Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-19 / 90. szám
16 SPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 19., KEDD- HIRDETÉS Az egriek álma most meghiúsult visszapillantó A hideg zuhany senkinek sem ártalmas, ha tud úszni Szinte minden volt, ami megtörténhet egy bajnoki elődöntő utolsó mérkőzésén (majd azt követően), aki szórakozni akart a helyszínen vagy a televízió előtt otthon, az nem unatkozott. Pattanásig feszültek az idegek vízben és szárazon, miközben meghiúsult egy egri álom a Komjádi-uszodában. A Dunába azért még ne öljük magunkat. F. B. - B. R. vízilabda Két negyeden át ösz- szességében semmi más nem történt a TEVA-Vasas Piákét és a Brendon-ZF-Eger férfi OB I-es elődöntő ötödik összecsapásán, mint addig mindig a fővárosi meccseken. A meccs 7-6-os Vasas vezetésnél állt meg, a vita azon folyt egyre hevesebben, hogy az Eger emberhátrányba kényszerül 20 másodpercig, vagy nem. A kiállítás ugyanis holt időben történt. Az ide vonatkozó szabályt végül úgy értelmezte a versenybizottság, hogy a Vasas emberelőnybe került. A hazaiak éltek a lehetőséggel, majd egy újabb hasonlóval, és 9-6-nál minden eldőlt. Weszelovszky László már hiába szépített. A 9-7-tel a Vasas lett a döntős. Az indulatok közben addig fajultak, hogy Marjay piros lapot mutatott fel Gerendás Györgynek, az egriek vezetőedzőjének, ami olaj volt a tűzre. Nem védve Gerendást, mert bizony ő is tett azért, ami vele szemben kialakult a játékvezetők körében, de az is nyilvánvakiállították ló, hogy már „vadásznak” rá a sípmesterek. Lesik minden mozdulatát, hátha büntethető, íratlan szabály, de igaz: a jó játékvezető nem vesz mindent észre. Időkérés miatt állt a játék, amikor villant a piros. Külö»» ff nős, Marjay azt nem látta, hogy azokban a másodpercekben Varga Dániel az egriek közelében hallgatózott. Szerzett így magának annyi haragost a bíró, hogy végül nem úszta meg szárazon. Akinél abszolút elfogyott a cérna, az belökte őt a medence vizébe... Marjay tud úszni. Nézzük tovább mi is hideg fejjel a Vasas - Eger párharcot. A Komjádi-uszodában lejátszott - az alapszakasszal együtt - négy meccs jelentős szakaszaiban a hazaiak megalázták a vendégeket. Vindischék vezettek 7-0- ra, 7-2-re, 7-3-ra (kétszer is). Kikaptak 8-3-ra a mieink. A vasárnapi 9-7 volt a legszorosabb végeredmény az 5-1-es és a 7-3-as részeredmény után. Az egriek is megnyerték minden hazai meccsüket a Vasast fogadva, de messze nem ilyen föléAmi örvendetes Kesergésünk ellenére örvendetes, hogy Eger a magyar élsport reflektorfényébe került. A televízió országos nyilvánosságot biztosított. Ezért (is) van szükség egy csodás uszodára és egy éremesélyes csapatra. Az méltó Egerhez, aminek persze ára van. Otthon malmozni jóval olcsóbb. nyes magabiztossággal. (Azt se felejtsük, hogy a Vasas Egerben hódította el a Magyar Kupát.) A fővárosi meccseken csak azt látta a tudósító, hogy számos esetben teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül a kétszeres olimpiai bajnok kapus Szécsi Zoltán. A Vasas akarata érvényesült, mert voltak (vannak) egyéniségeik. Ha Steinmetz Ádám nem dobott gólt, akkor pótolta őt a 18 éves Varga Dénes, aki hosszú sérülés után éppen a rájátszásra épült fel. Egernek nem volt vezéralakja a mezőnyben. Kiss Csaba például két meccsen gólt sem dobott. Viszonylag Weszelovszky „hozta magát”. Megfeszültek az akarásban a mieink, de játékosságban nem vették fel a versenyt. Ezek után nagyon szép lesz, ha megszerzik a bronzérmet a Szegeddel szemben. Attól többnek nem volt realitása a látottak alapján. Fel a fejjel, fiúk! Nem ez a harc volt a végső. ; Elutasított óvás, fellebbezés : dr. halmos R. PÉTER, a Brendon-ZF-Eger ügyveze- : tő elnöke a mérkőzés videofelvételének megtekin• tése után benyújtotta az óvást. A FIN A és MVISZ \ szabályaira hivatkozva az egriek szerint a játék: vezetők műhibát követtek el, amikor 7-6-os ál- : lásnál - gólörömért - kiállították végleg cserével • nyéki BALÁZST. Ráadásul a holt időben történt vi■ tatható kiállítást követően teljes létszámban kel- : lett volna folytatni az egrieknek a játékot. Az : óvás mellékletében több játékvezetői hibára (Ge- : rendás piros lapja) is felhívták a figyelmet az eg ■ riek. Az egri klubvezető Marjay Zsolt játékvezető ■ vízbe lökésével kapcsolatban elmondta, hogy mind a klub, mind a kényszerfürdőt kezdeményező - szurkolóként jelenlévő - édesapja nevében elnézést kémek, de elvárják, hogy Marjay játékvezető is kérjen elnézést, hogy így „belenyúlt” a mérkőzésbe. Az óvási ügyben hétfőn döntött a versenybíróság. A szentsyörgyi Ferenc elnök vezette testület különösebb kivizsgálás nélkül megalapozatlannak tartotta és elutasította az egriek keresetét. A Brendon-ZF-Eger vezetése az ítélethirdetéskor fellebbezést jelentett be. Másodfokon a Sportági Egyeztető Bizottság illetékes dönteni, amely csütörtökön ülésezik. Nyéki Balázs előbb jól lőtt, majd a bíró szerint túlzott gólöröm miatt FOTÓ: NEMES RÓBERT Stulga nélkül fensthermfüb MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK Suzuki VITAI EGER H. P. KOSÁRLABDA NB l/A, FÉRFIAK A 26. forduló párosítása: Fenstherm-Vitai Eger (14.)- Albacomp (2.) Eger, körcsarnok, kedd, 18.00. V: Király, Jobbágy. Az alapszakasz záró fordulójában az első helyre is esélyes Albacomp látogat Egerbe, ahol a két klub megegyezése alapján nem léphet pályára az idény közben Székesfehérvárról igazolt Gintaras Stulga.- Kétségtelen, hogy nem mi számítunk esélyesnek, ugyanakkor szerintem jelenlegi csapatunk idehaza bárkit képes legyőzni. Mindent megteszünk azért, hogy meglepetést okozzunk - mondta Ughy Albert. A TOVÁBBI PMSJTAS Kedd, 18.00: Atomerőmű - Kaposvár MAFC - Debrecen Pécs - Körmend Dombóvár - Szombathely Szolnok - Kecskemét Zalaegerszeg - Nyíregyháza Dániel: felháborító!- Gratulálok az egri pólósoknak eddigi eredményeikhez. Ugyanakkor felháborítónak tartom azt a tendenciát, amely szinte lehetetlenné teszi egy „kisebb” csapat számára, hogy beleszóljon a nagyok dolgába - közölte Dániel Tamás, a Sasok ügyvezetője. EGYEDÜLÁLLÓ GYERMEK KALANDPARK! ÚJDONSÁG MAGYARORSZÁGON! TEKINTSE MEG ÖN IS A JÖVŐ CIRKUSZÁT! INF, HAGYJA KI, EZ MÁS, MINT A TÖBBI! <M I © <N cß u © 'Cö Ifi © © M Ha Ön Heves Megyei Hírlap előfizető, és ezt a szelvényt a cirkusz pénztáránál felmutatja, valamint egy felnőttjegyet vásárol, a gyermekjegy árából 500 Ft kedvezményt kap! HEVES"«’1 HÍRLAP * 1 hely i ér £3 Libri FEL KÖNYV AJÁNDÉKBA! NAGYOBB ALAPTERULETEN A SKÁLA DIVATÁRUHÁZ ELSŐ EMELETÉN! Több mint 150 sikerkönyv 50% kedvezménnyel! Egyes könyvek a készlet erejéig kaphatóak. SZUPEREXPRESSZ LAKODALOMRA hütökocsi bérelhető, hűtőgépjavítás, klímaszerelés és vitrines hütő eladó. Eger, Makiári u. 51. 36/322-399, 20/947-5985------;---------------------------*39542* V AGYONŐR tanfolyam Egerben, Gyöngyösön 50 e forintért OKJ-vizsgával, hétvégén, részletfizetéssel. Nyt.sz: 01- 0093-05. T: 06-70 312-2699-------------- *39097* N AGYMÉRETŰ kék színű íróasztal +6 db kék polc +2 db bőrfotel eladó. 20/331- 5377-------------------------------------------------------------- *10403" EGERBEN jó állapotban lévő bécsi me- chanikás zongora, páncéltőkés zongora olcsón eladó. 30/532-8543--------------------------------------------------------------*40302* E GERBEN jó állapotú sorházi családi ház garázzsal, parkosított udvarral eladó. 36/314-851-------;---------------------------------------------------- *35631* V ETÉSTERÜLET nagyságának meghatározása műholdas technológiával. Tel.: 30/985-5243----------------------------,-------------------------------- *40305* E GER, Faiskola úton garázs kiadó. Érd.: 20/9427-069-----------------------------*------------------------------- *40437* E lőfizetési igényét ingyen jelezheti a következő telefonszámon: 06-80/513-646 Tárcsázza nappal!