Beruházási hitelprogram, a kisebb cégeket segítő garancia- szövetkezetek megújítása szintén az „étlap" része. A kamara figyelme azonban kiterjed a közigazgatásra is. Parragh László elmondta, hogy a költségvetés bevételeinek növelése mellett nem látják a törekvést a kiadások csökkentésére. Ezen túlmenően pedig jogi garanciákat kérnek, s büntetés lehetőségét az államigazgatásban. Annak érdekében, hogy a költségvetési szervezetek ne gerjeszthessék a cégek pénzügyi nehézségeit, és határidőre teljesítsék a vállalkozásokkal szembeni kötelezettségeiket. A másik régi téma, az oktatás is megtalálható a kamara elképzeléseiben. Úgy vélik, a finanszírozást a munkaerőpiacon várható változásokhoz igazítsák. Tegyék érdekeltté a cégeket a gyakorlati képzésben való részvételben - mondta Parragh László. ■ B. M. A BUX-index 2005. május 11-én A BÉT indexe az elmúlt napokban 16700 NYERTESEK Egis 15 300 2,03 784 Elmű 24 480 2,00 2 313 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. május 11-én. A TEGNAPI KERESKEDÉSI NAPON CSAK KÉT OLYAN CÉG AKADT, AMELYNEK PAPÍRJA ÁRFOLYAMNYERESÉGGEL ZÁRT, ÉS RÉSZVÉNYEIVEL KERESKEDTEK IS. VESZTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) FORRÁS: BÉT MütióFt Econet 55-15,38 224 Synergon 473-6,71 84 MTELEKOM 825-3,51 3 286 BorsodChem 2 190-2,23 878 Mól 15 515-2,14 6 435 €/Ft $/Ft €/$ t 1 tr251,58 195,22 igs 0,73 Ft-0,01 Ft Ocent Indiai rendőr járőrözik Szrinagarban, a Dal-tó partján. Kasmír turizmusa éledezik, amióta India és Pakisztán tárgyal egymással a feszültség enyhítéséről. Utólag fabrikált jogszabály veszélyes helyek A Külügyminisztérium már módosította honlapját Holnap lép életbe az utazásszervezésről szóló új rendelet. Az utazás lemondható, ha egy országba, annak térségébe nem ajánlja azt a Külügyminisztérium. Bán Károly Már a délkelet-ázsiai szökőár idején is az adott okot vitára a turisták és az utazási irodák között, hogy eltérő volt a helyszín megítélése. Sokan lemondták az utat, olyanok is, akik Thaiföld más tájékaira fizettek be, amely nem ígérkezett veszélyesnek. S az irodák rendszerint nem vagy csak részben akarták visszafizetni az utas által befizetett pénzt, illetve előleget. Az új jogszabály e téren szeretne tiszta helyzetet teremteni. Ha a Külügyminisztérium honlapjára felkerül, hogy az utazás „nem ajánlott”, akkor az utas lemondhatja az utat, s a pénzt vissza kell fizetni. Nem volt azonban egyértelmű, hogy mikor kell visszafizetni. Az utazó ugyanis rendszerint előre fizeti be az utat egy jóval későbbi időpontra, tehát egyáltalán nem biztos, hogy az az utazás a jelzett időpontban is veszélyes lesz. Az irodák ezt úgy értelmezték, hogy csak akkor kell visszafizetniük a pénzt, ha a nyaralás időpontjában is fennáll a Külügyminisztérium ajánlása. A kormányrendelet a turisztikai hivatal elnökhelyettese, Székely György szerint viszont egyértelmű. Egy utas az út előtt 35. napig bármikor következmények nélkül visszaléphet. Jogvitára adhat okot, hogy egy hír kapcsán milyen gyorsan dönt a tárca. Tegnap iszlám szélsőségesek Kasmír nyári fővárosában, Szrinagarban bombát robbantottak a város központjában, a merényletnek két áldozata és 34 sebesültje volt. Ha valaki elvben idd fizetett volna be utat egy irodában, s azt most a hírek hallatán le akarná mondani, akkor a pénz nem járna neki vissza. S ez akkor is igaz, ha az irodák történetesen Kasmírba nem szerveznek utakat. A Külügyminisztérium megújította honlapját, azon a korábbi három csoporttal szemben már csak kettő szerepel. Az elsőben azok az országok, ahova nem ajánlják az utazást. Ezek esnek az utazásszervezésről szóló új jogszabály hatálya alá. A fokozott biztonsági kockázatú országok és térségek viszont nem. Ebben a kategóriában a külügyi tárca pusztán figyelmezteti honfitársait, hogy veszélyes az utazás, de ennek szervezett út esetén sincs jogkövetkezménye. Minderről a Külügyminisztérium ma közleményt ad ki. Az utazási irodák szerint viszont nem lehet egy országot egyértelműen besorolni, hisz lehetnek egy ország területei teljesen biztonságosak, míg mások veszélyesek - vélte Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége elnöke. Ezért a Külügyminisztérium nem csupán egy országot, hanem egyes térségeit is fel fogja tüntetni honlapján. Jelenleg nincs ilyen térség a „nem ajánlott” pont alatt a Külügyminisztérium honlapján, ám a jövőben erre is sor kerülhet - mondta lapunknak Takács László, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője. Kasmír egyelőre csak fokozott figyelmet érdemlő térség. ^ ÚJ CITROÉ ELISMERÉSRE MELT Jövőbe mutató technológia különleges kedvezményekkel, CITROEN C3 2 222 OOO forinttól! CITROEN BERLINGO CITROEN XSARA PICASSO 'Kfcdveíményu ÚJ CITROEN C5 "Kwtvezr,>ényt ' kedvezmény: akár 500 000 forint akár 5 50 OOO forint akár 600 000 forint akár 900 000 forint *Az sjániwok a kijelölt márkakereskedésekben é< vényesek 2605. iájus l-tól máj«» JHs. A képen tátfiató aurák Híuszttfrtók. nem vonhatók osue. www.cittoen.hu A CTTROSi a TfcrrvM. -t rit* irtotta. AGRIA MOBIL KFT. 3300 Eger, Kistalyai út 133. Tel.: 36/412-652 ■■ ... ■ - - ■ MATRA MOBIL KFT. 3200 Gyöngyös, Rsngsted u. 2. Tel.: 37/503-064 CITROEN A Stíléi íttjéw Anyagilag is jól járhat az ügyét interneten intéző Pénzben is mérhetően szeretné ösztönözni a kormány az interneten keresztül folytatott állam- igazgatási ügyintézések terjedését. Aki a fizetést is elektronikusan végezné, annak az eljárási díjak 10-20 százalékát elengednék - mondta tegnap Baja Ferenc kormánymegbízott. Az Elektronikuskormányzat- központ vezetője megerősítette: novembertől lényegében a köz- igazgatás minden területén mód lesz otthonról ügyeket intézni. Az úgynevezett Ügyfélkapun keresztül - a személyes okmányirodái regisztráció után - április elseje óta még csak néhány szolgáltatás lehetséges, az adózás körében pedig csak az szja bevallására van mód. Az első negyven napban 4097-en regisztrálták magukat, s az APEH rendszerébe is 1370- en léptek be - közölte az adatokat elégedetten Baja Ferenc. A kezdeti óvatosság után 941-en nem csupán letöltötték az szja- adatlapot, hanem az adóbevallást is elektronikusan adták be. A bejelentkezési rekord e hét első napján volt: 350-en regisztrálták magukat. ■ B. M. A vártnál nagyobb az áprilisi áremelkedés Az előzetes elemzői várakozásokat meghaladóan 3,9 százalék volt az infláció áprilisban az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a KSH friss adataiból. Egy hónap alatt 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az év első négy hónapjában 3,7 százalékot romlott a pénzünk. Jól látható, hogy a legalapvetőbb élelmiszerek egy része éppen hogy olcsóbb lett, például a tejtermékek, a tojás. Jelentősen drágultak a húsok, bár a baromfifélék ára két százalékponttal esett egy év alatt. Feltűnő a burgonya óriási mértékű árzuhanása. A ruházati cikkek átlagolt ára fél százalékkal volt magasabb idén áprilisban, mint egy évvel korábban. A tartós fogyasztási cikkeket 1,6 százalékkal vettük meg most olcsóbban. Átlag felett drágult az élet a mindennapi szolgáltatások terén. A háztartási energia átlaga 6,4 százalék drágulás. Sokat dobtak az infláción a közszolgáltatások: a víz- és csatornadíj, a szemétszállítás, a helyi tömeg- közlekedés. Vagyis a nehezen spórolható „áruk”. ■ B. M. Fogyasztói árak változása 2004. IV.-2005. IV. (százalék) Sertéshús Helyi tömegközlekedés Csatornadíj Üzemanyag Vízdíj Kenyér Tej, tejtermék, tojás Friss zöldség Liszt Burgonya FORRÁS: KSH