Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-12 / 84. szám
16 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 12., KEDD SPORTTÜKÖR A királyi gárda REÁLIS KÜLÖNBSÉG A spanyol örökrangadón a Real Madrid játékosai ünnepelhettek, miután 4-2 (3-1-re) legyőzték az FC Barcelonát fotc>;afp „Buci”: csak előre nézünk Bódi Cs. fensthermíQ] MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK ^suzuki VITAI EGER kosárlabda Zokogó, magukba temetkező egri játékosok az egyik, örömittas, a győzelmet önfeledten ünneplő kecskemétiek a másik oldalon. A Kemény Ferenc Sportcsarnok már sok nagy csatának volt a helyszíne, de olyan drámai végkifejletre már rég akadt példa, mint történt az szombaton este. Ismert, hogy a Fenstherm-Vitai Eger - Univer KSE Kecskemét mérkőzésen úgy győztek 91-90-re a vendégek, hogy két másodperccel a lefújás előtt még a házigazdák vezettek, ám egy pillanatnyi figyelmetlenség vereséget eredményezett. Ilyen nincs, ezt nem hiszem el - mondogatták a higgadtabbak (már aki talált szavakat), aztán akadtak többen is - köztük Goran Mijovics edző -, akik a játékvezetők ténykedésében látták a kudarc okát, míg a kecskemétiek trénere, Meszlényi Róbert a szerencsének tulajdonította dobogóra pályázó csapatának sikerét. Való igaz, Fortuna ezúttal nagyon fogta a hírős város játékosainak kezét, Lapovék nem érdemeltek győzelmet. A pálya mellett sem volt egyszerű megélni a történteket, ám a játéktéren! - Óriási csalódást jelentett - idézi a történteket Ughy Albert („Buci”), akinek a büntetői után röpke másodpercig győztesnek érezhették magukat a házigazdák. - Utólag azonban kár keseregni, mert ezen már úgysem tudunk segíteni. Csak a következőkre gondolunk, a MAFC eüeni szerdai meccsre, melyet feltétlenül meg kell nyerni. Hasonlóan társához, Petrucsik Krisztián is elkeseredetten nyilatkozott - Szörnyű volt, főleg azok után, hogy már 13 ponttal vezettünk. Megyünk azonban tovább, mert holnap újra meccs lesz, amin győzni szükséges. Hátha addig sikerül Fortunát a Sasokhoz igazolni. Elszállt végjátékok Hírlap-információ Hibakeresés időszaka duplán Pólósszerda a Bitskeyben Bajzát R. Vízilabda Előbb a hölgyeket szólítják a medencébe szerdán a Bitskey-uszodában. Tizenhat órától a bajnoki címvédő, a BEK-ben négyes döntőbe jutó Dunaújváros lesz a ZF-Eger vendége. A pontveszteség nélkül álló újvárosiak egyértelmű esélyesei a találkozónak. A folytatás sem lesz akármilyen, a férfi OB I. rájátszás 4. felri klub vonásában 18.30-tól (tv: m2) a Brendon-ZF-Eger a Vasast fogadja. Összesítésben 6-4-re vezetnek a fővárosiak, így ahhoz, hogy tovább éljenek a remények, feltéüen nyerni kell a hazaiaknak. A vasárnapi vesztes (3-8) találkozó után nem volt jó hangulatban dr. Halmos R. Péter, az egri klub ügyvezető elnöke.- Nehezen tudunk napirendre térni a komjádis teljesítmény láttán - kezdte dr. Halmos. - Érthetetlen, hogy sorozatban harmadszor nem tudunk még csak közepesen sem játszani. Gyermeteg hibákat vétettünk, eladott labdák, gyenge megoldások miatt esélyünk sem volt a sikerre. Talán pszichés okai lehetnek a produktumnak. Mert ha jól játszunk és kikapunk, akkor beletörődünk, hogy jobb az ellenfél. A két korábbi meccs után el sem tudtuk képzelni, hogy még egyszer ilyen kudarcélményünk lesz.- Szerdán itt a lehetőség a javításra.- A Bitskeyben nyernünk kell, nem lehet hibázni. Úgy érzem, hazai pályán nem tudunk kikapni a Vasastól. A közönség támogatásával ki tudjuk harcolni, hogy az 5. meccsen dőljön el a döntőbe jutás. És akkor újra mondhatjuk: még egyszer nem játszhatunk ilyen roszszul... De a lényeg, hogy először nyerni tudjunk szerdán este.- Ki ül majd a kispadon, eléggé ellentmondó hírek jelentek meg Gerendás György eltiltásáról.- A szövetség fegyelmi szabályzata nem egészen egyértelmű az eltiltás mértékét illetően. Azt szeretnénk elérni, hogy Gerendás György már a kispadon üljön. Megtettük a szükséges lépéseket, elsőként a Sportági Egyeztető Bizottság foglal állást az ügyben, de elképzelhető, hogy az elnökség hoz végső döntést. Gerendás György ügyében felülvizsgálatot kért az egFOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON ASZTALITENISZ Extraliga, nők All. forduló mérkőzésén: Kecskeméti Spartacus - Tranzit Tüzép SE Eger 10:4 Győztek: Kókai 3, Kunszt 2, Tápai T. 2, Tápal É. 2, és a Kókai, Kunszt páros, illetve Gazsi 1, Kacsándi 1, Ackermann 1, és a Gazsi, Ackermann páros. Három és fél órás, nagy küzdelmet hozott a helyosztó jellegű mérkőzés. Az Ackermann, Gazsi párosnak sikerült nyerni, így 1-1-ről kezdődhettek az egyéni küzdelmek. Az egyéni találkozók első körében Gazsi Kókai, Kacsándi pedig Kunszt ellen nem tudta a kínálkozó mérkőzéslabdákat kihasználni. A bosszantó vereségek miatt a mérkőzés közepén 6:4-re vezettek a hazaiak. A folytatásban is végig kiélezett csatákra került sor, ahol az egrieknek többször is a kezükben volt a győzelem lehetősége, mégsem sikerült meccset nyerni. Balogh Béla, az egriek edzője: - A végeredmény nem tükrözi a hatalmas csatát.Sajnos a találkozó elején nagy lehetősé- Balogh Béla geket szalasztottunk el, amivel az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy ki-ki mérkőzésen, Kecskeméten dől el a bentmaradás sorsa és az ETTU Kupa Indulás joga. A bajnokság lebonyolítási rendszere szerint május 21-én újra megmérkőzünk a kecskemétiekkel. Cél a harmadik hely MTI JÉGKORONG A magyar szövetség elnöksége a harmadik hely megszerzését tűzte ki a válogatott elé a vasárnap kezdődő debreceni divízió I-es jégkorong-világbajnokságon. - Úgy érezzük, hogy a földön kell járni, és reálisan várni a közelgő nagy eseményt. Ennek ellenére az álmaimat fenntartom - fogalmazott Studniczky, az esetleges feljutásra célozva. A divízió I-es osztály debreceni csoportjában szerepel a házigazda magyarok mellett a norvég, az előző évben a világelitből kiesett japán, valamint a lengyel, a kínai és a brit együttes. SZUPEREXPRESSZ EGERTŐL 2 km kis családi háznak alkalmas ingatlan eladó. T: 70/5757-178------------------------------------------------------------- *27814EGERSZALÓK hőforrással szénben szuper kis cs.ház ea. Ár: megegyezés szerint. 70/575-7178, 70/289-2358------------------------------------------------------------- *27814* ELSŐ kollagénbemutató a gyöngyösi Hotel Opálban április 14-én 18 órától. Plasztika helyett forradalmian új termék a modern szépségiparban. Bemutatónkra minden korosztályt szeretettel várunk. Belépés díjtalan.------------------------------------------------------------- *39687* » REDŐNYT, reluxát, harmonikaajtót 40-50% árengedménnyel készítek. 36/410-275---------------------------------------------------;-------- *38818* VA KOLÁST, kisebb átalakítást, kémény- építést, felújítást és tetőjavítást rövid határidővel vállalok. T: 17 h-tól a 36/321-040------------------------------------------:------------------ *39368* LAKODA LOMRA hűtökocsi bérelhető, hű- tögépjavítás, klímaszerelés és vitrines hűtő eladó. Eger, Makiári u. 51. 36/322-399, 20/947-5985------------------;-----------------------------------------*39542* K ONYHABÚTOROK készítése egyedi igények alapján. Korrekt árak, minőségi munka garanciával. Tel.: 70/5252-621------------------------------------------------------------- *39117* K iborult a Fradi edzője visszapillantó „Bogaras” meccs Szalókon - Heves elmozdult a végéről A magyar élvonal mérkőzéseire átlag 2 ezer néző kíváncsi, kivétel Debrecen. A Hajdúság fővárosában az utóbbi években érdemes meccsre járni. Az idén már az Üllői útra sem mennek a hívek, a legnépszerűbb magyar klub a teljes összeomlás szélére sodródott. Megyénkben úgy is nőtt a Nagyréde előnye, hogy szabadnapos volt. F. B. labdarúgás Sírni és kínosan nevetni egyaránt lehet a magyar labdarúgáson, noha nem meglepő, amilyen szintre süllyedt nálunk ez a sportág. Az NB 1. legutóbbi fordulójában a maradék szurkolók szeme láttára omlott össze például László Csaba, az FTC edzője, aki sírógörcsöt kapott a Kaposvárral játszott döntetlen után. Békéscsabán hetek óta alkalmi tréner állítja össze a csapatot, ennek ellenére a 87. percig vezettek a viharsarkiak a hűség városában. Debrecen jó játékkal „kapta el” az MTK-t, és most már három ponttal vezeti a tabellát. Az Újpest is megemberelte magát, aminek okán a Vasas búslakodott, Pécs otthon kapott ki a Fehérvártól, a hazaiak edzője nyomban felajánlotta lemondását. (Az NB I. B-ben Szolnokon a meccs után azonnal leváltották az edzőt.) Győr lendületbe jött tavaszra, a Rába-partiak közel állnak ahhoz, hogy a Debrecen társaságában két vidéki együttes vezesse a tabellát. Zalaegerszeg nagy kínok közepette győzte le a Diósgyőrt, Pápán viszont szinte semmi sem történt. Esőn kívül semmi sem esett. Legfeljebb Medved, de azért nem adott liest Bede. Az NB Ill-as Mátra-csoport- ban minden előfordulhat. Most az a szenzáció, hogy az utolsó Fót legyőzte az első Túrát. Sajnos, újabb nógrádi kísérlete sem volt sikeres a Pétervásárá- nak, pedig sokat számított volna, ha berúgják a büntetőt. Pontszámban a Gyöngyös beérte Péterkét, a nagy tolakodásAmire visszapillantottunk rm FTC-Kaposvár 1-1 ZTE - Diósgyőr 3-2 Honvéd - Győr 2-3 Pápa - Nyíregyháza 0-0 Sopron - Békéscsaba 3-2 DVSC - MTK 3-0 Pécs - Fehérvár 0-2 Újpest - Vasas 4-0. m Gyöngyös - Gödöllő 2-0 Baglyasalja - Pétervására 1-0 Veresegyház - Gyöngyöshalász 2-0 ciTfia Egerszalók - FC Hatvan 3-0 Felsőtárkány- Vámosgyörk 2-0 Makiár-Novaj 1-0 Heves - Besenyőtelek 3-1 Bélapátfalva - Verpelét 1-1 Zagyvaszántó - Füzesabony 1-4 Kisköre - Tarnalelesz 0-0 A piros mezes hevesiek győzelmükkel elmozdultak az utolsó helyről ban akár a mezőny fele is lehet még dobogós. Nem tartozik azok közé Gyöngyöshalász, de ezt eleve tudtuk. A halásziak ismét alább merültek, mert kikaptak a Veresegyház vendégeként. A megyei I. osztályban tovább formálódik Nagyréde bajnoki címe. Tarnaörs visszalépésével biztos három ponthoz jutottak Feketéék a szabadnapjukon, Verpelét azonban kettőt el- hullajtott Bélapátfalván. Az apátfalviaknak kellett már ez a sikerélmény. Felsőtárkány csak a végén pecsételte meg Vámosgyörk sorsát, Füzesabony idegenben is „berámolt" négyet. Makiáron helyreállt az egyensúly, a korábbi kerékvágásba zökkent a szekér. Egerszalókon a Nógrádból érkezett Bogár Csaba játékvezető olyan rendet tett a kiállításokkal, aminek esős levét Hatvan ihatta. Korábbi esztendők vétkeit nyögi Besenyőtelek. Azzal, hogy Hevesen kikapott a sokkal szebb napokat megélt település csapata, megtörtént az alsóházi helycsere. Heves elhagyta a kullogót. Besenyőtelken egyébként jók a feltételek, csak megyei I. osztályú csapatuk nincs. Kellett nekik nagyot álmodni két esztendeje! Kiskörétől elvártunk legalább egy sovány győzelmet, Tarnalelesz azonban nem hagyta magát. A lelesziek persze addig mindig jók, amíg nem kerül hálójukba a labda. A gól nélküli döntetlennel még előbbre is jutottak. ló nekik. HÍRSÁV Három évet kell kivárni országváltáskor ATLÉTIKA - A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) dohai tanácsülésén úgy döntött, hogy a jövőben három év várakozási időre kényszerül az a versenyző, aki egy új ország színeiben szeretne indulni. Zavargások, horogkeresztek Rómában LABDARÚGÁS - Újabb szélső- jobboldali incidens történt a rasszista híveiről is ismert Lazio mérkőzésén. A Livorno ellen 3-1-re megnyert találkozó során a hazai hívek horogkeresztes zászlókat lengettek, és a Benito Mussolini egykori diktátort dicsőítő jelszavakat skandáltak. A lelátókon több helyütt SS-szimbólu- mok, illetve „Róma fasiszta város” feliratú transzparensek voltak láthatók. Eger-kupa területi bajnokság FEKVENYOMÁS - Az egri Kos- suth Zsuzsa Szakközépiskolában rendezik szombaton 9 órától az Eger-kupa női és férfi, nyüt fekvenyomó, testépítő és fitnesz területi bajnokságot. A mérlegelési 7.30- kor kezdő rendezvénnyel kapcsolatban bővebb információ Nánásiné Tóth Ibolyától kérhető a 20/9335-267-es telefonszámon.