Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-15 / 87. szám

16 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 15., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Jól halad a felújítás Akadt ugyan olyan terü­let is, ahonnan fél méter vastag betont kellett eltá­volítani, ám ez csak né­mileg lassította az egri Felsővárosi sporttelep 184 millió forintba kerülő felújítását. B. Cs. LABDARÚGÁS Tegnap a média képviselői számára helyszíni be­járással egybekötött tájékoztatót tartottak, a kivitelezés jelenlegi állását bemutatva. Az önkor­mányzat részéről dr. Horuczi Csaba alpolgármester, dr. Gadavics Gyula, a főmérnöki iroda vezetője és Hegedűs Gá­bor sport-főelőadó számolt be az eddig elvégzett munkákról és a kivitelezés részleteiről. Mint arról már korábban ír­tunk, egy 105x68 méteres műfü­ves pálya épül, illetve lesz két darab 40x20 méteres műfüves kispálya, mind világítással. Ké­szül egy 400 férőhelyes fémvá­zas lelátó, melyet a „rendes” fü­ves játéktér mellett helyeznek el. Ez utóbbi új gyepszőnyeget kap, automata locsolóberen­dezéssel szerelik fel, s emiatt várhatóan csak 2006 tavaszán lehet birtokba venni. Nem úgy a műfüvet, melyet június 30-ra kell átadni a BKV Mozgólépcső Kft. munkatársai­nak.- Az összesen 184 millió fo­rintos beruházásból 84+10 mil­lió forintot nyert a város pályá­zati úton, a többit az önkor­mányzat biztosítja - említette dr. Horuczi Csaba. A kiszolgáló létesítményt jelen­tő öltözők és zuhanyzók átmene­ti megoldásként konténerekben kapnak helyet, a továbblépést ezek száhiának növelése jelenti egy későbbi fázisban. Arról ké­sőbb dönt a közgyűlés, hogy ki fogja üzemeltetni a létesítményt, amely zárt, őrzött terület lesz. Az egri csillagok diadala rájátszás Egyenlített a Brendon-ZF, a vasárnapi meccs dönt a fináléba jutásról Fej fej mellett halad a két csapat. A párharc negyedik találkozóján nagy csatát vívott egymással Kis Gábor Qobbról) és Steinmetz Barnabás Nyírségi dupla a Fradinak Bajzát Rafael VÍZILABDA Hírlap-információ LABDARÚGÁS Az NB I. 21. fordulójának ered­ményei: Nyíregyháza - Ferencváros 2-0 (1-0) Nyíregyháza, 7000 néző. V.: Ábrahám. G.: Némedi (13.), Nikolic (67.) Békéscsaba - Győri ETO 1-1 (1-0) Békéscsaba, 2000 néző. V.: Vad II. I. G.: Simic (25.), ill. Jäkl (77.) Kiállítva: Drobnjak (67.) Diósgyőr - Bp. Honvéd 5-1 (2-1) Diósgyőr, 4000 néző. V: Sápi. G.: Sipeki (7., 66,), Egressy (24., 11-esből), Gáspár (51.), Siminic (60.), ill. Vén (32.) Vasas - Lombard-Pápa 0-6 (0-1) Illovszky Stadion, 1500 néző. V.: Dubraviczky. G.: Medved (Í9., 50., 62.-a harmadikat 11- esből, 73.), Róth (65., 11- esből), Kincses (86.) Kiállítva: Janjic (42.), Molnár (45+2.), ill. Kincses (87.) Fehérvár FC - ZTE 1-1 (0-0) Székesfehérvár, 1500 néző. V: Hanacsek. G.: Lattenstein (52.), ill. Ljubojevic (57.) MTK Budapest - Pécsi MFC 1-1 (0-1) Hidegkúti Stadion, 1000 né­ző. V: Szabó Zs. G.: Hrepka (92.), ill. Sztipánovics (44.) Kaposvár - Debrecen 0-0 Kaposvár, 3500 néző. V: Fábián. Kiállítva: Habi (90.) Matáv-Sopron - Újpest FC 2-2 (0-0) Sopron, 3820 néző. V: Saskőy. G.: Tóth M. (47., 81.), ill. Rajczi (57. - 11-esből), Farkas (79.) : A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Debrecen 21 13 4 4 35-15 43 2. Ferencváros 21 12 3 6 44-22 39 3. Győr 21 11 5 5 30-21 38 4. Újpest 21 9 8 4 40-26 35 5. MTK 20 10 5 5 30-21 34 6. ZTE 21 9 5 7 33-32 32 7. Fehérvár 21 9 7 5 31-21 31 8. Sopron 20 8 5 7 34-35 29 9. Bp. Honvéd 21 8 2 11 32-48 26 10. Vasas 21 8 1 12 28-36 25 11. Kaposvár 21 6 6 9 26-36 24 12.Pápa 21 6 4 11 31-30 22 13. Diósgyőr 21 7 1 13 27-37 22 14. Pécs 21 5 6 10 20-28 21 15. Békéscsaba 20 4 6 10 21-39 18 16. Nyíregyháza 20 3 8 9 25-40 17 OB I., FÉRFIAK Rájátszás az 1-4. helyért A 4. mérkőzésen: Brendon-ZF-Eger - TEVA- Vasas Piákét 8-7 (1-0, 2-1,2-3, 3-3) Eger, Bitskey-uszoda, 1400 néző. V: Kiszelly, Székely B. EGER: SZÉCSI - Fülöp, Weszelovszky 1, DECKER 1, Matajsz 1, NYÉKI 1, KISS CS. 2. Cs.: DABROWSKI1, Hegedűs 1, Czigány, Gór-Nagy, Kis G., Seress. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán. Kipontozódott: Gór-Nagy (23.), Mátyás (25.), Fülöp (26.), Hesz (26.). Gerendás György nem ka­pott kegyelmet, így a labdarúgó Bajnokok Ligájában menetelő Chelsea tréneréhez, Jose Mourinho-hoz hasonlóan nem ülhetett kispadra. Kedvező pár­huzam, hogy a londoni gárda ennek ellenére kivívta a tovább­jutást Münchenben, az Eger­nek is sikerült egyenlíteni a Va­sas ellenében. Erősítette a hazaiak hitét a közel telt házas egri uszoda va­rázslatos hangulata. Az Ultras Eger által kifeszített „Harcolja­tok értünk” fel­iratú molinó a várhatóan nagy csatára adott tá­mogatást. Az első ne­gyedben három előnyt is elpus­káztak a fővá­rosiak. Hatáso­san működött az egri véde­lem, Szécsi is átmentette re­mek formáját. Az első egri előnyt Nyéki lőtte a pipába, így a lélektanilag fontos vezető gólt a hazaiaknál jegyezték. A második negyedben Hege­dűs elhozta a labdát, de egy rossz passz miatt mégis a Vasas támadhatott, és Steinmetz Ádám kiegyenlített. Kiss Csaba sem késett a válasszal, az előtte tornyosuló kezek között a léc alá lőtte a játékszert, 2-1.- Vissza a kapu elé - hang­zott erélyesen Tóth Kálmán edző vezényszava. A fegyelme­zett zóna nem ízlett az angyal­földieknek. Dabrowski úszott meg emberéről, és rövid lóbálás után belőtte a harmadik egri gólt, 3-1. Padlóra küldhette vol­na ekkor ellenfelét az Eger, de előbb Czigány, majd Hegedű? ajándékozta oda a labdát Nagy Viktornak. Fordulás után Varga Dániel védhetetlenül lőtte ki a jobb fel­ső sarkot, 3-2. A másik oldalon az egri fórt Hegedűs lőtte a ka­puba, 4-2. Két eredménytelen hazai akció, és máris egyenlítet­tek a vendégek. Vindisch és Varga Dániel villámgyorsan büntette a hibákat, 4-4. Egri gólra áhítozott a közön­ség, de Kiss Csaba a kapufát ta­lálta telibe, a kipattanót Weszelovszky lőtte a blokkba. Szerencsére rontottak Steinmetzék is. A kiélezett szi­tuációban megítélt egri fór előtt időt kért Tóth edző. A lövés el­sőre nem sikerült, de Kiss Csa­ba megmentette a helyzetet, a semmiből kivarázsolta a labdát Weszelovszky elé, aki nem hi­bázott, 5-4. Szécsi újabb bra­vúrjai kellettek ahhoz, hogy előnyből kezdhessék Gór- Nagyék a záró hét percet. Élesedett a meccs, egyre többször állítottak ki a bírók. A meccs egyik legszebb találata­ként Weszelovszky bejátszását Matajsz húzta a hálóba, 6-4. Hátradőlni azonban nem lehe­tett, Hesz szépített, majd Steinmetz Ádám és Varga Dáni­el az üres kapu előtt rontott zic­cert. Hármas emberelőnyben Decker elemi erővel púposította ki a hálót, 7-5. Vindisch talála­tára Kiss Csaba válaszol, másfél perccel a vége előtt Steinmetz Barna is beköszön olimpiai baj­nok társának. Taktikusan végigtámadja a hátralévő időt az egri csapat, a Vasasnak ezen az estén nem volt esélye a döntetlenre. A párharc eddigi legizgalma­sabb mérkőzésén nagyszerűen küzdött az Eger, rászolgált a győzelemre. Vasárnapig nyitva maradt a döntő kapuja. A nyolc pont eléréséig tartó párharc állása: 6-6. Következik: Vasas - Eger, áp­rilis 17. vasárnap, Komjádi- uszoda 15.30. Megjegyzés: az MTK-tól 1, az FC Fehérvártól 3 pontot levontak. A góllövőlista élmezőnye 11 gólos: Medved (Lombard- Pápa), Oláh (Kaposvár), Rajczi (Újpest) 10 gólos: Bárányos (Sopron) Mestermérleg Tóth KÁLMÁN: - A győzelmet Gerendás Györgynek ajánljuk, akiért kettőzött akarat­tal küzdött a csapat. Jó védekezésre alapoz­va végig kézben tartottuk a mérkőzést Iz­galmas csatában sokat jelentett a közönség segítsége és buzdítása. Köszönjük. földi László: - Győzni jöttünk, de balszeren­csés momentumok miatt ez nem sikerült. Ez volt az eddigi legszorosabb találkozó. gerendás GYÖRGY: - Büszke vagyok a csapa­tomra. Ott tartunk, ahonnan elindultunk. Tudtuk előre, hogy egy meccset kell nyer­nünk a Komjádiban... VASAS: Nagy V. - Mátyás, VINDISCH 2, Steinmetz Á. 1, VARGA DÁNIEL 2, Steinmetz B. 1. Cs.: Varga Dénes, Hesz 1, Kállay, Kelemen, Gombos. Edző: Földi László. Gól - emberelőnyből: 10/6, ill. 13/5. Szentes Lázár Szükség van a biztatásra Az egri klub április 17-én, vasárnap 12.15-kor szurkolói buszt indít (3000 forint/fő) a mindent eldöntő ötödik budapesti ösz- szecsapásra. Jelentkezni a Bárány-uszodában lehet, információ a 36/414-104 és a 30/29955-86-os telefonon. SZUPEREXPRESSZ TELJES munkaidőben udvarost kere­sünk. Lehet nyugdíjas is. Érdeklődni a 06-30/266-9089 — ---------------------------------------------------------------- *39974* SÜRGŐSEN keresünk megvételre Eger­ben nagyméretű pincét családi házzal vagy nagyméretű borházzal. Érd: 30/229-5380 — --------------------------------------------------------------*)238­É PÍTKEZÉSBŐL kimaradt bontatlan külső fa nyílászárók (ajtók, ablakok) sürgősen, egyben, jelentős kedvezménnyel ea. 30/228-0842 PARKOSÍTÁSHOZ ciprus, tuja, boróka, fenyőfélék kedvezményes áron kapha­tók. Cím: Felsőtárkány, Fő út 93. — ------------------------------------------------------------- •38560­D IGITALIZÁLÓ kártya (Pinnacle DC +) Génius 5,1-es hangfalszett aktív mély­nyomóval, távirányítóval eladó. 27-22 eFt, 36/515-435-------------------------------------------------------------------- *40172" E GRI hobbitelek olcsón eladó. 36/319- 994-------------------------------------------------------------------- *39911* S ZÉPASSZONY-VÖLGYBEN nagy borhá­zas pince sürgősen eladó. Ár: megegye­zés szerint. 36/311-828--------------------------------------------------------------------- *40062* Chelsea - Liverpool elődöntő a BL-ben MTI labdarúgás Az FC Liverpool gól nél­küli döntetlennel harcolta ki a négy kö­zé jutást a Juventus otthonában a lab­darúgó Bajnokok Ligája negyeddöntő­jének visszavágóján, míg a másik talál­kozón, akárcsak a múlt héten Lyonban, a PSV otthonában is a rendes játékidő­ben 1-1-es döntetlen született. A 11- esek során a Lyon egyik húzóemberé­nek számító Essien hibázott először, s ez döntőnek bizonyult, mert ezután már csak a negyedik sorozatban pró­bálkozók rontottak, azaz a PSV 4-2-re bizonyult jobbnak a párbaj során.- Magabiztos voltam, hittem a játé­kosaimban, főleg Gomes kapusban. A tizenegyesek előtt röviden beszélget­tünk, s örömmel tapasztaltam, hogy bízik magában. Megjegyezte: elvégzi a feladatát - mondta Hiddink, a PSV trénere. Eredmények JUVENTUS-UYHRP0010-0 Tj.: az FC Liverpool 2-1-es összesítéssel. PSV EINDHOVEN - OüMPIOtiE LYON 1-1 (0-1.1-1,1-1) - BÜNTETŐKKEL 1-2. G.: Alex (50.), ill. Wiltord (10.) 1).: a PSV Eindhoven 2-2-es összesítéssel, büntetőkkel. Az elődöntő párosítása Chelsea - FC Liverpool AC Milan (?) - PSV Eindhoven Az első mérkőzéseket április 26-27-én játsszák. A liverpooli Milan Baros (jobbról) és csapattársai ünnepel­hettek Torinóban fotű: t Öt vendégsiker P. Zs. kézilabda A megyei kézilabda­bajnokságban a hölgyeknél csak a gyöngyösi főiskolások, a férfiaknál a pásztóiak tudták otthon tartani a bajnoki ponto­kat. Megyei bajnokság, nők .110. fMOtilO EBEWENUI Verpelét- Heves SE 15:31 (10:15) Ld.: Hocham 10, ill. Kiss 8, Sinkovics 6. Pélyi DSE- Hatvani KSZSE 11:12 (6:6) Ld.: Kocsis 6, ill. ­Kisköre - Eszterházy KFSCII. 23:37 (9:13) Ld.: Szabó 9, ill. Körösi 16, Cseh 10, Márton 5. Gyöngyösi FKKII.-Jászárokszállás 26:16(10:7) Férfiak 112. E0RM.T0 EHDNBNYft Pásztó KC- SHS Eger SE II. 23:12 (12:4) Ld.: Vas, Erdei 7-7, ill. Terenyei 4. Szihalom - Mátrai KK 19:24 (8:12) Ld.: Berecz 7, III. Angyal, Udvari 7-7. Kisköre - Hatvani KSZSE 18:33 (8:17) Ld.: Batki, Kállai 5-5, ill. Tóth 8, Péter 6, Karsai, Luklider 5-5. A Verpelét szabadnapos volt. t k FOTÓ: LÉNÁRT

Next

/
Thumbnails
Contents