Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-11 / 83. szám
2005. ÁPRILIS 11, HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Megkaphatják-e jogos jussukat? Eb ura fakó Kovács János (Folytatás az 1. oldalról) A HMKH vezetőjének feljelentése alapján a Füzesabonyi Városi Bíróság 1999-ben bűnösnek találta közokirat-hamisítás bűntettében a földhivatali alkalmazottat. Igen ám, de a Heves Megyei Bíróság a HMKH ezen árverést megsemmisítő határozatát, jóhiszemű szerzésre hivatkozva, hatályon kívül helyezte, amit a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kárrendezési Hivatal furcsa módon nem fellebbezett meg. A megyei bíróság ítéletében csalásról szó sem esik, ezért felmerült, hogy a Szolnok megyei kárrendezési hivatal az anyagot nem teljeskörűen bocsátotta a bíróság rendelkezésére. Ezért a már említett két megbízott a Legfelsőbb Bírósághoz (LFB) fordult. Az pedig a zártkörű árverezést megsemmisítette. Az LFB tehát megállította a jogtalan tulajdonszerzést. Mindezek alapján kérdezi Godó Lajos, hogy a mezősze- merei volt szövetkezeti tagok megkaphatják-e a kisajátítási összegből jogos részüket? Igen részletes dr. Petrétei József válasza is. Abból kiderül, hogy a HMKH 1994. május 19- én Mezőszemere polgármesteri hivatalában árverést tartott a helyi tsz kárpótlási földalapjából a Magyar Közlönyben meghirdetett termőföldekre. Az árverési jegyzőkönyv szerint 32-en voltak jogosultak a részvételre. A két szihalmi ingatlant nem hirdették meg. Az a két asszony sem vett részt az árverésen, akik a tulajdonjogot kívánták megszerezni felettük. A jegyzőkönyv mellékletének záradéka jelöli csak, hogy a két szihalmi terület kapcsán később újabb - zártkörű - árverésre kerül sor. A két asz- szony 1995. január 9-én zártkörű árverésen vételi jogot szerzett a szihalmi ingatlanok egy Godó Lajos részére. A tsz 1995 szeptemberében ezt a kárrendezési hivatalnál sérelmezte, mondván, az ügylet jogi feltételei nem álltak fenn. A HMKH 1995. szeptember 25-ei határozatában a zártkörű árverés eredményét megsemmisítette. Ez ellen az asszonyok fellebbeztek, de az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal (OKKH) má- sodfokon helybenhagyta az elsőfokú döntést. Ezután fordultak a tulajdonjogot szerezni kívánó asszonyok bírósághoz. Az OKKH és a HMKH döntéseit a megyei bíróság 2001. március 6-án hatályon kívül helyezte. Ekkor a perben beavatkozóként részt vett Rimamente Tsz fellebbezett a Legfelsőbb Bírósághoz. Az pedig 2002. január 30-i másodfokú ítéletében a megyei bíróság döntését megváltoztatta, a két hölgy keresetét elutasította. íme az indoklás egy részlete: „...Az 1994. május 19-ére kitűzött kárpótlási árverés során a szihalmi ingatlanokat a Magyar Közlönyben nem hirdették meg... A jegyzőkönyv sem felel meg az előírásoknak, mivel a zártkörű árverésre vonatkozó záradékot (feltehetően) utólag, a jegyzőkönyv lezárását követő évben vezették fel a melléklet végére”. Az LFB hivatkozott arra is, hogy a Füzesabonyi Városi Bíróság 1997-ben jogerős ítéletében megállapította a Füzesabonyi Körzeti Földhivatal főelőadójának bűnösségét kétrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében. Ennek alapja a két kezdeményező aszszony által 1994. május 19-én, illetve 1995. január 9-én megtartott árveréseken felhasznált földhivatali igazolás volt. A főelőadót a bíróság pénz- büntetéssel sújtotta. Az érintett hölgyek az LFB- ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő. Ezt azonban a felülvizsgálati bíróság 2003. február 25-i végzésével elutasította. A miniszteri válasz kitér arra is, hogy a két szihalmi ingatlanra korábbi szabályszerű árverésen nem érkezett vételi ajánlat, így azok maradék területként a szövetkezeti tagokat illetik meg. A KKI a megsemmisített árverésen felhasznált kárpótlási jegyek visszafizetése iránt intézkedett, ám ez az eljárás hiánypótlás miatt még tart. Ám tavaly decemberben megkezdték a maradék területek előkészítését árverésre. Az FVM Földügyi és Térinformatikai Főosztálya viszont idén február végén közölte: az árverés megtartására nincs jogi lehetőség. A miniszter leszögezi: jogerős a HMKH által 1994 októberében a Rimamente Tsz kárpótlási földalapjáról készült elszámolás, melyben a szihalmi ingatlanok maradék területként szerepelnek. Az árverések lezárultak, így a tsz I. földalapjába kijelölt termőföldekre már nem lehet árverést tartani. Sem a KKI, sem az IM vezetőjének hatásköre nem terjed ki arra, hogy tisztázza az árverésen kívüli jogviszonyokat, eljárjon a szövetkezet, illetve a tagok közötti elszámolási vitában. Ezért a szövetkezet tulajdonában maradó földnek a tagok közötti felosztása a szövetkezet kötelezettsége. Ha ennek nem tesz eleget, akkor a tagok a Rimamente Tszszel, illetve jogutódjával szembeni követelésüket polgári peres úton érvényesíthetik. A kisajátítási érték Az is szerepel a képviselői kérdésben, hogy az elszámolás után derült ki: az érintett területek érintik az M3-as autópálya nyomvonalát. A területek kisajátítási értéke megközelíti a 25 millió forintot. Mindent meg lehet szokni. A jót persze inkább. A rosszat jobb után kicsit nehezebb. Meg lehet szokni, hogy napközben váltásban jönnek a lakótelep konténeréhez a népek. Túrni. Kielégítően, még elfogadhatóan és hanyagabbul öltözöttek. Kerékpárral, kiskocsi elé fogatolva, szatyrokkal. Van aki alászáll, más speciális eszközökkel kintről halászik. Ha tehetem, általában kerülöm a konténer népével való találkozást. Mint bárki más. Vagy legalábbis igyekszünk nem tudomást venni róluk. Rendkívüli szociális érzékenységünk és gondoskodásunk egészen odáig terjed, hogy nem borítjuk az épp aktuális bányász fejére a háztartási küblink tartalmát, vagy ha igen, gyorsan elnézést kérünk. Újrahasznosított humanizmus. Akadnak azonban elkerülhetetlen pillanatok. Ketten dolgoznak a szeméttartálynál, mikor odaérek. A zavar, meg valami furcsa tompa bűntudat és rossz lelkiismeret - elvégre ők is emberek - csak ostoba és kínos helyzeteket és párbeszédeket szülhet.- Jó napot! Akad valami használható? - kérdem bután. De már tudom, elrontottam. Nekik és nekem is éppoly megalázó ez az egész.- Hát valami használható mindig akad... - mondja szikáran a sza- kadtabbik. Nem néz rám, elmélyülten továbbszív egy csikket, mely képtelen elnyomni a feltárt konténer bűzét. Ostobán bólogatok. Meglátom a kutyát, a lábánál ott áll a gyönyörű állat. Hosszú, fényes barna szőr, csillogó szemek. Valódi pedigrés példány, fajtájának ápolt remekműve. Itt a felmentősereg. Kétségbeesetten próbálok belekapaszkodni, hogy végre önérzetem romjaival, de emelt fejjel elhagyhassam a bomlás és rothadás helyszínét.- Na látom, hogy kutyát is sétáltatnak, biztos jól jön az a kis mellékes, amit a tulaj fizet érte... - vágnám ki megkönnyebülten. A cigarettázó erre fölveti a fejét, látom a szemét, amely kigyúl és egy pillanat alatta parázslóbb lesz a szájában lógó csutka zsarátokánál.- A kutya a mienk. Báró - mondja. - Bárónak hívják - teszi még hozzá. Hát itt nem lehet befejezni, ebből kellene jól kijönni.- Akkor biztos találnak neki néha jó falatot - mondom. Kell legyen menekülőút.- Á, ennek aztán nem. Báró nem eszik konténerből. Mi igen, de ő nem - mondja a nemet megnyomva a kis szakadt. - Nekünk meg jó, ami találunk, mi azt is megesszük. De neki tilos. Nem szabad, nem lehet, érd? - néz a szemembe. Persze, hogy értem. Bólogatok.- A legjobb kutyakajákat vesszük neki, meg a legdrágábbakat - zárja le kurtán a beszélgetést rám sem pillantva a nagy szakadt, és elindulnak. A kicsi tolja a kerékpárt, a nagy néha igazít a málhán. Látom, amint a kutya előreüget, aztán megkerülve őket visszatér hozzájuk, aztán befordulnak a sarkon. BORongoló Vincze Bélával az egri Vincze Béla. A megjelentek a 2004-es Egri Traminijével, a 2003-as Lady Rosé- jával, az 1999-es Egri Cabernet Franc-jával, s - a magasabb minőségi szintet képviselők közül - a 2000-es Egri Kékfrankosával, a 2002-es Egri Merlot-jával és a 2002-es Egri Cabernet Sauvignon-jával ismerkedhettek meg. Elmondta: múlt év végére elkészült az új pince, befejeződött a régi felújítása, a környezetük parkosítása. Idén 9 hektár szőlő eltelepítését tervezi Szomolyán. A BORongoló vendégeinek ezúttal sem kellett nélkülözniük a jazz-t: az Oláh Szabolcs Quartett adott koncertet. EGER A pincészet termékeiből szetek Haza BORongolo nevezu adott keresztmetszetet a Művé- sorozatának legutóbbi vendége, Sokan voltak kíváncsiak Vincze Béla boraira FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON Május 13-án, PÉNTEKEN! Legyen On is a Heves Megyei Hírlap előfizetője, és megnyerheti a 25 darab 10 ezer forint értékű lakberendezési utalvány egyikét! Játékunkban részt vesz minden régi és új egyéni előfizetőnk, aki a sorsolás napján érvényes Heves Megyei Hírlap előfizetéssel rendelkezik! Sorsolás: 2005. május 13-án 9 órakor a Heves Megyei Hírlap kiadójában (Eger, Barkóczy u. 7.). Előfizetési igényét jelezheti az ingyenesen hívható 06-80/513- 646-os telefonszámon. Az utalvány csak a Heves Megyei Hírlap által megjelölt üzletben vásárolható le! A játékban az AS-M dolgozói nem vehetnek részt. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. K&H befektetési alapok i jii—